egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2009/5-6. számában

E folyóirat 2008. évi 5. és 6., valamint 2009. évi 1. és 2. száma négyrészes cikksorozatot közölt: „A nagy vita a magyar keresztény politikáról” címmel (Szakolczai 2008–2009). E cikksorozat egyenes folytatása e szerzők idősebbike korábbi, azonos tárgyú munkáinak (Szakolczai, 2007a) és (2007b), valamint (2008) és (2009), és ehhez, ugyanebben a folyóiratban, Csaba László (2009) és Vörös Imre (2009) tett közzé hozzászólást. Ez a cikksorozat leírta a nagy vitát a magyar keresztény politikáról a helyzet kialakulásától, az 1944–45. évi eseményektől kezdve a végkifejletig, a Demokrata Néppárt (DNP) feloszlatásának 1949. január 31-i bejelentéséig és a Mindszenty-per 1949. február 3-i kezdetéig. Ismertette a nagy vita és a nagy tragédia legfontosabb résztvevőinek személyes sorsát is: Mindszenty és Barankovics, az ez ügyben alapító szerepet vállaló Szekfű Gyula és az ugyancsak alapító szerepet vállaló három jezsuita, Kerkai Jenő, Nagy Töhötöm és Jánosi József, a Barankovics politikai ellenlábasának szerepét vállaló Matheovits Ferenc, valamint a párt vezető értelmiségi magjának további tagjai, Eckhardt Sándor, Bálint Sándor, Mihelics Vid és Rónay György sorsát. Ez a cikksorozat azonban adós maradt a párt története számos fontos további elemének, mindenekelőtt az 1947–1949. évi országgyűlési képviselőcsoport többi tagja életének, egyéniségének, tevékenységének és sorsának, továbbá a párt 1947–1949., valamint 1956. évi tevékenységének ismertetésével. 1947-1949-ről eleve köztudott volt, 1956-ról pedig az itt leírtak alapján nyilvánvaló lesz, hogy ezek voltak a magyar kereszténydemokrata politika legnagyobb évei. Alapvető fontosságú, sőt történelmi súlyú feladat tehát az akkor történtek leírása, mert e nélkül csonka maradna az is, amit már leírtunk.

E képviselőcsoport valamennyi tagja nagy vállalkozásba kezdett, nagy veszélyt vállalt, minden kötelezettségének eleget tett, kivétel nélkül tiszteletreméltó módon viselkedett, üldöztetést, nagyrészük szörnyű üldöztetést szenvedett el, életpályájuk, kevés kivétellel megtört, sorsuknak még családtagjaik is részesei voltak, sorsukat valamennyien tiszteletreméltó módon viselték el, mindvégig hűségesek maradtak eszméikhez és társaikhoz, és ezért valamennyien a legteljesebb joggal érdemlik meg a legnagyobb tiszteletet. Ez még inkább kötelességünkké teszi, hogy foglalkozzunk velük, és méltó emléket állítsunk nekik.

Nemcsak személyüknek kell azonban emléket állítanunk, hanem a párt, a képviselőcsoport egészének és tevékenységének is. Megtették, becsülettel, amit 1947–1949-ben, és azt is, amit 1956-ban megtehettek. Mi több, összességükben és mindkét időben, a politikai, sőt államférfiúi bölcsesség legmagasabb szintjén jártak el, és részesei voltak a modern magyar történelem egyik legnemesebb vállalkozásának. Megkísérelték a lehetetlent, az 1949 utáni és az 1956 utáni szörnyű évek elhárítását, vagy legalább a szörnyűségek enyhítését, sőt részesei voltak az 1956 utáni pozitív kibontakozás megkísérlésének. Nemcsak személyükkel kell tehát foglalkoznunk, és nemcsak nekik kell személy szerint méltó emléket állítanunk, hanem összességüknek, a képviselőcsoport egészének és politikai szerepüknek is.

Amit tettek, joggal minősíthető erőn felüli, a lehető legnagyobb vállalkozásnak, és ezért joggal tettük ezt a szót e cikksorozat címébe. Szinte közvetlenül a Független Kisgazdapárt (FKgP) megtörése, legfontosabb vezetőinek emigrációba kényszerítése vagy bebörtönzése és sokak kollaboránssá válása után vállalkoztak arra, hogy szembeszállnak azzal a hatalommal, amely azt tette a Kisgazdapárttal, amit tett, és nyilván kész volt arra, hogy ezt tegye velük is, sőt erre törekedett. Kettős veszéllyel, a szörnyű üldöztetés veszélyével és a kollaboránssá válás még szörnyűbb veszélyével kellett tehát szembenézniük, amikor vállalták a részvételt ebben a nagy próbálkozásban. Ez a vállalás emellett egyre veszélyesebbé vált, mert a választásokat közvetlenül követte a Magyar Függetlenségi Párt megválasztott képviselői mandátumának megsemmisítése, és folytatódott a kommunisták teljhatalmának kiépítése, félreérthetetlenül mutatva, hogy az ezzel szembeni ellenállás lehetőségei és így az ő lehetőségeik is napról napra csökkennek. Mégis kitartottak, mindvégig, és ez még inkább kötelességükké teszi, hogy ismertté tegyük sorsukat.

Ennek a kötelességnek a teljesítése még csak nem is igényelt nagyobb munkát és újabb levéltári vagy hasonló kutatást. A rendszerváltás után a Jelenkutató Alapítvány összeállította a Nemzetgyűlési Almanach 1945–1947 (Vida István főszerk., 1999) és az Országgyűlési Almanach 1947–1949 (Marelyin Kiss József és Vida István főszerk., 2005) c. kiadványokat, és ezek tartalmazzák valamennyi akkori nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő adatait. Még ezt megelőzően Csicskó Mária és Szabó Róbert (1996) összeállította a DNP 1947–1949. évi képviselőinek életrajzát. Ez a tanulmány, más értékes tanulmányokkal és dokumentumokkal együtt, amelyekre még hivatkozni fogunk, egy, a Barankovics István Alapítvány által kiadott, könyvárusi forgalomba sohasem került és – sajnos – gyakorlatilag teljesen elérhetetlen kiadványban (Kovács és Rosdy 1996) jelent meg. Ez a kötet ezért nem teszi lehetővé az e nagy próbálkozásban résztvevők személyének és sorsának szélesebb körű megismertetését, megkönnyítette viszont e cikksorozat megírását. Ezen az alapvető tanulmányon kívül más összefoglaló munkákra is támaszkodhattunk, így Kovács és Gyorgyevics (2001), Mézes (1991), Félbemaradt reformkor 1935–1949 (1990), Félbemaradt reformkor 1935–1949 (2005), valamint, egyes személyeket illetően, a további később megadandó irodalomra.

Ennek az irodalomnak már a felületes áttekintése is megdöbbentő képet tár elénk, három szempontból is. Egyrészt, amint ezt eddig is tudtuk, de nem tudtuk kellőképpen, úgy látszik, hogy ez volt, a Nemzeti Parasztpárt mellett, amelynek ugyancsak nagy volt mind az intellektuális, mind a népi bázisa, hogy nagy szavakat használjunk, de joggal, minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja, vagy akár – ez nyilván sohasem lesz bizonyítható - e két szempont szerint együtt, világviszonylatban is az első. Nem megszokott, hogy hat elemit végzett favágók, kubikusok és törpebirtokosok váljanak országgyűlési képviselővé, és töltsék be sikeresen feladatukat. Nem megszokott az sem, hogy prominens tudósok, egyetemi tanárok és irodalomárok szálljanak be, erkölcsi kötelezettségüket felismerve és ennek eleget téve a politikai arénába, és helyt tudjanak állni ezen a számukra alapvetően idegen területen. Másrészt ezeknek a sorsoknak az áttekintése megmutatja, hogy, szinte valamennyien, a Horthy-korszakkal szemben állók közül, tehát e kor ellenzékéből kerültek ki – ebben is hasonlítanak a Nemzeti Parasztpárthoz –, továbbá hogy ez a képviselőcsoport a Horthy-korszak legprogresszívabb csoportjainak az örököse, és egyben az 1945 utáni első évek legprogresszívabb csoportjainak társa volt. Szinte valamennyien megkísérelték már az 1947. évi választások előtt, tehát ettől a nagy vállalkozástól függetlenül is a szinte lehetetlent. Felismerték és elismerték az 1945. évi változások nagy részének visszafordíthatatlanságát, és mégis megkísérelték az akkor kialakuló politikai életben való aktív részvételt. Tették ezt úgy, hogy fenntartották az akkor kialakuló rendszerrel szembeni ellenzékiségüket, és elkerülték a kollaborációt, sőt ezt határozottan, akár szörnyű szenvedések árán is elutasították. Harmadrészt döbbenetes az, ahogy az 1945. évi valóban visszafordíthatatlannak bizonyult változások elismerése és az elveik fenntartása melletti együttműködésre való készségük ellenére bántak velük, és az, amit el kellett viselniük. Talán még ennél is döbbenetesebb és meglepőbb, hogy ebben még csak nem is a Rákosi-, hanem a Kádár-kor volt kegyetlenebb és következetesebb.

A történtek nem tekinthetők át, nem érthetők meg és nem értékelhetők megfelelően az egyéni sorsok ismerete nélkül, semmiféle statisztika sem pótolhatja a konkrét tények ismeretét. Ezért egy négy részes cikksorozatban, személy szerint és ismételten kell foglalkoznunk e nagy próbálkozás valamennyi résztvevőjével. Ez az első rész: „A DNP országgyűlési képviselőcsoportja” a tagok eredetét és a képviselőcsoport szociográfiai struktúráját mutatja be. A második rész: ”A DNP parlamenti szerepe” a párt 1947-1949. évi parlamenti szereplését írja le a párt 1949. évi feloszlatásáig. A harmadik rész: „A DNP a forradalom idején” a párt – noha ez nem köztudott, egészen nagy jelentőségű – 1956. évi országos és a volt képviselőcsoport egyes tagjainak ekkori helyi szerepét ismerteti. Végül a negyedik rész „Az üldöztetés, a likvidálás és a késői elismertetés” a DNP képviselőinek az 1949. évi feloszlatás és az új Országgyűlés 1990. évi megalakulása közti sorsát és az ez időszak végén nekik adott késői elismertetést írja le, egyes esetekben beszámolva egyes képviselők ez utáni életéről is. Amint látni fogjuk, ez a sors nagyrészt azonos volt a nemzet sorsával, a „parasztság, mint osztály”, sőt a nemzet likvidálásával, mert valójában ez történt.

 

 

A KÉPVISELŐCSOPORT STRUKTÚRÁJA

Csicskó és Szabó (1996), Vida (1999), valamint Marelyin Kiss József és Vida István (2005) betűrendben foglalkozik a DNP képviselőivel, és ezért ebből a munkából közvetlenül nem, hanem csak átcsoportosítással kaphatunk áttekinthető képet a képviselőcsoport szociográfiai struktúrájáról. Ez az átcsoportosítás a magyar kereszténydemokrata mozgalom egészének történetére alapozható.

