egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2016/4. számában

A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSÉNEK FOLYAMATA, A SZEMÉLYISÉG ÉS ISTENKÉP KÖZÖTTI KAPCSOLAT*

Fontosnak látom a személyiség fejlődésének nagy vonalakban történő áttekintését, hiszen a személyes istenkép alapja az ember személyiségéhez kötődik. A személyiség alakulása már a magzati életszakaszban elkezdődik, amikor is jelentősen kihat a magzatra az a tény, hogy szülei akarták-e vagy sem. A későbbiek során „az anyával (vagy elsődleges gondozóval) kialakított kapcsolata hat a csecsemő énképére, önértékelésére és szülőképére/anyaképére, s ezen keresztül lehet befolyása az istenképre”.1 Mindez természetesen hatást gyakorol a későbbi életszakaszokra. A személyiség alakulását, változását valamilyen szinten a személyes istenkép alakulása is követi. Például, ha valaki úgy gondolkodik Istenről, hogy az Isten nem figyel rá, számára ő csak jelentéktelen senki, nem számíthat Rá… stb., az visszavezethető arra is, hogy a családjában, gyermekkorában nem kapott elegendő figyelmet, és ez kihatott a személyiségére. A személyiség alakulásán az is tükröződik, hogy az egyén élete Istennek átadott-e, vagy életének menetét a belső késztetések sodrásai alakítják. Ebben a sodrásban elemi erőként lehet jelen a bűn, amelynek nagyon sok megnyilvánulása van. Az egyik alapvető megjelenése, hogy az ember saját személyiségének a trónján ül, ott, ahol Istennek kellene ülnie. A bűnös ember számára ez így abszolút természetes, de az evangélium ismeretén keresztül felismerheti bűnös helyzetét, és bűnbánatra jutva változtathat életén. Ehhez a felismeréshez viszont meg kell ismernie Jézus Krisztust, majd önmagát is; azt a személyiséget, amely az összetett, folyamatosan változó, formálódó ént tükrözi. Mi is a személyiség? Vankó Zsuzsa2 megfogalmazása alapján

a személyiség kétségtelenül létező valóság, de rendkívül nehéz precízen meghatározni. Csaknem vele azonos fogalom a jellem, amely az egyes ember jellegzetes lelki tulajdonságainak az összességét jelöli. Az ember egyedi személyiségét vagy jellemét több tényező alakítja: a születéskor magával hozott genetikai hajlamok, továbbá a szülői nevelés és a környezeti hatások, de legfőképpen az egyén személyes szabad választásai.

 

A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSE

Ebben a részben célom, hogy képet adjak a személyiségfejlődés bemutatásáról, Gordon W. Allport3 személyiségelmélete alapján. Allport szerint a személy az, aki ő valójában, függetlenül attól, hogy ő maga vagy a külvilág miként látja, definiálja. Az emberi személyiség társadalmi, szociális és családi környezetben fejlődik, munkálódik ki és tud megnyilvánulni. Így „a személyiség azon pszichofizikai rendszerek dinamikus szerveződése a személyen belül, amely a személyre jellegzetes gondolati, viselkedési és érzésmintázatokat hozza létre”.4 Az ember egyedi „alkotás”, így pontosan olyan egyedi személy, mint ő, sem előtte, sem utána nem volt és nem lesz. Allport megfogalmazása szerint:

Az én sajátos öröklött adottságaim, korai tapasztalataim, temperamentumom, az agyi kapacitásom, érzelmeim, motívumaim, pulzusszámom, emlékezetem, kulturális történetem és képzelőerőm alkotják mindazt, ami egyetlen, egyedi individuális működéssé kapcsolódik össze. Egy rendszert alkotnak, amely különféle alrendszerekből épül fel.5

Mivel a személy viselkedik, gondolkodik, valahogyan viszonyul környezetéhez, mindez pozitív vagy negatív hatást gyakorol rá, aminek hatása megjelenik a személyiségben is. Gyakran a személyiség szinonimájaként használják a karakter fogalmát.

A karakter az ember személyes jegye, személyiségvonásainak mintázata, életstílusa. A karaktert jobban látjuk úgy meghatározni, mint értéket, a személyiséget pedig, ha úgy tetszik, mint értékmentes karaktert.6

Mindezen túlmenően egy következő fontos jellemzője a személynek a temperamentum; ez kapcsolatban áll az intelligenciával és a fizikummal, amelyek az idők során változnak, illetve valamilyen szinten változtathatók.

