egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/3. számában

Az elmúlt tanév elsőrangú egyházpolitikai vitatémája az egyházak által fönntartott oktatási intézmények állami finanszírozása volt. Az Oktatási Minisztérium (OM) csökkenteni akarta az egyházi iskolák támogatását, ami ellen az egyházak tiltakoztak. Az egyre terebélyesedő számháborúban idővel már a szakemberek is nehezen igazodtak ki. Végül az OM a legtöbb ponton engedett, de ez nem akadályozott meg egyes egyházakat abban, hogy vélt vagy jogos sérelmeik orvoslása érdekében az Alkotmánybírósághoz forduljanak, amelynek döntése a jelen sorok írásakor még várat magára. A most kezdődő új tanévben minden bizonnyal tovább folytatódik a huzavona. Több Olvasónk is azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy segítsünk eligazodni az ellentmondásos adatok és értelmezések szövevényében. Az alábbiakban erre teszünk kísérletet.

 

Miről szól a vita?

A közoktatás (az óvodától a gimnáziumig, beleértve a diákotthonokat is) finanszírozása Magyarországon egyrészt a normatív, másrészt a kiegészítő támogatáson keresztül történik. A normatíva a minden diák után járó közvetlen állami támogatás, amelynek nagy része az ún. alapnormatíva, de egyéb tételei is vannak, mint például a más településről bejáró diákok támogatása, a kistelepülési normatíva, a tankönyvtámogatás, kollégiumi ellátás vagy iskolai étkeztetés. A normatívák azonban az oktatási intézmények költségeinek csak mintegy kétharmadát fedezik. A hiányzó harmadot a fenntartók (önkormányzatok, alapítványok) saját adó- vagy egyéb bevételeikből pótolják. Más a helyzet az egyházi oktatási intézményeknél: esetükben ugyanis a fenntartóknak, vagyis az egyházaknak, nem kell előteremteniük ezt az összegét, hanem ezt a mindenkori éves központi költségvetés ún. kiegészítő támogatás formájában biztosítja. Ez az önkormányzatok által előző évben nyújtott közoktatási hozzájárulás egy diákra jutó átlagának felel meg. A kiegészítő támogatás állami átvállalása révén az egyházi iskolák előnyösebb helyzetben vannak az önkormányzati és alapítványi iskolákhoz képest.

Magyar Bálint oktatási miniszter (SZDSZ) épp ezzel indokolta az új szabályozási tervezetet szükségességét: az OM nem akar különbséget tenni diák és diák között aszerint, hogy egyházi vagy önkormányzati fenntartású iskolába jár-e, ezért „közelíteni szeretné egymáshoz” a két iskolatípus támogatását. A tervezet kidolgozóit az is nyugtalanította, hogy a biztos iskolabezárás elől egyes önkormányzati iskolák az egyházhoz „menekültek”, ezáltal biztosítva a hiányzó pénzt működésük előteremtéséhez (ld. keretes írásunkat „Egyházi mentőöv az iskoláknak”). Ezáltal viszont az a furcsa helyzet áll elő, hogy minden egyes állami iskola „egyháziasításával” az adott intézményben ötven százalékkal növekednek a központi költségvetés terhei. Azt a felvetést, miszerint az önkormányzatokhoz és alapítványokhoz hasonlóan az egyházaknak is hozzá kellene járulniuk az általuk fönntartott intézmények finanszírozásához, az illetékesek azzal utasítják el, hogy az egyházaknak nincs adóbevételük, amiből ezt megtehetnék.


Egyházi mentőöv az iskolának
Sokan örömmel követnék a példát, ám mit szólna hozzá az állam?
Pécs–Abaliget

Felülírja a képviselő-testület korábbi döntését: mégsem szünteti meg az abaligeti iskola felső tagozatát. Cziglányi Zsolt helyi plébános, a pécsi Hittudományi Főiskola rektora ugyanis püspöki segítséggel mentőövet dobott. Egyházi iskolaként nagyobb fejkvóta jár majd, s az iskolát fenntartó önkormányzat fellélegezhet.

