egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2018/3. számban

A múlt század 80-as éveinek közepe táján egy egyetemi ifjúkommunista baráti társaság tagjai fölismerték az idők megváltozását, és az ELTE Bibó István Szakkollégiumában liberális politikai műhelyt alapítottak. Ebből nőtt ki 1988 tavaszán a magát liberális, radikális és alternatív erőként definiáló Fiatal Demokraták Szövetsége, a FIDESZ. Kezdettől meghatározó vezetőjük, Orbán Viktor, a következő évtizedekben nemcsak a liberalizmusnak fordított hátat, hanem az alapvető polgári értékeknek is, majd 2014-ben, immár harmadszor megválasztott miniszterelnökként meghirdette az illiberális – később keresztényre keresztelt – demokráciát, amelynek központi eleme a nemzeti függetlenség és a keresztény értékek védelme. Főleg az utóbbi zene számos egyházi vezető, pap, lelkész és világi keresztény fülének, akik ezért a rendszer feltétlen támogatóinak számítanak. Kérdés azonban, hogy összeegyeztethető-e egymással az illiberális demokrácia és a kereszténység. A válasz része az ide vezető folyamat is, ezért érdemes ezt röviden áttekinteni.

A FORDULAT

Az 1990-es választások után a FIDESZ 21 képviselőt küldhetett a Parlamentbe. Két évvel később a pártot fölvették a Liberális Internacionáléba, amelynek Orbán Viktor lett az egyik alelnöke. Egyes fiatal demokraták híresek voltak provokatív és egyházellenes megnyilatkozásaikról. Bizonyára sokan emlékeznek az akkor még a FIDESZhez tartozó Magyar Narancs Cápaszám című, az 1991-es pápalátogatást kigúnyoló mellékletére. Orbán Viktor nyíltan az iskolai hitoktatás ellen foglalt állást. Elhíresült a neki tulajdonított „Csuhások! Térdre, imához!” bekiabálás, amely akkor hangzott el a Tisztelt Házban, amikor egy kereszténydemokrata képviselő szólásra jelentkezett. (Hogy valóban ő volt, megerősítette nekem később Andrásfalvy Bertalan, akkori művelődési és közoktatási miniszter is, aki fültanúja volt a frakcióvezető ezen megnyilvánulásának.) A nagy liberális párt azonban nem a FIDESZ volt, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége, amely a nyolcvanas évek értelmiségi ellenzékéből nőtt ki, és 92 mandátummal rendelkezett az első szabadon választott parlamentben. Mellette a fiatal demokraták nem válhattak komoly liberális politikai erővé, ráadásul az SZDSZ nyitott volt a szocialistákkal való együttműködésre,   a FIDESZ pedig nem. Orbán egyre inkább elhatárolódott a nagy testvértől, és 1993-ban, Antall József miniszterelnök halála után – akivel halálos ágyán állítólag még egyeztetett – konzervatív és jobboldali fordulatot vett. A rebellis ifjak ideológiát és stílust váltottak (aki ezzel nem értett egyet, elhagyta a pártot), a FIDESZ-t centralizálták, első elnökükké pedig Orbán Viktort választották.

A politikai sikerhez pénzre volt szükség. A FIDESZ-t és számos vezető személyiségét a nyolcvanas évek második felében Soros György dollármilliókkal támogatta. Ez a támogatás a rendszerváltás után is fennmaradt, de kiegészült egy második forrással, az állami pártfinanszírozással. Ezen túlmenően a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum közös pártszékházként megkapta a volt tiszti kaszinó épületét, amelyet gyorsan el is adtak másfél milliárd forintért. A fiatal demokraták a pénzt pártközeli cégekbe fektették, egyebek közt olyanokba, amelyek Simicska Lajoshoz, Orbán Győzőhöz (a pártelnök édesapjához) vagy Kövér László testvéréhez voltak köthetők. A székházbotrány néven elhíresült történet jelentős szerepet játszott abban, hogy az egyébként népszerű FIDESZ az 1994-es választásokon mindössze 7 százalékot szerzett, ami 20 parlamenti helyhez volt elegendő. A szocialisták viszont 209, az SZDSZ pedig 69 képviselőt küldhettek a Tisztelt Házba. A két párt koalícióra lépett, amelynek kétharmados többsége lett ugyan az országgyűlésben, de alkotmányozói hatalmát önként korlátozta, illetve előírta, hogy ehhez öt frakció egyetértésére van szükség (az alkotmányozói moratórium 1997-ben felbomlott). A választás nagy vesztese az MDF lett, amely szavazóinak felét és képviselői helyeinek háromnegyedét elvesztette. Ezzel a polgári oldalon hatalmas politikai vákuum keletkezett, amelyet Orbán Viktor saját alakulatával akart kitölteni. 1995-ben a párt nevét is megváltoztatták Fidesz – Magyar Polgári Pártra.

Egyértelművé vált, hogy a végbevitt politikai fordulat és a gazdasági háttér kétes kiépítése nem elegendő a várt sikerhez. Az anyagi bázist tekintve a szocialista párt behozhatatlannak tűnő előnyben volt, és különösen a szabad demokratákkal együtt a médiára is jelentősebb befolyással bírt, mint a polgárosodó fiatal demokraták. A Fidesz – MPP egyik jövőbeli feladata ezért a médiabefolyás megerősítése lett. Ugyancsak fontos volt a választók meggyőzése a politikai és ideológiai irányváltás helyességéről. Csakhogy egy pluralista politikai berendezkedésben nem könnyű olyan ideológiát felmutatni, amely mögé a társadalom nagy része fölsorakozik. Két eszmerendszer látszott erre alkalmasnak: a nacionalizmus és a kereszténység. Az előbbire később még visszatérek. Az utóbbival kapcsolatban pedig meg kell jegyezni, hogy a vallásos emberek többsége továbbra is bizalmatlan volt, mivel jól emlékezett a pártelnök korábbi, egyházellenesnek minősíthető megnyilvánulásaira, és arra, hogy Orbán Viktor az 1994-es választási kampányban még határozottan elítélte azokat a politikai kísérleteket, amelyek az egyházak megnyerésére törekedtek. Minden valószínűség szerint ugyanis ilyen cél vezette Horn Gyula miniszterelnököt akkor, amikor az SZDSZ nemtetszése ellenére megállapodást kötött a Vatikánnal. Ennek mintájára a többi történelmi egyházzal is hasonló szerződés jött létre. Az 1997-ben aláírt vatikáni megegyezés értelmezése körül azonban éles politikai vita alakult ki, és Orbán Viktor azonnal felismerte az ebben rejlő politikai lehetőséget.

A legvitatottabb kérdés a hitoktatás finanszírozása volt, a megállapodásban ugyanis erről nem esett szó. A katolikus püspökök szerint a téma egyszerűen nem került napirendre a tárgyalások során. A Horn-kormány álláspontja szerint viszont éppen azért vezették  be a személyi jövedelemadó (szja) 1 százaléka egyházak részére történő fölajánlásának lehetőségét és ennek garantált állami kiegészítését 0,5 százalékra, hogy mindenekelőtt   ez szolgáljon a hitélet, egyebek között a hitoktatás költségeinek fedezésére. Az 1998-as parlamenti választások előtt Orbán megígérte, hogy a Fidesz győzelme esetén az állam  az egyéb egyházi támogatásokon felül a hitoktatás teljes költségét is átvállalja. Ezzel az ígérettel, valamint a kampány során alkalmazott keresztény retorikával sikerült is maga mögé állítania elsősorban a katolikus és református egyházi vezetők és hívők nagy részét. A választásokon a Fidesz – nem kis meglepetésre – 30 százalékot ért el, és koalíciós kormányt alakított a tovább gyengülő MDF-fel és Független Kisgazdapárttal. A belviszályoktól szétzilált Kereszténydemokrata Néppárt nem szerzett parlamenti helyet, de     a pártból kizárt tagok által alapított Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) egyes tagjai a Fideszben jutottak mandátumhoz, amely 2000-ben kilépett a Liberális Internacionáléból, majd a konzervatív Európai Néppárt és az Európai Demokrata Unió tagja lett.

