egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2008/1-2. számában

A 20. század végének embere megcsömörlött a technikai forradalom túlhajtott eredményeitől. Ami a földgolyó túlsó felén történik, az percek alatt láthatóvá válik. Mivel mindenütt vannak katasztrófák, háborúk, vérengzések, szüntelen ezeket láthatjuk. Felébredt a vágy a másik világ, a más világ, a misztikum iránt. Sorra keletkeztek olyan mozgalmak, szekták, amelyek az emberek misztikum iránti vágyódását voltak hivatottak szolgálni. Igen ám, de ezek csak részben voltak olyanok, amelyek ezeket a célokat tartalmazták. Sok olyan is volt, amelyekben az alapítók rejtetten vak engedelmességet követeltek, és evvel a vezetők vagyoni gyarapodását segítették elő. A szcientológia ezektől annyiban különbözik, hogy az újabb „hívek”, „tagok” szervezéséhez tudományosnak (társadalomtudományosnak) látszó módszereket használ. Ezeket az eljárásokat a pszichológiai, szociológiai módszertanból merítik, olyan módon, hogy minél többet áruljon el a jelentkező személyiségszerkezetéből, vágyaiból, törekvéseiből. Jóval ezután jön a beiktatás, egy szigorúan hierarchikus szerkezetben. Az alá-fölérendeltségi viszonynak az egyetlen célja a minél teljesebb kiszolgáltatottság, úgy szellemi, mint anyagi téren. A kezdet mindig valamilyen teszt kitöltése. Ezek a tesztek az orvosi, pszichológiai gyakorlatban a vizsgált személyiségének megismerését szolgálják, még abban az esetben is, ha ezt a vizsgált el akarná rejteni vagy megpróbálná titkolni. De ebben az esetben a személyiségi jogokat a titoktartási kötelezettség biztosítja és védi. Tekintettel arra, hogy a tesztek alkalmazói nem pszichológusok vagy orvosok, őket ez a kötelezettség semmiben nem gátolja. Az egésznek az a célja, hogy megtalálják azt a támadási pontot, ahol a jelöltet a legjobban a hatalmukba keríthetik. Szemmel láthatóan a tagokat a tehetősebb értelmiségiek közül igyekeznek toborozni. Ebből csak az derülhet ki, hogy a cél a vagyonosok megnyerése (anyagi) céljaik elérése szempontjából. A szervezetük teljesen totalitárius (ellentmondást nem ismerő) felépítésű. Belépéskor erre szolgál a személyiségvizsgálat, amikor is kiderülhet, hogy ki autónom (megalkuvást nem ismerő) egyéniség.

„A szcientológia tükröt tart elénk, és amit abban meglátunk, nem mindig kellemes. …A mai társadalom jelensége …minden országban megtalálható, ahol (csak) a teljesítmény kényszere uralkodik. …Létezik egy mindent átfogó tényező, amit a szcientológia elterjedésének egyfajta közös nevezőjeként említhetünk: ez a gazdaság, …ez a pénz dominanciája”.

A Szcientológiai Egyház mesés felemelkedése szorosan kapcsolódik a gazdasági spekulációkhoz. Az álvallásos eszményképet sikeresen kicserélték a gazdasági tevékenységgel.  Így vált a kezdetben jelentéktelen társaság világméretű tényezővé. Végezetül csak annyit lehet hozzá tenni, amit Thomas Mann  írt a II. világháború előtt: „Európa, vigyázz!!”

Ford. Csuporné Hertei Anna Mária, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

RADNÓTI RÓBERT

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.