Katolikus iskola lesz az abaligeti általános iskolából, így – a korábbi tervekkel ellentétben – nem kell megszüntetni az intézmény felső tagozatát. Baritz István polgármester mellé felsorakozott a képviselő-testület, csütörtökön a késő esti órákig tartó egyeztetés során rábólintottak a Cziglányi Zsolt plébános ötlete alapján fogant „átalakulási” elképzelésekre. Így ha minden jól alakul – a másik három önkormányzat tagjai is veszik a lapot –, augusztus elsejétől új perspektíva nyílhat a kisiskola előtt.
Az egyházak oktatási intézményeik fenntartására magasabb gyermekenkénti fejkvótát kapnak az államtól, mint az önkormányzatok, mivel nekik nincsenek helyi adóbevételeik. Az abaligeti tanoda fenntartása évi 39 millióba kerül, ám kiszámították, hogy „átalakulva” pontosan 134 ezer forinttal több fejkvóta járna gyermekenként, mint jelenleg. S bár ez sem fedezné az iskolafenntartás költségeit maradéktalanul, a bezárás mégis elkerülhető, mivel csupán 11 millió plusz kéne, amit az iskola fenntartói már könnyebben állnak. Abaliget és Orfű ad 4-4 milliót, Husztót, Kovácsszénája és a plébánia pedig egyet-egyet. Erre mondta lapunknak a megyés püspök, Mayer Mihály: „A megyés püspök minden okos ötletre fogékony és megpróbálja előmozdítani a megvalósulását, ha némi összefogást is tapasztal.”
Abaliget az első olyan település megyénkben, ahol csak egyházi iskola működik majd szeptembertől. Kérdésünkre Cziglányi Zsolt elmondta, természetesen az egyház tanmenete szerint fognak oktatni, de a felvételnél a hitbéli hovatartozás nem lehet kizáró ok.
Az abaligeti iskolaátalakulásról Hárs József bólyi polgármester csupán annyit mondott: fölöttébb elgondolkodtató az eset, ugyanis a kisváros oktatási intézményei ilyen többlettámogatással nyereségesen működhetnének. Az iskoláját kínkeservesen fenntartó Csányoszró polgármestere, Mecskei Károly szerint sokan örömmel követnék az abaligetit, ám kérdés, hogy mit szólna hozzá az állam? Peterdi Dániel, megyénk református esperese pedig csak annyit mondott, hogy a helyi presbitériumok dolga volna a kezdeményezés, ám kérdés, hogy a cégtábla átfestésével valóban megteremthető-e az adott iskolában megkívánt szellemiség.

Kozma Ferenc

Forrás: Új Dunántúli Napló, 2004. március 8.

 

16 hónappal később:

Mentőövet dobott az egyház
Megmarad Az új gyakorló iskola névadója Szent Mária Magdolna, Abaliget Árpád-kori védőszentje – Utolsó pillanatban egy újabb esély a megyei „asztmaprogram” megvalósulására

Abaliget A képviselő-testület az iskola bezárásáról döntött, s már az iskolabusz is megérkezett, amivel ősztől Pécsre lehetne szállítani a gyerekeket, amikor a Pécsi Egyházmegye mentőövet dobott. Új iskolaként fog kaput nyitni a régi intézmény, Szent Mária Magdolna nevét véve fel.

Baritz István, a település polgármestere várakozással tekint a jövőbe. Az önkormányzati iskola ugyanis kaput zárt, ám mégis gyerekzsivajtól lesz hangos az öreg épület. Az egyház a település segítségére sietett. A polgármester szerint ezzel talán a régi nagy álom is megvalósulhat, hiszen az asztmaiskolai program – a megye beteg gyerekeinek barlangterápiája – újból érintésközelbe került.

Utóbbit megerősítette lapunk számára Cziglányi Zsolt, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora, aki több éve gondolkodik az iskola megmentésén, s így tervek sorát készítette el. Nem véletlenül, hiszen a település plébánosa is. Szerinte az asztmaiskola megteremtésével lenne mód arra, hogy megfelelő gyermeklétszámmal és ráfizetés nélkül működjék az intézmény, ám erre most szeptembertől még nem lesz mód. Cziglányi Zsolt úgy véli, hogy leghamarabb a jövő év elején kezdődhet meg a barlangterápia, elősorban pécsi gyerekek utaztatásával, később pedig egy korszerű kollégium segítségével.