 

EGYHÁZPOLITIKA

Orbán Viktor a kormányalakítás során is törekedett arra, hogy a kabinet összetételében megjelenítse az új kurzust. A miniszterek egy része polgári-keresztény oldalról  érkezett, de szimbolikusan nagyobb jelentősége volt annak, hogy két teológust is bevont a kormányzati munkába. A katolikus Semjén Zsolt, aki a püspöki kar konzervatív tagjaival ápolt jó kapcsolatot, sőt azok politikai szócsöveként tartották számon, egyházügyi államtitkár-helyettes lett. Balog Zoltán református lelkészt a miniszterelnök személyi tanácsadójának nevezte ki. Balog egyebek közt Németországban is tanult, jó nyugati kapcsolatokkal rendelkezett, és kezdetben haladó gondolkodású teológusként ismerték, de a kilencvenes évek elején Orbán barátjaként ő is vállalta a konzervatív fordulatot. Semjén és Balog között kezdetben feszült volt a viszony, de főnökük együttműködésre és új egyházpolitikai irányelvek közös kidolgozására kötelezte őket, amelyet azonban csak 2002-ben, a következő választások előtt publikáltak.

A magyar modell címet viselő, mindössze kétoldalas dokumentum egy jogszabálygyűjtemény előszavaként jelent meg.[1]  Ebben a két szerző elhatárolódik egyrészt a korábbi „egyházüldöző, bukott rendszer” pusztításaitól, másrészt „néhány nyugati ország múlt századi szekularista mítoszoktól vezérelt” egyházpolitikájától. Értelmezésük szerint az egyház az állammal egyenrangú, és bár a kettő szétválasztva működik, a cél a „harmonikus együttműködés” közöttük. A vallásszabadságból következik, hogy ha az egyház  közfeladatot vállal át, akkor azt az államnak teljes egészében finanszíroznia kell. Ez vonatkozik a hitoktatásra mint fakultatív tantárgyra is. Érdekes, hogy az államnak ezt     a kötelezettségét nem tekintik érvényesnek az alapítványi intézmények esetében, mert  ott csak „egyfajta »fogyasztói« igény kielégítéséről van szó, melyet az azt igénybe venni kívánók megfizetnek, ezért itt az államnak csak részfizetési kötelezettsége van”.  Mintha  a hitoktatás nem „fogyasztói” igény lenne! Semjén és Balog a továbbiakban kijelenti, hogy a magyar egyházpolitika elkötelezett  a  vatikáni  megállapodás  mellett,  amelyet az előző kormány megkötött ugyan, ám „nem tartotta be”. Közlik, hogy a magyar kormány  egyoldalúan  módosítja  a  megegyezésnek  az  egyházak  számára fölajánlható szja-egyszázalékra vonatkozó pontját: eszerint az állam az ennek összegét a  jövőben nem 50, hanem 80 százalékig egészíti ki, és nem az állampolgári fölajánlások arányában, hanem a népszámlálási adatok alapján.[2] Ez utóbbi a nagy egyházaknak kedvezett volna. A változtatást az indokolhatta, hogy az adófizetőknek csupán 12–15 százaléka rendelkezett az egyházak javára. A szerzők ezen túl ígéretet tesznek egy új egyház-finanszírozási forma, a kistelepüléseken élő egyházi személyek jövedelemkiegészítésének bevezetésére is. Végül sajnálattal állapítják meg, hogy egy célkitűzést a ciklus alatt nem sikerült elérni, mégpedig az egyházalapítások szigorítását, mert a módosításhoz szükséges kétharmados többséggel az Orbán-kormány nem rendelkezett, így „ennek megvalósítása a következő parlamenti ciklusra vár”. [3]

Az utolsó idézetből kitűnik, hogy a két szerző – és velük a kormányfő – biztosra vet  te a Fidesz újabb, talán kétharmados parlamenti többséget biztosító győzelmét. Az új egyházpolitika mellett ezt a célt szolgálták volna – Elek István, Orbán Viktor egykori tanácsadója, a Heti Válasz egyik alapítója szerint – a „kormányzati eszközökkel segített médiakiegyenlítési folyamatok” is, amelyek lehetővé tették a konzervatív és jobboldali tartalmak közvetítését.[4] 2002-ben azonban „megrendítő választási sokk” érte a Fidesz- tábort és annak „meghatározó egyéniségét, Orbán Viktort” – így fogalmazott a közelmúltban Pálinkás József, akkori oktatási miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnöke. Szerinte a választási vereség nyilvánvalóvá tette, hogy „jelentős anyagi háttér nélkül még sikeres kormányzás esetén is nehéz nyerni”, és hogy „a Fidesznek sokkal erősebb kapcsolatot kell kiépítenie a szellemi élettel”.[5] Az előbbi egy oligarcharendszer kiépítésében mutatkozott meg, az utóbbi pedig egy átfogóbb szövetségi politikában, amelynek része volt a párt 2003-as szövetséggé alakulása Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz–MPSZ) néven. A tudományos és kulturális értelmiség becsatornázására pedig 2002 után Pálinkás József vezetésével létrehozták a Professzorok Batthyány Körét és a Fidesz Kulturális Tagozatát. A pártelnök ebben a ciklusban a parlamenti politizá lás helyett országjáró körútba kezdett,  előszeretettel látogatva egyházi intézményeket.   A Polgári Körök mozgalmának létrehozásával a Fidesz hatalmas tömegbázist teremtett, amely szükség esetén bármikor mobilizálható volt. Később feltűntek mellettük kevésbé békés alakulatok is, amelyek a maguk erőszakos módján is megpróbáltak befolyásolni eseményeket, gondoljunk csak a fideszes Kubatov Gáborhoz kötődő bőrfejűek fellépésére a Fidesz-székház 2013-as megtisztításakor vagy a vasárnapi kötelező boltzárról szóló népszavazási javaslat benyújtásának megakadályozásakor, 2016 februárjában, a Nemzeti Választási Irodában.

Orbán Viktor számára 2004 jelentős személyes, ugyanakkor politikailag is értékelhető sikert hozott: Semjén Zsolt és a katolikus hierarchia erőfeszítéseinek köszönhetően II. János Pál pápa a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének civil fokozatát, az egyik legrangosabb vatikáni elismerést adományozta neki. A volt miniszterelnök ettől kezdve  a keresztény Magyarország megkérdőjelezhetetlen vezetőjének és a keresztény Nyugat védelmezőjének tekinthette magát. Katolikus püspökök, papok, szerzetesek és civil szervezetek ezután nyíltan mellette foglaltak állást. A talán legjelentősebb taglétszámmal rendelkező Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), amelynek élén a konzervatív Osztie Zoltán plébános állt, és amely addig a Jobbik és a Fidesz között ingadozott, Orbán oldalára állt. A reformátusok közül is egyre többen szimpatizáltak a Fidesszel, bár jó néhányan még kitartottak a Jobbik mellett, sőt előfordult, hogy e pártban lelkész is vállalt politikai szerepet. A keresztény hívek nagy része biztos volt abban, hogy a 2006-os választást Orbán Viktor nyeri.

