egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában

 

NAPBA VETETT PILLANTÁS

Életrajzi esszé huszonhat képmelléklettel

Minden művészeti alkotás egyedi megérzéseket, gondolatokat tartalmaz. Ebben a művész rokona a Mindenhatónak, hiszen amit varázslatosan előhív a semmiből, az az Ő tulajdona; és amennyiben igazi alkotás, akkor lényegében véve megismételhetetlen és egyedi. A teremtés folyamata játszódik le benne. Ezért imádkozni is az alkotás során lehet a legjobban. Ezt a megterhelést azonban nem mindenki tudja elviselni. Emiatt a művészek között sok az érzékeny lelkületű ideges személyiség. Ellenben ez az érzékenység amilyen hasznos, hiszen végeredményben az alkotóképességet eredményezi, ugyanolyan veszélyes is lehet a személyiség fejlődésére. Ugyanez történt Vincent van Gogh esetében is. Végigjárta az egyén keresztútját életében és művészi fejlődésében egyaránt.

Pályája indulásakor ismerte meg az egyik legnehezebb munkát: a bányászkodást. A nehéz munkával együtt kapta a kereszténység élményét. Párhuzamosan járt a szinte embertelen munkát végzők közé és a templomba. A természet szépsége számára egyet jelentett Krisztussal és a hittel. Így írt: „A természet szépségének színtiszta átélése, e mély érzés olyan mint a hit, szilárdan hiszem, a kettő szoros kapcsolatban áll egymással.” „És a szegény asszonyok miben találnak vigaszt? Nem Krisztus képe lebeg-e előttük, melyet sugároznak magukból?” 

Az ellentétet és az elkeseredést az a felismerés okozta, hogy felismerte: a középszerű Egyház mindig ellentmondásba kerül az Evangélium világával. Napjainkban ez az ellentmondás még élesebb. A sajtó és az elektronikus média korában az élőszó mindinkább elvesztette jelentőségét. A mai kor embere is vágyik a megváltásra. Van Gogh művészi pályája is azt bizonyítja, hogy művészetében észre tudta venni az Alkotó akaratát. Olyan művésznek született, aki látta az alacsony sorban élők mindennapi életét, és képes volt azt ábrázolni. Nyugodtan nevezhetjük festményeit karizmatikus realizmusnak. Megszállottan kereste a kifejezés mind tökéletesebb formáit és lehetőségeit. Úgy gondolta, hogy a mai modern világban a művészek feladata, hogy a vallásos emberek küldetését átvegyék, azaz hirdessék az egyetlen Igazságot. Ugyanakkor meglátta a teremtett természetben a létrehozó akaratot és szépséget:

„Nézem, a természetben – például a fákban – a lélek kifejeződését.” Úgy gondolta, hogy egy jól ábrázolt káposztafej értékesebb, mint egy rosszul megfestett feltámadás. Külön tanulmányt érdemelne az a látásmód, ahogy a környező világot észlelte. Ebben nincs vallásosság a szó teológiai értelmében, de benne van a teremtő akarat és szépség kifejeződése. Festményei, különösen az emberábrázolásban, valami részvétet és megértést hordoznak. Számára a Nap az életadó Krisztus. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy egész életén keresztül festette a Napot, mindhalálig kereste az Üdvözítőt. 

Van Gogh sírjára a Megváltó ezen szavai illenek: „Bizony, bizony mondom nektek, ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal sok termést hoz.” (Jn 12,24).

Fordította Lerch Gabriella; Kairosz Kiadó, Budapest, 2007.

RADNÓTI RÓBERT

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.