Az alapító okiratot már benyújtották a megyei önkormányzathoz. Eszerint Abaligeten a Szent Mária Magdolna nevét viseli majd az a gyakorló általános iskola, amely mind az egyházi, mind pedig a világi egyetemisták oktatásának szolgálatába áll. Tanrendjében speciális művészeti oktatás is lesz, felekezeti hovatartozás nélkül fogadják a diákokat és több helyi pedagógus megőrzése mellett „frissítik” is a tantestületet.

Garadnay Balázs, a Pécsi Püspökség helynöke, püspökhelyettes lapunknak elmondta, hogy amikor sok falu elnéptelenedik és iskolabezárás fenyegeti a kistelepüléseket, külön öröm számukra, hogy az egyház hozzájárulhat az abaligeti intézmény megmentéséhez. Azáltal, hogy az iskola a Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének közös gyakorló helye lesz, a közismereti tárgyakat és a hittant tanító tanárjelöltek a városi gyakorlók mellett találkozhatnak egy kistelepülés diákjaival is. Fontos ez a találkozás, hiszen a hallgatók egy részét a későbbiekben hasonló vidéki környezetbe szólítja a hivatása. Azok a gyerekek pedig, akik elhagynák településüket más iskolát keresve maguknak, saját falujukban élhetik meg a gyakorló iskola minden előnyét.

Kozma Ferenc

Forrás: Új Dunántúli Napló, 2004. július 19.

A miniszteri előterjesztésnek az egyházi fenntartókat érintő legfontosabb pontjai az alábbiak voltak: kivonják a normatív támogatás köréből – mert nem kötelezően előírt oktatási, hanem egyéb oktatási, illetve szociális feladatnak tekintik – a tankönyvellátást, a kollégiumi szállást, az iskolai étkeztetést, a művészeti oktatást, a más településről bejáró diákok utáni normatívát és a kistelepülési normatívát. Ezen túl mintegy tíz százalékkal csökken a kiegészítő támogatás összege is. A javaslat érzékeny pontja volt, hogy az állam 2005-től nem biztosítja automatikusan az egyházi oktatási, szociális, egészségügyi intézmények alkalmazottai után a közalkalmazottaknak járó béremelés fedezetét. A parlament azonban – minden bizonnyal az egyházi tiltakozások hatására is – a miniszteri javaslatok többségét elutasította. Végül csak a bejáró-normatívát és a kistelepülési normatívát vonták el (amelyet az OM szerint részben eddig sem az egyházak, hanem a települések kaptak), és a tánc- és képzőművészeti támogatást csökkentették mintegy 15 százalékkal (megmaradt viszont az alapvető művészeti oktatás támogatása).

A katolikus, református, evangélikus, baptista, továbbá három keresztény kisegyház tiltakozott a tervezet ellen. A reformátusok helytelenítették, hogy a közoktatásban az állam szűkíteni akarja saját felelősségvállalásának mértékét. Szabó István református püspök a kormánykoalíció egyházakkal szemben tanúsított magatartását a korábbi dél-afrikai fajüldöző rendszer apartheidpolitikájához hasonlította. Veres András, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia (MKPK) titkára, az egyház elleni „összehangolt támadásról” beszélt. Szerinte a kormány tudatosan készült az egyházi intézmények ellehetetlenítésére, ezért ennek megszüntetése érdekében imára buzdította a pedagógusokat és a diákokat. 2004. december 14-én tüntetésre is sor került az OM előtt, amelyen pedagógusok, szülők és diákok mellett egyházi személyek, így Pápai Lajos győri püspök, is részt vettek. A katolikus egyház álláspontja szerint az OM tervezete sérti a jogbiztonságot, az esélyegyenlőséget, a hatályos törvényeket és a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződést is.