Nem is értették a világot, amikor nem így történt. Veres András akkori segédpüspök, a püspöki kar titkára úgy nyilatkozott, hogy a választás végeredménye szomorúsággal tölti el, mert a kormánypártokra szavazók a keresztény és nemzeti értékek ellen döntöttek. Különösen fájdalmasnak tartotta, hogy: „még magukat vallásosnak tartó emberek is szavaztak azokra a politikai erőkre, amelyek az egyház és a fent említett értékek ellenében határozzák meg a maguk identitását.”[6] Hasonlón vélekedett Osztie Zoltán is: „Olyan értékvesztett, súlyosan devalválódott társadalmi környezetben élünk, ahol az emberek széles rétege számára az alapvető értékek már nem léteznek. A jobboldal számunkra elfogadható része […] viszont pontosan ezeket az értékeket képviseli.”[7] 

 

A NEMZETI KÁRTYA

2001 nyarán több mint kilencven százalékos többséggel – vagyis jelentős részben az ellenzéki pártok szavazataival – fogadta el az Országgyűlés a státusztörvényt, amely szerint a szomszédos volt szocialista országokban élő magyarok egy ún. magyar igazolvány birtokában bizonyos szociális és oktatási kedvezményekben és támogatásokban részesülhetnek. A kettős állampolgárság bevezetését azonban az Orbán-kormány nem támogatta. A Fidesz ezzel kapcsolatos álláspontja a 2002-es választási vereség után változott meg. Az MDF ezután is több kísérletet tett az egyszerűsített állampolgárság bevezetésére, de mivel ezek nem jártak sikerrel, a Magyarok Világszövetsége népszavazást kezdeményezett. Az MSZP és az SZDSZ elutasította az iniciatívát, a polgári és jobboldali pártok viszont, élükön a Fidesszel, támogatták azt. A népszavazás előtti kampányrendezvényen Orbán Viktor a magyarság szempontjából már sorsdöntő jelentőségűnek nevezte a voksolást. Bár valamivel többen támogatták a kezdeményezést, a népszavazás mégis eredménytelen lett, mert sem az „igen”, sem a „nem” szavazatok nem érték el az érvényességi küszöböt. Az esemény nyertese a Fidesz lett, amely ezután a nemzettudat politikai képviselőjének tekinthette magát. Így látta ezt a nemzeti érzésű honpolgárok és a határon túli magyarok többsége is, különösen azután, hogy a többi konzervatív párt – a statisztaszerepet betöltő KDNP kivételével – kikopott mellőle.

A kedvezményes honosítással kapcsolatos kezdeményezések a szocialisták és liberálisok ellenállásán továbbra is elbuktak. A 2010-es választások azonban kétharmados parlamenti többséget hoztak a Fidesznek, amely a kérdést hamarosan napirendre tűzte. Indítványukat most már az ellenzéki képviselők nagy része is támogatta, így az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Világos volt azonban, hogy a történtek után egy majdani voksolásoknál a határon túli szavazatok nem az ellenzéki, hanem a kormánypártokat fogják erősíteni. Mivel a szomszédos országokban élő magyarok elvileg csak országos listára szavazhatnak, az ő részvételük mindössze 1–2 parlamenti mandátum sorsáról dönthet, ami azonban adott esetben a mérleg nyelvét is jelentheti, amint ez be is igazolódott. A Fidesznek ezért elemi érdeke volt az akár egymillió szavazatot jelentő tábort maga mögött tudni. Ezt egyrészt további kedvezményekkel és juttatásokkal, másrészt pedig a levélben történő voksolás lehetővé tételével érte el. A Nyugaton élő, de hazai lakcímmel rendelkező magyarok esetén a levélszavazásra máig nincs mód. Nekik nem ritkán több száz, esetleg ezer kilométert kell utazniuk az adott külképviseletre vagy éppen Magyarországra, ha élni akarnak szavazati jogukkal. Az ő részvételük a voksoláson kevésbé vagy egyáltalán nem kívánatos, hiszen az ő körükben jóval kisebb a kormánypártok támogatottsága.

A Fidesz politikai és ideológiai fordulata, az egyházpolitikai irányváltás, valamint a környező országokban élő magyarság akkor még csak tervezett helyzetbe hozása fontos lépések voltak a hatalom újbóli megszerzése irányába, de kétséges, hogy ezek önmagukban elvezettek volna-e a Fidesz 2010-es kétharmados parlamenti többséget biztosító győzelméhez. Ehhez külső tényezők is hozzájárultak, mint például Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, a szocialistákat és liberálisokat érintő korrupciós botrányok, a gazdasági visszaélések és mindenekelőtt a 2008-as pénzügyi válság, az ország növekvő eladósodása, a szociális kiadások és az életszínvonal csökkenése, a növekvő munkanélküliség és a bedőlő devizahitelek. A kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz fordult segítségét. Széles tömegek ábrándultak ki nemcsak liberális kormányzásból és globális kapitalizmusból, hanem az Európai Unióból is, amely képtelennek bizonyult a válság kivédésére.[8] Mindez előrevetítette egy kevésbé nyugatorientált és inkább nemzeti színezetű kormányzás valószínűségét.

 

A HATALOM ÉS AZ ÚJ BÉKEPAPSÁG

Nem volt meglepő, hogy a második Orbán-kormány intézkedései és főleg kommunikációja is ezt az üzenetet közvetítette. A nemzetközi Valutaalapról való kurucos leválás és az „unortodox” gazdaságpolitika meghirdetése sokakat büszkeséggel töltött el. Az új Alaptörvény nemzeti és keresztény jellege szintén sok hazafias érzelmű és vallásos polgár tetszését nyerte el. Ők bíztak a nemzeti-keresztény kormányban, nem kételkedtek annak rendelkezéseiben, és nem vitatták ezek magyarázatát. Nem foglalkoztak azzal, miért kell újra és újra módosítani a gránitszilárdságú Alaptörvényt, szűkíteni az Alkotmánybíróság jogkörét, kényszernyugdíjazni a bírókat, csorbítani a bíróságok függetlenségét vagy átírni a választási törvényt, miért indulhatnak kamupártok a választásokon, miért szavazhatnak levélben a szomszédos országokban élő magyarok, és miért nem a Nyugat-Európában élők. Ha egyes problémák mégis szemet szúrtak, mint például a devizahitelek bedőlé  se, kétkedés nélkül magukévá tették „az elmúlt nyolc évezést”. Miért is kellene tudnia    az átlagembernek, hogy az euró árfolyamát mesterségen is magasan lehet tartani, ami azoknak kedvez, akik a nyugati valutát és az uniós támogatást itthon forintra váltják, de nyomorba döntik azokat, akiknek – legalábbis a banki elszámolás szerint – forintot kell svájci frankra váltaniuk? Az első kritikus hangokat talán csak akkor lehetett hallani a hazafias-keresztény Fidesz-táboron belül, amikor drasztikusan csökkent a munkanélküliek, a fogyatékosok és a szociálisan rászorulók ellátása, amikor szakmai tapasztalat nélküli vezetőket neveztek ki bizonyos intézmények élére, és újraosztottak bizonyos erőforrásokat (trafik, föld, kaszinó). Ezek a felhorkanások azonban nem vezettek elégedetlenségi mozgalmak kialakulásához.

Az egyházak számára nem a fönti kérdések, hanem az egyházakat érintő szabályozások voltak fontosnak. Az egyházpolitikai alapelveket korábban kidolgozó két teológus    a második Orbán-kormányban is helyet kapott: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán pedig először társadalmi integrációért felelős államtitkár, majd az újonnan létrehozott Emberi Erőforrások elnevezésű csúcsminisztérium (EMMI) vezetője lett. Az egyházi ügyeket Szászfalvi László református lelkész felügyelte. A három teológus több törvénymódosítást is kidolgozott, amelyek megkönnyítették az állami oktatási és szociális intézmények egyházi kézbe adását és azok, illetve fenntartóik újabb jogcímen történő finanszírozását. 2011-ben a Parlament elé került a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény is, amelyről KDNP-s képviselők egyeztettek az egyházak vezetőivel. Ezt a változatot azonban a Fidesz az utolsó pillanatban átírta. Míg az első változat negyven egyházat és vallási közösséget ismert volna el, az utóbbi csak tizennégyet (tizenegy keresztényt és három zsidót). Később a lista még tizenhárommal bővült (kisebb keresztény egyházakkal, az Iszlám Tanáccsal és néhány buddhista közösséggel). Több száz szervezet viszont elvesztette egyházi státuszát, közöttük olyanok is, amelyek érdemi vallási tevékenységet végeztek, és közfeladatokat vettek át az államtól. Közülük is a legismertebb az Iványi Gábor vezette metodista Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), amely intézmények egész sorát tartja fenn. A MET minden törvényi feltételnek megfelel – noha ezeket a Parlament az évek során számukra többször hátrányosan módosította –, minden pert megnyert  bel- és külföldön egyaránt, a kormány azonban az ítéleteket nem vagy csak részben hajtja végre.[9]

Mivel az említett szabályozásokat számos kritika érte bel- és külföldről egyaránt, érdemes röviden megnézni, hogyan reagált ezekre néhány katolikus püspök!