Már a csecsemő is rendelkezik potenciális személyiséggel, bizonyos képességekkel és jellemvonásokkal. Az ember szellemi képességeit meghatározzák vele született adottságai, a környezete által nyújtott ingerenciák hányadosai, az otthoni bánásmód és még sok további tényező, amely hatással van a személyiség és az intelligencia fejlődésére. Az intelligencia szorosan összefügg a személyiség alapvonásaival, az egyén érdeklődési szintjével, életfelfogásával. Az embert nagymértékben befolyásolják az öröklött tényezők, az viszont, hogy milyen mértékben határozzák meg az intelligenciát, a vérmérsékletet és a személyiséget, nem bizonyított. Allport szerint a kutatások lényegében azt támasztják alá, hogy a genetikus befolyás főleg az alkatra, a vérmérsékletre és az intelligenciára van hatással.

További fontos tényező az én meghatározása, az én érzése, amelynek segítségével az ember képes személyes állapotát a másikétól megkülönböztetni. Allport szerint az énérzés két struktúrája az alacsonyrendűség érzése és a lelkiismeret. Minthogy az én tanult jellegű, a tanulási törvények nagymértékben meghatározzák. Mindettől függetlenül tudjuk, hogy emberi természetünk nagy részének soha sem vagyunk a tudatában. „Annak, ami személyiségünkön belül végbemegy, legnagyobb része ilyen vagy olyan módon egy tudattalan réteghez kapcsolódik.”7

Allport szerint személyiség alapelemei, vagyis az általános vonások folyamatos fejlődésük, változásuk ellenére is egyfajta állandóságot mutatnak az ember viselkedésmódjában. Ilyen vonás például a mogorvaság vagy a kedvesség, a beszédesség vagy a szótlanság – ezek mind a személyiségen belül léteznek. A vonás meghatározása általában empirikus, merthogy egy személy esetében meghatározható bizonyos adott viselkedésmódja, annak gyakorisága és reakciója a különböző helyzetekben.

Az ember részekből áll, és jelleme az őt alkotó vonások együttese. Ezek a vonások mások és mások minden embernél, sőt időről időre még ugyanannál az embernél is változnak. Az emberi jellem nem állandó, mert az őt alkotó vonások vagy minőségek ingadozóak. Ezek jönnek és mennek; életünk folyamán lelohadnak, vagy nagy erővel fellobbannak.8

Ezek alapján nagyon sokféle általános vonással találkozhatunk: például neurotikus hajlam, extra- és introverzió, szorongás, teljesítményszükséglet stb. Allport a személyiség idiografikus (egyéni rajzolású) megközelítése értelmében a hangsúlyt az ember egyediségére helyezte, miszerint léteznek olyan vonások, amelyekkel csak egyetlen ember rendelkezik, vagyis ahány ember, annyi önálló vonás létezik.

A személy egyéniségét nagymértékben színezi az úgynevezett személyes diszpozíció jelenléte, amely lehet uralkodó, központi vagy másodlagos a személyiségben. Fontosnak látom a diszpozíció definiálását:

A személyes diszpozíció az egyénre jellemző olyan általános neuropszichikus struktúra, amelyet számos funkcionálisan egyenértékű inger kiválthat, és amely az alkalmazkodó és stiláris (stílusbeli) viselkedés konzisztens (egyenértékű) formáit idézi elő és irányítja.9

A személyiség fejlődésében meghatározó következő tényező a személypercepció (személy­észlelés). Az ember az élete folyamán igyekszik önmagát és a környezetében lévőket megismerni, motivációjukat felismerni. Ez nem egyszerű, hiszen nagy szerepet játszik az emberben megjelenő első benyomás, vagy a másik önfeltáró vagy éppen rejtőzködő hajlama. Fontos ebben a folyamatban, hogy mekkora tapasztalattal, milyen intelligenciával, milyen érettségi szinttel rendelkezik az ember, de fontos tényező a nemi hovatartozás is. Amint látható, ez a folyamat nagyon összetett, sokrétű, s mindez jelentősen hat a személyiség fejlődésére.

 

AZ ÉRETT SZEMÉLYISÉG

Érdemes egy kicsit rápillantani arra, milyen az egészséges, érett ember, az egészséges személyiség. Pál apostol az Efézusiakhoz írt levelében arról tanít, hogy fel kell növekedni a felnőtt férfikorra – szellemi értelemben –, hogy többé ne legyünk gyermekek. Ez a felnövekedettség egy érett személyiség esetében sokkal hamarabb realizálódhat, hiszen egy érett kereszténynek nagy valószínűséggel egészséges(ebb) az istenképe.

