egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2007/3. számában

Az értékek forradalmának társadalomtörténete

A Heidelbergi Egyetem Protestáns Teológiai Fakultása Újszövetségi Tanszékének professzora arról nevezetes, hogy nemcsak szűkebb szakmáját műveli magas szinten, hanem párbeszédet is folytat más, nem-teológiai tudományokkal. Ilyen irányú munkásságából lássunk egy kis ízelítőt!

 A Galileai árnyékában c. kötetét ő maga minősítette egyszer így: Kortörténeti kalandregény kamaszoknak. Ez magyarul Ausztriában jelent meg két katolikus apácatestvér fordításában. Erről a „krimiről” mondta el, hogy élete egy rövid korszakában középiskolai hittantanárként működött, s feladatai közé tartozott a bibliai kortörténet oktatása, ami iránt a diákok nem mutattak különösebb érdeklődést. Ekkor határozta el, hogy kalandregény formájában ismerteti meg a bibliai kortörténetet, amivel viszont nagy sikert aratott, nemcsak a diákság körében. A főhős, András, fiktív alak, Jézus kortársa, aki részt vett egy lázadásban, aztán elfogták, és csak úgy tudott Pilátus kezéből megmenekülni, hogy titkos megbízást fogadott el tőle: egymás után jelentést kell tennie a palesztinai zsidó vallási mozgalmakról. A legnehezebb volt a Jézus-mozgalmat megismernie, de ennek hatása alá került a leginkább, úgyhogy a végén maga is Jézus tanítványává lett.

Következő ismertebb könyve az Urchristliche Wundergeschichten (Újszövetségi csodatörténetek ; Mohn, Gütersloh, 1974). Nem „bizonyította”, hogy a csodák megtörténtek – akkor azok már nem maradtak volna csodák. Ennél többet tett: az újszövetségi csoda-történeteket hozta strukturális-irodalmi, kortörténeti és fogalmi módszerekkel közelebb a mai olvasókhoz. Egy évtizeddel később megjelent művében – Biblischer Glaube in evolutionärer Sicht (Bibliai hit evolúciós szemszögből; Kaiser, München, 1984) – nem a biológiai evolúciót akarta „egyeztetni” a bibliai hittel, hanem a bibliai hitet próbálta az érdeklődőknek evolúciós fogalmakkal érthetőbbé tenni. Olyan tételei vannak, mint pl.: „a Názáreti Jézus az emberi élet mutációja, s ugyanakkor protestálás a szelekciós elv ellen”. Igen érdekes volt Psychologische Aspekte paulinischer Theologie (A páli teológia pszichológiai nézőpontjai; Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1983) c. írása is. Ebben a valláspszichológiai egzegézis elvi problémáit tárgyalja, a vallás tanuláselméleti, pszichodinamikus és kognitív megközelítése segítségével, s azok hermeneutikai integrációja kísérletével, válogatott textusok esettanulmánykénti bemutatásával. Ezek után 557 oldalas tankönyve jelent meg a történeti Jézus-kutatás eredményeiről: Der historischer Jesus. Ein Lehrbuch (Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1996). Ha a XIX. sz.-ban Albert Schweitzer „A  Jézus élete-kutatás története” volt az addigi történeti kutatás összegzése és meghaladása, akkor ugyanez áll Theissennek erre a tankönyvére a XX. sz. idején.

Az első keresztyének vallása. Az őskeresztyén egyház elemzése és vallástörténeti leírása, (Kálvin Kiadó, Budapest, 2001) volt Theissennek az első, Magyarországon megjelent, magyarra fordított műve, nem számítva a fentebb említett, Ausztriában magyarra fordított regényét. Ma sokat vitatkoznak az érdekeltek arról, hogy elképzelhető-e, hogy egy teológus vagy valamely vallásnak elkötelezett tudós foglalkozhat-e a vallástudománnyal objektív módon. Úgy vélem, Theissen könyvének az elolvasása után könnyebb lesz a vitatott kérdésre felelni. Ő a vallást történetileg kifejlődött autonóm kulturális jelrendszernek tartja általában, ezen belül vizsgálja a mítosz és történelem szerepét az őskeresztyénségben, ethoszát, rituális jelbeszédét, kríziseit és konszolidációját.

Mielőtt rátérnénk ennek az ismertetésnek a keretében a szerző most megjelent könyvére, előbb még két, szociológiai témájú munkáját említem meg. Az egyik: Soziologie der Jesusbewegung (A Jézus-mozgalom szociológiája; Kaiser, München, 1977) amely nevét a szakemberek közt valóban világhírűvé tette. Ez lett az alább ismertetendő monográfiája rövid vázlata. A másik: Studien zur Soziologie des Urchristentums (Tanulmányok az Újszövetség szociológiájához; Mohr, Tübingen, 1979). Ez különféle, hosszabb tanulmányokat tartalmaz, választott textusokkal kapcsolatban, az Újszövetség szociológiája témakörében.

A hosszúra nyúlt, az olvasáshoz kedvet csináló bevezetés után rátérünk A Jézus-mozgalom (Die Jesusbewegung. Sozialgeschichte einer Revolution der Werke, Gütersloh, 2004) két éve írt, s már az idén magyarul is olvasható opusára.

