egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2009/1. számában

Minden népnek, nemzetnek, embercsoportnak joga van ahhoz, hogy megemlékezzék nagy embereiről; azokról, akik meghatározó szerepet játszottak nemzetük történelmében, s munkásságukkal kiérdemelték az emberiség és nemzetük megbecsülését. Ezeknek végső nyughelye általában egy templom vagy mauzóleum szokott lenni.

Így történt ez Angliában is. A Westminster-apátság sokféle feladatnak felelt meg az elmúlt évszázadok során: apátság, társas-káptalani székhely, királyi koronázások helyszíne és fejedelmi temetkezési hely volt. Ebben az időben a törvényhozás és az országgyűlés színhelye, vagyis csatározások és harcok színtere. Ez tulajdonképpen azt tükrözte vissza, hogy az egyházi és a királyi, közjogi hatalmat abban az időben nem lehetett különválasztani. Hogy magyar példával éljek: Szécsény városában a ferences templom oratóriumában választották meg az összegyűlt rendek fejedelemnek II. Rákóczi Ferencet, és a Habsburg-ház trónfosztását is a Debreceni Nagykollégium oratóriumában hirdette ki Kossuth Lajos.

Visszatérve a Westminster-apátságra, szokás azt az angol vagy a brit nemzet szent helyének is nevezni. Fél évvel a megépülése után miraculum orbis-nak nevezték el. Egy útikönyv perennité britannique-nak nevezi, ami századokon átívelő folytonosságot tükröz. Az építkezés tervezésekor valószínűleg a francia székesegyházak formáit követték.        

A kezdetben virágzó egyházi, szerzetesi életet az egyházszakadás, az anglikán egyház kialakulása szétzilálta. Ennek ellenére megmaradt a székesegyház, mint a brit nemzet jelképe és tudatának hordozója. Annak a társadalomépítési elvnek, hogy a legnagyobbak együtt legyenek eltemetve, a legjellemzőbb példája az ókori Görögországban a Parthenon, amely eredetileg Athéna Parthenosz temploma volt. A rómaiak tisztelettel tekintettek a görög építészeti kultúrára, mégis itt alakult ki a basilica, amely kereskedelmi és szórakozási célokat szolgált. Amikor a kereszténység polgárjogot nyert, és feljöhetett a napvilágra, akkor kezdődött el a nagy templomok építése. A középkorban mind inkább teret nyert a gótika, amely az építészet eszközeivel is érvényre akarta juttatni az áhítatot, és azt, hogy a szertartáson résztvevők önkéntelenül is az áldozati cselekményre figyeljenek. A toronyépítés az, ami a zenében a fúga és a kamarazene. Ez az elv aztán átkelt a La Manche csatornán. Anélkül, hogy belemennénk a katedrális építészeti jellemzőinek ismertetésébe, meg kell jegyezni, hogy az építészet, ellentétben a zenével, kísérletet jelent, hogy olyan tempóban és sorrendben figyeljük meg, ahogyan a legjobban élvezni tudjuk.

A reneszánsztól a viktoriánus korig számtalan uralkodó, államférfi, művész és tudós végső nyughelye a Westminster-apátság. Külön beszámolót érdemelnek az itt látható szobrok: „a nemes szobrászat pazarló gazdagsága kell ahhoz, hogy ezt a komor helyet megtöltse, és benépesítse a sötét belső terek hatalmas formátlanságát.”

Tulajdonképpen igaza van Thomas Addisonnak (angol orvos, 1793–1860), aki így írt: „Amikor komor hangulatban vagyok, sokszor sétálok egyedül a Westminster-apátságban, ahol a hely komor homálya, a tudat, hogy mire használták, az épület magasztosságával együtt, és az ott nyugvó emberek emléke alkalmas arra, hogy az ember lelkét melankóliával árnyékolja be, még inkább komoly elgondolkodással, ami egyáltalán nem helytelen.”

 A világ változik, de mint épület és mint közösség az apátság teszi azt, amit a bencések Opus Dei-nek, Isten munkájának hívtak: tanít, dicsér és igét hirdet.

A világ csodái, Gold Book, Debrecen, 2006.

RADNÓTI RÓBERT

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.