Az egészséges személyiség megállapításához tudnunk kell, mit értünk azon, hogy egészség, szellemi épség és érettség, noha maga a definíció kultúránként változhat. A nyugati világ az individualitást hangsúlyozza, a személyes lehetőségek megvalósítása áll a középpontjában. A személyiség érettsége nem feltétlenül korhoz kötött, hiszen egy tizenegy éves gyermek, aki korát messze meghaladóan érett, sokkal több jelét mutathatja az érettségnek, mint megannyi énközpontú és neurotikus felnőtt. Allport szerint „az egészséges (érett) személyiség tevékeny ura környezetének, személyisége bizonyos fokig egységes, és képes arra, hogy pontosan észlelje mind a világot, mind önmagát.”10

Az éretté válás útján az ember élete folyamán, akarva-akaratlanul kerülhet olyan élethelyzetbe, amelyből mély sérüléssel, sebzettséggel kerül ki. Ez a sebzettség, szenvedés megtörheti vagy éppen ellenkezően megerősítheti, építheti a személyiségét. Az élethez való viszonyulásában ebből a sebzettségből adhat valamilyen választ az élete következő szakaszára, szakaszaira. Vagy pozitívan építő, segítő, jobbító attitűddel, vagy negatív, romboló, megkeseredett attitűddel folytatja az ember az életét. Megfigyelések igazolják, hogy kiegyensúlyozatlan, boldogtalan gyermekkor is eredményezhet kiegyensúlyozott, érett személyiséget.

A továbbiakban szeretném felsorolni Allport hat kritériumát az egészséges személyiség meghatározására.

Az egészséges személyiség 1. nagymértékben kiterjesztett én-érzéssel rendelkezik; 2. mind közeli, mind távoli emberi kapcsolataiban elfogadó; 3. alapvető érzelmi biztonsággal rendelkezik, elfogadja önmagát; 4. a külső valóságnak megfelelően élvezettel és rugalmasan fesztelen, gondolkodik és cselekszik; 5. képes énje tárgyiasítására (objektivizálására), az önismerésre és humorra, 6. egy egységesítő életfilozófiával összhangban él.11

Minél éretlenebb és fejletlenebb valakinek a személyisége, annál többet foglalkozik önmagával. Saját világa, saját szükségletei és problémái alkotják létének súlypontját. Jellemző rá a következmények figyelmen kívül hagyása, hangulatának kiszámíthatatlansága, illetve a különféle érzelmi kitörések. Az énközpontú viselkedés a gyermekeknél természetes, de ha felnőttkorban is megmarad, az a pszichés fejlődés megrekedésére utal. Az ilyen ember élete arról szól, hogy ő folyamatosan kapjon, holott Jézus Krisztus életével éppen az ellenkező példát mutatta meg az emberiségnek.

A személyiség fejlődésének összegzéséhez jól illik Allport azon megfogalmazása, miszerint a személyiség egésze unitas multiplex, vagyis a sokféleség egysége. Az előzőekben a személyiség fejlődésének fontos szakaszait tekintettem át. Mindez nagyon összetett és sokrétű fejlődési folyamat, amely az egyén születésétől az élete utolsó pillanatáig tart. Mindannak összessége, amit és ahogyan megél az ember, amíg eléri érettségének végső állapotát, a Biblia szavaival: a felnőtt férfikort. A fejlődés során szerzett tapasztalatok függnek az egyén érettségi szintjétől, hiszen ugyanaz a tapasztalat más-más értelmezéssel jár más-más érettségi szinten. Az érés, tapasztalás interakcióinak hatására egy sajátos individuum fejlődik, aki sajátos módon, másoktól eltérően lép kapcsolatba környezetével. Meglátásom szerint ezeknek a folyamatoknak a milyensége nagymértékben befolyásolja a személyben kialakult istenképet, a hithez való viszonyulást.

 

A SZEMÉLYES ISTENKÉP ALAKULÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ KÜLSŐ ÉS BELSŐ TÉNYEZŐK

Amint az előző részben láthattuk, magának a személyiségnek a fejlődése egy egész életen át tart. Az alábbiakban a személyes istenkép alakulását követem nyomon, annak pszichológiai és teológiai perspektívájából. Noha elmondható, hogy az Istenről alkotott kép vizsgálata, annak bemutatása leginkább a lelkipásztor kompetenciája, fontosnak tartom, hogy a pasztorálpszichológus is rendelkezzék rálátással erre a területre, hiszen a segítségnyújtáshoz ez alapvető fontosságú. Természetesen nem magáról Istenről szeretnék itt képet alkotni, aki emberi szavakkal igen korlátozottan írható le, inkább az adott életszakaszra jellemző lelki folyamatokban megjelenő projekciókat, elképzeléseket mutatom be, amelyek befolyásolhatják, meghatározhatják a személyes istenkép alakulását.

