egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2010/1. számában

 

VARGA SZABOLCS: IREM KERTJE. PÉCS TÖRTÉNETE A HÓDOLTSÁG KORÁBAN (1526-1686)
PÉCSI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA – PÉCS TÖRTÉNETE ALAPÍTVÁNY. PÉCS, 2009. 220 P.

Az Oszmán Birodalom egészét bejáró művelt utazók mindössze négy-öt várost tartottak méltónak arra, hogy Irem, vagyis Szemirámisz csodálatos kertjéhez hasonlítsák, és ezek között említették meg a különös szépségű és nagy jelentőségű Pécset. Ennek fényében meglepőnek tűnik, hogy a város törökkori történetével nagyon kevés szintézis foglalkozik, és ezek is évtizedekkel ezelőtt jelentek meg: „Németh Béla Baranya vármegye történetén belül megírt várostörténete, Szabó Pál Zoltán 1941-ben megírt, majd Rúzsás Lajos által továbbfejlesztett összegzésén kívül nincsen konkrétan e tárgykörben íródott mű.” (7. o.)

A munka egyik legfőbb érdeme tehát, hogy elsőként összegzi az elmúlt fél évszázad történeti kutatási eredményeit. A szerző az előszóban belátja, könyve „mindössze” az eddigi kutatások tudományos – ismeretterjesztő stílusú összefoglalásának tekinthető, és a monográfia megírásához nem végzett alapkutatásokat. A szerénykedő megjegyzés ellenére mindenütt kitapintható a levéltári források kitűnő ismerete, és több helyen tételesen hivatkozik is levéltári és egykorú nyomtatott forrásokra. A 855 lábjegyzet és a kereken 360 tételt tartalmazó bibliográfia már önmagában is igazolja, hogy a könyv alapos és széles körű kutatómunka nyomán született meg. A kötet rendkívüli adatgazdagsága kitűnő, olvasmányos stílussal párosul. Ennek köszönhetően a kutatók és a város múltja iránt érdeklődő laikusok egyaránt élvezettel és nagy haszonnal forgathatják a művet. A szövegtestet 14 metszet teszi szemléletessé, ezek mindegyike a 17. század második felében készült, legtöbb a város 1664. és 1686. évi ostromát ábrázolja.

A szerző nem követi el a várostörténeti monográfiák egyik leggyakoribb hibáját. Nem egy önmagába zárt, szűk horizontú várostörténetet ír, hanem bőséges kitekintést nyújt az országos politikai és társadalomtörténeti fejleményekre. A nagy tendenciákon belül kitűnően helyezi el Pécs történetét, és az átvezetéseket stilárisan is jól oldja meg. Emellett mindvégig megfelelő egyensúlyt tart a politikai és hadtörténeti, a gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozások bemutatása, valamint a városkép és városszerkezet leírása között is.

Pécs hódoltság kori történetét a kötet három jól láthatóan elkülönülő szakaszra tagolja.

Elsőként a szerző bemutatja a török hódítás előzményeit és a város belső viszonyait 1526 és 1543 között, hiszen ezek az évtizedek sok tekintetben elválaszthatatlanok a tulajdonképpeni hódoltság korától. A szerző kronologikusan végigveszi Pécs történetét a mohácsi csatavesztéstől a város elestéig. Ennek során hosszasan időzik a két legvitatottabb problémánál: részletesen vizsgálja a város pártállásának változásait és azok mozgatórugóit a kettős királyság idején (14-17. o.), majd választ keres Pécs 1543-as feladásának okaira (51-61. o.). A következtetés levonásához figyelembe veszi a gazdasági, politikai, katonai, sőt lélektani motívumokat is. Remek beleérző képességgel írja le az eseményeket, ugyanakkor nem hiányoznak a megfelelő távlatok sem az adekvát következtetések megalkotásához.

Az események kronologikus leírása mellett külön fejezetben olvashatunk a város belső viszonyainak eddig nem érintett részleteiről. Az egyházi társadalom szerkezetének részletes bemutatása során rekonstruálja Pécs topográfiáját, amit az egyházi létesítmények központi szerepe indokol: „A város képét egyértelműen az egyházi intézmények elhelyezkedése határozta meg, Pécs városiassága a klerikusok magas számával és a püspöki udvar gazdagságával függött össze.” (31. o)  A városkép formálásán kívül az egyházi intézmények meghatározó szerepet játszottak a város művelődési viszonyaiban is. Pécs szellemi kisugárzását nemcsak a Janus Pannoniushoz kapcsolódó hagyományok alapozták meg, hanem a török pusztítást túlélő káptalani iskola és könyvtár is kulcsfontossággal bírt a város kulturális központtá válásában.