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szerint azért bírálják külföldről hazánkat, mert a kormány olyan értékek mellé állt oda, mint az Isten nevével kezdődő alkotmány, a férfi és nő között létrejött házasság intézménye, valamint a család és magzati élet védelme. A bankadó „aggodalommal tölti el a pénzvilág urait”, az egyházakról szóló törvény pedig arra irányul, „hogy az úgynevezett business-egyházaktól megvonja az egyházi státuszt”, az ő céljuk ugyanis „az állami támogatás megszerzése volt”.[10]  Ezt hangoztatta  a kormány is, bár a visszaéléseket nem sikerült bizonyítani, sőt ilyen jellegű botrányokba éppen a katolikus és a református egyház keveredett.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egyenesen rabtartóknak nevezte az Európai Unió egyes, közelebbről meg nem nevezett aktorait, akik „most nem egy itt állomásozó hadsereggel, hanem a pénz hatalmával akarják kikényszeríteni, hogy engedelmeskedjünk”. Az imádság, a rorátémisék és a Szentlélek segítik miniszterelnökünket, „hogy fegyelmezetten és még humorral is védje hazánkat”. A balliberális politikusok az érsek szerint is a keresztény értékek védelme miatt támadnak minket.[11]

Márfi Gyula veszprémi érsek úgy látta, hogy a „rejtőzködő keresztény Európa” mellett „sokkal hangosabb a hatalom és a médiumok nagy részét kezében tartó, élesen keresztényellenes, ultraliberális Európa”, amely európaiságon abortuszt, szabadszerelmet, homoszexualitást, vadkapitalizmust, tőkés extraprofitot ért. Ez „a kommunistákból lett kapitalisták”, a diktátorokból lett „szabadságharcosok”, az egyházüldözők, hazugok és farizeusok Európája. A külföldi támadások oka valójában az, hogy a kormány nagytőkeellenes intézkedéseket hozott. Az új egyházügyi törvény nem érinti a vallásszabadságot, hisz annak „csak az egyházak anyagi természetű állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége”. Érthető, hogy az egyházak nyilvántartásbavételét ezután nem a független bíróság, hanem az Országgyűlés végzi, hiszen „a független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának, és tevékenyen részt vett egyházellenes, úgynevezett koncepciós perekben”.[12]

 

OLIGARCHÁK ÉS KORRUPCIÓ

Pálinkás József idézett interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy a 2002-es választási vereség után vált „egyre erősebbé a Fideszben az az irányzat, amelyik azt képviselte, hogy nem a hosszabb távon, nagyobb összefüggésekben gondolkodó néhány tízezer értelmiségi az érdekes. A választásokat közérthető, elsősorban az ösztönökre alapozó ígéretekkel kell megnyerni. Kétségtelen, a stratégia bevált, jelentősen hozzájárult a három kétharmados sikerhez.”[13] Más, egykor befolyásos jobboldali személyek viszont úgy vélik, hogy még 2010-es kormányalakítás után sem lehetett tudni, pontosan mit is akar Orbán Viktor. Elek István szerint a Fideszben ekkor még

csak a 89–90-ben létrehozott liberális demokrata rendszer kiigazítását, fogyatékosságainak orvoslását, az előző kormányok vétkeinek, hibáinak a jóvátételét ígérték. Egy igazságosabb, szolidárisabb rendszert, átláthatóbb és tiszta kezűbb rendszert, ami materiális értelemben is többet ad a többségnek. 2010-ben az volt az alapkérdés, hogy újra tudjuk-e alapozni a liberális demokrácia rendszerét. Valójában erre a feladatra kaptak felhatalmazást.

Ami azonban a következő években történt, arra nem, ezért tekinti illegitimnek a Fidesz lépéseit Orbán egykori tanácsadója.[14]

A kormány számos szokatlan intézkedése és a hatalombiztosítás autoriter módjai nemtetszést váltottak ki ugyan Brüsszelben, de a kifogásolt intézkedések részleges megváltoztatásával javarészt el tudták hallgattatni a kritikus hangokat. A magyar miniszterelnök felismerte, hogy az EU tulajdonképpen tehetetlen, az uniós támogatások továbbra is érkeznek, és a brüsszeli bürokraták ellen meghirdetett harccal – amelyet a kormánypropaganda a Szovjetunióval szembeni ellenálláshoz hasonlított – a nemzeti függetlenség védelmezőjének szerepében tetszeleghet. A polgári körök százezreket tudtak kivinni a békemenetre, ahol Orbán képével és „élő isten” felirattal ellátott pólók is feltűntek. Meglátásom szerint 2013–2014-től három problémakör vezetett ahhoz, hogy egyre több elvhű jobboldali politikus, tudós, szaktekintély és barát fordítson hátat Orbán Viktornak: az oligarchák mértéktelen gazdagodása és az elharapódzó korrupció, az illiberális fordulat és végül a menekültkérdésben tanúsított magatartása. Nézzük mindhármat röviden.

A sikeres politizáláshoz szükséges anyagi háttér fontosságáról már többször esett szó. A kezdetektől komoly szerepe volt ebben Simicska Lajosnak, aki már a 80-as években Orbán szűk baráti köréhez tartozott, részt vett a tiszti kaszinó eladásában, illetve az  abból származó pénz befektetésében. Később ő lett a Fidesz pénztárnoka és gazdasági igazgatója, meghatározó szerepet töltött be számos pártközeli cég vezetésében, amelyek közül a reklámfelületeket értékesítő MAHIR volt az egyik legjelentősebb. Az első Orbán-kormány alatt ő lett az adóhatóság elnöke, de súlyos vádak érték, és lemondott hivataláról. A következő több mint tíz évben cégek egész hálózatában volt érdekelt, amelyek hatalmas állami megrendeléseket kaptak. Egyedül az építőiparban tevékenykedő KÖZGÉP százmilliárdokat kasszírozott. Ezen túl egy médiabirodalmat is irányított. 2014-ben őt tartották a harmadik legbefolyásosabb személynek Magyarországon. Közismert, hogy a következő évben váratlan és meglehetősen vulgáris módon szakított Orbán Viktorral, aminek pontos okai máig sem ismertek.

A szakítás első számú nyertese Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja és szülőfalujának polgármestere lett, aki rövid idő alatt egy cégek százait felölelő birodalom fölött rendelkezett. A polgármester rátette a kezét a legtöbb megyei lapra, és a kormány szócsövévé tette azokat, közvetve fölvásárolta a kritikus, egyre inkább oknyomozó Népszabadságot, majd meg is szüntette. Cégei 2017-ben már több mint kétszázmilliárdos állami megrendeléssel büszkélkedhettek. Míg 2013-ban közel 7 milliárd forintos vagyonnal a 88. helyet foglalta el a leggazdagabb magyarok rangsorában, addig 2018-ban már háromszázmilliárdot mondhat magáénak, és ezzel feltehetőleg a lista élére kerül. Felcsút pedig látványosan fejlődött: a kormányfő háza közvetlen szomszédságában stadion épült, majd egy kisvasút is.