 

A jogi háttér

A jogi szabályozás áttekintését érdemes a rendszerváltáskor megalkotott, az állam és az egyházak kapcsolatát átfogóan szabályozó, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény rendelkezéseivel kezdeni.1 A 19 § (1) bekezdés így szól: „Az állam az egyházi jogi személy nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez – külön törvény rendelkezései szerint – normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt, illetőleg a támogatás az ilyen ellátásokra elkülönített pénzeszközökből történik”. Vagyis az egyházaknak az említett, többek között nevelési-oktatási tevékenységekre a központi költségvetésből normatív támogatás jár, mégpedig a hasonló állami intézményekkel azonos mértékben.

A finanszírozás részleteit a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény tartalmazza. Eszerint közoktatási intézményt egyházi jogi személy is alapíthat és tarthat fenn, amelyhez a központi költségvetés „normatív költségvetési hozzájárulást biztosít” (Kt. 118.§ (3) bekezdés). A normatíva mértékével kapcsolatban ­itt azonban már nem az „azonos” mérték kötelezettsége szerepel, hanem az, hogy a „nem állami, nem helyi önkormányzati intézményfenntartó részére megállapított normatív költségvetési hozzájárulás összege nem lehet kevesebb, mint a helyi önkormányzat részére ugyanazon jogcímen megállapított normatív hozzájárulás” (118.§ (4) bekezdés). Ezzel a törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy a nem önkormányzati iskolák a helyhatósági intézményeknek járó normatíván felül is kaphassanak állami támogatást. Hangsúlyozni kell, hogy a normatív támogatás csak akkor járt az egyházi és alapítványi fenntartóknak, ha azok az állammal közoktatási megállapodást kötöttek.

1996-ban módosították a közoktatási törvényt, miszerint az állami normatíva a nem állami és önkormányzati fenntartóknak is alanyi jogon jár. Ezen felül pedig „a helyi önkormányzat vagy az állam a költségvetési támogatáshoz kiegészítő anyagi támogatást adhat, ha a nem állami, illetve nem önkormányzati közoktatási intézmény – az e törvényben szabályozott megállapodás alapján – állami, illetve helyi önkormányzati feladatot lát el (118.§ (7) bekezdés)”. Egy kormányhatározat azonban úgy rendelkezett, hogy a kiegészítő támogatást az egyházi fenntartóknak biztosítani kell, amennyiben továbbra is fenntartják az egyházi jogi személyekkel kötött közoktatási megállapodást.2 Az Alkotmánybíróság a 22/1997. (IV. 25.) AB számú határozatában megerősítette ezt az egyházi fenntartók iránti „pozitív diszkriminációt”, sőt megállapította, hogy a nekik járó kötelező kiegészítő támogatás „alkotmányos követelmény”.

Az 1997-ben aláírt Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás (ún. Vatikáni szerződés) gyakorlatilag a már elért eredményeket rögzítette: „Az Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó” (1999. évi LXX. törvény 2 § 2. Cikk). Figyelemre méltó, hogy szöveg nem normatív és kiegészítő, hanem egyszerűen pénzügyi támogatásról szól, amely – külön kiemelve az állami és önkormányzati fenntartókat – értelemszerűen mindkettőt magában foglalja. Katolikus egyházi kimutatásokban a két támogatási fajta összevontan mint „normatív állami hozzájárulás” szerepel. Hasonló jogosítványokat szereztek más egyházak, illetve vallási közösségek is, amelyek erről az állam megállapodtak.