 

A személyes istenkép fejlődése

A személyes istenkép alakulásának szakaszait a továbbiakban az emberi élet fejlődés-lélektanilag meghatározó szakaszaiban vizsgálom.

A gyermek az Istenről alkotott elképzeléseiben a külvilággal, különösen az elsődleges kapcsolataival való tapasztalatokra támaszkodik. Így az anyával és az apával összefüggő élmények a korai gyermekkor istenképének kialakításában lényeges szerepet játszanak.12

Ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy a gyermek tudattalanul is elsősorban a szülőjéről mintázza személyes istenképét. Amilyennek látja az apját, olyannak fogja látni Istent, vagy ha a családban az anya a domináns, amilyennek látja az anyát, olyannak fogja látni Istent is. Frielingsdorf13 is elismeri, hogy a szülők hatása egyaránt döntő, de nem játszanak kizárólagos szerepet a gyermeki istenkép kialakulásában, illetve vallási fejlődésében.

A továbbiakban az Erik H. Erikson14 által leírt nyolc, egymást követő, pszichoszociális szakaszán belül összevonást alkalmazva, öt szakaszban vizsgálódom, ahol minden szakaszt egy-egy válság (krízis)15 megjelenése, megoldása jellemez. Ezen szakaszok a csecsemőkor, gyermekkor, serdülőkor, felnőttkor, időskor. Erikson elméletét vizsgálva, azzal párhuzamosan jól végig kísérhetőnek látom a személyes istenkép alakulását az adott pszichoszociális életszakaszokban. Helmut Weiß16 szavait idézve: Erikson „elméletében felmutatja, hogyan fejlődik a személyiség, és hogyan találja meg identitását a szociális környezetében”. Fejlődéslélektani kutatásainak eredményeként megállapítja, hogy ifjúkora végére minden emberben kialakul egy többé-kevésbé konzisztens világszemlélet, amelyben a saját megéléseiből, tapasztalataiból leszűrt normák, értékek vannak valamilyen rendszerbe foglalva. A tapasztalati valóság megértéséhez ezek lesznek a kiindulási pontjai, bár egy adott életszakaszban még érhetik olyan behatások, amelyeken keresztül változik a világszemlélete, személyes istenképe.

 

Csecsemőkor

Erikson személyiségfejlődés-elméletében is komoly jelentőséggel bír a csecsemőkor, amely nagyjából az élet első éve. „E szakasz konfliktusa – az élet első és legfontosabb krízise – az alapvető bizalom és az alapvető bizalmatlanság között feszül.”17 A csecsemő ebben az időszakban teljesen kiszolgáltatott, szükségletei kielégítését szüleitől várja. Hitre való készségüket már a magzati és a csecsemőkor szakaszában is érhetik meghatározó hatások. A csecsemő első időszakában még nincsenek meg a szilárd határok az én és anya között, az én és a világ között, illetve az én és Isten között – a személyiség ekkor indul el a fejlődés útján. Pál Ferenc megfogalmazása szerint:

Egy csecsemő teljes egységben éli meg azt, ami ő, meg azt, ami az édesanyja, a környezete, amit a tárgyak vagy a körülötte lévő világ alkotnak. Ez számára alapvetően egyetlen egység. Nem különül el egy határozott Én-re meg Te-re, meg világra, hanem ez egy világ, miközben a határok kezdenek kirajzolódni és megnyilvánulni.18

Az alapbeállítottság szempontjából meghatározó, hogy milyen mértékben elégülnek ki érzelmi és fizikai szükségletei. Mindez a későbbi életszakaszaiban is tükröződni fog, illetve kihat az alakuló személyiségére, istenképére, hite fejlődésének az alapjaira. Ebben az életszakaszban alapozódik meg az ősbizalom, annak stabilitása vagy instabilitása. Ha ebben az időszakban túl sok frusztráció éri a csecsemőt, akkor a világhoz és a fontos személyekhez fűződő kapcsolataiban később zavarok léphetnek fel. A kötődésben keletkezett zavar tükröződni fog a felnőtt ember gondolati és érzésvilágában, illetve ez a kötődési zavar lesz kihatással az istenkapcsolatára is. Erikson szerint a reményre való képességet nagymértékben befolyásolja, hogy a legbensőbb érzéseket a bizalom vagy a bizalmatlanság határozza-e meg, ami azután tovább hat a személyes istenkép alakulására.

