egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A KORAI ZSIDÓSÁG ESZMEVILÁGA ÉS A KERESZTÉNYSÉG

A nemzetközi viszonylatban is ismert szerző[1] személyes életpályája és helyzete beszédesen példázza, hogy ma Magyarországon a „munkaalapú társadalomban” mi az igazi értéke a tudásnak és a teljesítménynek. Semmi! Miközben ugyanis magasztos szólamok röpködnek a magyar éterben („az egyetem tükrözi az oktatáspolitika minőségét”; „az egyetem olyan oktatási intézmény, amely elsősorban azáltal nevel, hogy tudományos műhely”; „gondolkodó embert csak gondolkodó emberek tudnak nevelni, így mindennél fontosabb az egyetemi munkában a személyes tényező, az önálló kutatómunkában érlelt alkotó egyéniség”, állítja Klinghammer István), addig Pesthy Monika – habilitált egyetemi tanár, az MTA doktora – regisztrált álláskeresőként tesz le a magyar tudomány asztalára egy olyan művet, amely sok professzor és akadémikus számára elérhetetlen vágyálom marad. Hazai viszonylatban mintegy törvényszerű, hogy az, aki magas színvonalon műveli a tudományt és gondolkodik,[2] az lehetőleg ne neveljen. Minden bizonnyal a „konkurenciától” való félelemnek köszönhető, hogy az egyetemi, akadémiai és keresztény felekezeti körök összehangolt együttműködése sikeresen akadályozta meg az ugyancsak a Pesthy Monika nevéhez köthető tudományos igényű, a nemzetközi szakmai hálózatba is bekapcsolódni képes, bekapcsolható vallástörténeti alapon szervezett magyar vallástudományi képzés létrejöttét. Ez tehát az a magyar valóság, ha úgy tetszik a kontextus, amelyben Pesthy Monika legújabb figyelemre méltó műve megszületett.

A szerző, aki egy normális országban egy szellemi műhely vezetője kellene, hogy legyen, a most megjelent munkájában mind a zsidóság, mind pedig a kereszténység számára egy kulcsfontosságú időszakot vizsgál. Ez a Kr. e. 200-tól a Kr. u. 100-ig terjedő időszak azért kulcsfontosságú, mert ebbe a forrongó és kereső korszakba ágyazódik bele a judaizmus mai formája; illetve ekkor kezd el kikristályosodni a kereszténység mint önálló vallás. Arról nem is beszélve, hogy az ún. „rabbinikus judaizmus” és a kereszténység kialakulása szervesen, mondhatni szétválaszthatatlanul összefügg.

Pesthy Monika a könyvében olyan kérdésekre keresi a választ mint: Mennyire határozta meg az éppen létrejövő kereszténységet az a közeg, amelyből kinőtt? A tarka sokszínűségből hogyan kristályosodott ki a későbbi keresztény tanítás? Hogyan kezd a kereszténység önállósulni, elszakadni eredeti közegétől? Mikor mondhatjuk, hogy új vallás született?

Módszertani bevezetőjében a szerző összeszedetten és világosan ismerteti munkája felépítését: mivel foglalkozik, milyen nehézségekkel szembesült, és mi az, amit az olvasó ne keressen benne! Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert hazai viszonylatban bevett szokás, hogy akik csak mérsékelten foglalkoznak kutatással és értékelhető tudományos tudástermeléssel, hatalmas hozzáértéssel szokták keresni minden műben azt a fontosat, ami éppen hiányzik belőle, illetve azt, amit mindenképpen másképpen kellett volna bemutatni. Ennek ismeretében a bevezető pontosan körülhatárolja a vizsgált korszakot; meghatározza a forrásokat (azok döntően irodalmiak, tehát korabeli szövegek ismerteti vizsgálódása módszerét: központi jelentőségű átfogó témák alakulásának a vizsgálata az Ószövetségtől, a korai zsidó irodalmi alkotásokon keresztül a korai kereszténységig; vázolja az általa vizsgált témákat; és körvonalazza a várható eredményeket.

Felépítését tekintve a mű négy nagy fejezetre oszlik. Az első részben, nagyon olvasóbarát módon (vagyis a lábjegyzetek mérséklésével) Pesthy Monika áttekinti a korszak történetét és irodalmát (deuterokanonikus könyvek, pszeudepigráfák, Philón, Josephus Flavius). A szerző megállapítása szerint: „a korszak irodalma antropocentrikus: a középpontban az ember sorsa áll, és immáron nem a kollektívumé, hanem az egyéné: honnan jön, hová megy, és mindenekfölött, hogyan éljen itt a világban.” (13).

Ebből kifolyólag a könyv második része külön-külön fejezetben tárgyalja 1) az ember teremtésének és bukásának, 2) az ember világban elfoglalt helyének (pl. nő, szexualitás), valamint 3) az ember végső sorsának problematikáját. Ebben az időszakban az emberek mintegy felismerik, hogy azért nem minden jó ebben az eredetileg „jó”-nak teremtett világban (Ter 1). Tudatosodik bennük a „hanyatlás”, és megfogalmazódik a rossz kérdése, amely a harmadik rész központi témája: 1) honnan lett a rossz; 2) hogyan érvényesül a világban (Sátán), és 3) hogyan fog megjelenni a világ végén (az Antikrisztus egy kifejezetten keresztény sajátosság, zsidó előzményekkel).