Amint ezt az előbb már hangsúlyoztuk, ez a képviselőcsoport, a Nemzeti Parasztpárt mellett, a magyar történelem legnépibb és egyben legintellektuálisabb parlamenti csoportosulása volt. A népi vonalat a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) és a hozzá kapcsolódó katolikus szociális mozgalmak képviselték, az alapítók tehát erről az oldalról P. Kerkai Jenő S. J. és P. Nagy Töhötöm S. J., akik azonban a párt munkájában már nem vehettek részt, és ezért itt nem szerepeltethetők. Nem szerepeltethetők a KALOT-hoz szorosan kapcsolódó katolikus szociális mozgalmak, az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO) és a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete (Hivatásszervezet) vezetői, és így a DNP megalakításában ténylegesen nagy szerepet játszó Vida István sem; az ő életét és szerepét részletesen ismerteti Kovács K. Zoltán (2005a). Ezeket a mozgalmakat már 1945 tavaszán fasisztáknak minősítették, működésüket és újjászervezésüket nem engedélyezték, annak ellenére, hogy a nyilasok elhurcolták vezetőiket, és az EMSZO vezetői 1945-ben, a szervezet betiltásakor, éppen e tevékenységük miatt Dachauban voltak, koncentrációs táborban. Az intellektuális vonalat az akkori katolikus értelmiség progresszív szárnyának legjobbjai képviselték, Szekfű Gyula és P. Jánosi József S. J., akik a párt munkájában ugyancsak nem vettek részt, és itt nem szereltethetők, tovább Barankovics István, Bálint Sándor, Eckhardt Sándor, Mihelics Vid és Rónay György, noha közülük egyesek nem 1945 legelején vállaltak szerepet a pártban. A szerzők idősebbjének megítélése szerint nem tekinthetők alapítóknak a DNP Pálffy József vezette szárnyához tartozók, mert nem lettek tagjai a képviselőcsoportnak, és mert más szellemiséget képviseltek. A pártnak ehhez a magjához csatlakoztak az FKgP-nek azok a tagjai, akik nézetei azonosak voltak az alapítókéval, az FKgP 1947 tavaszi megtörése után szakítottak a kollaboránssá vált párttal, és részt akartak venni a DNP magja által kezdeményezett nagy kísérletben. Velük egy időben csatlakoztak ehhez mások is.

A most leírtak alapján és az áttekintés lehetővé tételére az 1947–1949. évi képviselőcsoport a következő részekre bontható. (1) A tényleges felső vezetők, vagyis a párt intellektuális magja. (2) A mozgalmi vezetők, vagyis a katolikus szociális mozgalmak képviselőjelöltséget vállalni tudó korábbi vezetői. (3) A KALOT-tagok; nyilván a mozgalmi vezetők és a KALOT-tagok együtt adták a párt népi magját. (4) A kisgazdapárti képviselők; ez a négy csoport együtt adta a képviselőcsoport teljes magját. Ez ehhez a maghoz ekkor csatlakozók között a következő csoportokat lehet megkülönböztetni. (5) Képviselőjelöltséget vállaló papok. (6) Vidéki ügyvédek. (7) Vidéki értelmiségiek. (8) Földbirtokosok, mezőgazdászok. (9) Földművesek, iparosok, munkások. (10) A pótképviselők, akik később, egyes 1947. évi képviselők kilépése vagy mandátumoktól való megfosztása miatt kerültek a parlamentbe, de velük e cikksorozat második részében foglalkozunk. Ezek az elhatárolások nem problémamentesek, többen több csoportba is besorolhatók lennének, és itt az elhatárolás során az általunk dominánsnak, legfontosabbnak látszó meghatározó elemet választottuk. A családi körülményeket elsősorban akkor tárgyaljuk, amikor ezeket fontosnak, meghatározónak tartjuk a képviselőcsoport népi jellegének bemutatására. 

 

 

A TÉNYLEGES FELSŐ VEZETŐK

A tényleges felső vezetők a párt intellektuális magjának tagjai, Barankovics István, Bálint Sándor, Eckhardt Sándor, Mihelics Vid és Rónay György voltak, noha nem volt erre semmiféle formális, alapszabályszerű felhatalmazásuk, és a legfontosabb döntéseket mindig a képviselőcsoport egésze hozta meg. Mindannyiuk élete és munkássága eléggé közismert, és sorsukat bemutatja az ezt megelőző és a nagy vitával foglalkozó cikksorozat (Szakolczai 2008–2009) harmadik része. Itt amúgy is elsősorban a 1947. évi képviselőcsoport többi, kevésbé ismert tagjával akarunk foglalkozni, és ezért az ő személyükre később térünk vissza.

 

 

A MOZGALMI VEZETŐK

Az alapítókét és a tényleges felső vezetőkét megközelítő súlyú szerepük volt a pártban a mozgalmi vezetőknek, tehát a KALOT és a hozzá közelálló más keresztényszociális mozgalmak nagyrészt hivatásos, egész életüket erre szánó vezetőinek. Először velük kell tehát foglalkoznunk.       

Farkas György dr. (Mogyoród, 1908 – Gödöllő, 1991) jogász. Középparaszti család kilencedik gyermekeként született. Szülei eredetileg 20 holdon gazdálkodtak, de a 20-as évek végén tönkrementek, és csak öt holdjuk maradt. Testvérei közül hárman érték meg a felnőtt kort, földműveléssel foglalkoztak. A gödöllői premontreieknél érettségizett, majd jogi doktorátust szerzett. Felesége általános iskolai tanár volt, öt gyermekük született, legtöbbjük pedagógus lett. Az egyetem befejezése után Ugrin Józseffel együtt a KALOT egyik elindítója és a mozgalom ügyvezető titkára, 1939-től a Hivatásszervezet agrárfőtitkárságának vezetője. 1945-ben a Kisgazdapárt és a DNP vezetőinek megállapodása értelmében belépett a Kisgazdapártba, és nemzetgyűlési képviselő lett. 1946-ban a KALOT formálisan megalakult, de soha nem engedélyezett és működött utódszervezetének, a Katolikus Parasztifjúsági Szövetségnek (KAPSZ) a központi titkára. 1947-ben visszatért a DNP-be, és mandátumot szerzett.

Keresztes Sándor dr. (Magyarókereke, Kolozs vm., 1919, most Budapesten él) jogász.  Ősei apai ágon katolikus vallású, földművelést folytató székely nemesek, anyai részről gazdálkodással foglalkozó, az erdőhöz is értő reformátusok voltak. Nagyapja Bánffy gróf erdésze, édesapja pedig tanító volt Magyarfenesen (Kolozs vm.). Édesapja korai halála után Bánffyhunyadra költöztek, és nagyon nehéz körülmények között éltek, a gyerekek közül csak ő tanulhatott tovább a kolozsvári piaristáknál, majd a kolozsvári román tannyelvű egyetem jogi fakultásán, ösztöndíjasként. Diplomáját már a kolozsvári magyar egyetemen szerezte meg. Részt vett a magyar diákmozgalmakban, valamint a KALOT, az EMSZO és a Hivatásszervezet erdélyi létrehozásában. Kolozsvár kiürítésekor Budapestre költözött, hivatásszervezeti tevékenysége miatt e mozgalom több más szervezőjével együtt letartóztatták. 1945–47-ben a Belügyminisztériumban dolgozott a Bibó István főosztályához tartozó és Karcsay Sándor által vezetett tanulmányi osztályon. Bibó, Karcsay és Keresztes e közeli kapcsolatának meghatározó szerepe lett a párt 1956. évi politikai szerepét illetően, erre a második részben térünk vissza. 1947-ben képviselővé, majd a képviselőcsoport titkárává választották.

Székely Imre Kálmán dr. (Budapest, 1893 – Budapest, 1980) ügyvéd. Sohasem volt aktív mozgalmi vezető, de olyan közel állt a mozgalomhoz, és főként 1956. évi politikai szerepe annyira azonos volt a többi mozgalmi vezetőével, hogy csak ide sorolhatjuk. Rokona volt Kerkai Jenőnek, aki 1956-ban és később, budapesti tartózkodásai alkalmával, náluk szállt meg. Édesapja művelt és világot látott, mélyen vallásos belvárosi szabómester volt, aki taníttatni tudta négy fiát és két lányát; egyikük apátplébános, másikuk hitoktató lett. Neki három gyermeke született, 1947-ben kapcsolódott be aktív módon is a politikába, és lett képviselő.

Ugrin József (Endrőd, Békés vm.,1910 – Budapest, 1993) színész. Szülei középparaszti rangot biztosító gazdaságot mondhattak magukénak. Tíz gyermekük született, heten élték meg a felnőttkort, valamennyien tanultak. Négy felnőtt fiútestvére közül kettő szerzetes, egyikük jezsuita, egy gazdálkodó és egy könyvelő, két felnőtt lánytestvére közöl az egyik tanítónő, a másik tanárnő. Érettségije után színész lett, majd bejárta a világot. 1935. évi hazatérését követően a KALOT első két hivatásos szervezőjének egyike – a másik, amint már leírtuk, Farkas György –, majd később Ugrin a KALOT, Farkas György pedig a Hivatásszervezet Agrártagozata főtitkára. 1945-ben, már a szovjetek által megszállt keleti országrészen, nyilván Kerkai elképzeléseinek megfelelően, először Szegeden jelentette be az akkor még Keresztény Demokrata Néppártnak nevezett DNP megalakulását, majd csatlakozott Debrecenben Nagy Töhötömhöz és a később odaérkező Kerkaihoz, és együtt kísérelték meg – részbeni és átmenetinek bizonyult sikerrel – a KALOT és a DNP elismertetését. 1947-ben képviselővé választották.

Varga László dr. (Budapest, 1910 – Budapest, 2003) jogász. Szegény, súlyos anyagi gondokkal küzdő család gyermeke. Édesapja takarékpénztári alkalmazott, altiszt, bátyja egészen fiatalon meghalt, a Józsefváros egyik legszegényebb részében laktak, szerény körülmények között. 1929-ben kereskedelmi középiskolában érettségizett, majd, hogy jogi tanulmányokat folytathasson, 1935-ben gimnáziumi érettségit szerzett. 1939-ben fejezte be jogi tanulmányait, 1943-ban tette le az ügyvédi és a bírói szakvizsgát, lett az Ügyvédi Kamara bejegyzett tagja, és a Városháza tiszti ügyészségén dolgozott. Bátyja nyomdokait követve először a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesületének, majd az EMSZO-nak és ezután a Hivatásszervezetnek a munkájába kapcsolódott be. Felfogása és a ház falán elhelyezett emléktábla szerint 1944-ben az ő Bp. Galamb u. 5. alatti lakásán alakult meg, jogi értelemben is, a DNP. A nyilasok a Hivatásszervezet több más vezetőjével együtt letartóztatták, és csak bátor fellépésüknek, elsősorban a szerencsének és talán még inkább Varga László veleszületett ügyvédi képességeinek köszönhetik szabadulásukat. Később a párt főügyésze. 1945-ben, Eckhardt Sándorral együtt, az FKgP listáján, de mint a DNP képviselőjét, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagjává választották. 1947-től országgyűlési képviselő.

 

 

A KALOT-TAGOK

A teljesség kedvéért meg kell emlékeznünk arról, hogy 1945-ben, az FKgP és a KALOT közti megállapodás alapján az FKgP nemzetgyűlési képviselője lett három olyan KALOT-tag, Czupy Bálint, Hajdú-Németh Lajos és Horányi Tibor, akik az 1947. évi választásokon és azt követően nem vettek részt a DNP munkájában. Ők, Varga Bélának, a Nemzetgyűlés elnökének példáját követve, az FKgP megtörése után távoztak az országból. Életrajzukat közli Vida (1999). 1947-ben több más volt KALOT tagot választottak meg képviselővé, többek között olyanokat, akik a KALOT hivatásos szervezői voltak, és akik életét és sorsát elsősorban KALOT-tagságuk határozta meg. Ezért most, a mozgalmi vezetők után, velük kell foglalkoznunk, és a későbbiekben tárgyaljuk azokat, akik szintén a KALOT tagjai voltak ugyan, de ez nem volt életük ennyire alapvető, meghatározó eleme, és ezért itt más csoportban szerepelnek.

