egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2013/1. számában

Az elmúlt hónapok legjelentősebb, a médiát és a keresztény hívőket leginkább foglalkozató egyházi eseményei kétségkívül a pápa lemondása és az új pápa megválasztása voltak. Szokatlan helyzet, hogy a katolikus egyháznak két pápája van. XVI. Benedek döntése tiszteletet érdemel. Teljesen mindegy, hogy csak kora és egészségei állapota miatt mondott le, vagy ebben szerepet játszottak a katolikus egyházat és a Vatikánt megrázó botrányok is, amelyek kezeléséhez már nem érzett magában elég erőt. A kettő egymástól aligha választható el. Időközben Ferenc pápa okoz környezetének kisebb-nagyobb meglepetéseket, amelyeket viszont a távolabb állók szimpatikusnak és szeretetteljesnek találnak. Még abban is bizakodhatunk, hogy lépései az egyház megtisztulásához és megújulásához vezetnek.

A tömegkommunikációs eszközök néhány óra leforgása alatt a világ legtávolabbi csücskébe is eljuttatták a pápa lemondásával és az új pápa megválasztásával kapcsolatos híreket. Az Egyházfórum mint negyedévente megjelenő folyóirat nem reagálhat gyorsan az aktuális eseményekre, bár késztetést érzünk arra, hogy az egyes számok megjelenése között is megszólaljunk egyes aktuális egyházi, társadalmi és politikai kérdésben. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy új internetes rovatot indítunk „Világ-nézet” címmel, amelyben heti rendszerességgel közlünk rövid cikkeket. A rovat az Egyházfórum honlapján keresztül érhető el, a hozzászólások pedig a Facebookon jelennek meg. Kérjük Olvasóinkat, hogy látogassák és ajánlják ezt az oldalt másoknak is. Mostani számunkban az eddig megjelent írásokból hármat közlünk mintegy ízelítőül: Jakab Attila Ferenc pápa megválasztásával, Balogh Judit a holokauszt teológiai gyökereivel és Wildmann János a magukat egyházhoz nem tartozóknak érzők számának drasztikus növekedésével kapcsolatos jegyzetét.

Az Egyházfórum évek óta elkötelezett a bibliodráma mint a vallási képzés egyik bevált módszerének hazai terjesztése mellett. A témában több cikket és könyvet is megjelentettünk. Mostani számunk súlypontját egy nagyszabású, több országra kiterjedő uniós projekt beszámolója alkotja, amelynek irányításában Majsai-Hideg Tünde és Varga Péter Pius vettek részt. Írásukban néhány kiemelkedő és a vallásközi párbeszéd szempontjából jelentős csoporttalálkozóról, azok jelentőségéről és a résztvevő keresztények és zsidók közötti visszhangjáról számolnak be. – Ferenc pápa megválasztása különös aktualitást ad Paul M. Zulehner professzor tanulmányának. Az Egyházfórum társalapítója azt javasolja korunk egyházának, hogy ragadja meg a kedvező pillanatot, és tanuljon az idők jeleiből, amelyek közül a nők új öntudatát, a részvételt és közreműködést, valamint a modern világot és kultúrát emeli ki.

1949 februárjában „egy pár szendviccsel és egy zsebflaska rummal” felszerelkezve egy vasúti kocsi alvázán menekült Budapestről Bécsbe Polgár Kornél. Emlékirataiban szemlétes képet fest az akkori időkről, a magyarok iránti szimpátiáról Hollandiában és az egyházért végzett gazdag munkásságáról. – Az egyik korábbi írásomban szereplő „kultúrkeresztények” kifejezést kifogásolja mélyreható elemzésében Urbán József piarista szerzetes. Vajon mit javasol a vitatott kifejezés helyett? – A próféták szavai gyakran süket fülekre találnak, mondja T. Ágoston László. „Menj szépen haza, tedd a dolgodat, az ország sorsát meg bízd azokra, akik értenek hozzá”, javasolják Bálint gazdának is, aki pedig előre sejtette a bajt.

WILDMANN JÁNOS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.