egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában 

Egy 16 kötetes sorozat részeként a kiadvány szerzői 1200 év keresztény művészetét tárják az olvasó elé, olvasmányos és közérthető formában.

Az első rész az ókeresztény és a bizánci művészetet ismerteti (a Calixtuskatakombákat, a milánói San Lorenzobazilikát, Ravennát a mauzóleumaival és templomaival, illetve Konstantinápolyt és a Hagia Sophia-bazilikát).

A második részben a szerzők az udvari és kolostori művészet kérdéskörét taglalják a kora középkor időszakában. Ez lényegében a népvándorlások és Nyugat-Európa mélyreható átalakulásának az ideje, amikor is „a barbárok új technikákat és új esztétikai áramlatokat hoztak létre, s a szépség és arányosság klasszikus elveivel szakítva egy élénkebb, jelképes értelmű, képzeletgazdag, színes, geometrikus művészi nyelvezetet fejlesztettek ki” (93). Ezeknek az átalakulásoknak a keretében írnak a szerzők a longobárdokról, a Merovingokról, a hispániai vizigótokról, az írországi kolostorokról, a Karoling reneszánszról, az Ottók birodalmáról, valamint a kora középkori itáliai festészetről.

A harmadik rész a nyugati világ új spirituális központjáról, a 910-ben Burgundiában alapított clunyi apátságról és a román stílus európai elterjedéséről szól. Lényegében véve ezt folytatja a negyedik és az ötödik rész is, amely a román stílus egyrészt észak-itáliai (pl. Milánó, Modena, Bologna, Velence), másrészt pedig közép- és dél-itáliai emlékeit (Firenze, Róma, Pisa, Lucca, Bari, Palermo) veszi górcső alá.

A hatodik és egyben utolsó részt a szerzők a 11. és a 13. század közötti itáliai festészetnek szentelik. Elsősorban azért, mert a politikailag tagolt félszigeten különböző civilizációk hatása fi gyelhető meg (pl. iszlám és Bizánc). „Ezek a tények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a festészetben számtalan különböző stílus, nyelvezet jelent meg. Egyes alkotók a valódi élethez közel álló naturalizmus hívei voltak, mások bizánci stíluselemeket használtak, megint mások az iszlám jellegű lineáris díszítést részesítették előnyben. A különbségeken túl azonban közös vonás volt, hogy a festészet mindenütt didaktikus szerepet töltött be: a festmények leginkább szakrális történeteket beszéltek el, hogy a hívők lelkében felébresszék a hitbuzgóságot” (395). 

Az egyes részeken belül műelemzések (pl. Theodóra udvartartása, Nagy Károly kisméretű lovas szobra, a Tournus-i legyező, Gislebertus: Éva, Benedetto Antelami: Krisztus levétele a keresztről, Giunta Pisano: Keresztre feszített Krisztus) és egy-egy kérdésre fókuszáló rövid tanulmányok (pl. a ravennai szobrászat Justinianus idejében, a kopt művészet, világi és szakrális ötvösművészet a Merovingok idejében, a Karoling-kori elefántcsont faragványok, a szerzetesség és a zarándoklat, a halál utáni élet, a bayeuxi faliszőnyeg, a hónapok ábrázolásai, a liturgikus berendezési tárgyak, a vadászat témája a középkori művészetben, a faszobrászat, a bestiáriumok) igyekeznek teljesebbé és elmélyültebbé tenni az általános és átfogó történeti bemutatást.

A rendkívül gazdag képanyaggal illusztrált kötetet időrendi táblázat és művésznévmutató zárja. Az igényes nyomdai kivitelezésű könyv (amelyet mellesleg Kínában nyomtak!) szemléletesen érzékelteti mindazt, amit az európai keresztény kultúra megvalósított. A folytonosság mellett azonban az elmúlással is szembesülhetünk; vagyis mindazon templomromokkal, amelyek a történelem egy adott pillanatában elveszítették közösségüket, s ennek következtében rendeltetésüket. Mindez elgondolkodásra kellene, hogy késztessen. A földi létben még a szakrális dolgok sem örökkévalóak, s egyetlen kultúra vagy civilizáció léte sem törvényszerű. Nem zárható ki tehát, hogy egy távolabbi jövőben a keresztény Európa is megtűrt muzeális kuriózummá válik – egy demokratikusnak semmiképpen nem mondható iszlám környezetben! 

A művészet története, Corvina Kiadó, Budapest, 2008

JAKAB ATTILA

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.