Babóthy Ferenc (Vágfarkasd, Nyitra vm., ma Vlčany, Szlovákia – Budapest, 2004) kertgazda. Szülei Burgenland egyik uradalmában kezdték közös életüket, mint gazdasági cselédek. Visszatértek Vágfarkasdra, ahol a család több generáció óta volt honos, és törpebérleményük jövedelméből tartották el hat gyermeküket, köztük a hatodikat, Ferencet. Ő, noha tanulmányi eredményei alapján elnyerhette volna a nagyszombati püspökség nincstelen családok tehetséges gyerekei számára létesített alapítványának egyik ösztöndíját, nem tanult tovább, mert kötelességének érezte, hogy átvegye a családi gazdaság terhét. Már 1934-ben csatlakozott a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesülethez, majd a Felvidék átmeneti visszacsatolása után a KALOT-hoz, és később a KALOT hivatásos szervezője. A KALOT 1946. évi feloszlatását követően, Barankovics István javaslatára, őt választották meg a KALOT helyébe lépő Katolikus Parasztifjúsági Szövetség (KAPSZ) elnökének. 1947-ben a DNP tagja, képviselő.

Balogh András (Udvarhely, Somogy vm., 1912 – Somogyudvarhely, 1985) gazdálkodó. Szülei három holdon gazdálkodtak, hat testvére volt. Három lánytestvére családanya, két fiútestvére földműveléssel és favágással foglalkozott, a harmadik raktáros és gazdálkodó volt. Hat elemit végzett, mint gazdálkodó, favágó, munkás, kubikus dolgozott, a KALOT helyi vezetője. Felnőtt fejjel végezte el a 7. és 8. osztályt. Három gyermeket neveltek föl, egyik lányuk tsz-tag, másik ápolónő, a fiuk művezető lett. 1944-ben a szovjet fronton hadifogságba esett, jelentkezett a demokratikus magyar hadseregbe, részt vett Budapest felszabadításában. Hazatérése után a földosztó bizottság elnöke, népes családjára való tekintettel maga is kapott három holdat. 1947-ben lett a DNP tagja, és választották meg képviselővé.

Bodor György (Kunágota, 1909 – Kunágota, 1981) gazdálkodó. Szülei két holdon gazdálkodtak. Két testvére volt, egyikük földműves, másikuk családja háztartását vezette. Három gyermeke született. A szegedi piaristáknál érettségizett, majd szemináriumba járt, de maradandó egészségi károsodása miatt nem szentelték pappá. Ezután jogot hallgatott, abszolutóriumot szerzett, már egyetemistaként bekapcsolódott a katolikus szociális mozgalmakba, egy ideig a KALOT szervezőtitkára volt, és 1945-ben 5 holdon kezdett gazdálkodni. 1946 tavaszán belépett a Magyar Szabadság Pártba, bántalmazták, letartóztatták, és vizsgálati fogságba is került. 1947 augusztusában, valószínűleg Bálint Sándor tanácsára, a DNP tagja lett, pótképviselővé választották, Bálint Sándor e mandátumáról való lemondása után, 1947. szeptember 17-én hívták be a Parlamentbe.

Gáspár Mihály (Nagygencs, Vas vm., 1883 – Szombathely, 1961) gazdálkodó. Szülei földművesek voltak, 30 holdon gazdálkodtak. Négy testvére közül kettő gazdálkodó, egy banktisztviselő, lánytestvére családanya. Két gyermeke volt, a fiú földműves, a lány háztartásbeli. 1923-ban községi bírónak választották meg, és ezt a tisztet a második világháború kitörésének évéig becsülettel ellátta. Elnöke volt a katolikus egyházközségnek és tagja a KALOT-nak. 1946-ban lett a DNP tagja, és 1947-ben került be a Parlamentbe.

Mézes Miklós (Zsira, Sopron vm., 1920 – ma Niagara Fallsban, Ontario, Kanada, él) gazdálkodó. Édesapja 30 holdon gazdálkodott, személyes tekintélye miatt községi bírónak és a gazdakör elnökének is megválasztották, később az FKgP helyi elnöke. Édesanyja háztartásbeli, bátyja római katolikus lelkész, nővére családanya, felesége gazdaasszony. Három gyermeke, akik közül kettő már külföldön született, komputermenedzser, kutatóbiológus és pszichológus. Szombathelyen kétéves mezőgazdasági szakiskolát végzett, és a családi gazdaságban dolgozott. 1938-ban a KALOT tagja, két évvel később a Hivatásszervezet agrárosztályának titkára. Húszéves korában elvégezte a KALOT érdi népfőiskoláján a faluvezető-képző tanfolyamot. 1945-ben részt vett a KALOT újjászervezésében, belépett az FKgP-be, nemzetgyűlési képviselőjelölt volt, de nem került be a törvényhozásba, tagja lett viszont a Sopron megyei Törvényhatósági Bizottságnak. Kovács Béla letartóztatása után és miatt lépett át a DNP-be, és képviselővé választották.

Papp Béla (Tarcal, 1890 – Budapest, 1978) tanító. Édesapja hentes. Nőtlen volt, gyermeke nem született. A tanítóképző elvégzése után Nyírgelsén tanított. 1940-ben a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye KALOT titkára, majd a Hajdúdorogon létesített népfőiskola vezetője. 1945-ben a DNP tagja, 1947-ben országgyűlési képviselő. ajdúdorogon létesytett népfőiskola vezetője. 1945 u

Tuba István (Jánk, Szatmár vm., 1921 – Jánkmajtis, 1991) földműves. Földműves ősei apai ágon 1711-ig visszavezethetően jánki eredetűek, anyai részről erdélyiek. Édesapja asztalos-kerékgyártó, először uradalomban dolgozott, majd saját kis birtokán gazdálkodott. Fiatal korától egyháztanácstag, majd élete végéig, 17 éven át egyházgondnok a jánki római katolikus egyháznál. Egyik lánya szabó-varró kisiparos, a másik a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. Tuba István az elemi iskola hat osztályát Jánkon végezte el, bár kitűnő eredményt ért el, nem tanulhatott tovább. Magánúton tette le a vizsgát négy polgáriból, majd a gimnáziumi különbözeti vizsgát, de az érettségit már csak 1949-ben tehette le. 1936 karácsonyán KALOT-tag, és ez határozza meg életét. 1937 és 1940 között minden évben részt vett a KALOT vezetőképző tanfolyamain, 1941 és 1942 tavaszán pedig érdekvédelmi oktatást kapott az érdi népfőiskolán. A KALOT feloszlatása után, 1946-ban, a KALOT sohasem engedélyezett utódszervezetének, a KAPSZ-nak választmányi tagja. 1947-ben a DNP tagja és országgyűlési képviselő.

 

 

KISGAZDAPÁRTI KÉPVISELŐK

A DNP 1947-ben elsősorban azért válhatott országos súlyú politikai párttá, mert a tényleges felső vezetőkből, a mozgalmi vezetőkből és a KALOT-tagokból álló magjához, akik közül 1945–1947-ben csak Bálint Sándor, Eckhardt Sándor és Farkas György volt országgyűlési képviselő, csatlakozott az FKgP vezetőinek egy komoly politikai, nagyrészt parlamenti múlttal rendelkező csoportja. Az ő csatlakozásuk nélkül már a választási kampány is nehezen lett volna ekkora sikerrel levezethető, a kampány jogi, sőt nagyrészt érdemi vezetője is egyikük, Eszterhás György, korábban Varga Béla titkára volt, és nélkülük nehezen lett volna létrehozható működésképes országgyűlési képviselőcsoport. A képviselőcsoport eddig tárgyalt népi magja után tehát először velük kell foglalkoznunk.

Barkóczy József (Tengőd, 1902 – Tengőd, 1961) gazdálkodó. 17 holdon gazdálkodó földműves gyermeke. Hat elemit végzett, a családi gazdaságban dolgozott. Egy testvére és két gyermeke volt. Már az 1930-as évek végén belépett az FKgP-be, de nem volt jelentősebb szerepe. 1936-ban két évre községi bíróvá választották. 1945-ben az FKgP nemzetgyűlési képviselőnek jelölte, de nem jutott be a parlamentbe. 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Egyik fia, Gellért, az FKgP 1994-ben megválasztott országgyűlési képviselője.             

Belső Gyula (Kerkakutas, Zala vm., 1918 – New Brunswick, USA, 1991) mezőgazdász.  Négygyermekes gazdálkodó család legfiatalabb gyermeke, bátyja földműves, nővérei családanyák. Gyermekkorától fogva szoros kapcsolatot tartott fenn Mindszenty József későbbi esztergomi érsekkel, ministránsa volt, és az ő támogatásával tanulhatott. A polgári iskolát Zalaegerszegen, a mezőgazdasági szakiskolát Kehidán járta ki. A szombathelyi püspökség egyik gazdaságának vezetője, a KALOT tagja, a Hivatásszervezet megyei szervezője. 1945 tavaszán lépett be az FKgP-be, ez év novemberében nemzetgyűlési képviselő, az alakuló ülésen korjegyző. Farkas Dénessel és Kováts Ferenc képviselővel együtt 1947-ben lépett át a DNP-be, a Vas és Zala megyei választási kampányt vezette, és a Vas megyei listán választották meg.

Bodnár János Antal (Mezőzombor, Zemplén vm., 1904 – Szerencs, 1996) kántortanító. Módos paraszti családból származott, szülei 40 holdon gazdálkodtak. Hét testvére közül kettő háziasszony, családanya, kettő földműves, egy kovács, egy virágkertész és egy MÁV állomásfőnök. Felesége háztartásbeli, három gyermekük volt. Bekecs községben volt kántortanító, majd iskolaigazgató, a faluszövetségi olvasókör és más helyi szervezetek vezetője vagy aktív tagja, a falu szellemi életének és különböző szervezeteinek irányítója. 1945 tavaszán lépett be az FKgP-be, a párt Zemplén megyei szervezője és 1945 és 1947 között a Magyar Parasztszövetség Zemplén megyei elnöke. 1945-ben nemzetgyűlési képviselő. A DNP-be 1947-ben lépett át, és képviselővé választották.

Eszterhás (Fölker) György dr. (Ólubló, 1916 – Lisbon, New Hampshire, USA, 2002). Apja állami tisztviselő. A győri bencéseknél érettségizett, majd államtudományi doktorátust szerzett. Már egyetemi hallgató korában aktív szerepet töltött be a katolikus diákközéletben, és 1937-ben az FKgP-be is belépett, ami, ebben a körben, szokatlan, sőt meglepő volt. Ennek megfelelő szellemben kezdte meg munkáját a közigazgatásban. A Belügyminisztérium szociális osztályán lett szociális előadó. Antall József felkérésére részt vett a menekült lengyel katonák Jugoszláviába szöktetésének előkészítésében. Később a BM Országos Nemzeti Családvédelmi Alap (ONCSA) előadója, és nagy anyagi segítséget nyújtott a KALOT népfőiskolák felállításához. 1945 tavaszától egész idejét az FKgP újjászervezésére fordította, és Varga Béla mellett a budapesti szervezet elnöki titkára, majd 1945 novemberétől országgyűlési képviselő. Pártja a két munkáspárt követelésére 1947. március 12-én kizárta. Az 1947. évi választások idején a DNP kampányfőnöke, budapesti listavezető, majd országgyűlési képviselő.

Hajdú Kálmán (Egerfarmos, 1913 – Debrecen, 1978) gazdálkodó. Édesapja MÁV állomásfőnök, akinek földje is volt. Egyik testvére jegyző, a másik kettő fölműves, két lánytestvére családanya volt. Két gyermekük született, fiúk MÁV technológus, lányuk a pomázi munkaterápiás intézet alkalmazottja. Szülőfalujában hat elemit és négy polgárit járt, először apja gazdaságában dolgozott, majd 30 holdon gazdálkodott. Belépett az FKgP-be, majd 1938-tól három évig a KALOT és a Hivatásszervezet megyei szervezője. 1940-ben a KALOT érdi népfőiskoláján tanult, 1945-től az FKgP színeiben nemzetgyűlési képviselő. 1947-ben a DNP-hez csatlakozott, és országgyűlési képviselő lett. 