Az állami megrendelések mellett az uniós források, illetve az azokkal való visszaélés    a nemzeti oligarchák gyarapodásának másik forrása. Lehetetlen itt felsorolni akár csak    a legfontosabb és ismert eseteket is, ezért csupán az Elios-ügyet említem. Ez a 2015-ig Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez köthető cég sorozatban nyerte el a települések közvilágításának megújítására kiírt közbeszerzési pályázatokat. Eközben nemcsak számos szabálytalanság, hanem a bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja is felmerült. A közbeszerzések ügyében korábban rendőrségi nyomozás is indult, de azokat vádemelési javaslat nélkül lezárták. Amint német Spiegel hangsúlyozza: „a 2010-ben államügyésznek kinevezett Polt Péter Orbán-hű. Hivatali ideje alatt egyetlen kormánytisztviselő vagy Orbán iránt elkötelezett személy elleni vizsgálat sem jutott el a vádemelésig.”[15] Az Európai Csalás Elleni Hivatal azonban később harmincöt, az Elios által elnyert közbeszerzést vizsgált meg, és súlyos visszaélésekre bukkant, ezért azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy kérje vissza a projektre elköltött 12 milliárd forintot. Az európai és amerikai egyetemeken oktatott neves közgazdászprofesszor, Inotai András szerint az évi kb. ezermilliárd forintnyi nettó uniós támogatás

látható része jelentős részben presztízsberuházásokra ment el, mint a Modern Városok Program, kerékpárutak, kilátótornyok alföldi településeken. Ezek lényegi vagy tartós gazdasági hasznot nem hoznak, viszont fenn kell tartani a létesítményeket. A fenntartási költségeket ugyanis már nem az Unió fizeti, hanem a magyar adófizetők. Már most látszik, hogy rengeteg fenntarthatatlan beruházás jött létre, amire semmi szükség, csak a pénzt emészti. Ami ennél sokkal lényegesebb: az uniós támogatások legalább kétharmadából a politikai maffia gazdasági hátterét finanszírozták.

Úgy látja, hogy az uniós pénzek három módon szivárognak el: túlszámlázással, a meghirdetett projektektől eltérő célra való felhasználással és a közbeszerzéseknél állandósult visszaélésekkel.[16] 

 

ILLIBERÁLIS FORDULAT ÉS MENEKÜLTVÁLSÁG

Orbán  Viktor  2007-ben,  a  Fidesz  19.   születésnapján  azt  üzente  a  fiataloknak,  hogy „továbbra  is  tartsanak  ki  a  nyugatos  Magyarország  mellett”,  ami  azt  jelenti,  hogy „hiszünk az emberi akarat szabadságában, és hiszünk az egymásért vállalt kölcsönös felelősségben, ami elválaszthatatlan része a nyugati kultúrának. Lehet, hogy az olaj Keletről jön, de a szabadság mindig Nyugatról érkezik” – mondta.[17] A 2014-es, rövid időre újra kétharmados parlamenti többséget biztosító választások után azonban a székelyföldi Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen (közismert nevén Tusványoson) olyan rendszereket állított példaképül az egybegyűltek elé, „amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem  liberális  demokráciák,  talán még  demokráciák  sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.” A Fidesz már évekkel ezelőtt felismerte ezt a kihívást, ezért „értelmezhető innen is” az, amit eddig kormányon tett, és amit a jövőben tenni fog.[18] Nem hagyott kétséget afelől, hogy „a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell”.[19]  Tusványosi beszédével a magyar kormányfő az EU-ban elsőként hirdette meg    az illiberális fordulatot, amelynek jellemzője a pökhendi nacionalizmus, az irányított (leszűkített) demokrácia és a politikai kereszténység (amelyet azért nem a felsorolt országoktól kell tanulni).

Egy évvel később a svájci Weltwochénak adott interjújában a következőkkel indokolta  a Brüsszel elleni harcot és a liberalizmus elutasítását: „Nyilvánvaló, hogy gazdaságaink leállnak, stagnálunk. Egyidejűleg új óriások jelennek meg a láthatáron, miközben a nagy óriás, Amerika is erősödik. Az európai polgárok meg vannak győződve arról, hogy vezető politikusaik nem hatékonyak.” Meggyőződése szerint

Európa elitje, ha szellemi kérdésekről van szó, csak felszínes és másodrangú témákról vitázik. Szép dolgokról, mint emberi jogok, haladás, béke, nyitottság, tolerancia. A közbeszédben nem ejtünk szót alapvető témákról, olyanokról, hogy honnan is erednek ezek a szép dolgok. Nem beszélünk a szabadságról, nem beszélünk a kereszténységről, nem beszélünk a nemzetről, és nem beszélünk a büszkeségről. Durván szólva: ami ma az európai nyilvánosságot uralja, az nem egyéb, mint egy európai-liberális blabla szép, de másodrangú témákról.

A 2015-ös menekültválság felkészületlenül érte az Európai Uniót. A nyugati demokratikus országok, élükön Németországgal, elsősorban humanitárius kérdésnek tekintették a problémát. Eleinte nem vagy csak kevéssé számoltak annak kulturális és biztonságpolitikai vetületeivel. Kétségtelenül ezt a tábort erősítette Ferenc pápa is, aki már 2013 júliusában, Lampedusa szigetén lett látogatása alkalmából drámai beszédet mondott a tengerbe fulladt menekültek kapcsán. 2015-ben is több szolidaritásra buzdította az európai országokat, a plébániákat és vallási közösségeket pedig felszólította, hogy hozzá hasonlóan fogadjanak be menekülteket, amíg azok kérelmét a hatóságok elbírálják. Élesen elítélte azokat, akik falakat és kerítéseket húznak azok előtt, akik az embertelen körülmények elől menekülnek. A pápa is tudatában volt annak, hogy a „migránsok és menekültek jelenléte valóban komoly kihívás minden befogadó társadalom számára”, 2016 januárjában az elvándorlók és menekültek világnapjára írott üzentében mégis arra hívta fel a figyelmet, hogy a „bibliai kinyilatkoztatás az idegenek befogadására bátorít, és bátorítását azzal támasztja alá, hogy a befogadással feltárul az Istenhez vezető kapu és a másik ember arcán felfedezhetjük Jézus Krisztus arcvonásait.” Ferenc pápa a humánus bánásmód, de nem a korlátlan befogadás híve volt. Üzenetében azt is hangsúlyozta: „szükség van arra, hogy lehetőség szerint már kezdetben feltartóztassák a menekültek elindulását és megszüntessék a tömeges kivándorlást előidéző okokat: a szegénységet, az erőszakot, az üldözést.”[21]

A pápával szemben a politikai kereszténységet képviselő magyar miniszterelnök elutasította ezt a megközelítést, és kizárólag nemzeti-kulturális szempontból akarta védeni a keresztény alapokat és értékeket. Görögország szemére vetette, hogy nem állította meg a menekülthullámot, és nem regisztrálta a Törökország felől érkezőket, de hogy ezt európai együttműködés híján hogyan tehette volna meg a milliós tömeggel, arról nem szólt. Hasonlóan Magyarország sem tudta regisztrálni az ide érkezőket, és százezer számra engedték, sőt szállították őket az osztrák határra, lehetővé téve ezzel kétes egyének továbbjutását is. A probléma tényleges kezelésében a magyar kormány nem vett részt, azt – néhány más országhoz hasonlóan – a többi tagállamra hárította. Ennek ellenére titkon befogadott évente kb. 1300 menekültet, annyit, amennyit az Európai Bizottság elvárt tőle. Ezen felül további mintegy húszezer fő letelepedési kötvények megvásárlásával kapott tartózkodási engedélyt, közöttük olyan az USA által terroristagyanús kapcsolatok miatt körözött személy is, mint Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos, aki Orbán Viktorral is kapcsolatban volt, és szomszédságában ingatlant vásárolt. A kötvénybizniszen Fideszhez köthető személyek milliárdos haszonra tettek szert, míg a kamatokat a magyar adófizetők állják.

