egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

 

SZÁMUNK ELÉ

Az Egyházfórum már több ízben vett át egy-egy cikket külföldi folyóiratokból. Most első ízben fordul azonban elő, hogy számunk teljes súlyponti anyagát egy osztrák lapból merítjük, amely szellemiségével, az egyház megújulására irányuló törekvéseivel közel áll hozzánk. A Bécsben megjelenő Quart körkérdést intézett a volt szocialista országok egyházainak néhány, az átalakulásban valamilyen szerepet vállalt tagjához, hogy röviden vonják meg a rendszerváltás óta eltelt húsz év mérlegét. „A fordulatot követően sokat vártunk ettől a ’megtért’ egyháztól – mondja P. Petr Kolář SJ – ám semmi sem történt meg mindabból, ami sokak szeme előtt lebegett; a katolikus egyházban a régi rendhez való visszatérés utáni vágyakozás került túlsúlyba”. A szlovák egyház még kevésbé nyitott a produktív kritikára, ezért Sklenka Imre inkább az igazságosság jelentőségét hangsúlyozza, amely nélkül nincs valódi szabadság, de ennek érdekében „még nagyon sokat, Szlovákiában pedig még annál is többet kell dolgoznunk”. Aligha csengenek idegenül fülünknek a horvát P. Mirko Mataušić OFM szavai, aki a politika és egyház összefonódását teszi szóvá: „A politikusok részesedni akartak az egyház népszerűségében; az ünnepségeken az oltár köré nyomakodtak, és készek voltak rá, hogy tartósan jobb helyzetet biztosítsanak az egyháznak a társadalomban”. Számos eredmény született, csakhogy „a lakosságnak az egyházba vetett bizalma időközben mintegy 50%-osra zsugorodott”.

Míg az említett országokban az egyházak különböző okokból nem játszottak közvetlen szerepet a húsz évvel ezelőtt bekövetkezett fordulatban, addig Litvániában, az NDK-ban vagy Romániában más volt a helyzet. „Litvánia keresztényeinek a vasfüggöny leomlásához való hozzájárulását nem lehet eléggé nagyra értékelni”, mondja Antanas Gailius író. Bár környezetében sokan megszólják a „tridenti” egyházat, ő mégis bizakodó, noha elismeri, az egyház „túl gyakran él a megszokott védekezési stratégiákkal”. Kelet-Németországban az evangélikus egyház volt az átalakulás motorja, a katolikus inkább afféle „potyautas” egy valójában „protestáns forradalomban”. Manapság azonban „mindkét egyház híján van az átgondolt helyzetelemzésnek és helykeresésnek”, véli Eberhard Tiefensee, és „mindenekelőtt saját magukkal és saját lelki gondozásukkal vannak elfoglalva”. Különböző magatartást tanúsítottak az egyházak Romániában is, állítja Vencser László. Míg az ortodox egyház hajlott a Ceauşescu-rendszerrel való együttműködésre, addig „az evangélikus és katolikus keresztényeknél erősebb ellenállásra is volt példa”. Tőkés László református lelkipásztor ténykedése pedig közvetlenül is hozzájárult a rendszer bukásához. A jelen nehézségei között Vecser a vezető személyiségek hiányát emeli ki, „mivel Róma a konformista tisztségviselőket részesíti előnyben”.

Nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetek egyik legszomorúbb, talán nem csak a médiát, hanem bennünket is foglalkoztató témája, az újabb cigánygyilkosság mellett. A gonosztevők robbanásig feszült helyzetet teremtettek. A magyar társadalom döntő többsége bizonyára mélységesen megveti az ilyen aljas tetteket, ezért örül annak, hogy – a legfrissebb jelentések szerint – az elkövetőket elfogták.  Továbbra is fontos azonban, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet, és tegyen meg minden tőle telhetőt a társadalmi légkör javításához. Példát mutathat nekünk a katolikus Szent Egyed közösség, amelyik az ország több templomában imádsággal és virrasztással fejezte ki szolidaritását az áldozatokkal. Nyilatkozatukban azonban arra is figyelmeztetnek, hogy az erőszak talaját „az előítélet, a másfajta és a gyengébb ember életének megvetése” készíti elő. Szeretettel kell megismerni a másikat, vallja Lankó József a pécsi egyházmegye cigánypasztorációs referense, nem elég a tények ismerete. A tékozló fiú atyja és bátyja is ismerte a visszatérő fiút, mégis teljesen másként viszonyultak a megtérőhöz.

Hatvan éve, 1949 nyarán tartóztatták le a román kommunista hatóságok Márton Áron erdélyi püspököt. Gagyi Katinka tanulmányában neki, a máig tisztelt, markánsan humánus, katolikus magyar főpapnak állít emléket, „akire egész Erdély, és bizonyos szempontból egész Románia felnézett, és nem csupán a katolikus egyház tagjai, hanem a másvallásúak, sőt az egyházat üldöző kommunista vezetők is méltó és komoly ellenfelet láttak benne”.

Szakolczai Görgy korábbi számainkban közölt kereszténydemokrácia-sorozatához két hozzászólást közlünk. Csaba László akadémikus úgy látja, hogy keresztény önismeretünk még mindig „a tabuk, elhallgatások, mítoszteremtés és az ezekből fakadó féligazságok fogságában vergődik”, amiből Szakolczainak sikerült kitörnie, magasra állítva ezzel a mércét, „hogy a történelmet csak az önigazolás igényének mellőzésével érdemes feltárnunk”. Vörös Imre jogászprofesszor szerint a Mindszenty-Barankovics vita „a magyarországi keresztény egyházak, mindenekelőtt persze a katolikus egyház ’állatorvosi lova’, szinte minden mai sorskérdés megjelenik már a fél évszázaddal ezelőtti történésekben is”.

Az Egyházfórum gondozásában legutóbb megjelent könyvről szóló ismertetőjében Török Csaba arra figyelmeztet, hogy „aki nem emlékezik, végül elfejti azt is, mit jelent embernek lenni, emberként élni. Azonban az emlékezés kihívást is jelent: tükrében mai önmagunkat is megláthatjuk”. Rendhagyó módon egy részletet is közlünk A holokauszt és a keresztény világ című könyvből: tábori lelkészi jelentések betekintést engednek egy ukrajnai mészárlás körülményeibe, egyben megmutatják azt a tehetetlenséget is, amellyel ezek a keresztény tanúk szemlélték az eseményeket.

WILDMANN JÁNOS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.