Kováts Ferenc (Zalaegerszeg, 1902 – Zalaegerszeg, 1982) gazdálkodó. Édesapja huszárőrmester, aki hivatásos katonai szolgálata mellett hat holdon gazdálkodott. Édesanyja és négy nővére családanyák, bátyja könyvelő, ötödik nővére óvónő. Apja első házasságából öt féltestvére volt. Felnőtt kort megélt négy fia agrármérnök, római katolikus lelkész, főkönyvelő és állatorvos, két lánya főkönyvelő és háztartásbeli. A gimnázium öt és a felső kereskedelmi iskola két évének elvégzése után. 12 hold saját birtokán, gazdálkodni kezdett. 1927-ben bekacsolódott a kisgazdák érdekvédelmi szervezkedéseibe, kiterjedt társadalmi tevékenysége itt nem ismertethető, és nagyszámú tisztségei itt nem sorolhatók fel. Az FKgP tagja és a megyei szervezet elnöke, a Magyar Parasztszövetségnek megalakulásától fogva tagja és megyei vezetője, 1945. augusztustól az FKgP Országos Intéző Bizottságának is tagja. 1945 júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, augusztusától a Nemzetgyűlés tagja. 1947-ben Belső Gyulával és Farkas Dénessel együtt lépett át a DNP-be, és Zala megyei listavezetőként választották meg képviselővé.

Kováts László (Budapest, 1913 – Budapest, 2000) mezőgazda, erdőgazdasági mérnök. Szülei 16 holdon gazdálkodtak, és valamennyi gyereküket taníttatták. Három testvére tüdőszakorvos, könyvszakértő, agrármérnök. Felesége nyelvtanárnő, három gyermekük egészségügyi alkalmazott, könyvelő és körzeti állatorvos. A tatai piaristáknál érettségizett, és a budapesti Műegyetemen szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát. Az Emericana, majd, már 1938-tól, az FKgP tagja, két évig a Nógrád megyei szervezet főtitkára. Bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába, és 1942. március 15-én részt vett a Petőfi-szobornál rendezett antifasiszta tüntetésen. 1945-ben elősegítette az FKgP újjászervezését Nógrád megyében, ez év novemberében pótképviselővé választották, és 1946. január 20-án hívták be a nemzetgyűlésbe. 1946. március 12-én 20 társával együtt a Baloldali Blokk követelésére kizárták a pártból, de – Kovács Bélával lebonyolított megbeszélése után – visszalépett. Kovács Béla letartóztatása után szakított végleg a párttal, belépett a DNP-be, és képviselővé választották.

Nagy Lajos, vitéz (Kisköre, 1915 – Eger, 1993) közgazdász, gazdálkodó. Édesapja 100 holdon gazdálkodó földműves, kisgazdapárti megyei vezető. Felesége gyógyszerész-technikus, négy lánya egészségügyi asszisztens, adminisztrátor, tanárnő, tanítónő. Több helyen tanult, Gyöngyösön érettségizett, majd a budapesti Műegyetemen agrárközgazdász diplomát szerzett. Először a Futura központjában, majd a családi gazdaságban dolgozott. Sokáig katonáskodott, 1945-ben a demokratikus hadsereg felderítő zászlóaljparancsnoka. 1943-ban, mint volt Győrffy-kollégista, részt vett a Magyar Parasztszövetségen belül a Földműves-szakosztály megalakításában. 1945-ben az FKgP tagja, nemzetgyűlési képviselő. 1947-ben a DNP egri szervezetének alapító tagjaként választották meg képviselővé.

Pécsi József (Gecse, Veszprém vm., 1899 – Gönyű, 1952) földműves, gazdálkodó. Szülei 15 holdon gazdálkodtak, hat elemit és mezőgazdasági szakiskolát végzett. Felesége 10 holdas kisparaszti család lánya volt. Hat gyerekük született, fia lakatoshegesztő, lányaik műszergyári dolgozó, boltvezető, illetve adminisztrátorok. 1941-ben, Gecsén kérte az egyháztól, hogy a premontreiek ezerholdas helyi birtokát kisparaszti bérletként osszák ki, és ez ügyben aláírásgyűjtést is kezdeményezett. 1945 tavaszán Gönyű nemzeti bizottsága és a földosztó bizottság elnöke, az FKgP tagja és a helyi szervezet megalakítója. Egy véletlen folytán Varga Béla felfigyelt a tehetségesnek látszó parasztemberre, posszibilis jelölést kapott, és a Nemzetgyűlés tagja lett. 1947 augusztusának elején csatlakozott a DNP-hez, és képviselővé választották.

 

 

KÉPVISELŐJELÖLTSÉGET VÁLLALÓ PAPOK

Az eddig tárgyalt négy csoport volt a képviselőcsoport teljes magja. A hozzájuk az 1947-es választásokat közvetlenül megelőző időben csatlakozottakat célszerű foglalkozásuk, társadalmi helyzetük szerinti csoportosítani. Először két képviselőjelöltséget vállaló és képviselőnek meg is választott római katolikus papról kell megemlékeznünk, noha megválasztásuk után azonnal lemondtak mandátumukról, és így valójában nem lettek az országgyűlési képviselőcsoport tagjai.

Bartha Béla (Poprád, 1897, – Legyesbénye, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1972). Édesapja csendőr-tiszthelyettes, felnőtt kort megélt fiútestvére kohómérnök, lánytestvére háztartásbeli. Iskoláit Kassán, egyházi iskolákban végezte, a gimnáziumot a premontreieknél. Érettségije után azonnal, 1914-ben, papi szemináriumba jelentkezett, és 1919-ben Kassán pappá szentelték. 1945-ig a Csehszlovákiához csatolt – majd átmenetileg Magyarországhoz visszacsatolt – területen élt és dolgozott, elősegítve a magyar anyanyelv megmaradását és gyakorlását. Tevékenysége és üldöztetése nem foglalható össze röviden, 1945-ben utasították ki végleg szülőföldjéről. Ezt követően Hollóházán működött, majd Sárospatakon lett plébános, és bekapcsolódott a politika küzdelmekbe is. 1947 júliusában Bodnár János, az FKgP-ből a DNP-be átlépett nemzetgyűlési képviselő felkérésére és az egyházi engedélyt megkapva belépett a DNP-be, és a párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj megyei listavezetőjeként került a parlamentbe. Mandátumáról egyházi felettesei és Mindszenty József esztergomi érsek felszólítására mondott le, és egyúttal teljesen visszavonult a közvetlen politizálástól.

P. Károlyi Bernát (Krausz Ádám) O.F. M. (Almáskamarás, Arad vm., 1892 – Budapest, 1954) Ferences szerzetespap. Keresztneve Ádám, szerzetesi neve Bernát, szülei Krausz Ádám földműves és Braun Anna, egy lánytestvére volt. Alsófokú iskoláinak elvégzése után jelentkezett a pécsi ferences kollégiumba, vette fel a rend öltözékét, és 1915-ben szentelték pappá. Más egyházi szolgálatai mellett rendtartománya harmadik rendjének igazgatója, majd 1928 és 1938 között a kínai Paokingben misszionárius; innen betegsége miatt kellett hazatérnie. A politikába 1944-ben kapcsolódott be. A rendházban a nyilasok elől bujkáló katonatiszteket és civileket rejtegetett, menedéket adott Vörös János későbbi honvédelmi miniszternek is. 1945-ben „demokráciaellenesség” vádjával letartóztatták, és pár napra őrizetbe helyezték. 1947-ben választották meg képviselővé. Mandátumáról lemondott, mert politika tevékenységének folytatását nem engedélyezte sem Pétery József váci püspök, sem provinciálisa. 

 

 

VIDÉKI ÜGYVÉDEK

Talán ez volt a képviselőcsoport legkevésbé „népi” része, noha nagyrészt még ők is „népi” származásúak, első generációs értelmiségiek. E csoport tagjai jórészt - amint ezt korábban leírtuk (Szakolczai 2008–2009, 3. rész), és amint erre még visszatérünk – a párt un. „értelmiségi csoportjához”, a vezetés belső ellenzékéhez tartoztak.

Abay Nemes Oszkár dr. (Magyardiószeg, Baranya vm., 1913 – Pécs, 1959). Édesapja erdészből lett gyógyszerész, nyolc gyereket neveltek, valamennyien értelmiségi foglalkozásúak lettek. Középiskoláit a kalocsai jezsuita és a pécsi ciszter gimnáziumban végezte, egyetemista éveiben az Emericana tagja volt. Mint úszó, kétszer is nyert főiskolai világbajnokságot, olimpiai bronzérmes csapattag. Jogi doktorrá avatása után Pécsett ügyvéd, majd a pécsi püspökség egyházmegyei ügyésze. 1944-ben kapcsolódott be a politikai életbe, és lépett be az FKgP-be. Pécs Város Nemzeti Bizottságának, valamint a Baranya megyei Törvényhatósági Bizottságnak a tagja. 1947 elején lépett át a DNP-be, és ezt követően választották meg képviselőnek.

Keleti (Jozipovics) Péter István dr. (Pécs, 1904 – Pécs, 1977) ügyvéd. Édesapja Jozipovics Ferenc István vasesztergályos, majd főmozdonyvezető, édesanyja Strojni Ilona. A pécsi jezsuitáknál érettségizett, írnoki állást vállalt egy ügyvéd irodájában, munkája mellett szerzett jogi doktorátust, majd ügyvédi és bírói oklevelet, és ezután ügyvédként praktizált. 1945-ben csatlakozott az FKgP-hez, innen 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő.

Matheovits Ferenc dr. (Brassó, 1914 – Pécs, 1995) járásbíró. Édesapja ügyvéd, majd közjegyző, egyetemi magántanár Pécsett. Édesanyja tanárnő. A szombathelyi premontreieknél érettségizett, Pécsen szerzett jogi diplomát, és itt lett járásbíró. 1945. október 15-től 1946. május 30-ig internálva volt. 1946-ban lépett be az FKgP-be, majd átlépett a DNP-be, és 1947-ben választották meg képviselőnek.

Radó (Bürgner) Gyula dr. (Nagyölbő, Vas vm., - Szekszárd, 1976) ügyvéd. Bürgner Jakab gazdatiszt és Krausz Mária háztartásibeli három gyermekének egyike, fiútestvére ügyvéd. Családja izraelita, ő 1931-ben tért át a római katolikus hitre, és még ez évben feleségül vette Illy Amália óvónőt, Illy Gusztáv 1950-ben kivégzett altábornagy nővérét. Leánygyermekük mérlegképes könyvelő. A dunántúli evangélikus-református pápai főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett, ügyvédi vizsgát tett, és Budapesten ügyvédi irodát nyitott. Az I. világháború után Szekszárdon ügyvédkedett. Politikai tevékenységét a függetlenségi 48-as pártban kezdte, 1937-ben az FKgP tagja és a párt Tolna megyei szervezetének ügyésze. 1947 nyarán lépett át a DNP-be, a szekszárdi apátplébános felkérésére vállalt képviselőjelöltséget, és megválasztották. 

Rózsavölgyi László dr. (Nagyvárad, 1896 – Szeged, 1978) ügyvéd. Édesapja 300 holdas földbirtokos, hét gyerekük volt, a közülük felnőtt két másik fiuk orvos, lányuk családanya. Felesége Karácsonyi János történész, akadémikus, címzetes püspök unokahúga. Fiuk geológus, lányuk védőnő. Gimnáziumi tanulmányait Szatmárnémetiben, a jezsuitáknál kezdte, de már a trencséni piaristáknál érettségizett, és a budapesti Tudományegyetem jogi karán abszolvált. Az I. világháború után hosszabb időt töltött külföldön, 1925-ben áttelepültek Magyarországra, végül Nyíregyházán telepedtek le, ügyvédi irodát nyitott, 130 holdas birtokot is vásárolt, és ezen gazdálkodásba kezdett. 1947-ben egyházi bíztatásra lépett be a DNP-be, és lett képviselő. 