Ez volt tehát röviden az a folyamat, amely az „azonos mértékű” normatívától az egyházi iskoláknak kiegészítő támogatást csak lehetővé tévő szabályozáson keresztül az egyházi fönntartóknak járó többlettámogatás „alkotmányos követelményéhez” vezetett. Vallásilag elkötelezett, de nem egyházi fenntartású iskolák már nem voltak ilyen kedvező helyzetben, amint erre Sólyom László, az Alkotmánybíróság akkori elnöke rámutatott: a „magyarországi egyháziasítási trend 1997-re oda vezetett, hogy tényleges – és az alkotmánybírósági teszt szerint igazolhatatlan – különbség keletkezett az egyházi fenntartású és az egyébként vallásilag elkötelezett iskolák állami támogatása között”.3

Bár érthető az OM törekvése, miszerint nem akar ötven százalékkal többet fizetni egy diák után csak azért, mert egyházi iskolába jár, a jogi szabályozás ismeretében mégis azt kell mondani, hogy módosítási tervezete eleve kudarcra volt ítélve. Az egyházak kezdettől fogva bizonyosak lehettek abban, hogy a küzdelemből ők kerülnek ki győztesen, legalábbis kevesebbet veszíthetnek, mint az általuk egyébként sem kedvelt liberális oktatási miniszter. Magyar Bálint még abban sem lehet biztos, hogy az Országgyűlés által mégiscsak elfogadott csekélyebb mértékű elvonásokat az Alkotmánybíróság helybenhagyja. A Vatikáni szerződés ugyanis nem tesz különbséget kötelező és általános oktatási feladatok között, mint a miniszter, aki az előzőt finanszírozná, az utóbbit nem. Mindezen túlmenőn az OM által nyilvánosságra hozott számokat nem csak egyházi, hanem szakmai körökben is megkérdőjelezték. Igaz, a szakértők éppúgy nem adtak hitelt a – különösen a katolikus – egyház által publikált adatoknak sem.

Számháború

Az OM adatai szerint 2004-ben gyermekenként 476800 forintot költött az állam az egyházi oktatásban egy diákra, míg az önkormányzatiban 295900-at, melyet átlagosan valamivel több, mint 400000 forintra egészítettek ki az önkormányzatok saját forrásból. Vagyis az elmúlt évben a felekezeti iskolák a költségvetésből gyermekenként átlagosan mintegy 70 ezer forinttal kaptak többet, mint az önkormányzati iskolák. Mivel az önkormányzati kiegészítés az országos átlagot tükrözi, a szegényebb helyhatóságok esetében ez a különbség ennél jóval nagyobb is lehet, jegyezték meg egyes kommentárok. Ezen számítások szerint 2005-ben még akkor is mintegy 6000 forinttal többet kaptak volna az egyházi iskolák diákjai, ha az ismertetett miniszteri javaslatban felsorolt elvonásokat a parlament elfogadta volna.

Egészen más eredményre jutottak az ellenzéki pártok és az egyházak egyes képviselői. Veres András, a MKPK titkárának számításai alapján – ha a parlament elfogadja Magyar Bálint miniszter előterjesztését – „az egyházi iskolák diákjai másodrendű állampolgársági besorolást kapnak, ugyanis az egyházi iskolák együttesen mintegy 20 százalékkal kevesebb támogatást kapnak 2005-ben, mint az ugyancsak alulfinanszírozott önkormányzati iskolák”. Szerinte az egyházi iskolákban egy tanulóra jutó normatív állami támogatás összesen 43-69 ezer forinttal kevesebb, mint az önkormányzati intézményekben.

A felek adatai és eredményei annyira különbözőek voltak, hogy harmonizálásuk lehetetlennek tűnik. Miből adódhatnak az eltérések? Annyi a jelentésekből is kiviláglik, hogy az OM nem súlyozott átlagokat hasonlított össze, vagyis nem tudni, mennyire vette figyelembe, hogy más az intézményhálózat szerkezete az önkormányzati és más az egyházi fenntartók esetén. Az állami oktatásban ugyanis nagyobb arányt képviselnek az óvodák, amelyek normatív támogatása jóval alacsonyabb az iskolainál. Az egyházak viszont nagyobb arányban tartanak fenn iskolákat, így esetükben a fejpénznek is magasabbnak kell lenni az átlagosnál. Bár az egyházi fejpénz valóban magasabb, mégsem tudni, hogy ez ténylegesen tükrözi-e az eltérő oktatási szerkezetet. Tatai-Tóth András, az MSZP Oktatási Bizottságának tagja szerint erre figyelmeztették is az OM-et, de hiába: „Mi javasoltuk azt is, hogy ne globálisan számoljanak, hanem részletezve, ezt azonban nem fogadták el. Pedig állandó vita lesz addig, amíg összekeverik a különböző korosztályokat és intézményeket, és az óvodásokat nem az óvodásokkal, a nemzetiségi iskolában tanulókat nem a nemzetiségi iskolákban tanulókkal vetik össze”.