Az a kb. 300 év, amit Pesthy Monika a könyvében vizsgál, tulajdonképpen azt az időszakot jelenti, amikor az emberek megtapasztalhatták, hogy egy fennkölt eszméjű „nemzeti forradalom” (vagyis a Makkabeusok harca a Szeleukidák ellen, Kr. e. 166-tól), konszolidált hatalomként milyen metamorfózison megy át (Hasmoneus-dinasztia, Kr. e 142 és 63 között), mielőtt arra kényszerül, hogy betagolódjon a hatalmas Római Birodalomba (Kr. e. 63-tól). Csakis ennek a történeti kontextusnak a fényében érthető meg igazán, annak a reménynek a megfogalmazódása, „hogy ez a nem túl jó világ távolról sem örök, sőt hamarosan véget ér, és jön egy egészen más, szép és jó világ” (13).

A levonható tanulság eléggé egyértelmű: az élhetetlen – vagy legalábbis annak tűnő, akként érzékelt – jelenből az emberek számára két menekülési útvonal kínálkozik: 1) az egyik visszavisz egy idealizált múltba; 2) a másik a jövőbe mutat, és lehetővé teszi a vágyak kivetítését. Ez a második út a reménykeltőbb; ez rendelkezik nagyobb mobilizációs erővel.

Könyve negyedik és egyben utolsó, részében tehát Pesthy Monika azokat az írásokat veszi górcső alá, amelyek a végidők eljötténél feltételezik „bizonyos pozitív szereplő(k) közreműködését vagy egyszerűen csak jelenlétét” (13). Itt tehát a szerző a Messiás (vagyis a „felkent”) különböző alakjait vizsgálja, hiszen ez a kereszténység szempontjából döntő fontossággal bír. A könyvből azonban megtudjuk, hogy a képlet egyáltalán nem egyszerű. A korai zsidó iratokban ugyanis a Messiás alakjához nem kötődik sem szenvedés, sem halál, és főképpen nem feltámadás, illetve visszatérés. Nem véletlen – mondhatni jobban érthető –, hogy miért volt messianisztikus jellege mind az egyiptomi zsidó lázadásnak (Traianus császár alatt, Kr. u. 115–117-ben), mind pedig a Bar Kochba vezette júdeai felkelésnek (Kr. u. 132–135-ben). Mindezzel szemben a későbbi Újszövetséget alkotó korakeresztény iratokban a Messiás alakját nem annyira a korai zsidó messiásfogalom, hanem sokkal inkább a Jézus-követő Krisztus-hívők krisztológiája határozza meg, állítja, szerintem helyesen, Pesthy Monika a könyvében. A kutatásnak tehát semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagynia a visszavetítés, a szövegek újraértelmezésének és átmagyarázásának problematikáját, amely már egy megfogalmazott és mindent meghatározó hit fényénél történik: a Názáreti Jézus a Krisztus, az Isten Fia, maga is Isten![3]

Pesthy Monika a munkájában az eredeti források elemzéséből indul ki; azokat bőségesen idézi, és értelemszerűen fordítja (héberből, görögből, szírből, etiópból), vagy a már létező fordításokat szükség esetén módosítja. A szövegek értelmezéséhez használja és tárgyalja a nemzetközi szakirodalmat. Így jól nyomon követhetők az egyetértés, a másként látás, illetve a szerző egyéni, eredeti meglátásai; hiszen esetenként rövid kutatástörténeti áttekintéseket is olvashatunk a műben. A könyvet lezáró összegzésben pedig azt a kérdést igyekszik megválaszolni, „hogy mennyire van folyamatosság az Ó- és Újszövetség, illetve a korai kereszténység között, és mennyire állíthatjuk, hogy az ún. ‘intertesztamentális’ írások valóban hidat alkotnak közöttük” (399). A könyv, tulajdonképpen a kérdésre adott válasz argumentációja; illetve annak a vallási kontextusnak a bemutatása, amelyben mind a mai judaizmus, mind pedig a kereszténység megszületett.

Fontes orientales – Keleti források, Corvina, Budapest, 2013, 423. old.

 

JAKAB ATTILA

 

[1] Lásd La théologie de la tentation dans le christianisme ancien. (Traditio Christiana, 15), Peter Lang, Bern – Berlin etc, 2011. Szöveggyűjtemény (eredeti szövegek és fordítások), amely párhuzamosan jelent meg francia és német nyelven.

[2] Pesthy Monika az 1990-es években az „apokrif iratok” magyar fordításában vállalt szerepet. Főbb művei: Órigenész [fordítás]: Kommentár az Énekek énekéhez, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1993; A csábítás teológiája - A kísértés fogalmának története az Ókorban, Kairosz Kiadó, Budapest, 2005; Péter-apokalipszis, Corvina Kiadó, 2009 (klasszikus etióp eredetiből fordította és kommentálta); Simon Róberttel közösen szerk.: Mání és a fény vallása. A manicheizmus forrásai, Corvina, Budapest, 2011.

[3] Lásd Larry W. Hurtado, Hogyan lett Jézus Istenné a földön? A Jézus-tisztelet történeti gyökerei. Napjaink Teológiája, 9, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.