A mű mindenek előtt tisztázza a mozgalom szociológiájának tárgyát, feladatait és módszereit. Jézus-mozgalomnak „a Jézus által életre hívott, zsidóságon belüli” megújulási mozgalmat nevezi, „amely Kr. u. 30 és 70 között élte virágkorát Palesztina és Szíria területén”. E mozgalom szociológiai vizsgálatának négy szintjét különbözteti meg: 1. az emberek közti kapcsolatokat (mikroszint); 2. csoportjelenségként a rokon mozgalmakkal való összehasonlítást (mezoszint); 3. az egész társadalommal történő kölcsönhatásainak vizsgálatát (makroszint); 4. a mozgalom által adott eszmék és értékek elemzését, amellyel az a maga társadalmi helyzetére reagált (metaszint).

Az első, a mozgalom emberek közti kapcsolatát érintő szinthez a szerepanalízis tartozik. Megállapítja, hogy Jézus „a kívülállók és vándorkarizmatikusok” mozgalmát indította el. „Karizmatikusoknak” – Max Weber neves szociológus nyomán – azokat nevezi, akik nem hétköznapi, vezéri képességekkel rendelkeznek egy adott társadalmi vagy vallási körben. A vizsgált mozgalomnak a Názáreti Jézus volt a középpontja, prímér szerepben. Theissen foglalkozik azzal, hogy „Milyen szerep- és magatartási elvárásokkal közeledtek személyéhez? Miként korrigálta ő ezeket az elvárásokat?” Úgy látja, hogy Jézusra jellemző volt a családjában és a falujában betöltött helyének a feladása, s új családra találás a maga köré gyűjtött tanítványok körében. Szembefordult a társadalom karizmatikus szerepköreivel: a tanító, a próféta és a messiás szerepével szemben támasztott közösségi elvárásokkal. A saját maga által használt szerepköre az Emberfia volt, ami széles lehetőséget nyitott az értelmezés lehetőségei között a közönséges, majd nem-közönséges embertől, az isteni megbízotton át a mennyei, isteni személyig. Húsvét után tanítványai és az első gyülekezetek életében megindult személyének a vallási metaforákkal való azonosítási folyamata.

Voltak azonban a mozgalomnak szekundér (másodlagos) és tercier (harmadlagos) karizmatikus képviselői is. Előbbiek az otthonukat, családjukat, mesterségüket a mozgalom kedvéért elhagyó, aszkétikus életformát vállaló vándormisszionáriusok (tanítványok, apostolok, gyülekezet-vezetők); utóbbiak a régi életkörülményeik között a mozgalomnak szolgáló szimpatizánsok (pl. a vándormisszionáriusok szállásadói, anyagi támogatói), akik egy mérsékeltebb ethoszt képviseltek.

A második szint vizsgálata, amit Theissen elvégzett, a Jézus-mozgalom csoportanalízise volt. A szerző a megújulási mozgalmak négy típusát különbözteti meg aszerint, hogy a társadalom egészére vagy csak az egyénre vonatkoznak-e, és milyen mértékben radikálisak. Megállapítja, hogy „a Jézus-mozgalom célja a társadalom, sőt a világ egészének ‘az Isten országa’ metaforával látomásosan meghatározott transzformatív átalakítása volt”, amelyben természetesen az egyén átalakulása is benne rejlett. Igen informatív a könyv anyaga az azonos időben és térben jelentkező más vallási megújulási törekvésekről, és azoknak a Jézus-mozgalommal való összehasonlításáról. Először a korabeli zsidó megújulási mozgalmakat ismerteti: az esszénusi (qumráni), farizeusi, szadduceusi törekvéseket, a vallási és politikai okokból felkeléseket indító Galileai Júdás és mások szereplését, Keresztelő János tevékenységét. Felteszi a kérdést: Miért csak Jézus mozgalma élte túl vezetője kivégzését? Rámutat arra a különlegességre, hogy a korabeli zsidó mozgalmak közül csak a Jézusé volt az, amelyik nem lépett fel az idegen (hellenista vagy római) kultúrákkal szemben.

Ide tartozik annak a története is, hogy miként alakult át a zsidóságon belüli Jézus-mozgalom hellenista kultuszi mozgalommá. Használja E. Troeltsch szociológiai kategóriáit (egyház, szekta, denomináció, kultikus csoport), de megállapítja, hogy a Jézus-mozgalom sok tekintetben más, mint az említettek. Nem szekta, hanem megújulási mozgalom; nem különül el, hanem egyetemessé válik, s mindenkit hajlandó magába fogadni, a bármilyen etnikai, kulturális, vallási háttérrel jelentkezőket is. Enyhül kezdeti oikosz (ház-család) és polisz (város, közélet) ellenessége. Nagy hatással volt rá Pál apostol nyitása a pogányokból lett keresztyének felé és Máté etikai univerzalizmusa. Ugyanakkor nem vált „kényelmes, semmitmondó” mozgalommá, hanem tudta vállalni mind az aszkézist, mind pedig a mártíriumot.