 

Gyermekkor

Következő életszakaszában a gyermek – szüleitől egy kicsit eltávolodva – elkezdi felfedezni környezetét s benne önmagát is „érvényesíteni”, majd folyamatosan erősödik benne az autonómia érzete. E szakasz jellemző problémaforrása a gyermek önálló tetteit kísérő szégyen és kétség, illetve a bűntudattal szembeni kezdeményezés. A gyermekben megjelenő emlékkép az anyáról, majd az apáról tartalmazza velük megélt személyes kapcsolatát. A freudi Ödipusz-konfliktuson túllépve a gyermek elindulhat az önállóság útján. Nagyon meghatározó, hogy ebben az időszakban a gyermek mennyi biztatást, szeretetet vagy ellenkezőleg, megszégyenítést kap szüleitől, környezetétől. Tapasztalatai nagy hatást gyakorolnak érdeklődési nyitottságára, a kezdeményezőképességére, hatalmi területeinek szélesítésére. A nem kielégítő szülőkapcsolat negatív istenképet táplálhat a gyermekben, és ugyanígy fordítva, hiszen ebben a korban a gyermek már rendelkezhet valamilyen istenképpel, amelyről objektíven rajzaiból vagy éppen az általa elmondott történetekből nyerhetünk információt. Ez a terület többek között a képzelet és a fantázia világa, amelynek a hit szempontjából is óriási a jelentősége. Fejlődése során egyre több tudást szerez Isten tulajdonságairól, megnyilvánulásairól. Robu Magda is hasonlóan fogalmazza meg tézisét, miszerint a gyermek addigi életében csak két olyan személlyel találkozott, akinek ekkora hatalma lett volna: a szüleivel. Ezért a velük kapcsolatos addigi tapasztalatait használja fel az istenreprezentáció kialakítása során, s így az esetleges korai sérülésekből fakadó torzulásokat is átviszi az istenképre.19

Látható, hogy a gyermekkorban kialakult személyes istenképre mekkora hatással van a szülőkép. A gyermek, növekedése során, intézményes keretek között is tanul Istenről, s elkezd benne kibontakozni egy úgynevezett istenfogalom, amelyet igyekszik összehasonlítani a szülők által közvetített istenképpel. Vagy ahogyan Robu fogalmaz:

A gyermek a nem tudatosan, implicit módon közölt hatások szerint alakítja istenképét, a tudatosan közölt hatásokat pedig megtanulja, mint „hivatalosat”, azaz istenfogalmába építi be azokat.20

Ebben az életszakaszban kezdődik meg az istenkép és a szülőkép közötti különbségtétel. Minél nagyobb a gyermek személyes istenképe és az istenfogalma közötti távolság, annál veszélyeztetettebb a kiegyensúlyozott istenkapcsolat fejlődése. A családban a gyermek ellentmondásosnak élheti meg Istent akkor, ha a szülők Isten tekintélyére hivatkoznak a nevelés folyamán, viszont saját életüket nem Isten szerint élik, vagyis a szülők eltérő istenképet közvetítenek. Ezek a közvetítések sokszor nonverbálisak, a tanítók, a szülők tetteikkel, cselekedeteikkel is kommunikálnak, adott esetben a kimondott szavaikkal ellentétesen.

 

Serdülőkor

Ebben az életszakaszban nagy érzelmi és fizikai változásokkal találja magát szembe a serdülő. Tudatosabban kezd el gondolkodni önmagáról, keresve a kapcsolódást a felnőttek világához. „E szakasz krízise tehát az identitás kialakuló érzése és a szerepkonfúzió között feszül.”21 Gyakran felmerülő kérdése: „Ki vagyok én?” Szeretné meghatározni énképét, s ez idő alatt sok szerepet kipróbál. A bizalom igénye jelentős ebben a szakaszban, a fiatal olyan embereket vagy eszméket keres, akikben és amelyekben hihet. Erikson fontosnak tartja a teljes identitásérzés kialakulásához, hogy értelmes módon, ötvözve szilárduljanak meg a korábbi szakaszokból származó énfogalmak, illetve ezeknek összhangba kell kerülniük a mások által, róluk alkotott elképzelésekkel. Amennyiben ez az összhang nem jön létre, különféle szerepkonfúziók léphetnek fel.