Tóth László dr. (Szombathely, 1885 – Szombathely, 1960) ügyvéd. Édesapja szíjjártómester, Szombathely képviselőtestületének tagja. Fiútestvére MÁV főtanácsos, két lánytestvére háztartásbeli. Fia ügyvéd, lánya gyógyszertári asszisztens. A szombathelyi premontreieknél érettségizett, és a kolozsvári tudományegyetemen szerzett diplomát, majd ügyvédkedett. A Horthy-korszakban két alkalommal is indult a választásokon, ellenzéki programmal, de nem jutott be a parlamentbe. 1945-ben az FKgP, 1947-ben a DNP tagja, országgyűlési képviselő.

 

 

VIDÉKI ÉRTELMISÉGIEK

Ide a nem ügyvéd vidéki értelmiségieket soroltuk, tanítókat, jegyzőket, tanárokat és tisztviselőket. A tanítóság és jegyzőség nagyrészt a feltörekvő családok első lépése volt az értelmiségbe, és ez így volt az itteni esetek nagy részében is. Ez a csoport tehát „népibb” volt az előzőnél. 

Bátor Imre (Várpalota, 1917 – Várpalota, 1991) könyvelő. Háromgyermekes földműves családból származott. Egyházi óvoda és elemi iskola után polgáriba, majd bejáróként a veszprémi felsőkereskedelmi iskolába járt. Érettségije után, mint könyvelő dolgozott. Felesége tanítónő, három gyermekük volt. 1944-ben a nyilasok zsidók élelmezése miatt letartóztatták. 1945-ben kapcsolódott be a politikai életbe. Az FKgP tagja, a helyi képviselőtestület és az igazolóbizottság tagja, a helyi bíróválasztás alkalmával a tisztségre való jelölést időhiányra való hivatkozással utasította el. Amikor pártjában fölvetették a fakultatív hitoktatás kérdését, kilépett. 1947-ben, Farkas György megkeresésére lett a DNP tagja, és választották meg képviselővé a Veszprém megyei listán.

Berkes János (Kissomnlyó, Vas vm., 1902 – Zalaegerszeg, 1992) kántortanító. Kétgyermekes szegényparaszti családból származott, szülei földműves-napszámosok, testvére háztartásbeli. Polgári iskolát és tanítóképzőt végzett, feleségének is tanítói képesítése volt. Két gyermekük született. Számos helyen dolgozott feleségével együtt, mindketten, mint tanítók, és mint falujuk szellemi vezetői, kulturális irányítói. Emellett a Hangya szövetkezet szervezője és a KALOT vezető munkatársa. Közéleti tevékenységét 1931-ben kezdte meg, 1942-ben lépett be az FKgP-be. 1947-ben a DNP – felismerve népszerűségét és közmegbecsültségét - távollétében, sőt tudta nélkül jelölte képviselőnek, és a Zala megyei listán választották meg.

Búzási (Felber) Sándor dr. (Románd, Veszprém vm., 1913 – Budapest, 1982) magántisztviselő. Szülei 20 holdon gazdálkodtak. Hat testvére közül egy földműves, egy hentes és mészáros, kettő kereskedő és kettő családanya. A veszprémi piaristáknál érettségizett, majd államtudományi doktorátust szerzett, ezután magántisztviselő Budapesten. Felesége tanítónő, majd négy gyermeküket nevelte. Egyetemistaként az Emericana tagja, és részt vett az EMSZO munkájában is. 1945-ben 3 hold saját földjén gazdálkodásba kezdett, 1947-ben lépett be a DNP-be, és megválasztották képviselőnek.

Csépe Jenő (Gyöngyös, 1900 – Budapest, 1966) tanár. Édesapja tisztviselő, négy testvére volt. Magyar-történelem szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett, és több városban, köztük, 1945. évi kitelepítéséig, Kassán, polgári iskolákban tanított. Négy gyermeke volt, egyikük, Béla, 1990-ben országgyűlési képviselő, majd a KDNP frakcióvezetője lett. Tagja volt a Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának, és kapcsolatot tartott fenn a KALOT-tal is. 1946-ban rövid ideig a Magyar Szabadság Párt tagja volt, 1947-ben a DNP tagja lett, pótképviselővé választották, és Bartha Béla mandátumáról való lemondása után, 1947. szeptember 17-én lett a törvényhozás tagja. 

Kovács József (Bögöte, Vas vm., 1922 – Keszthely, 2004) vármegyei tisztviselő. Édesapja géplakatos és hat holdon gazdálkodó földműves, édesanyja és három nővére háztartásbeliek. Elemi iskoláit Bögötén végezte, 1940-ben érettségizett a szombathelyi premontreieknél, ettől kezdve tisztviselő a Vas megyei törvényhatóságnál. 1945-ben az FKgP tagja, 1947 tavaszáig a párt szentgotthárdi járási titkára. 1947 áprilisában lépett át a DNP-be, és ezt követően választották meg képviselővé a Vas megyei listán.

Mészáros Ödön (Budapest, 1887 – Győr, 1965) tanár. Édesapja rév-komáromi hajóács, majd kádármester. Bátyja Győr városának főszámvevője, húga postatisztviselő. A budapesti tudományegyetemen tanult matematika-fizikát, Először az erdélyi Halmiban, majd, mert nem tette le a hűségesküt, és kiutasították, Kaposváron tanított, itt a polgári leányiskola igazgatója. Az erdélyi bevonulás után Ditrón vezette a polgári iskolát. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt tagja, 1945–46-ban a győri Nemzeti Bizottság elnöke, és részt vett a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének munkájában is. 1947-ben lépett át a DNP-be, és választották meg képviselővé.

Nagy László (Veszprém, 1888 – Balatonlelle, 1969) jegyző, polgármester. Édesapja tanító, négy bátyja és négy nővére volt. 1908-ban szerzett jegyzői oklevelet, több községben volt segédjegyző vagy jegyző, majd Veszprém főjegyzője. 1941-ben, 10 évre, Veszprém polgármesterének választották meg, de 1944 júniusában nyugdíjazták. 1945-ben az SZDP és a Veszprém megyei Nemzeti Bizottság tagja. 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő.

Pethe Ferenc (Juta, Somogy vm., 1917 – Mosdós, 2006) bölcsész, újságíró. Édesapja egyéni gazdálkodó, édesanyja a háztartást vezette. Bátyjai földművesek, húga családanya. Két felnőtt kort megért fia vállalkozó, illetve tisztviselő. A kaposvári állami reálgimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba ment, de a szubdiakonátus felvétele előtt elhagyta a szemináriumot, és a katolikus Központi Sajtóvállalat lapjainál lett újságíró. Részt vett az Emericana, más katolikus szervezetek és a KALOT munkájában. 1945 tavaszán került kapcsolatba az FKgP-vel, és az akkor induló Somogy Hírlap felelős szerkesztője, majd az FKgP járási és később kaposvári titkára. 1947 augusztusában a DNP tagja, és képviselővé választották.

Pócza Lajos (Hévízszentandrás, 1909 – Penrith, Ausztrália, 1993) közigazgatási szakértő. Édesapja vendéglős, bátyja az ő foglalkozását követte, húga operaénekesnő. Fia elektromérnök, még egy lánya is született. A budapesti tudományegyetemen jogi végzettséget, és emellett községi jegyzői oklevelet és gyakorlati közigazgatási általános vizsgabizonyítványt szerzett. Előbb községi jegyző volt, majd Kassán városi tanácsnok. 1945-ben az FKgP tagja, és hamarosan a párt keszthelyi járási elnöke, Zala megyei titkára és az országos nagyválasztmány tagja. A nemzetgyűlési választásokon pótképviselő lett. Pártjából 1947 augusztusában kilépett, visszalépett az FKgP Zala megyei képviselőjelöltségétől is, a DNP tagja lett, és képviselővé választották.

Rónaszéki (Rotter) Lajos (Cegléd, 1911 – Cegléd, 1966) szövetkezeti igazgató. Édesapja vasutas, fűtő. Két fiútestvére volt, egyikük a II. világháborúban meghalt, másikuk kántortanító. Felesége tisztviselőnő, három fiuk autószerelő, üzemmérnök és szállításvezető. Kecskeméten szerzett felsőkereskedelmi iskolai végzettséget, majd uradalmi tisztviselő, számtartó, 1947-ben szövetkezeti igazgató. 1947-ben a DNP tagjaként választották meg képviselővé.ároöm fiútestvére közül Három testvére

Villányi (Villant) Miklós (Stredné Turovce, Középtúr, Csehszlovákia, 1923 – Kaposvár, 1994) kántortanító. Édesapja Villant Henrik kántortanító, két lánytestvére kereskedő, illetve óvónő. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Ipolyságon végezte el, ezután az esztergomi érseki tanítóképzőben szerzett kántortanítói, és emellett más, kiegészítő képesítéseket. 1940-ben, mint a KALOT tagja, elvégezte az érdi népfőiskolát is. 1946-ban a jákói katolikus iskola kántortanítójának nevezték ki. A nagypolitikába 1947-ben kapcsolódott be, a DNP Somogy megyei listáján lett képviselő. Az Országgyűlés első ülésén korjegyző.

Zoltán Pál (Medgyes, Nagy-Küküllő vm., 1898 – Bécs, 1989) katonatiszt. Erdélyi katonacsalád tagja, édesapja is, ő is hivatásos katona, nőtlen, gyermektelen. 1939 óta a Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának tagja, majd a Hivatásszervezet debreceni elnöke. 1944. október 15-én elhagyta alakulatát, és a debreceni dominikánus kolostorban elrejtőzve várta be a város orosz kézre jutását. 1945 januárjában azonnal megkezdte a Keresztény Demokrata Néppárt megyei pártszervezetének megalakítását. Később Pálffy felkérésére és az ő szervezetében elvállalta a főtitkári tisztet is. A Barankovics vezette DNP-hez csak 1947-ben csatlakozott, és ekkor választották meg képviselőnek. 

 

 

FÖLDBIRTOKOSOK, MEZŐGAZDÁSZOK

Ide a mezőgazdasági diplomával rendelkező földbirtokosokat és gazdálkodókat sorolhatjuk, akik vagy saját földjükön gazdálkodtak, vagy más tulajdonában lévő nagybirtokot vezettek, vagy ilyen képzettségük volt. Képzettsége és foglalkozása szerint ebbe a csoportba tartozott az 1947-be ide átlépett kisgazda képviselők nagy része is. Meg kell jegyezni, hogy a mezőgazdasági szakképzettség szerzése és az ”intézővé” válás abban az időben éppúgy az értelmiségbe emelkedés egyik első lépcsője volt, mint a tanítóvá vagy jegyzővé válás. 

Farkas Dénes, boldogfai (Felsőbagod, 1884 – Budapest, 1973). Földbirtokos család tagja, szüleinek 680 hektár földjük volt. A soproni bencéseknél és Magyaróváron tanult. A politika iránti érdeklődése családi örökség. Anyai nagyapja 1865–68 között volt képviselő. Édesapja, aki Giesswein Sándorral tartott fenn baráti kapcsolatot, 1896-ban Zichy Nándor Katolikus Néppártjának színeiben került a parlamentbe. Ügyvéd fivérét, Tibort, 1931-ben a FKgP programjával választották meg képviselőnek. Ellenzéki beállítottsága következtében ő is a FKgP-hez csatlakozott, már a harmincas évek végén a nagyválasztmány tagja, 1946-ban a zalai megyei szervezet ügyvezető elnöke. Belső Gyula és Kováts Ferenc FKgP képviselőkkel együtt az 1947-es választásokat megelőzően csatlakozott a DNP-hez.

Kovács K. Zoltán (Magyaróvár, 1924 – Budapest, 2008) mezőgazdász. Édesapja járásbírósági altiszt, édesanyja varrónő. Csak egy féltestvéréről tudjuk, hogy titkárnő és kézműiparos volt. A magyaróvári piaristáknál érettségizett és Magyaróváron szerzett mezőgazdaság-tudományi diplomát. 1945 tavaszán előkészítette a földreform végrehajtását Mosonszentjánoson. 1946-ban a Nemzeti Parasztpárt tagja és mosonmagyaróvári járási titkára, valamint a Magyar Parasztszövetség tagja. A DNP megyei szervezetének kérésére vállalt képviselőjelöltséget, és lett 1947-ben képviselő, valamint, mint a parlament legfiatalabb tagja, korjegyző. 1948. november 3-án, az után, hogy Keresztes Sándort megfosztották mandátumától, a DNP képviselőcsoport titkára.

