egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában

A kötet alcímében olvassuk: Tanuljunk meg a gyerekekkel hinni. Vibráló feszültséget tapasztalhatunk ezáltal a főcím és az alcím között. Mert míg főcímünk azt sugallja, hogy a kicsinyek nagy kérdéseinek – felnőttek szavajárásával élve: az élet legfontosabb dolgainak – megválaszolásához kapunk támpontokat a szerzőtől, addig a kötet alcíme arra ösztönöz bennünket, hogy nekünk, akik kiléptünk már a gyermekkorból, újra meg kellene tanulnunk hinni. Lényegében viszont arról van szó, hogy ez a két, látszólag ellentmondásos tartalmi előrevetítés jól megfér egymás mellett, kitűnően kiegészítik egymást és kapcsolódnak egymáshoz.

A gyermekek ugyanis minden különösebb előzetes prekoncepció nélkül teszik fel a kérdéseiket számunkra olyan dolgokról, mint hit, Isten, Jézus Krisztus, Szentlélek, imádság, ördög, halál, feltámadás, stb. Olyan fogalmak ezek, amelyekről a teológiatörténet és a dogmatörténet évszázadokon át vitatkozott, sokszor még ma sem jutva nyugvópontra. A kicsinyek pedig ennek ellenére nem „átallanak” kérdezni… Amellett, hogy Spangenberg meglehetősen jó érzékkel és láthatóan sok tapasztalattal nyúl a helyzet feldolgozásához e kérdések apropóján valami nagyon lélekbe vágóra világít rá. Mégpedig arra, hogy ha gyermekeink a fenti, vagy a fentiekhez hasonló kérdéseket tesznek fel, akkor nekünk, felnőtteknek kell elsősorban elgondolkoznunk arról, hogy e kérdések mit jelentenek számunkra, mit fedeznek, vagy éppen mit takarnak el, mire világítanak rá hitéletünk sokszor sivatagos régióiban. A kicsinyek nagy kérdései tehát meglehetősen jól összeférnek a hit gyermeki „tanulásával”, vagyis örök kérdéseink magunk számára való újra feltevésével, amelynek segítségével ez a hit újra megelevenedhet, és megtalálhatja természetéből fakadóan reláció jellegét. A hit ugyanis legkevésbé egy állapot, legkevésbé egy statikus helyzet. A vallásossá válás folyamata nem hasonlítható bármelyik más emberi folyamathoz. Tehát nem úgy kell elképzelni, hogy van egy pont – még ha az köthető is adott esetben egy megtéréshez – aminek megtörténte után az ember úgymond „vallásos állapotba” kerül. Természetesen abba kerül, de nem ez a lényeg. A lényeg a reláció, a kapcsolat, az élő kapcsolat a transzcendenssel, a „Vagyok, aki vagyok”-kal, a lét fundamentumával. Ez a kapcsolat leginkább a szél, a fuvallat kifejezésekkel jellemezhető, amelyek zúgását hallom, de nem tudom, honnan jön és hová tart (Jn 3,1). Lényege pedig a jelenben történik. A Szellem jön valahonnan, tart is valahová, de, ami számunkra jelentősséggel kell bírjon ebben a relációban az csakis az, hogy jelen van, hogy itt van, s ezáltal él maga a kapcsolat, a hit.

Ha ebbe az irányba ösztönöz némelyikünket Spangenberg könyve, és a kérdések, amelyeket a szerző feltesz, akkor valószínűleg elindultunk azon az úton, hogy megtanuljunk a gyerekekkel hinni. Ezt mindenképpen segíti az egyes kérdések leírásának szerkezete: bibliai idézet segíti a ráhangolódást, majd a téma rövid felvetését követően arra próbál minket ösztönözni az író, hogy megértsük honnan ered a gyermek kérdése hitről, Istenről, angyalokról, stb. Ezután olyan gondolatok következnek, amelyek elindíthatnak bennünket a kérdés megválaszolásában, pontosabban abban, hogy önmagunk számára is feltegyük ezeket a kérdéseket, és jussunk is valamire. Spangenberg egy mintaválaszt is ad minden egyes témánál, amelyet a szeretet gondoskodó légköre leng be. A téma lezárásaként pedig egy olyan történetet mesél el, amelyik életszerűségében világítja meg a kérdést.

Így a Kicsinyek nagy kérdései bár a felnőtteknek szólnak, és támpontokat adnak arra vonatkozóan, hogy hogyan adjunk válaszokat, ellenben ez a könyv ezzel együtt elsősorban arra próbál rávenni minket, hogy azt a valamit, amit hitnek nevezünk, megpróbáljuk megérteni, s ezután megeleveníteni.

Kálvin Kiadó, Budapest, 2004.

Mézes Zsolt László

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.