A másik nagyon fontos tényező a hitelesség. A fiatal nagyon gyorsan átérzi, hogy szülei, környezete, tanára hiteles-e, életvitelükben is megjelenik-e mindaz, amiről és ahogyan beszélnek. Jézus Krisztus teljes mértékig azonos volt azzal, amit tanított, ami a szívén, az a tetteiben és cselekedeteiben is jelen volt. Nem kertelt, nem sértegetett, mégis mindenkinek az igazságot szólta, úgy, hogy az mindenki számára érthető legyen.

Miután ebben a korban fontos szerepe van a szubjektivitásnak, ez megmutatkozik a meglévő istenkapcsolatban is. Különféle szubjektív elemek jelennek meg (szeretet, bizalom, öröm, kétség), amelyeken keresztül tovább formálódik a már meglévő személyes istenkép. A belső istenkép és az „elméleti” istenkép összehasonlítása között felfedezhet a serdülő bizonyos különbségeket, amikor is az agyban és a lélekben élő istenkép nem hasonlít egymásra. Amennyiben ez a különbség megmarad, a későbbi évek során további nehézségek adódhatnak, hiszen a tudatos és a tudattalan istenkép ugyanabban az emberben egymásnak ellentmond, ám ez a feszültség a lélek mély rétegeiben munkál, feldolgozatlanul.

 

Felnőttkor

E kornak az elején jelenik meg az intimitás és az izoláció közötti feszültség, majd az alkotóképesség kibontakozására kerül át a hangsúly. Az intimitás a teljes kapcsolatrendszerre kiterjed, beleértve Istent is. Erikson szerint csak a teljesen kiforrott identitású ember képes intim kapcsolatok kialakítására. A bizonytalan identitású ember vagy visszariad az intim kapcsolatoktól, vagy mindenféle elkötelezettség nélkül kezdeményez kapcsolatot. Az intimitás vagy annak hiánya hatással van az Istennel kialakuló kapcsolatra is. Az intimitás sikertelensége hozza magával a szociális vagy érzelmi izolációt, amelyen egy sérült, hamis istenkép csak súlyosbíthat.

Az alkotóképesség igénye, a családalapításon keresztül, az eszmék, művészi alkotások, illetve más, maradandó dolgok alkotásában fejeződik ki. Az érett ember figyelmét önmagáról és intim környezetéről egy tágabb, társas perspektíva felé fordítja. A generativitás22 képességének hiánya stagnálást eredményez. Ebben a helyzetben az ember magával van elfoglalva, énközpontúságából eredően saját jólléte van élete fókuszában. A fenti megnyilvánulások természetesen tükröződnek a hitéletében, az Istennel megélt kapcsolatában, illetve a gyülekezetben betöltött szerepeiben is.

Ebben az életszakaszban kristályosodik ki a hit, ami sokszor távolságtartásban nyilvánul meg akár a család, a korábbi közösség vagy a társadalom vonatkozásában. A személyes istenfogalom és az istenkép között feltáruló különbségek, amennyiben ellentmondások, csak erősítik ezt a helyzetet. A feszültséget okozó jelenséget úgy élheti meg az ember, hogy azt állítja az Istenről, hogy Ő egy szerető, gondoskodó, megbocsátó Isten, de a belső istenképe mégis egy büntető Istent takar, aki számon tartja a hibáit, bűneit, ezért félni kell tőle. Ily módon lehet eltérés az Istenről szerzett tudás és az istenkapcsolatban megjelenő személyes istenkép között, mégis e két ismereten keresztül épül fel ekkorra az az Isten-reprezentáció, amelyre már meghatározón hatnak az istentapasztalatok.

 

Időskor

A földi élet utolsó szakasza, a számvetések, a visszatekintések és az összegzések időszaka. Erre a szakaszra érik be az emberi élet gyümölcse, amely a teljesség élményében jelentkezik, vagy annak hiányában. Feszültség alakulhat ki az énintegritás és a kétségbeesés között. A feszültség létét vagy nem létét az határozza meg, hogy az egyén mennyire van megelégedve élete eredményeivel, tetteivel, döntéseivel, vagy éppen mennyi fájdalom és bűntudat van jelen az elégedetlen életérzetében, amely az elvesztegetettnek vélt múltból fakad. Ezekben a felismerésekben nyilvánvalóan döntő szerepe van ekkorra megszilárdult istenkapcsolatának, istenképének is. Ekkorra személyes istenképe és hite, amely eddig töredékes volt, valamiképpen egységes egésszé válik. Olyan tartalmak békülnek meg egymással a személyben, amelyek az előző fázisokban még nem fértek meg egymás mellett. Gondolok itt az igazságos és ítélő, a megbocsátó és büntető, illetve a szerető és a haragvó istenképekre. Valahogyan minden mindennel összefüggésbe kerül, minden megférhetővé válik egymás mellett. Német Dávid23 ezt az utolsó fázist az univerzáló hit fázisának nevezi: „ekkor már nem számít a felekezet, sokszor a vallás sem, hanem minden megtalálja a helyét egy átfogó rendben, az örökkévalóságban.”24