 

HAZUGSÁG ÉS FÉLELEM

Keresztény nézőpontból nem az volt kifogásolható, hogy a kormány előtérbe helyezte     a nemzeti és kulturális értékek védelmét, hanem az, hogy a helyzet értékelésében és kezelésében szinte teljesen mellőzte az emberbaráti szempontokat, vagyis a keresztény értelmezés lényegét. Nemigen szólt a migráció okairól, a szegénységről, az erőszakról, az üldözésről, de annál hangosabban kampányolt a menekültek ellen. Az olvasó bizonyára emlékszik az országot elárasztó tengernyi plakátra, amely törvényeink betartására figyelmeztette az érkezőket, és felszólította őket, hogy ne vegyék el a magyarok munkáját. Ezeket a magyar nyelvű feliratokat nyilvánvalóan egyetlen „migráns” sem értette, csupán arra voltak jók, hogy a lakosságot ellenük hangolják. A kormány és az ellenőrzése alatt álló médiacsatornák a nyugati terrorcselekményeket meglovagolva gyűlölethadjáratot indítottak a bevándorlók ellen, gyakran egy kalap alá véve őket a terroristákkal („Tudta?”- plakátok). Képzeljük el, hova vezetne, ha egy magyarországi kisebbséget hasonlóképpen bélyegezne meg az állami propaganda! Nem kímélték a humanitárius szervezetek munkatársait és a kormányt bírálókat sem, emberjogi fundamentalistáknak és árulóknak bélyegezve őket. Bayer Zsolt publicista, a Fidesz 5. számú párttagkönyvének tulajdonosa és Orbán Viktor barátja szerint a pápa, aki óvott attól, hogy egyenlőségjelet tegyünk az iszlám és a terrorizmus közé, „vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”.[22]

A manipulált tömegtájékoztatás, az ellenségkép gyártás és gyűlöletpropaganda következtében az országban migránshisztéria alakult ki, amely nem szűkölködött a szomorú, néha azonban tragikomikus eseményekben sem. Nem egyszer fordult elő, hogy a pánikba esett lakosok rendőrt hívtak „idegenekre”, akikről aztán kiderült, hogy turisták, külföldi egyetemisták, sötétebb bőrszínű magyarok vagy egyszerűen településüket korábban elhagyó falubeliek. Akadtak olyanok is, akiket szidalmaztak, esetleg bántalmaztak. A világsajtót is bejárta az őcsényi eset, amikor egy panziótulajdonos elismert menekültstátuszt kapott családokat akart néhány napra befogadni, hogy kipihenjék fáradalmaikat, de a falubéliek fellázadtak ez ellen, autójának kerekét pedig kiszúrták. Orbán Viktor védelmébe vette a lakosok magatartását: „Én teljesen megértem őket, és nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.”[23] Volt, amikor fodrásztól jövő és frizurájukat kendővel védő nőket értek inzultusok, mert muszlimnak vélték őket. Inkább vicces volt a nagymágocsi eset, ahol a falu határában dolgozó munkások egymást nézték migránsnak, és kölcsönösen riasztották a rendőröket.

A hisztériakeltés a Soros György elleni támadással érte el csúcspontját. A Fidesz egykori mecénása első számú közellenséggé vált, aki állítólag az illegális migráció mögött áll, és bevándorlók további millióit akarja Európába hozni. A kormány nemzeti konzultációt hirdetett az egyébként nem létező Soros-terv ellen. Ezt követően beterjesztette a „Stop, Soros!” néven elhíresült törvényjavaslatot, amely a migrációval foglalkozó és külföldről támogatott civil szervezetek ellen irányult, ezt azonban csak a 2018-as választások után sikerült keresztülvinni a Parlamenten. Sokan antiszemita megnyilvánulásként tartották számon a magyar származású amerikai milliárdos elleni támadást, mások azonban úgy értékelték, hogy Orbán Viktor nem zsidógyűlölő, csupán olyan ellenségképre van szüksége, amely ellen hadrendbe tudja állítani táborát a 2018-as választások előtt. Soros ehhez ideális személynek bizonyult, ő utálható „büdös, gazdag spekuláns, liberális és zsidó”.[24] A miniszterelnök Brüsszelben kijelentette:

Magyarországon 2000 zsoldos, egy egész zsoldos-hadsereg dolgozik Soros Györgynek s a magyar kormány ellenében. Itt, Brüsszelben sincsenek kevesen, a céljuk ugyanaz: Magyarországot bevándorlóországgá tenni, lebontani a kerítést és beengedni a migránsokat.

„Ezt nem fogjuk megengedni” – fűzte hozzá.[25] A sikeres és ismét kétharmadot biztosító választások után a Fidesz-közeli Figyelő nyilvánosságra is hozott egy listát a Soros-bérenceknek kikiáltott személyek és szervezetek nevével. A náci gyakorlatot idéző listázás nemcsak ellenzéki tudósokat, művészeket és értelmiségieket érintett, hanem a miniszterelnök olyan egykori elvbarátait is, akik politikai ámokfutása miatt elfordultak tőle.

 

EGYHÁZI REAKCIÓK

A migrációval kapcsolatban a magyarországi keresztény egyházak kezdetben segítő hozzáállást tanúsítottak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2015 nyarán felkérte a Katolikus Karitászt, hogy az állami hatóságokkal együttműködve az adott jogi és humanitárius helyzetben keresse a segítségnyújtás leghatékonyabb módjait. Veres András szombathelyi megyéspüspök szerint a keresztényeknek segíteniük kell az úton lévő, nehéz élethelyzetbe került embereket, nemre, korra, nemzetiségre vagy éppen felekezetre való tekintet nélkül.[26] A református egyház már 2006-tól működtetett menekültmissziót, amely szintén kivette részét az átvonulók ellátásából. Az evangélikus egyház diakóniai szolgálata 2016-ban nyitotta meg a menekültek megsegítésére létrehozott integrációs irodáját. A legaktívabb keresztény egyház a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség volt, amely sok menekültről gondoskodott, nemcsak ételt, hanem egészségügyi ellátást és hajlékot is biztosítva nekik. Hasonló hozzáállás volt tapasztalható a hívek körében is. Sokan támogatták anyagilag és személyesen is a menekülteket segítő szervezeteket, sőt maguk is részt vettek az étel- és italosztásban. A katolikus csoportosulások közül Ferenc pápa irányvonalát követte a Szent Egyed Közösség, részben a Karitász, a máltaiak, a jezsuiták, a bencések és szociális nővérek is.

A nyugati terrortámadások híre és nem utolsósorban az állami ellenőrzés alatt álló  média egyoldalú tájékoztatása, a migránsok agresszivitását és integrációképtelenségét szajkózó propaganda azonban félelmet és gyűlöletet keltett a lakosság, így a hívők körében is. Úgy tűnhetett, hogy az egyházi vezetők is engednek a kormány nyomásának. Balliberális oldalon legalábbis így értelmezték Erdő Péter bíboros megnyilatkozását, amikor a menekültek egyházi intézményekben történő esetleges befogadásával kapcsolatban azt mondta: pillanatnyilag az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket. Ez tilos: ha így tennének, akkor embercsempészek lennének. Ezen a szerencsétlen megfogalmazáson túl azonban semmi sem utalt arra, hogy a bíboros állami nyomásra eltért volna a püspöki kar néhány nappal korábban kiadott és föntebb említett álláspontjától. Sőt, azt megerősítve kijelentette, hogy az egyház tárgyalásokat folytat a kormánnyal, több ingatlan is szóba jöhet a menekültek elhelyezésére.[27]  Egyértelműen     a pápával szemben foglalt állást, és a miniszterelnök védelmére kelt viszont Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a Washington Post által vele készített megjelent interjú szerint.[28] Heves tiltakozások hatására kijelentette, hogy félreértelmezték szavait, és egyházmegyéje megfelelő intézményei készek befogadni a regisztrált menekülteket, akik Magyarországon szeretnének letelepedni. „Más kérdés, hogy a mostani migránsok áradatában még nem találkoztunk ilyen személlyel” – mondta. Szerinte a zöld határon érkezők nem fogadják el az ennivalót és a vizet, és kövekkel dobálják meg azokat, akik segíteni próbálnak nekik. „Ez egyfajta betolakodás. Nem menekültek jönnek, hanem gazdasági bevándorlók, provokatőrök és még ki tudja, milyen jövevények.”[29] Márfi Gyula veszprémi érsek sem értett egyet Ferenc pápával, sőt a magyar püspökök 2017. decemberi ad limina- látogatásán meg is mondta neki, hogy „mi, magyarok 150 évig török megszállás alatt voltunk, és akkor minden elpusztult, bennünk ezért is élnek a félelmek, génjeinkben hordjuk még ma is az aggodalmakat. Én valóban aggódom amiatt, hogy Európa iszlamizálódni és dekrisztianizálódni fog, keresztény jellegét elveszíti.”[30]