Pörneczi József (Kemenessömjén, Vas vm., 1901 – Marcalgergelyi, Veszprém m., 1956) gazdálkodó. Ősei az átlagos birtokkal rendelkező dunántúli földművesek, édesapja azonban, haszonbérletből származó jövedelméből, 500 holdas saját tulajdonú földingatlant szerzett. Szüleinek 13 gyermekük született, képességeiknek megfelelően taníttatták őket. Neki négy fia volt, állami gazdasági dolgozó, tsz-elnök, gépészmérnök és villamosmérnök. A zalaegerszegi állami főgimnáziumban érettségizett, Mindszenty József volt a hittanára, és Keszthelyen szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát. Felajánlották, hogy maradjon Keszthelyen oktatónak, de ő inkább szülei pusztavámi birtokát irányította. Húsz éven keresztül jelentek meg mezőgazdasági tárgyú szakcikkei. A harmincas évek legvégén a Magyar Élet Pártja (MÉP) kerületi társvezetője és a Hivatásszervezet egyik alelnöke. 1945 után az FKgP és a Parasztszövetség prominens zalai személyisége, egy ideig a Magyar Parasztszövetség elnöke. 1947 augusztusában a DNP tagja, és képviselővé választották.

 

FÖLDMŰVESEK, IPAROSOK, MUNKÁSOK

Itt térünk vissza kiinduló pontunkhoz, a mozgalmi vezetőkhöz és a KALOT-tagokhoz, a párt és a képviselőcsoport „népi” ágához. Földművesnek a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező gazdálkodót tekintjük, és itt találjuk a földnélkülieket és munkásokat is. Foglalkozása és társadalmi helyzete szerint ide tartozott az 1947-ben átlépett kisgazda képviselők másik nagy, felsőfokú mezőgazdasági szakképzettséggel nem rendelkező része. 

Bocskay István (Újfehértó, 1919 – Újfehértó, 1984) földműves, gazdálkodó. Görögkatolikus vallású, szegényparaszti családból származott. Hat elemit és három polgárit végzett. Az 1945-ös földosztás keretében három hold földet kapott, felesége szüleinél lakva ebből éltek. 1947-ben pótképviselővé választották. Barankovics István szabolcsi többes mandátumáról lemondott, a sorban következő pótképviselőt kizárták a pártból. Ezért 1947. december 11-én Bocskayt behívták a parlamentbe, mint a soron következő jelöltet.

Bús Imre (Kiskunhalas, 1890 - Veszprém, 1980) gazdálkodó. Hatgyermekes, jómódú református gazdacsaládban született, édesapja ősei Mária Terézia óta voltak honosak Kiskunhalason, édesanyja ősei Erdélyből származtak. Anyja egyik nagyapja neves népi költő volt. Testvéreivel együtt hat elemit végzett, a fiúk gazdálkodóként, a lányok háziasszonyként élték le életüket, de családjuk hagyományainak megfelelően erős volt bennük a művelődés és önképzés iránti igény. Olyan jól gazdálkodott, hogy 1940-ben megbízták a halasi református egyházra szállt 160 holdas Szathmáry birtok vezetésével. Tagja volt a városi képviselőtestületnek, és más helyi szervezetek munkájában is részt vett. Presbitere, illetve gondnoka volt a halasi református egyháznak, és alelnöke a halasi FKgP-nek. 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő.

Domonkos János (Rábacsanak, 1898 – Rábacsanak, 1970) gazdálkodó. Szülei és bátyja gazdálkodók, négy lánytestvére családanya. A hat elemit és a kétéves vasárnapi iskolát szülőfalujában végezte el, majd édesapja mellett a családi gazdaságban dolgozott. Már a harmincas években bekapcsolódott a közéletbe, belépett az FKgP-be, beválasztották a megyei pártvezetésbe, és tagja volt a Magyar Parasztszövetségnek. 1947-ben lépett át a DNP-be, és kapott mandátumot.

Fehér Ferenc (Zalaegerszeg, 1922 – Zalaegerszeg, 1988), kőműves. Édesapja napszámos, szülei legkisebb, tizenkilencedik gyermekeként született. Bátyjai kőművesek és napszámosok, nővérei családanyák. Négy elemit végzett, kőműves lett, az 1930-as években a Szociáldemokrata Pártba is belépett, de nem volt fontosabb szerepe. A zalaegerszegi apátplébános javaslatára vállalt 1947-ben képviselőjelöltséget, és lett képviselő.

Iszak Kálmán (Táplánfa, Vas vm., 1906 – Gödöllő, 1974) katona, vasutas. Édesapja vasúti őr, nyolc testvére volt. Gyermeke nem született. Nyolc évig hivatásos katona, tizedes, ezután vasutas, pályamunkás, váltókezelő, majd állomáskezelő. 1945-ben az FKgP tagja. A következő évben rendőri felügyelet alá helyezték állítólagos demokrácia- és szovjetellenes kijelentései miatt, de bizonyíték hiányában felmentették. 1947-ben csatlakozott a DNP-hez, és képviselővé választották.

Kántor József (Kajdacs, Tolna vm., 1901 – Kajdacs, 1972) földműves. Szülei uradalmi cselédek, majd néhány hold földdel és saját házingatlannal rendelkező szegényparasztok voltak, akik fiaikat az igazságért mindig harcolni kész keresztényeknek nevelték. Édesapja korai halála után 14 éves korában családfenntartó. Egyetlen testvére nőtt fel, az első világháborúban elesett. Három gyermeke született, az egyik címzetes apátplébános Dunaföldváron, a másik tanító, a harmadik tisztviselőnő. Noha csak 6 elemit végzett, sokat olvasott, újságot járatott. Több évig betöltötte a másodbírói tisztet. Részesaratóként, cséplőmunkásként is dolgozott, földet is bérelt, és a nincstelenségből 14 hold föld birtokáig jutott el. 1945-ben az FKgP-hez csatlakozott, 1947-ben átlépett a DNP-be, és képviselővé választották.

Kolbert János (Szomajom, ma Kaposfő, Somogy vm., 1912 – Budapest, 1986) gazdálkodó. Szülei, az elzászi francia felmenőktől származó Kolbert András és a német eredetű Fett Mára 25 holdas birtokukon gazdálkodtak. Felnőtt kort megért hat testvére közül három gazdálkodó, egy ács és kettő háztartásbeli. Felesége pedagógus, fia gépészmérnök. A kaposvári reálgimnáziumban érettségizett, gazdálkodni kezdett. Először az FKgP, majd a MÉP tagja lett, és itt Pest megyei szervezőtitkárként alkalmazták. Súlyos politikai összeütközésbe került a nyilasokkal, közismert németellenes magatartása miatt 1944-ben internálták, majd bujkált. 1945-ben újra az FKgP, majd 1947-ben a DNP tagja, és képviselővé választották.

Koczor János (Inke, Somogy vm., 1918 - Chatham, Ontario, Kanada, 1999)  gazdálkodó. Édesapja kocsis, majd kisbirtokos, édesanyja és húga gazdasszonyok. Szülőföldjén végezte el a négy elemeit, és Csurgón a négy polgárit. Papnak szánták, de mégsem folytatott egyházi tanulmányokat, hanem az apai 10 holdon gazdálkodott. Húszéves korában lépett be az FKgP-be, majd bekapcsolódott a KALOT-ba, elvégezte az érdi népfőiskolát, és megválasztották a KALOT szervezőtitkárának is. 1945 után folytatta földje művelését, 1947-ben átlépett a DNP-be, és pótképviselővé választották, majd Babóthy Ferenc somogyi mandátumának helyén 1948. augusztus 4-én képviselő lett.

Pusztai (Sleisz) Ferenc (Mogyoród, 1909 – Kerepestarcsa, 1964) kertgazda. Tízgyermekes kisbirtokos parasztcsaládból származott, gyermeke nem született. Az elemi iskola elvégzése után molnárinas volt Őriszentmiklóson. Végül a családi örökségen gazdálkodott, mint kertgazda, olyan eredményesen, hogy az FM keretben működő tíz hónapos kertgazdaképző tanfolyam gyakorlati oktatásának vezetője lett. Másfél évig az érdi, három évig a palicsfürdői KALOT népfőiskolán működött. Az 1947. évi választásokon pótképviselő. Behívás útján 1947. december 12-én lett az Országgyűlés tagja, miután Ugrin József erről a mandátumáról lemondott.

Pusztai Sándor (Orosháza, 1907 – Miskolc, 1966) építőmester. Szülei 30 holdon gazdálkodó evangélikus földművesek. Féltestvére tanár. Fiuk, laboratóriumi asszisztens, az 1956-os forradalom alatt halt hősi halált Sztálinvárosban, lányuk ügyvéd. Az elemi és négy középiskola elvégzése után építőipari szakiskolát végzett Budapesten, majd, az építőmesteri vizsgát letéve, önálló mesterré vált, és számos középület építésében vett részt Orosházán. 1947-ben, mint a DNP tagját képviselővé választották.

Szabados (Schulder) Pál (Budapest, 1908 – Dunaharaszti, 1986) szabómester. Édesapja villanyszerelő, fiútestvére esztergályos, két lánytestvére háziasszony, a harmadik adminisztrátor. Négy gimnáziumot végzett, és ezután szabóságot tanult, amiben az is közrejátszott, hogy gyermekkori balesete folytán mozgássérült volt. Fia ugyancsak szabómester, lánya közgazdasági technikumot végzett. Részt vett az ipartestület munkájában, és az EMSZO tagja volt. 1939-ben az EMSZO, illetve a Hivatásszervezet központjába került, majd a visszacsatolt területeken foglalkozott az EMSZO, a KALOT és a Hivatásszervezet megszervezésével. Varga László révén jutott el a DNP-hez, 1947-ben pótképviselővé választották, s több helyen is mandátumot szerzett. Eckhardt Sándor egyik mandátumáról való lemondása folytán 1947. szeptember 17-én behívták a parlamentbe, és a párt egyik alelnökének is megválasztották.

Tasler Lajos (Igrice, Zala vm., 1897 – Zalaigrice, 1967) gazdálkodó. Gazdálkodó család gyermeke, húga, felesége és lánya háztartásbeli. Alsófokú iskoláit szülőfalujában végezte, először szülei gazdaságában dolgozott, majd saját 20 holdas birtokán önálló gazdálkodásba kezdett. Tekintélyes gazdának tartották, községi bíró is volt. Faluja kisgazda pártszervezetének vezetője, szerepet vállalt az Alsó-dunántúli Mezőgazdasági Kamarában, és rendes tagja volt a Zala megyei törvényhatóságnak. 1945-ben a Nemzetgyűlés pótképviselőjévé választották, de nem került be a Parlamentbe, tagja lett viszont az FKgP országos nagyválasztmányának. 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő.

Tóth László, id. (Gyömöre, Győr vm., 1900 – Gyömöre, 1964) gazdálkodó. Szülei 40 holdon gazdálkodó földművesek. Felnőtt kort megélt testvérei közül egy kocsmáros, kettő gazdálkodó, egy orvos és kettő háztartásbeli. Három gyermeke közül egy földműves, egy üzemegységvezető-helyettes és egy kirendeltségvezető. A helybeli r. k. elemi népiskolát végezte el, majd ezüstkalászos gazdatanfolyamra járt, és 16 hold saját földjén, valamint bérelt területen gazdálkodott. 1945-ben az FKgP helyi elnöke, 1947-ben a DNP tagja, a helybeli plébános javaslatára képviselőjelölt, és megválasztották.