Összefoglalva, a fentiek alapján látható, hogy a személyes istenkép kibontakozása egy életen átívelő, az élet végéig tartó folyamat, amely a különböző pszichoszociális életszakaszokban szerzett tapasztalatoknak, hatásoknak megfelelően folyamatosan változik. Az egészséges istenkapcsolat megléte szempontjából fontos, hogy a személyes istenkép és istenfogalom a lehető legközelebb legyenek egymáshoz. Láthattuk, milyen jelentős hatást gyakorol a szülői és a különféle kapcsolati háttér minősége az ember életére, az Istenhez való viszonyulására és személyes istenképére. Az alábbiakban összefoglaló illusztrációként alkalmazom a Grom25 által felállított, a személyes istenreprezentáció alakulását befolyásoló főbb tényezőket összesítő modellt, amely lényegre törőn összegzi a fentiekben leírtakat.

 

AZ ÖNISMERET ÉS A SZEMÉLYES ISTENKÉP

Az előző részben a személyiség fejlődését követően az életszakaszokban megjelenő pszichoszociális sajátosságokkal és az azokhoz kapcsolódó istenképpel foglalkoztam. Ebben a részben a vizsgált területet még jobban leszűkítem, pontosabban a bemutatás fókuszát az emberi énre irányítom, azt is az önismeret kontextusában, David G. Benner26 nyomán.

Sajátosan emberi szükséglet, hogy mások szemében értékesnek, megbecsültnek érezze magát az ember, továbbá, hogy képes legyen tisztelettel és szeretettel tekinteni önmagára. A teremtésben az ember az, aki tudja önmagát kívülről is szemlélni, így nemcsak egy objektív kép alakul ki benne arról, hogy ő kicsoda, hanem egy minősítésekkel ellátott énkép is. Mivel a lelki hogylétre leginkább az önbecsülés van hatással, igen meghatározó, hogy mennyire pontos az ember önismerete. Kutatások azt mutatják, hogy ebben a képben az projektálódik,27 amit hisz az ember önmagáról hisz, nem pedig az, hogy ki is ő valójában. Ezek általában olyan információk gyűjteménye, amelyek nem mentesek a túlzásoktól, az általánosításoktól, a nagyításoktól és kicsinyítésektől. S hogy miért is fontos mindez az istenképünk vonatkozásában? Benner azt mondja: „nem ismerhetjük Istent mélyen anélkül, hogy magunkat is mélyen megismernénk, de mély önismeret sem létezhet mély istenismeret nélkül.”28 Vagyis, ha az önismeretünk felszínes, istenképünk is épp így felszínes lesz. Továbbá, egy hívő embernek téves lesz az önismerete, ha nincs azzal tisztában, hogy Isten milyennek és minek látja őt valójában. Miután az ember megismerte Istent, s azt, ahogyan Ő viszonyul az emberhez, majd azt, hogy Ő elfogadta az embert olyannak, amilyen, ezt követően az embernek is el kell tudnia fogadni önmagát olyannak, amilyen.

 

Önismeret és istenismeret – istenkép

A keresztény hitben való növekedésnek és a hitben gyökerező személyiségfejlődésének fontos alapja az önismeret, az identitás, illetve az ebből fakadó hiteles, érett személyiség. A keresztény hit Isten után az emberrel is komolyan foglalkozik. Az emberben élő istenkép és az ember hozzá kapcsolódó hite megmutatja, hogy ő milyennek látja és éli meg önmagát. Fontos, hogy az ember merjen őszintén szembenézni önmagával, felismerni bizonyos álarcokat,29 amelyek révén azt igyekszik elkerülni, hogy sebezhetővé váljon.

Paradox módon nem akkor ismerhetjük meg Istent a legjobban, ha kizárólag vele foglalkozunk, hanem ha közben önmagunkat is fürkésszük: vetünk egy pillantást Istenre majd önmagunkra, majd ismét Istenre és ismét önmagunkra.30

Az az ember, akinek önismerete pontos, az képes másokat is pontosan értékelni, különösen az olyan sajátosságok terén, amelyek kettejükben közösek. Amikor egy hívő ember elindul Jézus Krisztus követésének útján, az út végén már nem az lesz, aki az út elején volt.

