egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2008/1-2. számában

Stephen Bertman műve tartalmasnak tűnő voltával, áttekinthető felépítésével sajnos a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy komoly károkat okozzon a művelődni vágyó nagyközönség körében. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a magyar kiadás borítóján és fedelén Stephen Bertman helyett Stephen Bertram áll, hogy a képek elsöprő többsége élvezhetetlen (pedig az eredeti kiadásban jó minőségű fényképek láthatók), akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nem ebből a könyvből kell Mezopotámiáról szóló ismereteinket felfrissítenünk.

A könyv eredeti címében jelzi, hogy kézikönyvnek készült (Handbook to Life in Ancient Mesopotamia), elsősorban az amerikai nagyközönség számára – márpedig egy kézikönyv esetében különösen fontos, hogy a legkorszerűbb eredményeket tükrözze. Ehhez azonban szakemberre van szükség. Nos, a szerző nyugalmazott egyetemi tanár (sőt professor emeritus), más egyetemen vendégelőadó – de szakterülete nem Mezopotámia, hanem a klasszikus antikvitás. Érthetetlen, miért ő írta e művet, minthogy az is, miért nem nézte át a kéziratot egy asszirológus? Hiába tett szert Bertman komoly olvasottságra, nem tudta eldönteni, mi az, ami napjainkban is helytálló, és mi az, ami ma már tarthatatlan. Ezenkívül nem volt képes felülemelkedni valódi szakterülete csodálatán, nem tudott elfogulatlanul közeledni Mezopotámiához: fogalmazásán végig megfigyelhető a klasszikus antikvitás és a Szentírás bűvölete.

A könyv 13 fejezetben tekinti át a mezopotámiai civilizációt: földrajzi viszonyok, régészet és történelem, kormányzat és társadalom, vallás és mitológia, nyelvek, írás és irodalom, építészet, művészetek, gazdaság, szállítás és kereskedelem, hadtörténet-hadügy, mindennapi élet, Mezopotámia és a Biblia kapcsolata, Mezopotámia utóélete. Több fejezetben lexikon-szerűen olvashatók az adott témakörbe tartozó adatok. Minden fejezetet gazdag kép-, és ahol szükséges, térképanyag illusztrál. A fejezetek végén további olvasmányok találhatók. A könyvet időrendi áttekintés, a világ főbb mezopotámiai gyűjteményeinek felsorolása, irodalomjegyzék (mely a magyar kiadásban kiegészült a magyar forráskiadványokkal), részletes név- és tárgymutató zárja.

Bár a könyvnek nincs olyan fejezete, melyben ne fordulna elő súlyos tárgyi tévedés, elavult megközelítés, önellentmondás, érthetetlen hiány, nyomdahiba (és sajnos esetenként fordítási hiba is), e folyóirat olvasói számára a Mezopotámia vallását, valamint a Mezopotámia és a Biblia kapcsolatát tárgyaló fejezetek, illetve mozzanatok tűnhetnek a legérdekesebbnek, így csak ezekről szólok részletesebben (teljességre persze itt sem törekedhetek).

A vallást tárgyaló fejezet isteneket felsoroló kislexikonában is több hiba található: Enlil címszavában (159) tévesen nevezi Anut a föld feletti, Enlilt a föld, Enkit a földalatti régió urának: Anu egyértelműen az ég istene, Enlil az ég és föld közötti területeké, Enki a földi és a földalatti térségé. Az Imdugud címszóban olvashatunk az Anzu madárról (161), holott  régóta köztudott, hogy az IMDUGUD jelet Anzu-nak kell olvasni, tehát nem alternatív nevekről van szó, mint ahogy már azt is tisztázta a kutatás, hogy e madárnak nem Zú az olvasata. Az Anzu madár által elrabolt sorstáblákat pedig Ninurta szerzi vissza, és nem Marduk, ahogy a Marduk-címszóban olvasható (164; mellesleg sem Ningirszunál, sem Ninurtánál nem olvasható, hogy e két isten a II. évezred elejére egybeolvadt, 166-167). A szent prostitúció meglehetősen problematikus témaköréhez érthetetlen módon Hérodotoszhoz nyúl, s hosszan idézi, hogy életében egyszer minden babiloni nőnek oda kell adnia magát egy idegennek fizetség fejében (igaz, legalább hangot ad kételyének, 173). Szintén a történetírás atyjához fordul a szent nász tárgyában is, és kritikátlanul átveszi azt a bizonyosan téves megállapítását, mely szerint e szertartás a zikkuratu tetején lévő szentélyben zajlott volna le (177).

