egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/5. számában

Sokan ezt kényes ügynök-kérdésnek, mások a rendszerváltozást követően egyáltalán nem fontos témának tartják. Ők azt mondják, ne foglalkozzunk annyit a múlttal, inkább a jövő építésén munkáljuk. Ismét mások a megbékélést sürgetik. Gyakran halljuk az előző rendszerben vezető beosztást betöltöttektől, hogy nem lehetett mást tenni, sőt a békepapok és esetleges kollaboránsok még hozzáteszik, hogy ők mentették meg az egész egyházat.

Mi is az igazság?

Miért fontos a múlt feltárása?

Tömören megfogalmazva: azért, hogy még egyszer ne kövessük el a múlt hibáit, hanem tanuljunk belőle. Nem árt pontosan tudni, mi is történt velünk. Meg kell ismerni, hogy egy kihívásra többféle választ is lehetett adni, s azt sem árt néha megjegyezni, hogy a keresztény ember számára az evangéliumok Krisztusa a követendő példa.

S közben végig kell járnunk több korszakot, a rákosi diktatúrától a kádárizmus végéig, s érdemes megismernünk az 1945 után létrejött „földalatti” egyházat, a rendek feloszlatását, egyházi intézmények megszüntetését, a kisközösségi mozgalmakat, az emigrációban élőket, Róma szerepét, XXIII. János - a nagy reformer – pápa magyar viszonylatban nem túl szerencsés nyitását, VI. Pál teljesen elhibázott keleti egyházpolitikáját, II. János Pál segíteni akarását, s annak ellaposodását, a sokat vitatott papi békemozgalom nem túl fényes szerepét, az egyházi sajtó vesszőfutását, a hitoktatásban elért eredményeket, Mindszenty bíboros életét, Lékai túl kis lépéseit, Paskai félős defenzív irányítását, mely felelős az elmúlt 15 év eredménytelenségeiért… S közben jó lenne a még élő kortanúk megismerése, írásaik, a velük kapcsolatos dokumentumok összegyűjtése.

Saját egyházunk múltjának feltárása elsősorban a mi feladatunk kell, hogy legyen. Érthetetlen, hogy a teológiákon tanító egyháztörténészeinknek ez még nem jutott eszükbe. Miért? S mire várunk? Mivel Magyarországon a kutatás teljesen szabad, bárki, aki megfelelő mandátummal bír, kutathatja az egyházakkal kapcsolatos iratokat is. Lehet, hogy kívülről, pusztán a rendelkezésre álló dokumentumokat tanulmányozva más kép rajzolható az egyház elmúlt évtizedeiről, mint belülről, a sok szenvedést tanúságtételt látva és olvasva. Mindenekelőtt azt a rendszert kell bemutatnunk, melyben éltünk, hisz az egyes ember felelőssége csak ezután következik.

Milyen dokumentumok állnak rendelkezésünkre?

Nagy örömöt jelentett nekünk, hogy az Országos Levéltárban az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH)teljes anyaga rendelkezésünkre állt. Ez nem semmisült meg. Így pontos képet lehetett alkotni a kommunista államhatalom hivatalos egyházpolitikájáról. Rendkívül érdekes volt látni, hogy a Hivatal emberei milyen előrelátóan építették fel saját egyházi „kádereiket” s juttatták őket nem egyszer a püspöki székekbe, vagy hogy, milyen alaposan előkészítették a Vatikánnal folytatott tárgyalásokat, s hogy érvényesítették szándékaikat. Érdekességként megemlítem, hogy Miklós Imre ÁEH-ja szoros kapcsolatot tartott a Belügyminisztériummal (BM), rendszeresen kikérte BM hírszerzési adatait a Vatikánról. Ezekről pontos jegyzéket készítettek, s ezek ránk maradtak. Még az is előfordult, hogy a pápa tervezett beszédének vázlatát is ismerték.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában megtalálhatók a BM különböző iratai, vizsgálati és objektum dossziék, ügynök jelentések, megfigyelési és lehallgatási jegyzőkönyvek. Persze tanulmányozni kellene az igazságügyi iratokat (IM), a külügyi iratokat (KM), és fontos lenne a BM. irattárát is megismerni. A megyei levéltárakban megtalálható megyei egyházügyi titkárok anyagai is tanulmányozásra várnak. Össze kellene gyűjteni a békemozgalom iratait, de jelenleg nem is tudjuk, hogy hol őrzik ezeket. Az egyházmegyei levéltárak anyagait is meg kellene ismerni. Rendkívül fontos a kortárs dokumentumok összegyűjtése, írások, újságcikkek, fotók, filmek, s a legfontosabb a még élő tanuk visszaemlékezéseinek, írásainak megismerése, rögzítése.

Példát kellene mutatnunk.

Lénárd Ödön 1989-ben megkereste az akkori püspöki kar tagjait, s javaslatot tett a múlt rendbetételére. Négy püspök válaszolt levelére, ám érdemi választ senki nem adott. Néhány év múlva megismételte kezdeményezését, sajnos eredménytelenül. Ezért nyolc évtizeddel a háta mögött maga kezdte szívós munkával összegyűjteni az anyagokat s menteni a még menthetőt. Tudta, hogy az egyház időzített bombán ül. Hetényi Varga Károly hősies erőfeszítéssel elvégzett vagy inkább elkezdett munkája is folytatásra vár. Miben kellene hát példát mutatnunk?