Bizonyára más egyházi vezetők és papok is osztották az említett két püspök véleményét, de volt, aki nyíltan szembement a kormánypropagandával. Várszegi Asztrik bencés főapát több menekült családot és fiatalt fogadott be Pannonhalmára. Utasította a személyzetet, hogy a kopogtatóknak nyissák ki az ajtót: „Nem hagyhatunk kint senkit, ez az evangéliummal ellentétes lenne.”[31] Beer Miklós váci megyéspüspök szintén fölvett néhány menekültet püspöki palotájába, és azt kérte a hívektől, hogy családonként ők is segítsenek egy-egy legálisan Magyarországra érkezettnek. Székely János, időközben a szombathelyi egyházmegye élére kinevezett megyéspüspök, aki a 2010-es évek elején még Orbán védelmére kelt, 2017 tavaszán úgy vélte, hogy a „Krisztus-kereső emberek” próbáljanak meg segíteni a menekültstátuszt már megkapott vagy az ilyen eljárás alatt álló embereknek, kolostorok és más egyházi intézmények „akár befogadó nyilatkozattal, munkahellyel, szállásadással”.[32] Amikor az őcsényi eset ismertté vált, kész volt arra, hogy néhány napra vendégül lássa a gyerekcsapatot a püspökségen. Szerinte „fontos a keresztény értékeken nyugvó kultúra védelme, ám épp így fontos a rászoruló, a családja biztonságát és túlélését mentő ember segítése”.[33] Később egy kameruni egyetemista lányt fogadott be a püspökségre, akinek terhessége miatt el kellett hagynia a budapesti kollégiumot, ahol lakott, de albérletet nem kapott. Így tett egy eritreai asszonnyal és egy pakisztáni keresztény családdal is.[34] A papok között is volt, aki hasonlóan cselekedett. Körmenden például 2016 decemberében, amikor a menekültsátorban már nagyon hideg volt, Németh Zoltán plébános fogadott be keresztény és muszlim menekülteket, akiket karácsonyi vacsorára is meghívott.[35] Bár a hívek közül néhányan fölajánlották neki segítségüket, bőven kapott kritikát is, sőt templomba járók akasztották rá a „Soros-bérenc” címkét.[36]

A református egyházban is voltak arra utaló jelek, hogy egyesek óvatosan el kívánnak határolódni a „békepapi” pozíciótól. Ódor Balázs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Külügyi és Ökumenikus Irodájának vezetője Kiss-Rigó püspökkel szemben azt hangsúlyozta, hogy az önkéntesek kevés segítséget kapnak az egyházaktól. Nem értett egyet Orbán Viktorral sem, hogy az európai kereszténység veszélyben lenne a menekültek miatt. Magas számuk nyilvánvalóan feszültséget okoz, de helytelenítette, hogy ezzel „politikailag visszaélnek”.[37] Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke és a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke, aki 2012-ben még megvédte a kormány álláspontját az új egyházügyi törvény kapcsán, „egyházvédelminek” nevezve azt, a menekültválságban már óvatosan differenciált. Akik részt vesznek a református menekültmisszió integrációs programjában, azokból „nem lesz bűnöző”, mondta. Megértetést mutatott azok iránt, akik menekülni kényszerülnek.[38] Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mély aggodalmát és szomorúságát fejezte ki az Őcsényben történtek miatt, és kijelentette: „Közös felelősségünk, hogy gátat szabjunk a gyűlölködésnek és a társadalmunk békességét veszélyeztető folyamatoknak.”[39]

Az evangélikus egyház korábban is távolságtartóbb volt a hatalommal szemben, mint  a katolikus és református, és ezen nem változtatott a menekülthullám sem. Az őcsényi fejlemények után Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kijelentette, hogy egyháza néhány napra szívesen befogadja az elutasított gyerekeket. 2007 júniusában, a menekültek világnapja alkalmából pedig Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke Beer Miklós katolikus püspökkel közös videóüzenetben szólított fel a hazájukat háború következtében elhagyni kényszerültek támogatására. Mint Fabiny később megjegyezte, néhány pozitív visszajelzés mellett egy mélyről feltörő gyűlöletcunami zúdult rájuk. Lelkésztársai számon kérték rajta, hogy miért osztja meg  az Egyházat. Ezek után biztos abban, hogy most már nem választanák meg olyan nagy többséggel püspöknek, mint annak idején. Nem azért, mert rosszul végzi munkáját vagy unalmasan prédikál, hanem a közéleti szerepvállalásai miatt. „A politika nagyon mélyen beférkőzött a közösségbe, ezt végzetesnek tartom” – mondta.[40]

A politika az állami támogatások elosztásával is beférkőzik az egyházak közé. A kormány a reguláris támogatásokon (az szja 1 százalékos fölajánlásán, illetve annak állami kiegészítésén, valamint a különböző feladatfinanszírozási formákon) túl extra költségvetési támogatásokkal büntetheti vagy jutalmazhatja az egyházakat. A vele szemben kritikusabb felekezetek nem vagy jóval kevesebbet kapnak, mint azok, amelyek inkább hajlandók a szekerét tolni. 2017-ben például a MET semmilyen extra juttatásra nem számíthatott, sőt a korábbi évekhez hasonlóan az őt megillető támogatásnak is csak egy részét kapta meg. A bevett egyházak között is nagy a szórás. Míg a kormánykritikus evangélikus egyház extratámogatása közel egymilliárd forintot tett ki, és a hússzor nagyobb katolikus egyház is „csak” húszmilliárdos támogatásban részesült, addig a kormányfő felekezete, a politikáját leginkább támogató református egyház – amely taglétszámát tekintve mintegy ötször nagyobb, mint az evangélikus, és kb. negyede a katolikusnak – itthon és a határon túl az arányos ötmilliárd helyett kilencvenmilliárd forint extratámogatást mondhatott a magáénak.

 

HOGYAN TOVÁBB?

Az idézett reakciók alapján úgy tűnik, hogy a magyarországi egyházak vezetőinek egy része aggódva figyeli a kormány illiberális, nemzeti-keresztény, újabban kereszténydemokratának aposztrofált kurzusát. Ebben ugyanis csak nyomokban vannak jelen kereszténydemokrata értékek (mindenekelőtt a családpolitikában), más jellemzői viszont súlyosan sérülnek (az emberi méltóság és emberi jogok, a hatalmi ágak elválasztása, a szabadság sokrétű biztosítása, beleértve a sajtót, a civil szervezetek és bizonyos egyházak működését is),  egyes tulajdonságok pedig mai formájukban egyenesen ellentmondanak  a kereszténydemokráciának (a szolidaritás elől menekülő és gyűlöletkeltő nacionalizmus, nemzeti maffia típusú oligarcharendszer kiépítése, szociális érzéketlenség). Nem véletlen, hogy a közelmúltban a kereszténydemokrata Európai Néppárt frakciójához tartozó képviselők kétharmada is megszavazta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amellyel megindult a 7-es cikkely szerinti eljárás Magyarország kormánya ellen. Úgy tűnik, hogy az Orbán-kabinet kevésbé a kereszténydemokrata értékek megvalósításában, mint inkább a hatalom egyházak részéről történő legitimációjában érdekelt. Tanulságos ebből a szempontból a Reformátusok Szárszói Konferenciáján 2018. augusztus 23-án tartott kerekasztal-beszélgetés.