Az úton a saját magunk által konstruált énünkkel indulunk el: azzal, akinek gondoljuk magunkat. Ennek az énnek kell meghalnia útközben. Aki pedig az út végén megérkezik, nem más, mint az isteni Szeretet alkotása.31 Végső soron látható, hogy az önismeret és az istenismeret, így az Istenről alkotott kép mennyire szoros összefüggésben van egymással. Amikor az ember rátalál valódi énjére, akkor tud közelebb kerülni Isten megismeréséhez, ezáltal tud személyes istenképe is közelíteni a Biblia által közvetített isteni képmáshoz. Mivel Isten az egyetlen kontextus, amelyben az emberi létnek értelme van, így Jézus Krisztusban az ember megtalálhatja valódi énjét, s élhet ezzel a megtalált énjével egy álarcoktól mentes életet úgy, ahogyan Isten látja őt.

KRIVICKIJNÉ M. KRISZTINA

 

1* Az alábbi tanulmány rövid kivonat A személyes istenkép alakulását befolyásoló tényezők pszichológiai és bibliai megközelítése című kutatásból, amelyet a szerző 2016-ban szakdolgozat formájában publikált a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. Most a személyes istenkép kialakulásának pszichológiai megközelítése, következő számunkban pedig a bibliai kap helyet.
Robu Magda, „Egy istenarc van eltemetve bennem…” Az istenképek pszichológiai feltérképezése, Embertárs 5 (2007
/4), 309.

2A Sola Scriptura Teológiai Főiskola főigazgatója, rektora. A fő kutatási tevékenysége a keresztény etika és antropológia. Az idézet helye: Vankó Zsuzsa, Istenkép és az „élő Isten”, Bp., Spalding Alapítvány, 2010.

3Gordon Willard Allport amerikai szociológus és szociálpszichológus, a személyiségelméleti kutatások klasszikusa.

4Carver, Charles S.–Scheier, Michael F., Személyiségpszichológia, Bp., Osiris, 2006, 30.

5Allport, Gordon W., A személyiség alakulása, Bp., Gondolat, 1985, 17.

6Allport, i. m., 42.

7Allport, i. m., 156.

8Tozer, Aiden Wilson, A szent ismerete, Bp., Bridge Mission Society, 1993, 15.

9Allport, i. m., 394.

10Allport, i. m., 301.

11Allport, i. m., 330.

12Frielingsdorf, Karl, Istenképek. Ahogy beteggé tesznek – és ahogy gyógyítanak, Bp., Szent István Társulat, 2007, 17.

13Karl Frielingsdorf valláspedagógiai és pasztorálpszichológiai professzor.

14Erik H. Erikson fejlődéspszichológus, elismert pszichoanalitikus.

15„…fordulópont; egy fejlődési vagy betegségi folyamat olyan pontja, amely a további alakulás szempontjából döntő.” Lásd: Dr. Bartha Lajos, Pszichológiai értelmező szótár, Bp., Akadémiai, 1981, 124.

16Nyugalmazott evangélikus lelkész, kiképző szupervizor. Az idézett hely: Weiß, Helmut, Lelkigondozás, szupervízió, pasztorálpszichológia, Kolozsvár, Exit, 2011, 208.

17CarverScheier, i. m., 299.

18Pál Ferenc, Tükör által világosan, Bp., Kairosz, 2009, 49.

19Robu, i. m., 309.

20Robu, i. m., 313.

21CarverScheier, i. m., 302.

22Alkotóképesség.

23Németh Dávid teológus és pasztorálpszichológus professzor.

24Németh Dávid, A lélek titkai, Bp., Harmat Kiadó Alapítvány, 2012.

25Bernhard Grom müncheni valláspszichológus istenképre vonatkozó modellje (lásd Robu, i. m., 319.).

26David G. Benner mélylélektannal foglalkozó író.

27Projekció: saját tulajdonságok, attitűdök vagy szubjektív folyamatok nem szándékos másoknak tulajdonítása; az a gyermeki naiv feltételezés, hogy a felnőtt ugyan azt érzi, mint ő. Lásd: Bartha, i. m., 99.

28Benner, David G., Az önismeret ajándéka, Bp., Harmat Kiadó Alapítvány, 2014, 22.

29A személyiség kifejezés a latin eredetű persona szóból származik. Ez a szó eredetileg ’színpadi álarcot’, ’szerepet’ jelölt. Ebből alakult ki az angol personality kifejezés, amelynek a magyar megfelelője a személyiség szó.

30Benner, i. m., 29.

31Benner, i. m., 122.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.