A „Mezopotámia és a Szentírás” c. fejezet rögvest egy spekulációval kezdődik: semmivel sem támasztható alá ugyanis ama vélekedés, miszerint a bibliai teremtés időpontja, egyúttal a zsidó időszámítás kezdete (Kr. e. 3761) bármilyen mértékben összefüggene a civilizáció megszületésével, mely a könyv szerint „a Közel-Keleten következett be valamikor az i. e. IV. évezredben” (408; a kezdet körüli bizonytalanság tárgyalásáról sajnos le kell mondanom). A Vízözön-történet valóságalapját kutatva egész 10.000 évvel ezelőttig visszamegy, tehát ismét spekulációkba bocsátkozik, feltételezve, hogy egy esetleges esemény 6-7000 éven át megőrződött az emlékezetben (413). Ugyanitt a fordító Bábel tornyát érthetetlen módon bábeli toronynak fordítja, majd a következő oldalon azt olvashatjuk, hogy a zikkuratu, az Etemenanki tetején állt a templom, az Eszagila, holott a valóságban egymás mellett helyezkedtek el. Ugyanitt olvasható egy több évtizede elavult megállapítás is: már a hetvenes években kiderült, hogy egyértelműen téves az eblai táblák olyan értelmezése, mely szerint „rendszeresen előkerülnek az Ábrahám, Ézsau, Ismael és Izrael nevek – a héber személynevek valóságos „telefonkönyvei” ezek” (414). Pár oldallal később ismét a fordító súlyos tévedése található: az angol eredetiben Izráel meghódításakor a szerző a bibliai Salmanasszar nevet használja, a magyar változatban III. Sulmánu-asarídu olvasható, holott akkor V. Sulmánu-asarídu uralkodott (416). Végül pedig a könyv egy másik részéből mutatok egy újabb elrettentő példát: amikor a szerző az iszini leletek egyik legérdekesebbjének nevez egy bálnacsontot, mert az „Jónás történetét idézi, aki épp itt, Mezopotámiában (sic!), végezte misszionárius tevékenységét” (39), az olvasóban a 19. századi, Biblia vezérelte Közel-Kelet-kutatók képe ötlik fel (még akkor is, ha eltekintünk az Iszin és Ninive közötti tekintélyes távolságtól).

Mindezek fényében azt kell mondanom, hogy néhány jól sikerült fejezet (orvoslás, mindennapi élet részei) és a bőséges szakirodalom-jegyzék ellenére senkinek sem ajánlom e könyv kézbe vételét. Helyette felhívom a figyelmet néhány műre, melyet mindenki haszonnal forgathat:

Kalla Gábor, Mezopotámiai uralkodók, Budapest, 1993 (Mezopotámia történetének rövid áttekintése az uralkodókon keresztül); Komoróczy Géza, Az ókori Mezopotámia vallásai. (Források), Budapest, 1988 (rövid kommentárokkal ellátott kis válogatás a mezopotámiai vallásos irodalomból), Arthur L. Oppenheim, Az ókori Mezopotámia. (Ford. Gődény Endre), Budapest, 1982 (a mezopotámiai civilizáció áttekintése; különösen ajánlom a vallással foglalkozó fejezetet: 218-284. old.); John N. Postgate, Az első birodalmak. (Ford. Háklár Noémi), Budapest, 1985 (Mezopotámia olvasmányosan megírt története, sok képpel); Michael Roaf, A mezopotámiai világ atlasza. (Ford. Dezső Tamás), Budapest, 1998 (Mezopotámia és a szomszédos területek gazdagon illusztrált, térképekkel ellátott részletes története).

Ezúton szeretném megköszönni az Ókor c. folyóirat szerkesztőségének, hogy lehetővé tette az ott megjelent részletesebb recenzióm anyagának felhasználását (Ókor 2007/1-2, 93-95).

Ford. Kmilcsik Ágnes, Gold Book, Debrecen, 2006.

PÁLFI ZOLTÁN

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.