egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

 

VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK

Izgalmas kötetet vehet kézbe az érdeklődő. Szabó Ferenc SJ művében a magyar, illetve a világegyházban felmerülő számos kérdésre kaphatnak választ alapvető teológiai műveltséggel rendelkező keresztények, valamint teológusok és papok is.

A könyv nem csupán a címoldalon megjelenő, négy kiemelt személlyel foglalkozik (Prohászka, Mindszenty, XVI. Benedek és Ferenc pápák), hanem az ő életük hátterében áttekinthetővé teszi az Egyháznak és a teológiának nem kevés kérdést felvető történelmét Prohászka Ottokár korától Ferenc pápáig.

Az első rész Prohászka Ottokár püspökről (1858–1927) szól, akiről a szerzőnek sok tanulmánya, valamint kötetei jelentek már meg. Betekintést nyerünk korába, az 1. világháborútól a 2. világháborút megelőző viharos évekig. Bár Prohászka személye sokak számára ismerős, e fejezetekben számos nem közismert vonásáról is olvashatunk. A földosztás melletti állásfoglalásán túl megismerjük törekvését egy átfogó keresztény-szociális társadalomra, álmát egy Egyházról, mely Isten népe, amelyben a hívők és a klérus tagjai testvérek (ez a II. Vatikáni Zsinaton valósult meg), sőt vágyát a liturgiának (ugyancsak a Zsinaton megvalósult) a megújításáról és a nemzeti liturgikus nyelvről. Szembesülünk a személye ellen irányuló, máig hangoztatott antiszemita vád jogtalanságával. A kor nehézségeinek, a háborúnak, Trianonnak és a Kommünnek hátterében markánsan körvonalazódik mély lelkisége és a hitet, reményt közvetítő írásai. Egyúttal megismerjük a kor más nagyjait, Kerkai Jenőt, Apor Vilmost, Bangha Bélát, kapcsolatukat Prohászka püspökkel és egymással, valamint a kort átfogó szociális és Egyházat megújító tevékenységüket.

Mindszenty József bíboros bemutatása Prohászkáéhoz hasonlóan sok újdonságot tartalmaz, szemben a róla elterjedt egyoldalú ismeretekkel. Sokan hallottak arról, hogy a bíborosnak a börtönben kínzásokat kellett elszenvednie vagy arról, hogy Magyarország elhagyására kényszerült, ám, ha neve felmerül, sokakban, hősiessége mellett is, egy legitimista, rugalmatlan főpap képe jelenik meg. Alig hallunk életének emberi-lelki, lelkipásztori dimenzióiról, melyeket a könyv megragadóan bemutat. Lelkipásztori szeretetéről tanúskodik a könyvben ismertetett, huszonöt éves zalaegerszegi plébánosi szolgálata, valamint az általa irányított 1947–1948-as Boldogasszony Év folyamata, amely – a kommunizmus erősödése és a támasztott akadályok ellenére – megmozgatta az ország katolikusait. Ennek során végigjárta az országot, s izzó szavakkal erősítette a híveket, kitartásra és lelki megújulásra híva őket.

A kötetből megtudjuk, mennyire hamisan és egyoldalúan mutatták be a bíboros alakját katolikus kutatók is (például Somorjai Ádám, aki mintegy az „ördög ügyvédjeként” kritizálta őt), akik csupán az üldöztetését vagy az amerikai követségen töltött éveit és levelezését, vagy keleti politikai megbízottjával, Casaroli érsekkel és az azóta szentté avatott VI. Pál pápával való nézeteltéréseinek torzított képét helyezték a középpontba. A kötet visszautasítja a Somorjainál is megjelenő állítást, amely szerint VI. Pál Mindszentyvel kapcsolatos döntéseiben lelkipásztori felelősségből cselekedett, míg a bíborost politikai indítékok mozgatták (113, 116skk). A kötet tisztázásai által így megvalósul Mészáros István történész kívánsága, hogy a bíboros személyének és életszentségének megítéléséhez teljes életművét be kell mutatni: papi-püspöki-érseki-prímási munkásságát, apostolutódi küldetését és szolgálatát, életének hitbeli, lelkipásztori, erkölcsi vonatkozásait és a magyar haza és a népe iránti elkötelezettségét.

A tanulmányok a hazai helyzet ismertetéséhez kapcsolódva képet adnak a kommunista diktatúrák egyházüldöző tevékenységéről a többi szocialista országban, illetve világszerte, és megismerkedünk a Vatikán úgynevezett keleti politikájával is (95, 101skk). (P. Szabó bővebben tárgyalta ezt: A Vatikán keleti politikája közelről. Az Ostpolitik színe és visszája [Bp., JTMR–L’Harmattan, 2002] című munkájában). A kommunista államokkal való kapcsolat keresésébe Szent XXIII. János pápa fogott bele, egyfajta lelkipásztori optimizmussal. VI. Pál folytatta elődje kezdeményezését, de benne már sok kérdés merült fel e diktatórikus rendszerek őszinteségét illetően. 

Szent VI. Pállal kapcsolatban több magyar emberben élnek fenntartások, Mindszenty bíborosunk külföldre hívása, majd (az ellenkező ígérettel szemben) az esztergomi érseki székről való lemondatása miatt. A kötetből megtudjuk, hogy a bíboros és a pápa kapcsolatát a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemezte; és VI. Pál nem akarta Mindszentyt kényszeríteni semmire (119–120, 146). Monsignore Cheli vatikáni diplomata volt az, aki a tárgyalások és döntések során olyan kettős játékot folytatott, amelyről még elöljáróját, Casaroli bíborost sem tájékoztatta, s amelyről nem tudott a pápa sem (129). Cheli tett ígéretet a magyar kommunista vezetőknek, hogy a bíborost leváltják; ez sodorta bele VI. Pált a kényszerű döntésekbe.