Magyarországon még egy szervezet sem volt, amely szembenézett volna a múltjával. Néha előkerül egy-egy karton, s tartalmát aktuálpolitikai célok érdekében kiszivárogtatják. Az egyházban azonban a bűnbánattartásnak pontos szabályai vannak. A bűnt be kell vallani, ha a közösség ellen vétettünk, akkor nyilván a közösség előtt is, bűnbánatot kell tartani s aztán jóvá kell tenni az elkövetett rosszat. A bűn feldolgozása vagy az emberi gyengeség kijavítása a dolog súlyától függően nyilvánvalóan több-kevesebb időt vesz igénybe. Az is világos, hogy a súlyosan vétő személyeknek bizonyos feladatokról vissza kell vonulni. Ám rendkívül lényeges, hogy a közösség a bűnbánók segítségére is siessen, ne közösítse ki őket, hanem megbocsátó jósággal álljon mellettük. Óriási súlya lenne a magyar társadalomban egy őszinte, következetes múlttal szembenézni tudó, s ezt rendkívül kulturáltan megtevő lépésnek. Nem kisebbek, hanem példaképek lennénk ezáltal.

Az egyháznak szabadnak kell lenni.

A múlt feltárása nélkül egyházi vezetőink egy része zsarolható. Kutatásainkból úgy tűnik, hogy a katolikus papság közel 20 százaléka érintett az ügynök-kérdésben. Mindenekelőtt a püspöki kar tagjai, teológiatanárok, püspökségi alkalmazottak, a városi plébániák vezetői, egyszóval azok, akik kulcspozícióban voltak.

Természetesen nem 100 százalékos érintettségről van szó az imént felsoroltak körét illetően sem. Annyit bizonyosan elmondhatunk, hogy néhány püspökségen az ordinárius és teljes munkatársi csapata, sőt a püspökségi sofőr, portás, takarító is az állambiztonsági szolgálatoknak jelentett. Voltak kivételek, de úgy tűnik, nem ez volt a jellemző. Teljes bizonyosságot csak akkor nyerhetünk, ha a korszakra vonatkozó minden irat rendelkezésünkre áll. Jelenleg ettől még messze vagyunk.

Magyarországon rendszerváltozásról és nem rendszerváltásról beszélhetünk. Vagyis 1990- ben sok minden változott, de nagyon sok minden továbbélt és lehet, hogy a mai napig is továbbél. Az egyháznak rendkívül káros, ha a pártállam trón és oltár szövetségében gondolkodó vezetői a régi mentalitásukat vihetik bele mai munkájukba. Ez nem szolgálja a közösség építését, az egyház függetlenségét. Nem is beszélve arról, hogy nagy a kísértés a mindenkori hatalom részéről, természetéből kifolyólag, hogy visszaéljen azokkal az információkkal, melyek a múlt feltárásának elmaradása miatt birtokában vannak.

Figyelemre méltó, hogy egy-egy püspök 6-os kartonját tanulmányozva pontosan ismerjük M(munka)-dossziéinak számát, s ezt át is tanulmányozhatjuk, egészen addig, amíg püspök nem lett. Ezt követően azonban sokuknál a mai napi titkosítottak a jelentéseik. Például a „Kerekes” és „Rábai” fedőnevű püspök anyagát végigtanulmányozhattuk püspökké történt kinevezésükig. Ezt követően azonban már nem állnak rendelkezésre a jelentéseit tartalmazó dossziék. Ebből is azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a hatalomnak érdekében állhat a felső egyházi vezetés kézbentartása.

Miben reménykedhetünk?

A Püspöki Kar szeptemberben döntött arról, hogy felállít egy egyházi múltat feltáró intézetet.

Az intézet felügyeletét a Püspöki Kar részéről Várszegi Asztrik püspök főapát látja el.

Mindenképpen előrelépésnek kell értékelni ezt a döntést, hisz végre érzékelik püspökeink, hogy „időzített bombán” ülnek, ezért valamilyen módon szeretnék a múlt feltárását elindítani. A Püspöki Kar téli konferenciáján fogják kinevezni a leendő intézet vezetőjét. Reménykedünk abban, hogy nem olyan embert bíznak meg a feladatok koordinálásával, aki a múltat illetően érintett, ill. eddig semmi érdemleges kutatómunkát nem végzett. Fontos, hogy a vezető és munkatársai elfogulatlanok, nem zsarolhatóak, ugyanakkor másokkal együttműködni akarók legyenek.

Az előző rendszer bemutatása és a Vatikán keleti egyházpolitikájának leírása egyaránt fontos eleme az elvégzendő munkának. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik életükkel példát mutattak, ha kellett hitükért börtönt és üldöztetést, sőt vértanúságot szenvedtek, s bebizonyították, hogy így is lehetett. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a jövő egyházát a hitvallókra, a tanúságtevőkre építjük vagy a hatalomra törő kollaboránsokra!

Szabó Gyula plébános

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.