egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/4. számában

A kereszténység kezdeti időszakában felmerült annak az igénye, hogy egyesek úgy ajánlják Istennek az életüket, hogy egy csendes, távoli helyen elvonulva böjtöljenek és állandóan imádkozzanak. Erre legalkalmasabbnak a magas hegyek barlangjai látszottak. Így keletkeztek az egymástól különálló remetelakok. A magas hegyek csöndje és természetközelsége vonzotta a magányra és elmélkedésre vágyó szerzeteseket. A hészükhaszták voltak azok a szerzetesek, akik a szüntelen belső imádságot és a teremtetlen isteni fény látását igyekeztek elérni. Ezen törekvések teológiai megalapozója Palamasz Szt. Gergely volt. Ő hangsúlyozta az istenismeret ellentmondásos jellegét: a felfogható és a megismerhetetlen között. Nézetei az ortodox teológia termékeny irányzatává váltak.

Az Áthosz-félsziget neve először a görög mondavilágban bukkant fel: Áthosz volt annak a gigásznak a neve, akire Poszeidon a félsziget csúcsán álló hatalmas kőtömböt ráborította. A félszigetről Sztrabon és Plinius is írt. A félsziget rövid időre perzsa, majd makedón (Nagy Sándor) és utána római uralom alá került. Mivel Áthosz a római birodalom határvidékén volt, városai lassan elnéptelenedtek és az egész vidék kietlenné vált. Ez a kietlen táj vonzotta a magányt kereső szerzeteseket. Telt-múlt az idő, és a magányt kereső szerzetesekből közösségek alakultak ki, a vezetésükre megválasztott igumennel (apát). 1004-ben már háromezer, különböző nemzetiségű (görög, grúz, örmény, itáliai), szerzetes élt az Áthosz-hegyi kolostorokban. Az első orosz kolostor 1030-ban, a szerb 1198-ban épült. Később a fennhatóságot a bizánci császárok gyakorolták, majd Bizánc elestével a török szultán. Az áthoszi szerzeteseknek nagy szerepük volt a bizánci kultúra ápolásában és megmentésében. „A Szent Hegy ragyogása és nagysága nem az itt élő szerzetesek létszámán múlik. Mi szenthegyiek szilárdan hisszük, hogy szent hajlékaink nemsokára megtelnek majd szerzetesekkel. Hiszünk benne, hogy a Szent Hegy Isten kegyelmének segítségével fönnáll majd az idők végezetéig.” (Gábriel atya)

Az Áthosz-hegyi szerzetesi köztársaság a Halkidi-félsziget legkeletibb részén fekszik. Területe kb. 330 négyzetkilométer. A húsz kolostor között eszmei rangsor alakult ki, amelyet a Szent Hegy alkotmánya 1924-ben rögzített. Mind közül a legnagyobb a Nagy Lavra, ahol a szerzetesek kezdetben külön cellákban éltek, és csak vasárnap és ünnepnap gyűltek össze a liturgia végzésére. Később kinovionná (cönobita) alakultak, ami közös életet jelent. Ekkor alakult ki a jellegzetes építészeti szerkezet, amely a kolostorok többségére is jellemző. A Nagy Lavra kolostor könyvtára igen gazdag 2.500 kéziratot és 20.000 könyvet tartalmaz. Remete Nikiorosz, aki itt élt, így ír: „Utánozzuk azért atyáinkat, és őket követve kutatjuk a szívünkben rejlő kincset. Ha pedig rátaláltunk, tartsuk is meg minden erőnkkel, műveljük és őrizzük azt, ahogy kezdetben parancsba kaptuk.”

Majdnem mindegyik kolostor rendelkezik könyvtárral, és ikonjaik, műkincseik száma szinte végtelen. A szerzetesek úgy élnek itt mintha nem is lenne tudomásuk arról, hogy az ikonok és egyéb liturgikus tárgyak milyen értéket képviselnek. Ez természetes is, hiszen ezek nem az ők, hanem Isten dicséretét szolgálják. Jacques Lacarričre írta: „nemcsak azért festették meg őket, hogy egy elmondhatatlan igényt közvetítsenek, lehorgonyozva az elmúlt időkben, hanem hogy minden pillanatban felbukkanjanak az emberek jelenében” (Les hommes ivres de Dieu, Seuil, Paris, 1983, 10-11).

A Szent Hegyen alakult meg az ún. Görög Akadémia, amely a görög műveltség fenntartását és továbbélését szolgálta. Sajnos nincs mód mind a húsz kolostor részletes ismertetésére, de azt meg kell jegyeznünk, hogy a Szent Hegy a görög történelem és egyháztörténet elidegeníthetetlen része. A monostorok elhelyezése igen változatos: a hegytetőn, a síkságon és a tengerparton is vannak kolostorok.

Nagy érdeme ennek a könyvnek, hogy sok szerzetes életrajzát és méltatását is közli, az írásaikból vett rövid idézetekkel együtt:

„A szerzetesség az ember egész testi-lelki világát felkavarja: kifürkészi és megtalálja a nem odaillő elemeket, megtalálja az emberben a szenvedélyektől elsötétült isteni képmást, leküzdi az akadályokat, hogy a lelket Isten képére és hasonlatosságára állíthassa helyre…” (Theoklitosz atya)

„Ahogy teltek-múltak az évszázadok a Panagia (Szentséges Anya) mindvégig megőrizte a Szent Hegyet a csapásoktól, amelyek a környező vidéket sújtották. Sokaknak jelenik meg ma is, s jelenlétével szenteli meg ezt a helyet… Ő a szerzetesek édesanyja. Éber pillantása, mely szigorú és derűs…, mindig figyelemmel követi gyermekeit, dorgálva, vezetve, figyelmeztetve vagy épp bátorítva őket.” (Theológosz atya)

Külön kell szólni a kötet rendkívül bő és igen látványos képanyagáról, amely az egész könyvet behálózza, és szinte albumszerűvé és képeskönyvé teszi.

A magyar nyelvű egyháztörténeti irodalomban páratlan az ún. „Áthoszi Szótár”, amely eligazítást ad a Szent Hegyen használatos kifejezésekről, a szerzetesek beosztásrendjéről, illetve az orthodox liturgia beosztásáról és részeiről. Evvel eligazítja mind a kutatókat, mind pedig a látogatókat.

A Függelék négy régi térképet, valamint a személy- és a helyneveket tartalmazza. Ugyanakkor megmutatja a görög átírást, és feltárja az Áthoszra vonatkozó magyar irodalmat. Ez a könyv páratlan a maga nemében, mert betekintést nyújt egy olyan világba, ahová csak kevesen jutnak el. Ez a világ a krisztusi értelemben vett igaz emberek világa.

(Pródromosz-könyvek), Kairosz Kiadó, Budapest, 2004.

Radnóti Róbert

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.