A harmadik szint Jézus mozgalmának az egész akkori társadalommal való kölcsönhatása. Kitűnő ismertetést kapunk a Római Birodalom és a zsidó templomállam társadalmi berendezkedéséről, hatalmi viszonyairól. Ezt szemléltető struktúra-vázlatok teszik áttekinthetővé – a magyar olvasónak külön öröm, hogy a szerző a római társadalom bemutatásánál Alföldy Géza kutatásaira hivatkozik. De túl a társadalom rétegeződésén, nagy figyelmet fordít annak feszültségeire, konfliktusaira. A palesztinai zsidó társadalmat először a szocioökonómikus (gazdasági) krízisek szempontjából mutatja be: szól a szélesedő konfliktusokról, dezintegrációs (széthullást eredményező) jelenségekről (emigráció, telepesek, rablók, koldusok, csavargók), általában a gyökérvesztés megnyilvánulásairól. Ezek hátterében a nagy adók, földbirtok-koncentráció, túlnépesedés állnak. Összehasonlítja a gazdaság és vagyon kritikáját Jézus, Keresztelő János, a qumrániak és az ellenállási mozgalmak keretében.

A szocioökológikus (települések szerinti) társadalmi feszültségeket okozó tényezők során a város (főként Jeruzsálem) és a vidék konfliktusait ismerteti. A sok, érdekes adat közül egyet emeljünk ki: pontos leírást ad Alsó-Galilea körzetéről, Jézus szűkebb hazájáról, a sűrűn lakott vidéki tájról, amelynek Kapernaum volt a központja. Megint másik szempontot villantanak fel a szociopolitikai tényezők. A szerző ezek között legfontosabbnak a krónikus alkotmányossági krízist tartja. A Római Impérium és a zsidó teokrácia gyökeres ellentétben álltak. Előbbit az istenített imperator, utóbbit a főpapi arisztokrácia képviselte. Érdekes megfigyelés, hogy a Jézus-mozgalom nem politika mentes, inkább politika ellenes jellegű volt, ezért tudott hatékony lenni. Jézus hatalomgyakorlásának eszköze nem az erőszak, hanem a meggyőzés volt. Fontosak voltak még a szociokulturális tényezők is. E mögött a hellenizmus és a zsidóság kulturális szembenállása húzódott meg. Oka: „a zsidó megújulási mozgalmakon belüli normaszigorító tendenciák a fölényben lévő idegen kultúrákból áradó asszimilációs vonzerővel szembeni reakció megnyilvánulása”. Két, univerzális igénnyel fellépő kultúra találkozása csak az összecsapás lehetett. Az egyház egyetemes igénye viszont „transzformált etnocentrizmus” volt, ahol az „ethnosz” Isten népét jelentette.

Ezzel elérkeztünk a negyedik szintig, amely a Jézus-mozgalom szociális víziójáról szól. Ezt a megközelítési módot Theissen „eszmeanalízisnek” nevezi. A társadalom forradalmi helyzetére a Jézus-mozgalom „nem a hatalom, hanem az értékek forradalmával, azaz az értékek és a magatartásformák megváltoztatásának szándékával” reagált. Ennek előfeltétele  Isten küszöbön álló uralmának eljövetele volt. Kettős következménye pedig: 1. a kisemberek átveszik a felső rétegek értékeit; 2. a fordulatot karizmatikus eszközökkel hajtják végre.  Felértékelődnek a kisemberek etikai értékei: a felebaráti szeretet meg az alázat. A filantrópiát Jézus az ellenség, az idegenek és a bűnösök iránt is érvényesíti. Státusfeladásra kötelez: „aki az első, legyen az utolsó köztetek”, mert a másikban egyenrangú felebarátot feltételez. A felső és alsó rétegek etikai értékeit kapcsolja össze az „Aranyszabályban” (Mt 7,12). Az agresszióról a mozgalom a maga részéről lemondott. A végítélet meghirdetett rémképei stimulálták az erőszakot, és aktivizálták az egyén etikai tartalékait. Az erőszak feldolgozását jelentették az önkontroll és a megbocsátás. Felismerték az agresszió áthárításának lehetőségét egy másik alanyra, pl. a megszálló római katonákról a démonokra (Mk 5,1skk.). Felismerték, hogy Jézus, mint Isten áldozati báránya, elveszi a világ bűneit szenvedésével, amit nekünk kellett volna elviselnünk (Jn 1,29).

Összegezve a könyv értékelését: 1) a bibliai teológiában ritkán használt szaktudomány, a szociológia eszközeivel hozza közel a mai olvasóhoz Jézus személyét és az őskeresztyénség világát. 2) Rengeteg ismeretanyagot ad át a nem szakembereknek is. 3) Új, hasznos szempontok alapján közelíti meg a témát. 4) Kitűnő felosztással, áttekinthető gondolatmenettel ajándékoz meg. Kívánom az olvasóknak azt a szellemi gazdagodást, amit a könyv áttanulmányozása, majd rendszeres használta jelenthet.

Kálvin Kiadó, Budapest, 2006.

Bolyki János

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.