egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/5. számában

A szerző megítélése szerint „a kora újkori Európa társadalmi és kulturális változásainak kihívására, azok megoldására összesen öt jelentősebb, bár különféle típusú, mégis azonos irányba mutató és történetileg egyenrangú válasz született: az evangélikus (lutheri), az anglikán, a református (kálvini), az unitárius és a katolikus”. Ennek fényében a pápaság XVII. századi történetének átfogó elemzése annak megértésére és bemutatására törekszik, hogy a Trienti Zsinat (1545–1563) után a „páratlan modernizációt felmutató katolicizmus központi intézményrendszere miért indult mégis hanyatlásnak”. Tusor Péter „a pápaság modelljén keresztül azt kívánja bemutatni, hogy miként feszítette szét az állam, a társadalom, a tudomány és a kultúra fejlődése az őket jószerével új és sok esetben mindmáig kontinuus alapokon megteremtő konfesszionális kereteket, amelyek helyüket a feltétlen államérdek („államrezon”), a szekularizáció, a felvilágosodás és a racionalizmus varázsszavainak adták át, noha mindezeknek szinte valamennyi elemét magukban hordozták” (12).

A hanyatlás oka és magyarázata kétségtelenül a kormányzatilag központosított egyház és a politikai, gazdasági, társadalmi környezet eltérő fejlődésében, valamint a későbbiekben szakadékká mélyülő törésvonalak megjelenésében keresendő. Az itáliai félsziget központi részét hatalma alatt tartó Egyházi Állam miatt ugyanis összekeveredtek a világi és lelki területek (a pápák pl. „alapvetően helyeselték az állami beavatkozást a vallási kérdésekbe”, 25), miközben a pápaság abszolutista monarchiává alakult át. Ez tehát az a fejlődés, amely alapvetően meghatározta – és mind a mai napig meghatározza – a Római Kúriát is. Az Egyházi Államban ugyanis nem alakult ki polgári középréteg, a pápa pedig nem annyira spirituális tekintélyként, hanem elsősorban államfőként jelent meg az európai politikai porondon és intrikákban. Ennek következtében súlyát a hatalom és a katonai erő függvényében mérlegelték. Ez pedig egyre kevesebbet nyomott a latban. Mivel az egyház folyamatosan teret veszített Európában, figyelme Amerika, Ázsia és Afrika fele fordult. Mindenekelőtt a missziószervezésben kereste a kompenzációt, megteremtve ezáltal „a modern világtörténelem első globális jelenségét” (26).

Tusor Péter szerint „az 1600–1700 közötti mozgalmas évszázad önálló és kompakt vizsgálatát az teszi indokolttá, hogy a Szentszék politikai szerepének és lehetőségeinek beszűkülése, a gazdasági és társadalmi viszonyok megmerevedése, a hivatali rendszer túlbürokratizálódása, a katolikus reform megtorpanása és a kiformálódó barokk pápaság számos más, ekkor túlsúlyra jutó jellemzője – a folytonosság ellenre – ezt a periódust világosan elkülönítette a korábbi évszázadtól. És kijelölte azt a pályát, amelyen Rómának a 18. században kényszerűen végig kellett haladnia” (27).

A szerző műve első fejezeteiben a Szentszék és az európai politika, illetve az Egyházi Állam társadalmi, gazdasági és pénzügyi helyzetét vázolja fel. Ezt követően figyelmét a pápai nepotizmus felé fordítja. Az utolsó két fejezetet a főbb szentszéki intézményeknek (kongregációk, pápai Államtitkárság, nunciatúrák), valamint az egyházkormányzati, egyházpolitikai kérdéseknek szenteli. Elemzései vezetik el arra a következtetésre, hogy „egy összetett, soktényezős politikai, szellemi, gazdasági és társadalmi folyamat végén Róma – és vele együtt az összes konfesszió – már nem tölthette be a radikális modernizáció keretének és mozgatójának szerepét. Ahogyan a vallás gondos racionalizációja minden térre kiterjedő szekularizációba csapott át, a gazdasági és társadalmi – mondjuk így – determinációk az Egyházi Államot, pompás fekvése ellenére, végül itáliai vezető szerepétől is megfosztották. Ha ez nem így van, az olasz egység már a 19. század előtt megvalósul, méghozzá a pápá irányításával. Az ‘ész és értelem diadalának’, a ‘modern nagyhatalmak kialakulásának’, a ‘despotizmus és forradalom korának’ évszázada azonban nem Itália koronáját, hanem az általunk vizsgált korszakban jelentkező problémák végletekig fokozódását hozta el Szent Péter utódai számára” (243) a politika, a gazdaság és az egyházi élet terén.

A jegyzetekkel gazdagon ellátott kötetet kronológia (335-339), bibliográfia (341-372) és névmutató (375-384) zárja. Összegzésképpen joggal lehet mondani, hogy Tusor Péter munkája átfogóan tárgyalja a katolikus egyház egyik meghatározó és hosszan kiható korszakát. Magyar nyelven mindenképpen hiánypotló és megkerülhetetlen mű.

Gondolat Kiadó, Budapest, 2004.

Jakab Attila

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.