egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában

Függetlenül attól, hogy az ember hogyan is viszonyul hozzá a globalizáció napjaink megkerülhetetlen jelensége. A német filozófus kritikája azonban más, mint a megszokott, többnyire gazdasági szempontokat felsorakoztató általános kifogások ismételgetése. Safranski ugyanis a jelenség egy új olvasatát kínálja, amelyben filozófiai, történelmi és antropológiai megközelítéseket igyekszik összeötvözni. Ennek fényében állapítja meg, hogy „az ember olyan lény, amely képes viszonyulni önmagához” (5), mintegy elkülönítve az „ész”-t (amely egyedül képes „cél”-t adni) az „értelem”-től (amely pl. az állatvilágban is megtalálható). Ezért is bír az ember kettős természettel: míg az első szinte mondhatni adott, addig a másodikat – vagyis a kultúrát és a civilizációt – ő maga teremti. Szerinte ennek problematikáját már az ókori görögök is felismerték: „az ember a technikával és a tudással túlzott követelmények elé állíthatja saját magát” (9). Valami hasonló történt (elsősorban) az európai emberrel is, aki a XVI. századtól kezdődően fokozatosan kifejlesztette és tökéletesítette a „globális tudat”-ot.

Safranski könyvének érdeme, hogy újra az egyénre (az individuumra) irányítja a figyelmet. Hiszen csakis az öntudatos egyén képes ellenállni az általános elidegenedésnek, amely a globalizáció (egységesülő gazdasági és technikai formák) és a globalizmus (eszme és ideológia) „természetes” velejárója. Ez utóbbival kapcsolatosan állapítja meg, hogy „a globalizmus mint ideológia olyan világtársadalom képét teremti meg, amely egységesebbnek látszik, mint amilyen” (17). Arról nem is beszélve, hogy a normatív igénnyel lép fel.

A szerző ezen „normatív globalizmus” három változatát különbözteti meg: 1. a neoliberalizmust („a marxizmus feltámadása a management-ideológia képében”, 20); 2. az antinacionalizmust (pedig globális szinten lakni képtelenség, s „minél több érzelem fűzi az embert a helyhez kötöttséghez, annál készségesebben nyit a világ felé”, 22-23); valamint a pusztulás fenyegette Földet a lét foglalatának tekintő világszemléletet, amely elsősorban emberiségben gondolkodik.

A fogalmi tisztázás és meghatározás után Safranski vázolja az ellenségeskedés és a béketörekvések történelmi dinamikáját, amely óhatatlanul is visszavezet az individuumhoz: „Az individualizmus – írja – Európa politikai és filozófiai kultúrájának fontos vívmánya. Azon a gondolaton alapszik, hogy az emberek különbözősége nemcsak tény, hanem megőrzésre érdemes érték, gazdagság is” (73). A különbözőség pedig annyira hozzátartozik az emberiséghez, hogy miközben a globalizmus – amely alapjában véve fejlődésellenes („aki mindig ugyanaz marad, bárhová érkezik, azokat a helyeket is egyformává akarja tenni, ahová megérkezik”, 83) – az egyöntetűsítésen fáradozik végeredményben új (szexuális, vallási) alapokon nyugvó, ellenben „politikailag korrekt”-nek nevezhető, különbözőségeket hoz létre. Mindez azonban már szinte kizárólagosan kulturális síkon mozog, hiszen egyre nagyobb méreteket ölt „az első természet planetáris irtása, hogy helyére a második természet léphessen” (87).

Safranski szerint ennek az egyöntetűsítésnek kell elsősorban gátat szabni azáltal, hogy az ember (az individuum) „tisztásokat” vág második természetébe. Ez pedig nem más, mint az a tér, „amelyre az egyes embernek szüksége van ahhoz, hogy individuum lehessen” (97). Ellenkező esetben óhatatlanul megrekedünk az egységesen egyforma totalitarizmusában!

(Mérleg), Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004.

Jakab Attila

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.