A szerző az egyházi és művelődési viszonyok bemutatását követően tér ki a gazdasági helyzetre. A város iparostársadalmára vonatkozó adatok mellett bőségesen utal Pécs országos és nemzetközi kapcsolataira, megállapítva: a város kapcsolatrendszere, a tranzitkereskedelemben betöltött szerepe a politikai kataklizmák ellenére megmaradt, és ez tette lehetővé a mezővárosi polgárság túlélését, sőt anyagi megerősödését.

A második nagy egység a török megszállás alá került városról szól. Pécs 1543 után végvárként tagozódott be a hódoltságba, ám katonai szerepe egyre csökkent, és egyre inkább logisztikai szempontból vált fontossá. Ez a folyamat teljesedett ki Sziget elfoglalásával 1566-ban. Ekkor Pécs a hátország részeként a végvidék ellátási és utánpótlási központjává vált. Miután a törökök bevették Kanizsát, a város az újonnan megszervezett kanizsai vilájetbe került át; ekkor a város „hadászati értéke tovább csökkent az oszmán hadvezetés szemében. (…) Pécs közigazgatási, gazdasági és kulturális súlya mögött a katonai szerepe teljesen háttérbe szorult.” (84. o.)

A szerző a megváltozott forrásadottságok miatt rendkívül töredékes adatok alapján veszi sorra a városi autonómia és a városkép változásait, az oszmán építészet emlékeit, a gazdaság és társadalom jellegzetességeit, majd a hitéletet és a művelődési viszonyokat. A városszerkezetet vizsgálva megállapítja: a két kultúra hosszas együttélése ugyan nem alakította át jelentősen a város térszerkezetét, azonban az új épületeknek és azok funkcióinak megfelelően arculata immár a keresztény és az iszlám kultúrát ötvözte (95; 104-105. o.).

A keresztény közösség élettere, gazdasági és művelődési központja a városfalon kívüli Malomszeg városrész lett. A források alapján egy rendkívül színes és pezsgő szellemi, felekezeti élet képe bontakozik ki. A szerző plasztikusan rajzolja meg a kereszténység és az iszlám egymás mellett élésének mindennapjait, és meglepő szinkretisztikus jelenségeket tár fel (pl. a vajúdó török asszonyok Szent Ignác közbenjárását kérték). Igen részletesen értesülünk az unitáriusok rendkívüli kulturális teljesítményéről, és a jezsuiták, valamint a bosnyák ferencesek erőfeszítéseiről a katolicizmus fenntartására. Az 1570-es, 80-as évekre öntudatos, művelt, erős iskolával és gazdag könyvtárral rendelkező unitárius egyházközség alakult ki Pécsett, élén nemzetközi viszonylatban is jelentős teológusokkal, Bogáti Fazekas Miklóssal és Válaszúti Györggyel. A 17. század elejétől újjáéledő katolikus misszió azonban jelentős sikereket ért el az ekkorra kifulladó, lelkészhiánnyal küzdő unitárius közösség rovására; a két felekezet közötti legfőbb feszültséggócot a Mindenszentek templomának használata jelentette. A katolikus, református és unitárius lelkészek, prédikátorok történeti szerepét méltatva a szerző megjegyzi: sikerült fenntartaniuk a felekezetükhöz tartozó falvak keresztény identitását, így nekik köszönhető, hogy „Baranya nem jutott Boszniához hasonló sorsra” (163. o.).

A szerző felépítésük sorrendjében tárgyalja a város oszmán építészeti emlékeit, és építtetőik életútját. A város vallási és kulturális létesítményeinek nagy része két „kifejezetten kultúrapártoló klán” tagjaihoz kötődik: az egyik klánhoz a Pécsett ma is látható emlékek sorát hátrahagyó Memi pasa, Ferhád pasa, Ibrahim Pecsevi és Jakováli Hasszán tartozott (119. o.), a másik, a hódoltság egészére kiterjedő család pécsi képviselője pedig Gázi Kászim volt (165-166. o.). A szerző mindenütt következetesen feltünteti a török terminusokat, az oszmán építészet és hitélet kapcsán pedig tisztázza a legfontosabb alapfogalmakat (111. o.), és felvilágosítást nyújt a muszlim művelődés intézményrendszeréről (164-165. o.). Pécsett aránylag sok, tizenegy mekteb (alsófokú iskola) és öt medresze (főiskola) működött, valamint Jakováli Hasszánnak köszönhetően itt épült fel a hódoltság egyetlen mevlevi kolostora, amelyben az Oszmán Birodalom legelitebb rendjéhez tartozó kerengő dervisek éltek. Mindezeknek köszönhetően Pécs lett a misztikus költészet, a perzsa műveltség és a zenei élet egyik központja.