Ezen egyházi részről Bogárdi Szabó István püspök, a kormány részéről pedig Kövér László házelnök és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter vett részt. Kövér szerint „meg kell védenünk Európát, Magyarországot, a családjainkat és a jövő generációinak esélyét arra, hogy keresztyén országban éljenek. Meg kell védenünk mindenkitől, aki csellel, fortéllyal és erőszakkal akar hazánkba jönni – ez jogunk és kötelességünk.” Ez „szellemi honvédelem”, amelyben sok mindent újra kellene gondolni „az állam és egyház szétválasztott együttműködésében” is. A püspök viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy állam és egyház viszonyában voltak ugyan teokratikus kísérletek, de ezek fájdalmas következményekkel értek véget. Ezzel szemben Magyarországon jelenleg az alkotmány kimondja a szétválasztást, és biztosítja megállapodások megkötését – ahogy azt a református egyház is tette a tavalyi évben. „Jézus Krisztus a valódi Isten és nem egy törzsfőnök”, akit be lehet vonni  a napi politikába. A beszélgetésvezető felvetésére, hogy vajon nem kellene-e aktívabban politizálnia az egyháznak, Bogárdi Szabó István így válaszolt: „Mást se csinálunk, sajnálom, hogy a politikusok nem értik – de a próféták se csinálták máshogy.” A kereszténység ugyanis nem politikai eszközökkel, hanem „az isteni törvények szemszögéből szól bele a spiritualitás örökkévaló dimenziójába”.[41] 

WILDMANN JÁNOS

 

[1] Balog Zoltán–Semjén Zsolt, A magyar modell, in Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye 2002, Bp., Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2002.

[2] I. m., 3–4, itt 3.

[3] I. m., 4. A Vatikáni megállapodással, az egyházpolitikával és egyház-finanszírozással kapcsolatban lásd részletesebben: Wildmann János, Az állam világnézeti semlegessége feladásának egyházpolitikai megalapozása, Budapesti Könyvszemle, 2014/tél, 334–336.

[4] https://index.hu/belfold/2018/09/04/elek_istvan_interju_kulturharc_media_heti_valasz/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[5] https://magyarhang.org/belfold/2018/08/17/palinkas-jozsef-ez-a-politika-csodot-fog-mondani/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[6] Az ország állapotának tükre. Veres András püspök a választásokról, Új Ember, 2006. április 30., 1.

[7] Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országos elnöke, Ne történhessék bármi a közéletben…, Új Ember, 2006. április 30., 3.

[8] A Nyugattal és EU-val szembeni fenntartás volt különösen is erős volt a reformátusok és katolikusok között, amint azt egy kutatásunk igazolta: Korpics Márta–Wildmann János, Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország, Bp., Typotex, 2010, 27–97.

[9] http://www.metegyhaz.hu/files/Semjen--valasz_180803v.pdf. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[10] Székely János,„Ha gyűlöl majd benneteket a világ…”, Új Ember, 2012. január 22., 1.

[11] Bábel Balázs, Aki megvall engem az emberek előtt, Új Ember, 2012. január 29., 2.

[12] http://veszpremiersekseg.hu/valaszlevel-david-baer-teologia-es-filozofiaprofesszornak/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[13] https://magyarhang.org/belfold/2018/08/17/palinkas-jozsef-ez-a-politika-csodot-fog-mondani/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[14] https://index.hu/belfold/2018/09/04/elek_istvan_interju_kulturharc_media_heti_valasz/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[15] http://www.spiegel.de/politik/ausland/ungarn-eu-millionen-die-wundersame-geldvermehrung-der-orban-familie-a-1193352.html. (Letöltve: 2018. 09. 06., fordítás tőlem – W. J.)

[16] http://nepszava.hu/cikk/1151972-inotai-andras-nem-lesz-tobb-esely-2018-utan. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[17] https://www.youtube.com/watch?v=RVOvGyGYc-Y, 2:37-től 3:03-ig. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[18] https://www.youtube.com/watch?v=RVOvGyGYc-Y, 3:13-tól 3:58-ig. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[19] https://www.youtube.com/watch?v=RVOvGyGYc-Y, 1:24-től 1:32-ig. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[20] https://www.weltwoche.ch/ausgaben/2015_46/artikel/europa-ein-wort-von-merkel--und-die-flut-ist-gestoppt-die-weltwoche-ausgabe-462015.html. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[21] https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-uzenete-vandorlok-es-menekultek-2016-os-vilagnapjara. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[22] https://badog.blogstar.hu/2016/08/01/a-papa-esze/29105/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_ campaign=mandiner_kereszteny_201610. (Letöltve: 2018. 09. 06.) A pápáról alkotott véleménye azonban nem akadályozta meg Bayert abban, hogy amikor az evangélikus egyház vezetői bírálatot fogalmaztak meg a kormánnyal szemben, bejelentse onnan való kilépését és tervezett belépését a katolikus egyházba.

[23] http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-sajtonyilatkozata-az-europai-tanacs-informalis-uleset-megelozoen/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[24] http://www.zeit.de/2017/36/viktor-orban-ungarn-premier-aufstieg/seite-2-. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[25] https://magyaridok.hu/kulfold/orban-viktor-ervenyt-szerzunk-magyarorszag-erdekeinek-2920222/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[26] http://www.magyarkurir.hu/hirek/veres-andras-keresztenyeknek-segiteniuk-kell-az-uton-levoket/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[27] http://nol.hu/belfold/erdo-peter-embercsempessze-valnank-ha-befogadnank-a-menekulteket-1560839. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[28] https://mno.hu/belfold/szegedi-puspok-ferenc-papa-teved-1303475. (Letöltve: 2018. 09. 06.).

[29] https://vs.hu/kozelet/osszes/kikeri-maganak-a-washington-post-cikket-kiss-rigo-laszlo-0908 (Letöltve:2018. 09. 06.)

[30] https://www.magyarkurir.hu/hirek/-mit-tesz-isten-en-is-december-17-en-szulettem-marfi-gyula-az-ad-limina-latogatasrol. (Letöltve: 2018. 09. 06).

[31] https://index.hu/belfold/2015/09/05/a_pannonhalmi_apatsagon_is_menekultek_vannak/. (Letöltve:2018. 09. 06.)

[32] https://444.hu/2017/03/20/most-az-esztergomi-puspok-allt-ki-a-menekultek-mellett. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[33] https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szombathelyi_megyespuspok_szekely_janos_befogadna_menekult_ocsen. (Letöltve:2018. 09. 06.)

[34] http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/afrikai_es_pakisztani_menekulteket_is_befogadott. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[35] https://www.magyarkurir.hu/hirek/menekulteket-fogadott-be-kormendi-plebanos. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[36] https://index.hu/belfold/2016/12/19/kormend_menekulttabor_nemeth_zoltan_plabanos_befogadas/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[37] https://index.hu/belfold/2015/09/08/kiss-rigo_a_papa_nem_tudja_mirol_beszel/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[38] http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20150714_menekultek_szazait_integraljak_a_reformatusok. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[39] https://24.hu/kozelet/2017/10/10/az-egyhazak-nem-osztjak-orban-allaspontjat-ocsenyrol/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[40] https://24.hu/belfold/2017/09/28/meg-a-lelkesztarsak-is-szamon-kerik-a-menekultekert-kiallo-puspokot/.  (Letöltve: 2018. 09. 06.)

[41] http://www.reformatus.hu/mutat/a-szellemi-honvedelem-pillerei/. (Letöltve: 2018. 09. 06.)

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.