egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

„Nem az embernek egyedül lennie” (Ter 2,18). A bibliai szavak, miközben mindannyiunk legalapvetőbb tapasztalatainak egyikét fogalmazzák meg, szövegkörnyezetükben teológiai-morálfilozófiai értelmezéseknek is teret kínálnak.

Egy katolikus gyökerű lap számára ebben az összefüggésben alapvető kérdés a papi cölibátus. Az amazóniai térséggel foglalkozó, 2019 októberében Rómában megtartott különleges püspöki szinódus az egyházi rend szentsége kapcsán kiemelten tárgyalta a nős papság lehetőségének, illetve a női egyházi szolgálatoknak a kérdését. A súlyos paphiány és a hívők számának nagymértékű csökkenése nemcsak a távoli térség problémája egyre közelebbi valóság Európa és Magyarország számára is. Gruber László tanulmánya mindezek fényében elsősorban a papi nőtlenség témáját járja körül. Első része az intézmény kialakulását mutatja be teológiai szempontból, ezt követik a kultikus, egyháztörténelmi, lelkipásztori és társadalmi vonatkozások. A befejező rész immár a szinódusi záródokumentum ajánlásainak ismeretében – a katolikus Egyház életében várható esetleges változásokat vázolja fel, bizakodva, hogy, miként a szerző fogalmaz, a Szentlélek tüzétől átjárt felszentelt és világi, férfi és női apostoloktól újra igazán „lángoló” lehet majd Amazónia. A Súlypont rovat másik írása határozottan sürgeti a változásokat: Hubert Wolf teológus-egyháztörténész, katolikus pap történeti-egyházfegyelmi jelenségnek tekinti a papi nőtlenség követelményét, s mint ilyet, bármikor megváltoztathatónak.

 Wildmann János Missziós dialógus altozó társadalomban című tanulmányában az egykori hagyományos közösségi részben népegyházi, részben államegyházi modellnek a 20. század közepétől tapasztalható súlyos válságát elemzi. Megállapítja: a különböző, sokszor összetett identitású csoportok megjelenése a pasztorációt is új kihívások elé állítja.

A Pasztorálpszichológia rovatban a teológus Nagy Mercedesz a társ hiányának magánemberi vonatkozását vizsgálja keresztény nézőpontból. E témát pszichológiai szempontból tárgyalja a Műhelyben Fehér Pálma Virág és Tóth Sally Ágnes. Vallják: az ember ősi igénye, hogy emberi kapcsolatok megélésében találjon önmagára. Egy valódi szeretetkapcsolat megteremtése a Mi- élmény létrehozása által mégis hatalmas kihívást jelent. A szerzőpáros ír a kihívással való megküzdés esélyeiről és buktatóiról. A nehézség legfőbb oka szerintük, hogy az életszövetség kialakítása rengeteg önmagunkra irányuló erőfeszítéssel, munkával jár, ráadásul az önálló és a közös fejlődés folyamata nem választható el egymástól. E két folyamat sokszor szándékkettőséget szül, holott az autonómia és az összeolvadás fúziója – a kommunikáció és a figyelem eszközeivel, amelyek megteremtik a kapcsolódás és benne az állandó fejlődés terét közösen létrehozható. Rovatunk másik írásában Tarcsay Tibor egy Magyarországon még újdonságnak számító, hit alapú közösségfejlesztési műhelykonferenciáról számol be.

Az emberi kapcsolatokat fókuszba helyező lapszámunkat Világ-Nézetek és Recenziók színesítik. Kedves Olvasóink! Folyóiratunk új évfolyamának indításakor kéréssel fordulunk Önökhöz. Számunkra rendkívül hasznos lenne, ha megosztanák velünk véleményüket, elképzeléseiket: milyen témákról szeretnének olvasni az Egyházfórumban? Leveleiket a következő e-mail-címre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Előre is köszönjük!

Pongrácz Mária

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.