A mű bemutatja a Mindszentyvel foglalkozó jelentősebb irodalmat. Elismeréssel szól Balogh Margit összefoglaló munkájáról, de kifogásolja annak visszatérő gondolatát, mely szerint a bíborosnak választania kellett a két véglet között: vagy az alkukkal „elérhető optimumra” vagy az „elvi maximumra” törekedni. Mindszenty úgy jelenik meg nála, mint aki idealista volt, nem reálpolitikus, bár Balogh Margit is vallja, hogy a bíboros „a magyar történelemben ritka személyes autoritással és fölényes erkölcsi erővel képviselte meggyőződését, szó szerint az utolsó szívdobbanásig. Élete méltán magasztosul a diktatúrákkal szembeni ellenállás jelképévé és a hűség példájává” (145). P. Szabó a téma kapcsán idézi Szabó Csaba neves történészünket, aki tisztázza, hogy a keresztény szemléletben nem a megalkuvásig menő reálpolitikának kell meghatároznia az Egyház irányát, és győzelmét nem az biztosítja, hanem az emberi és keresztény ideálokhoz való hűség.

A kötet szerzője kijelenti, hogy ő nem Mindszenty szentté avatása érdekében ír, hanem az események történelmi tisztázása végett. Hivatkozik ugyanakkor, más hasonló vélemények mellett, Török Csaba teológusnak A szentéletű bíboros című könyvére, amelynek „sikerül bemutatnia az igazi Mindszenty-képet”. Ebből megismerhetjük a bíboros fehér vértanúságát, továbbá az életszentség helyes értelmezését: amely szerint nem az a szent, aki soha nem bukik el, hanem az, aki mindig feláll; illetve aki emberi hiányosságai közepette is hősiesen törekszik az erények megvalósítására (115).

XVI. Benedekről szólnak a kötet következő tanulmányai, amelyek bemutatják Joseph Ratzingert mint professzort és zsinati teológust, majd mint a Hittani Kongregáció prefektusát, végül mint pápát. Betekintést nyerünk XVI. Benedek életébe és teológiájába, megismerjük a Zsinat idején, majd utána jelentkező fájó „újdonságot”, azokat feszültségeket mind a Kúriában, mind a teológiában, melyek miatt a pápa is szenvedett. Egyik oldalról támadta őt a lefebvre-i konzervativizmus, a másikról Hans Küng szélsőségesen „haladó” iránya.

Ferenc pápáról a kötet teljesen új utolsó fejezetei nyújtanak átfogó ismertetést: nagyságáról, újdonságáról, a II. Vatikáni Zsinatot követő elveinek új és radikális megvalósításáról és a támadásokról a tradicionalisták, illetve a lefebvre-isták részéről.

E rész izgalmas felfedező útra hívja az olvasót, melynek során megismerjük a pápa látásmódjának gyökereit: egyrészt a rá hatást gyakorolt teológusokat, másrészt az életében megjelenő legfőbb evangéliumi és zsinati elveket. Így találkozunk Romano Guardinivel, a pápa volt tanárával; a szent ignáci lelkiséggel, mely mint Szent Ignác rendjének tagjára volt rá hatással; továbbá Walter Kasperrel, akit kiemelkedő teológusként II. János Pál hívott a Vatikánba, majd aki Benedek pápa alatt is hangadó kuriális bíboros volt, s megismerjük Kaspernek Ferenc pápát is befolyásoló új egyháztani monográfiáját.

Ferenc pápa életének és tanításának egyik evangéliumi gyökere az irgalmasság. Ebből nem csupán szerető, a legkisebbekhez lehajló magatartása fakad, hanem az egész Egyházhoz szóló meghívása is, hogy forduljunk szeretettel a kor kitaszítottjaihoz, valamint a házasságok és párkapcsolatok sebzettjeihez is. E tanítása világszerte hívők és nem hívők tömegeit ragadta meg: hogy Bergoglio pápa túllép a Tridentinum utáni századok merev és változást nem tűrő legalizmusán, s a törvény valósága mellett figyelembe veszi a személy lelkiismeretét, a helyes megkülönböztetést, illetve a változó korok hatását is. De míg a főpapság-papság, a teológusok és a hívők többsége örömmel fogadta a zsinati szemléletnek ezt a további bontakozását, a változatlanság képviselőiből ellenállást váltott ki.

Ugyancsak meghatározza a pápa tanítását a Zsinat egyházképe: a közösségi egyháztan, a szinodalitás, a kollegialitás, a párbeszéd és az ökumené. A könyv végigelemzi e témákat, s velük összefüggésben mutatja be a Szentatya apostoli buzdításait, enciklikáját és kiemelten a családszinódus irányelveit összefoglaló pápai buzdítást, az Amoris Laetitiát, valamint a vele kapcsolatban felmerült kérdéseket, vitákat, a kérdésekre adható válaszokat.

P. Szabó kötete a négy „világító ember” életművének bemutatásán túl több időszerű kérdést tárgyal: az Eucharisztia teológiáját ökumenikus távlatban, valamint a vallások teológiájának vitatott kérdéskörét.

E recenzió írója teológusokkal, lelkipásztorokkal és érdeklődő katolikusokkal való beszélgetései, valamint saját tapasztalata alapján meggyőződéssel mondhatja, hogy a kötetből választ kaphatunk napjaink számos közismert, súlyos és megoldásra váró kérdésére.

Budapest, JTMR–Távlatok, 2018, 320 oldal

DR. TOMKA FERENC

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.