A város tehát – méltóan késő középkori szerepéhez – a muszlim kultúra és hitélet legrangosabb centrumává emelkedett, ugyanakkor fontos központja maradt a hódoltság keresztény egyházszervezetének és művelődésének is. A török hódoltság korának művelődési viszonyaiból adódik tehát a következtetés: míg Pécs a középkor végén a centrumtól a periféria felé közvetítette a keresztény műveltség javait, addig a török megszállás idején valódi „kulturális kapuvárossá” vált. A Balkán-félsziget felől érkező hatásokat (pl. az építészeti stílus) északra, a nyugati életmód elemeit (pl. órák használata) pedig délre közvetítette (124. o.).

Az utolsó szakaszban a szerző a felszabadító háborút és annak előzményeként az 1664-es hadjáratot tárgyalja, a hadtörténeti vonatkozásokat ismét tágabb, országos kontextusba helyezve. Az események aprólékos rekonstruálása meghökkentő következtetéshez vezet, az országos szempontok és a helyi perspektíva ellentétére mutat rá. Zrínyi téli hadjárata Pécs szempontjából rendkívül nagy kárt okozott, hiszen ekkor égett le teljes egészében a török foglalást átvészelt város, és helyrehozhatatlan vérveszteséget szenvedett a baranyai magyarság is.

A hódoltság korát végigkísérve, aprólékosan összegyűjtött információk alapján lehetővé válik a mérlegalkotás a korszak egészével kapcsolatban. Egyértelmű, hogy a török hódítás, amellett, hogy sokmindent elvett, és komoly veszélyeket hordozott magában a későbbi fejlődésre nézve, de sokat adott is a városnak. A berendezkedő oszmán államszervezet és társadalom nem csak, sőt nem is elsősorban a városkép pusztulását idézte elő, hanem jelentős építészeti alkotásokkal hozzá is járult a város gyarapodásához. A szerző a balkáni jegyek megjelenését egyértelműen a városkép gazdagodásaként értékeli (11; 86. o.).

Némileg kisebb hangsúlyt kap, ám fontos hozadék, hogy a város két elfoglalása társadalomtörténeti szempontból nem jelentett törést Pécs életében. 1543 után a keresztény lakosság egy része helyben maradva próbált érvényesülni az új hatalmi viszonyok közepette, a jórészt a Balkánról érkező hódítók mellett: „Pécs magyarsága a 16. században megőrizte vitalitását, és a kezdeti időszakot leszámítva létszáma stagnált, vagy talán még emelkedett is” (133. o.). 1686-ban szintén jelentős számú muszlim közösség maradt az ismét keresztény uralom alá került városban (181. o.). Az olvasó tehát a látszólagos töréspontok, időbeli cezúrák ellenére Pécs másfél évszázados, szerves fejlődésének, alakulásának lehet tanúja.

Mindent összefoglalva, a kötet egyik legfontosabb tanulsága, hogy a török uralom bő másfél évszázada nem tekinthető a hanyatlás korának, még akkor sem, ha a térség és a város nem az európai fejlődési utat járta be. Ebből a perspektívából szemlélve az emlékezés valóban békévé tudja oldani azt az élethalál harcot, amelyet egykor törökök és magyarok vívtak. Ennek jegyében egyszerre tiszteleg a kötet Gázi Kászim és Bádeni Lajos, a török és a magyar hősök emléke előtt.

Különösen örömteli, hogy a könyv tartalmát 16 oldalas török nyelvű kivonat foglalja össze, illetve külön füzetként német és angol nyelvű összefoglalók is megjelentek. Remélhetőleg mindez megkönnyíti a munka elterjedését a külföldi tudományos közéletben is, és az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódva előkészíti a kötet idegen nyelvű kiadásait, megtermékenyítve a törökkorra vonatkozó történeti, azon belül is vallás- és egyháztörténeti kutatásokat.

ERDŐS ZOLTÁN

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.