Vörös Lajos (Ölbő, Vas vm, 1916 – Szombathely, 1977) Édesapja cipész, édesanyja háztartásbeli, hat fiúgyermeket neveltek föl. Neki három fia született, üzemmérnök, közgazdász és gépésztechnikus. Elemi iskola után mezőgazdasági szakiskolát végzett. 1945-ben az FKgP és a Parasztszövetség, valamint, pártja képviseletében, a helyi földosztó és nemzeti bizottság tagja. 1947-ben az FKgP Vas megyei szervezetének alelnöke és a Magyar Parasztszövetség megyei titkára, valamint 12 holddal rendelkező egyéni gazda, aki földműves-szövetkezeti tisztségeket is betöltött. 1947-ben átlépett a DNP-be, és mandátumhoz jutott. 

Zomborszky János (Nyíregyháza, 1913 – Nyíregyháza, 2001) gazdálkodó. Szüleinek 150 holdjuk volt. Öt elemit és négy polgárit végzett, majd két éven át magánúton kereskedelmi és állattenyésztési ismereteket szerzett. Önállósodása után tenyészállataival díjakat nyert. A Magyar Parasztszövetség megalakulása után a Szabolcs megyei szervezet titkára és szervezője. 1945-ben az FKgP tagja. 1947-ben csatlakozott a DNP-hez, és képviselő lett.

 

 

A TÉNYLEGES FELSŐ VEZETŐK: KIEGÉSZÍTÉS

A párt tényleges felső vezetésének, a vezető értelmiségi ötösfogatnak a tevékenysége egyrészt közismert, másrészt ilyen röviden nem foglalható össze, és harmadrészt rájuk vonatkozóan külön tanulmányok is állnak rendelkezésre (Barankovics: (Kovács 1996), Bálint Sándor: (Tomisa (1996), Eckhardt Sándor: (Rosdy 1996), Mihelics Vid: (Frenyó 1996) és Rónay György: (Szabó 1996)). Ezért itt tevékenységükkel nem foglalkozunk, hanem – az előbbiekből kirajzolódó és szinte megdöbbentő szociológiai struktúra kiegészítésére – csupán néhány személyes jellegű adatot közlünk. Itt a bevezetésben csak annyit, hogy a képviselőcsoport eddig folyamatosan hangsúlyozott „népi” jellege még a vezető értelmiségi ötösfogat esetében is fennáll.

Barankovics István (Polgár, Szabolcs vm., 1906 – New York, 1974). Édesapja a felekezeti elemi iskola kántortanítója, édesanyja ugyanott tanítónő. Középiskolai tanulmányait az egri ciszterci főgimnáziumban végezte, ezután a budapesti Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, és a budai Szent Imre Kollégiumban lakott az egri érsekség támogatásával. Jogi tanulmányait nem fejezte be, hanem újságíró lett, házitanítóként szerzett jövedelméből tartotta fenn magát, és már az 1920-as évek végétől részt vett a fiatal katolikus értelmiség szociális reformokra törekvő mozgalmaiban. Ilyen jellegű és nagyon széles körű tevékenysége itt nem részletezhető. 1945. február 27-én választották meg a DNP főtitkárává, és tisztét a párt feloszlásának kimondásáig töltötte be.

Bálint Sándor dr. (Szeged, 1904 – Budapest, 1980). Szeged-alsóvárosi parasztcsaládból származott, szülei öt holdon gazdálkodtak, egyetlen testvére csecsemőkorban meghalt, és egyéves sem volt, amikor elvesztette édesapját. A szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, majd magyar-történelem szakos tanári, és ezt követően tanítóképzői tanári oklevelet szerzett. Állástalan évek után a Szegedi Katolikus Tanítóképző Intézetben lett tanár, majd a Szegedi Tudományegyetemen magántanár és végül, már mint országgyűlési képviselő nyilvános rendes tanár. Néprajzzal, elsősorban vallási néprajzzal foglalkozott, nagyszámú művei itt nem részletezhetők. 1945 februárjában csatlakozott a DNP-hez, 1945-ben nemzetgyűlési képviselővé, és 1947-ben országgyűlési képviselővé választották.

Eckhardt Sándor dr. (Arad, 1890 – Budapest, 1969). Német és olasz eredetű értelmiségi családban született. Édesapja banktisztviselő, édesanyja háziasszony volt. Négy testvére banktisztviselő, katona és vasutas, illetve, Ferenc, jogtörténész, egyetemi tanár. Az Eötvös Kollégium tagjaként magyar–francia–német szakon végzett, egy évig Párizsban a Sorbonne Egyetemen tanult, majd a francia nyelv és irodalom nyilvános, rendes tanára lett. Tudományos munkásságából itt csak annyit, hogy 1939 és 1944 között a Magyar Szemle, az akkori egyik legtekintélyesebb magyar folyóirat szerkesztője. Felesége tanárnő, négy gyermekük tanár, orvos és egyetemi tanár, médiaszakember, valamint múzeumigazgató. Szekfű Gyula javaslatára csatlakozott a DNP-hez, 1945-ben nemzetgyűlési képviselővé, és 1947-ben országgyűlési képviselővé választották.

Mihelics Béla Vid dr. (Csátalja, Bács-Bodrog vm., 1899 – Budapest, 1968) egyetemi és főiskolai tanár, újságíró, szerkesztő. Édesapja jegyző. Egy lánytestvére volt, felesége Prohászka Hedvig, gyermekük nem született, nevelt lánya Mária. Korán árvaságra jutva Makóra került nagybátyjához, Mihelics Károly gimnáziumi tanárhoz. Itt kezdte meg középiskolai tanulmányait az állami főgimnáziumban, majd, némi kitérő után, felvételét kérte a ciszterci rendbe, ekkor vette fel a Vid szerzetesi nevet, amelyet élete végéig keresztneve helyett használt. Már mint ciszter szerzetes érettségizett az egri katolikus főgimnáziumban, de a rendből felszentelése előtt kilépett. Ezt követően először a budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet újkori történelem, magyar történelem és irodalomtörténet tárgyból, ezután egy évet a párizsi katolikus egyetemen töltött, majd a budapesti Tudományegyetemen jog- és államtudományi doktorátust is szerzett, és magántanárrá képesítették szociálpolitikából és társadalombölcseletből. Kiterjedt társadalmi, tudományos és oktatói, valamint újságírói és szerkesztői tevékenységét itt nem lehet áttekinteni. Talán az a legfontosabb, hogy 1934 és 1940 között a Katolikus Szemle felelős szerkesztője, 1941-től a Sajtófőiskola vezetője, 1946-1947-ben az Új Ember helyettes szerkesztője, és 1946-tól az Egri Katolikus Jogakadémia tanára. Állami feladatot is vállalt, 1938 és 1940 között Vas, majd Komárom megye szociális tanácsadójaként működött. 1947-ben országgyűlési képviselővé választották.

Rónay György dr. (Budapest, 1913 – Budapest, 1978) költő, író, műfordító, esszéista. Ősei anyai ágon terézvárosi iparosokból lett nagybirtokosok. Édesanyját fiatalon elvesztette, zavaros családi körülményei miatt elsősorban nagyanyja nevelte. Felesége Radnóti Kornélia, fiuk, László, irodalomtörténész. A gimnáziumot a kalocsai jezsuitáknál kezdte és a gödöllői, francia tannyelvű premontrei gimnáziumban végezte, ami meghatározóan hatott egész életére. Előtanulmányainak megfelelően a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-francia szakra iratkozott be, és itt szerzett diplomát, tanárai közül többek között Eckhardt Sándornak volt rá meghatározó hatása. Egészen korán, 22 éves korában jelentek meg első publikációi, és résztvevője volt a harmincas években kibontakozó katolikus megújulásnak. Csatlakozott a DNP-hez, és 1947-ben képviselővé választották.

 

 

ÁTTEKINTÉS: A KÉPVISELŐCSOPORT ÖSSZETÉTELE

A fent leírtak alapján pontos képet kaphatunk az ebben a rendkívüli kísérletben, példátlan történelmi vállalkozásban részt vettek származásáról és ennek a csoportnak egyedülállónak joggal minősíthető összetételéről. Ezt az áttekintést rövidre kell fognunk, egyrészt hely hiányában, másrészt pedig azért, hogy ezzel is kényszerítsük az olvasót arra, hogy megnézze azt, amit mindenkiről, egyenként és személy szerint leírtunk.

A legfontosabb, már eddig is folyamatosan hangoztatott jellemző a népi, paraszti jelleg. Képviselve van a parasztság a legszegényebbtől a leggazdagabbig. Legtöbbjük családi gazdálkodást folytató kisbirtokos, de Babóthy Ferenc édesapja törpebirtokos és uradalmi cseléd, Fehér Ferenc édesapja pedig 19 gyermekes napszámos, ugyanakkor Pörneczi József édesapja az öröklött paraszti családi birtok mellé 500 hold tulajdonát szerzi meg. Ez a népi jelleg azonban nem szorítkozik a paraszti foglalkozásúakra. Az, hogy a pap, a tanító, a jegyző és az intéző paraszti származású, az akkori világban szinte természetes volt, de itt a „legkevésbé népinek” minősített vidéki értelmiségiek, ügyvédek csoportjában is azt látjuk, hogy Keleti Péter István dr. édesapja vasesztergályos, Radó Gyula dr. édesapja gazdatiszt, Tóth László dr. édesapja pedig szíjjártómester. Végül a vezető értelmiség: Barankovics István kántortanító-házaspár, Bálint Sándor szegényparaszt család, Mihelics Vid jegyző fia volt, Rónay György nehéz körülmények között, saját erejéből tanul, és még Eckhardt Sándor aradi banktisztviselő apja sem kiemelkedő státusú. Ennél népibb összetétel és származás még csak el sem képzelhető. És ehhez a népi összetételhez paraszti büszkeség párosul: Tuba István 1711-ig vezeti vissza családfáját, és nehezen képzelhető el öntudatosabb kálvinista parasztcsalád, mint Bús Imréé, akik Mária Terézia korában kerültek Kiskunhalasra.

A második fontos jellemző a korösszetétel. Annak a kornak a honatyái általában az ötvenes, vagy akár a hatvanas éveikben járókból kerültek ki. Ezek szerint az 1947. évi képviselők nagyobb részének még a 19. században kellett volna születnie. A századforduló előtt születettek aránya azonban kicsi, a legtöbben 40 év körüliek, a KALOT-legények huszonévesek. Huszonéves honatya azelőtt legföljebb olyan fiatal arisztokrata lehetett, aki megválasztatta magát, nyílt szavazáson és kedvtelésből, a cselédeivel. Ez a párt emellett nem korelnököt adott, hanem korjegyzőket, 1945-ben Belső Gyulát, 1947-ben pedig Kovács K. Zoltánt és Villányi Miklóst.

A harmadik és még fontosabb jellemző a konzervatív erények dominanciája. Gyakorlatilag minden család vallásos, nagyon sok család sokgyermekes volt, a paraszt szülők, nyilván nem könnyen és nem nagy áldozatok nélkül, taníttatták gyermekeiket. Ennek folytán a képviselőcsoport értelmiségi tagjai nagyrészt paraszt- vagy iparoscsaládok gyermekei voltak, a parasztképviselők gyermekei pedig nagyrészt tanultak, és előreléptek az értelmiségbe. A konzervatív erények közé tartozik a szorgalom és így még a megérdemelt siker is. Sokan végezték, vagy jutottak el a kollektivizálás világába több földdel, mint amennyivel kezdték. Nagy László falusi jegyző, majd Veszprém polgármestere, Pócza Lajos apja vendéglős, ő először ugyancsak falusi jegyző volt, majd Kassán városi tanácsnok lett. A sort folytathatnánk.