Valószínűleg Dr. Kéri Tamás, a Dunamelléki Református Egyházkerület jogtanácsosa járt a legközelebb az igazsághoz, amikor a következőt írta: „egyértelmű, hogy olyan számháborúról van szó, melyben minden fél a saját – és minden bizonnyal igaz – számait hangoztatja. Nem egymás indokait cáfolják a nyilatkozók – úgy lehet, azok igazak is –, hanem a végösszegen belüli különféle jogcímen kapott összegek nagyságát” (Népszava, 2004. november 13.). Mindenesetre azzal, hogy a parlament nem fogadta el a tervezett módosítások nagy részét, a fenti számok is aktualitásukat vesztették. Megbízható adatokat azonban most is csak 2003-ig bezárólag lehet közölni, mindenekelőtt azért, mert az egyházaknak járó kiegészítő támogatás pontos összege függ az önkormányzatok által előző évben nyújtott kiegészítő hozzájárulás átlagától. A tervezett és ténylegesen kifizetett összegek között így elsősorban ennél a tételnél lehetnek jelentősebb eltérések (ld. Táblázat).

Önkormányzati intézmény

Egyházi intézmény

Tervezett

Tényleges

Tervezett

Tényleges

Egy főre jutó normatíva

266950

260746

308127

313832

Egy főre jutó kiegészítő támogatás

124723

150762

164957

150762*

Egy főre jutó összes támogatás

391673

411508

473084

464594

* Az egyházi kiegészítő támogatás 2003-ban 132833, a 2004-ben az előző évre utólag fizetett kiegészítés 17929 Ft/fő volt (a 2003. évi költségvetés végrehajtásáról szóló, a parlament által 2004. október 25-én elfogadott törvény szerint).

Táblázat: Önkormányzati és egyházi közoktatási intézmények támogatása 2003-ban

A helyzetet csak bonyolítja, hogy egy a közelmúltban közzétett nyilatkozat szerint a katolikus egyház nemcsak a tervezett jövőbeni, de a már véglegesnek tekintett és a parlament által elfogadott múltbeli kifizetéseket is kevesli. A kifogásolt támogatások nagy része ráadásul a Fidesz-kormány idejére esik, illetve a Fidesz-kormány döntése alapján – amelyik újabb és újabb támogatásokat adott az egyházaknak – került átutalásra. Hiába növekedett négy év alatt a normatív hozzájárulás és kiegészítő támogatás több, mint két és félszeresére (ld. Diagram), a „katolikus egyház szakértői” szerint „az állam négy év alatt a törvényben előírt összegnél mintegy másfél milliárd forinttal kevesebbet fizetett ki a katolikus iskoláknak. A diákok létszáma után járó kiegészítő támogatásról van szó. Az egyházi számítás alapján az elmaradás 2000-ben mintegy kilencmillió forint, 2001-ben több mint 270 millió volt, 2002-ben már meghaladta a 730 milliót, de még 2003-ban is elérte az 510 millió forintot. (Tavalyi és idei adatok még nincsenek.)”. (Népszabadság, 2005. július 29.). Mindeközben az egyházak számláin csak a közoktatásban 2003 során közel kétmilliárd forint „ragad bent”, vagyis ennyi nem jelent meg a kiadási oldalon. Ezáltal az egyházak valószínűleg az egyetlen olyan fenntartók, amelyek közfeladat ellátása során „tőkefelhalmozásra” is képesek.

