egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2010/1. számában

SZÁMUNK ELÉ

Ha bőrünkön még nem is érezzük, de a mutatók és tőzsdei jelentések szerint kezdünk kilábolni a gazdasági válságból. Pontosabban folytatjuk utunkat a következő, a jelenleginél jóval nagyobb és következményeiben összehasonlíthatatlanul súlyosabb válság, egy ökológiai katasztrófa felé. A fejlett világban évtizedek óta figyelmeztetnek ennek veszélyeire, és az elmúlt években Magyarországon is megkondultak a vészharangok. Figyelemre méltó dokumentumok jelentek meg különböző egyházi szervezetek részéről is, de a hívő emberek gondolkodását és gyakorlatát is csak kevéssé hatja át a teremtett világért érzett felelősség. „Nemzedékünk tragikusan képtelenné vált az egyéni felismerés és közösségi cselekvés finom összhangjában létrejövő kulturális önvédelemre” – írja Béres Tamás bevezető tanulmányában. Szerinte „gyökeres megoldást egyedül az emberi természettel való őszinte szembenézés hozhat”, amelynek eszközei az etikai és hívő emberek esetén a teológiai reflexió.

Ez utóbbinak volt kimagasló művelője Paul Tillich, aki még a 20. század első felében, jóval az informatikai társadalom és az „ökológiai teológia” fogalmainak modern értelmezése előtt vetette papírra, a természetvédelemmel kapcsolatos gondolatait. Ezekről nyújt rövid, összefoglaló áttekintést Kodácsy-Simon Eszter. Tillich abban látja a technikai társdalomban problémáját, hogy „az ember és világ helytelen kapcsolatából fakadóan mindenkit az evilági célok érdekelnek; s a horizontális, evilági keresgetés során az élet végső értelmére vonatkozó kérdést nem válaszoljuk meg, sőt, nem is tesszük fel kellő komolysággal”. Vagyis nem önmagában a tudomány és technika a felelősek a kialakult helyzetért. A krízis oka elsősorban „kulturális és spirituális. A krízis oka ugyanis mindig az ember iránytévesztése”, „vagy a prioritások átrendeződése”, „a dimenziók keveredése”, „és a cél-eszköz viszony felborulása. Ezekben az iránytévesztésekben a teológus, a tanár, a művész, a történész, a tudós és a politikus ugyanúgy hibás”.

A keresztény egyházak minden év januárjában tartják a keresztény egység hetét. Az elmúlt években figyelemre méltó lépések történtek az egység érdekében, amelyek közül is kiemelkednek az Egyházak Világtanácsának dokumentumai, vagy az ún. augsburgi nyilatkozat, de említhetnénk az Európai Ökumenikus Nagygyűléséket is Bázeltől Grazon át Nagyszebenig. Külön említésre méltó a grazi találkozóhoz köthető Ökumenikus Charta, amely felszólítja a keresztény egyházakat, hogy folytassák a párbeszédet, vállaljanak felelősséget Európáért, tegyenek meg mindent a népek és a kultúrák közötti megbékélésért, mélyítsék a közösséget a zsidósággal, folytassanak kreatív párbeszédet az iszlámmal, és keressék az együttélés lehetőségeit a többi vallás követőivel, valamint a más világnézetű embertársakkal. Balogh Judit szerint azonban idehaza mégsem „megy a hajó”. „Vezetőink protokoll-ökumenét csinálnak” – idézi aKeresztény Ökumenikus Társaság egyik tagját. „A januári egységhéten találkoznak, szép beszédeket mondanak, azután megy minden tovább, mintha mi sem történt volna”. Szerzőnk viszont néhány gyakorlati tanácscsal látja el az olvasókat.

A magyar keresztény politika nagy kísérletéről szóló sorozatuk második részében Szabó Róbert és Szakolczai György a Demokrata Néppárt képviselőcsoportjának 1947-49. évi parlamenti szereplését mutatják be a párt 1949. évi kényszerű önfeloszlatásáig. Az események és a legfontosabbnak tűnő parlamenti felszólalások rövid ismertetése betekintést nyújt abba a drámai küzdelembe, amelyet a DNP tagjai vívtak a demokratikus Magyarország és a keresztény értékek védelmében. Barankovics István a párt érdemi parlamenti szereplését lezáró 1948. december 14-i búcsúbeszédében világossá tette, hogy keresztény politikus számára az osztály- vagy más csoportérdekeket érvényesítő állami politika elfogadhatatlan. Manapság természetesnek tűnnek szavai, miszerint az állam rendeltetése abban áll, „hogy kivétel nélkül minden állampolgár számára az igazságosság szellemében megvalósított közjó által lehetővé tegye és elősegítse az integrális emberi személyiség lehető teljes kibontakozását”. Az akkori politikai légkörben azonban az ilyen kijelentések megpecsételték úgy a megnyilatkozók, mint a pártjuk sorsát is.

Amikor számunk nyomdába kerül, már javában folyik a 2010-es országgyűlési választási kampány. Az Egyházfórumnak mint keresztény szellemiségű folyóiratnak nem lehet feladata, hogy állást foglaljon egyik vagy másik párt mellett. Mindössze arra vállalkozunk, hogy egy független szakértékből álló civil kezdeményezés értékelését közöljük a pártok programjáról. A „Mit ígérnek?” civil kezdeményezés elfogulatlan módon értékeli azon pártok javaslatait, amelyek az európai parlamenti választásokon öt százalék feletti eredményt értek el. Ennek megfelelően a Fidesz, a Jobbik, az MDF és az MSZP programjának összefoglaló értékelését közöljük. A Lehet Más a Politika viszont az EP választások nem érte el az öt százalékot, ezért a „Mit ígérnek?” csapata sem értékelte tervezetüket. Tekintve azonban, hogy – legalábbis a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint – az LMP-nek szintén esélye van arra, hogy bejusson a parlamentbe, közöljük a párt 2010. március 15-i „12 pontját Magyarországért”.

WILDMANN JÁNOS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.