A konzervatív erények forrása – negyedszer – az egyházi iskolai neveltetés. A paraszt és kisiparos képviselők és képviselő-szülők zöme nyilván – még ha ez nem is jelenik meg mindig a közölt adatokban – egyházi elemi népiskolába járt, a tanítók egyházi tanítóképzőbe, a gimnáziumot végzettek legnagyobb része pedig egyházi, szerzetesi gimnáziumba. Ezen is felmérhetjük, hogy mit is jelentett az akkori egyházi iskolarendszer, és mire is vezetett ennek felszámolása.

A konzervatív erények közé tartozik – ötödször – a hazafiság és a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás. A képviselők közül sokan származnak a határon túli területekről, a Csehszlovákiához csatolt magyarok magyarságának fenntartásáért Bartha Béla tette a legtöbbet, és sokan voltak, akik az átmenetileg visszacsatolt területeken vállaltak nemzeti szempontból fontos szerepet.   

Az igazi konzervatív erények közé tartozik – hatodszor – a függetlenség. Babóthy szülei voltak csak egészen fiatalon és egészen rövid ideig uradalmi cselédek, a családok zöme független, sőt függetlenségére büszke kisgazda vagy kisiparos, vagy független, de földet szerző földnélküli. Függetlenek még az értelmiségek is, az ügyvédek definíció szerint, a tanítók, jegyzők és tanárok pedig azért, mert a népét szerető és a nép által támogatott, a falu minden ügyével foglalkozó tanító és jegyző, valamint a tekintélyes és köztiszteletben álló tanár, még ha egyházi, állami vagy városi alkalmazott volt is, nem volt kiszolgáltatott. Szinte mindannyian függetlenek voltak tehát az államtól és az egyháztól, közéleti tevékenységükkel ingyen szolgálták a közösséget és az egyházat, áldoztak erre, amiért köszönet járt, és nem ebből éltek. Egyedül Eszterhás György, és néhány hónapig Keresztes Sándor volt állami tisztviselő, de ők ezt az ügy szolgálata miatt vállalták. Matheovits Ferenc volt még járásbíró, azaz állami, és egyedül Abay Nemes Oszkár volt egyházmegyei ügyész, azaz egyházi alkalmazott, de nem tudhatjuk, hogy jövedelmének mekkora része származott ebből, és mekkora része ügyvédi praxisából.

A hetedik jellemző a közéleti szerepvállalás. Ez kezdődött az egyházközségben, így például Tuba István apja fiatal korától egyháztanácstag volt, majd 17 évig, haláláig egyházgondnok. Folytatódott a községi szerepvállalással. A tekintélyesebb gazdák nagy része volt bíró, a tanítók pedig, feltehetően valamennyien, nemcsak a falu kulturális életének, hanem a takarékpénztárnak, a Hangyának és más szövetkezetnek, vagy akár még a tűzoltóságnak is az irányítói. E téren, a számunkra ismert feljegyzések szerint Berkes János jutott a legmesszebbre. Ezt követi a paraszti érdekképviseleti szervekben, mindenekelőtt a Magyar Parasztszövetségben és az FKgP-ben vállalt szerep, majd a képviselőség. E téren Kováts Ferenc jutott a legmagasabbra, aki Zalában a legtekintélyesebb, és országos szinten is tekintélyes parasztvezér volt.

Ebben a közéleti szerepvállalásban azonban – nyolcadszor – az ellenzéki szellem volt a domináns. Kolbert János volt az egyetlen, aki – és ő is csak átmenetileg, az FKgP tagság után és előtt – a kormánypártban vállalt szerepet, de ő is a legnagyobb ellentétbe került a nyilasokkal, és ezért 1944-ben internálták. Mellette Berkes Jánosnak volt még rövid ideig tartó, formális kormánypárti tagsága, de ő is átlépett az FKgP-be. A kisgazdapárti és parasztszövetségi tagság, és emellett, a fiatalabbak esetben, a KALOT tagság volt a jellemző, és akinél ez nem volt meg 1945 előtt, általában meglett 1945-ben. Ellenzéki volt a képviselőcsoport egyetlen dzsentri tagja, Farkas Dénes és családja is, a részleteket már pontosan leírtuk. Tóth László is ellenzéki programmal lépett fel képviselőjelöltnek még a Horthy-korban, de nem választották meg.

Ezek után nyilvánvaló, hogy e képviselőcsoport esetében megvolt – kilencedszer – a szoros kapcsolat mind a Horthy-kor, mind az 1945 utáni, a teljes kommunista hatalomátvételt megelőző idő kormányának legprogresszívebb elemeivel. Eszterhás György a Horthy-korban a konzervatív szellemű, de köztudottan német- és náciellenes, a szociálpolitikáért is felelős és a progresszív szociálpolitikai törekvéseket is támogató Belügyminisztériumban vállalt állást. A lengyel menekültekkel és a KALOT pénzügyi támogatásával kapcsolatos szerepét már leírtuk, az ONCSA pedig, ahol meghatározó szerepű előadó volt, a szociálpolitika és a családtámogatás terén tette meg az akkor megtehető legtöbbet. Nem véletlen, hogy, amint már leírtuk, az 1945 utáni időben a lehető legprogresszívebb szerepet betöltött Bibó Istvánnál volt osztályvezető Karcsay Sándor, aki DNP-tag, 1989-es KDNP alapító tag és 1990-es KDNP képviselő volt, és az ő osztályán dolgozott egy ideig Keresztes Sándor. Ennek 1956. évi, döbbenetes fontosságú következményeit a harmadik részben tárgyaljuk.

Végül a tizedik és a népi jellegnél nem kevésbé fontos jellemző a kiemelkedően magas intellektuális szint. Nagyon ritka az az eset, amikor egyetemi tanárok szállnak be a politika nem egészen nekik való küzdőterébe, de itt ezt többen is megtették, és ezzel meghatározták ennek a képviselőcsoportnak és ennek a pártnak a tevékenységét.

Összefoglalva, ez a képviselőcsoport valóban páratlan volt, a részletek ismeretében még nyilvánvalóbb, hogy ez volt minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja, amelyhez, ilyen szempontból, csak a Nemzeti Parasztpárt volt hasonlítható. Páratlan volt a törekvésük is. A Független Kisgazdapárt megtörése és a megmaradt szervezet kollaboránssá tétele után kísérelték meg a szinte lehetetlent, a teljes kommunista hatalomátvétel elhárítását azzal, hogy eleget tesznek a szovjetek és hazai ügynökeik mindazon kívánságainak, amelyek nincsenek egyértelmű ellentétben elveikkel és nemzeti érdekeinkkel. El akarták kerülni a végső összeütközést is, és a kollaborációt is. Megvolt minden adottságuk ahhoz, hogy ezt megtegyék: a népi jelleg, a korábbi társadalmi és politikai aktivitás, az ellenzéki múlt és a helyzet teljes intellektuális felismerése. Esélyeiket tulajdonképpen még az önmagában véve nagyon is sajnálatos 1945. évi pártszakadás és a Mindszenty hercegprímással szembeni, önmagában véve még inkább sajnálatos politikai ellentét is növelte, mert bizonyította, hogy teljességgel szakítottak a Horthy-korral, és nem voltak konzervatívok. Épeszű szovjet és épeszű magyar kommunista vezetésnek el kellett volna tűrnie ennek a politikai mozgalomnak a létezését, nem pedig eltipornia. Hogy eltiprásával saját érdekek ellenére cselekedtek, azt egyértelműen bizonyítja az 1953. évi politikai fordulat és még inkább az 1956. évi forradalom.

Ez volt tehát az 1947. évi DNP képviselőcsoport, és ez volt a teljes és brutális kommunista hatalomátvétel elhárításának utolsó, vagy – ha Bibó István 1956 évi kísérletét is, számításba vesszük, joggal – utolsó előtti kísérlete. E cikksorozat második része: ”A DNP parlamenti szerepe” a párt 1947-1949. évi parlamenti szereplését írja le a párt 1949. évi feloszlatásáig. A harmadik rész: „A DNP a forradalom idején” a párt 1956. évi országos és a képviselőcsoport egyes tagjainak ekkori helyi szerepét ismerteti. Végül a negyedik rész „Az üldöztetés, a likvidálás és a késői elismertetés” a DNP képviselőinek az 1949. évi feloszlatás és az új Országgyűlés 1990. évi megalakulása közti sorsát és az ez időszak végén nekik adott késői elismertetést írja le, egyes esetekben beszámolva egyes képviselők ez utáni életéről.

 

SZABÓ RÓBERT - SZAKOLCZAI GYÖRGY

 

 

IRODALOM 

Csaba László (2009): Vita a magyar keresztény politikáról. Egyházfórum, XXIV. (XI. új) évf. 4. szám. 24. o.

Csicskó Mária – Szabó Róbert (1996): A Demokrata Néppárt képviselői. In: Kovács – Rosdy (1996) 119–188. o.

Frenyó Zoltán (1996): Eszmék és tények professzora. Mihelics Vid (1899–1968). In: Kovács – Rosdy (1996) 73–77 o.

Kovács K. Zoltán (1996): A magyar kereszténydemokrácia vezető politikusa. Barankovics István (1906–1974). In: Kovács – Rosdy (1996) 7–25. o.

Kovács K. Zoltán (2005): In memoriam Vida István. In: Félbemaradt reformkor (2005) 13–16. o.

Kovács K. Zoltán és Gyorgyevics Miklós (2001): Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról. Barankovics Akadémia Alapítvány, Budapest, 508 o.

Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál (szerk.) (1996): Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon (1944–1949). Barankovics István Alapítvány, Budapest, 221 o.

Mézes Miklós (1991): A kalászba szökkenő vetés. A szerző kiadása, Budapest, 264 o.

Marelyin Kiss József és Vida István (főszerk.) (2005): Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16. – 1949. április 12. Budapest, 747 o.

Rosdy Pál (1996): A magyar és francia nyelv és irodalom mestere. Eckhardt Sándor (1890–1969). In: Kovács – Rosdy (1996) 35–41. o.

Szabó Ferenc S. J. (1996): Az ember és az író portréjához. Rónay György (1913–1978). In: Kovács – Rosdy (1996) 78–91. o. 

Szakolczai György (2007a): Mindszenty és Barankovics – avagy a keresztény politika és a modus vivendi. Magyar Szemle, Új folyam, XVI/9–10. (2007. október) 156–166. o.

Szakolczai György (2007b): Mócsy Imre vatikáni útja. A Mócsy Imre S.J.: Hagytam magam szerettetni c. kötetben, JTMR - Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2007, 395 o., a cikk a 381–392. oldalon.

Szakolczai György (2008): Szekfű Gyula és Jánosi József 1945. áprilisi levelei a magyar katolikus püspöki karnak. Múltunk, LIII/4., 110–133. o.

Szakolczai György (2008–2009): A nagy vita a magyar keresztény politikáról. A helyzet kialakulása (első rész). Egyházfórum, XXIII. (X. új) évf. 5. szám. (2008) 3–13. o. A nagy összeütközés (második rész). Uo., XXIII. (X. új) évf. 6. szám. (2008) 3–12. o. Kísérlet a tragédia elhárítására és a végkifejlet (harmadik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 1. szám. (2009) 3–14. o. A tanulságok és a következtetések (negyedik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 2. szám. (2009), 1–17. o.

Szakolczai György (2009): Barankovics István 1945. áprilisi levele a Magyar Katolikus Püspöki Karnak. Helyreigazítás. Múltunk, LIV/2., 268–269. o.

Tomisa Ilona (1996): Hit – és szolgálat. Bálint Sándor (1904 – 1980). In: Kovács – Rosdy (1996) 26–34. o. 

Vida István (főszerk.) (1999): Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29. – 1947. július 25. Multiszolg BT., Vác, 887 o.

Vörös Imre (2009): Hozzászólás Szakolczai György cikksorozatához. Egyházfórum, XXIV. (XI. új) évf. 4. szám. 24–25. o.

Félbemaradt reformkor 1935–1949 (1990): Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Róma, 1990. 420 o.

Félbemaradt reformkor 1935–1949 (2005): Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Püski, Budapest, 294 o.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.