Diagram: Egyházi közoktatási intézmények normatív és kiegészítő támogatása 1998-2003

Pénz és szellemiség

Nem kell különösebb empátia ahhoz, hogy megértsük, mennyire kellemetlen a kialakult helyzet az állam képviselőinek. Sehol a világon nem nézné jó szemmel egy kormány, hogy miközben saját intézményeit sem tudja finanszírozni, ötven százalékkal többe kerül neki, ha ezeket az egyházak átveszik tőle. A kiegészítő hozzájárulásnak nemhogy a megszüntetése, de a lefaragása is reménytelen harcnak tűnik, amely egyrészt több törvénymódosítást és érvényben lévő megállapodás újratárgyalását tenné szükségessé (ami elve kudarcra van ítélve, bizonyára ezért nem is próbálkozott vele az OM), másrészt pedig az egyházak heves ellenállását váltaná ki. A legegyszerűbb az lenne, ha a kiegészítő támogatást is – a normatívához hasonlóan – minden fenntartó, így az önkormányzatok és alapítványok esetén is, átvállalná a központi költségvetés. Ezt azonban jelenleg nem bírja el a költségvetés, hacsak ezt az összeget nem vonnák el az önkormányzatoktól, ami által viszont emezek válnának működésképtelenné. Ugyancsak egyértelmű megoldást jelenthetne, ha törvény rögzítené, hogy minden fenntartónak meghatározott arányban hozzá kell járulnia a közoktatás költségeihez. Ez persze az ingyenes állami oktatás végét harangozná be, és szintén több törvénymódosítást igényelne. A kialakult helyzetben ezért mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy az eddig alkalmazott számítási eljárást pontosítsák és azt jogszabályban rögzítsék.

Természetesen nincs semmi kivetnivaló abban, ha a közélet szereplői legális keretek között megpróbálnak boldogulni. A „pozitív diszkrimináció” az egyházi fenntartókat juttatja előnyösebb helyzetbe, és érthető, ha ők ezt a helyzetet igyekeznek kihasználni. És mégis kérdések vetődnek fel! Nincs-e valami igazság az itt-ott olvasható kritikában? Az egyik napilap szerint például „az egyház úgy harcol diákjaiért, hogy ne kelljen egy fillérrel se többet intézményeire fordítania”, miközben saját „költségvetése nem nyilvános”. 2003-ban a katolikus egyháznak bevallottan 22 milliárd forint saját bevétele volt, de ebből nem kívánt – egy viszonylag csekély mértéken túl – közfeladatot finanszírozni. Valóban az a döntő, hogy az egyháznak nincs „adóbevétele”, csak „egyéb bevétele”? Hiteles-e az egyház „társadalmi szolgálatáról” beszélni, ha ez az egyházat anyagilag „pozitívan diszkriminálja”? Csodálkozhatunk-e, ha az abaligetihez hasonló esetek sértik a társadalom egy részének igazságérzetét: az egyházi fenntartó nemcsak ötven százalékkal magasabb fejkvótát kap, hanem a régi iskola gyakorlóiskolává minősítésével plusz kiemelt normatívához jut, sőt továbbra is követeli az önkormányzatok hozzájárulását, miközben tetszés szerint bocsáthatja el a tanárokat, illetve „frissítheti” fel a tantestületet?

Gáncs Péter evangélikus püspök szerint „újra meg újra felbukkan a kísértés, ’kössünk üzletet Isten nevében, Isten ürügyén’. Az egyház, amelynek lényege a szolgáltatás, évről-évre, őszről-őszre költségvetési tétellé silányul – mondta. Ördögi csapda, kényszerpálya ez, amiből ki kell kerülni, mert az egyház nem egy rosszul működő vállalkozás, amit államilag finanszírozni kell, hanem az imádság és a gyógyulás otthona” (Népszava, 2004. november 9.).

Wildmann János

 

1 A jogi szabályozás bemutatásában Köbel Szilvia: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény, valamint a közoktatási törvény viszonya – az egyházak vonatkozásában c. tanulmányát követem (Kézirat).

2 1080/1996. (VII. 23.) Korm. hat. az egyházi jogi személyek által fenntartott nevelési-oktatási intézményekkel kötött közoktatási megállapodásokról.

3 Sólyom László: Az oktatási törvény és a világnézeti semlegesség, in: Ius Privatum, Budapest, 2001.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.