egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

 A KATOLIKUS MEGÚJULÁS

A 19. század egészen világi volt, a vallásnak kevés tér jutott. Ez a nacionalizmus és a liberalizmus eszméjének százada volt. A liberális eszme jegyében született meg a modern alkotmányos állam, alakult ki a kapitalista termelési rendszer, vált lehetővé a természettudományok rohamos fejlődése. Az ésszerűség elvét hirdető liberalizmus mégis képtelennek bizonyult arra, hogy megoldja a szociális kérdést.

Erre vélt választ adni a század végén meginduló katolikus szociális mozgalom. XIII. Leó pápa 1891-ben Rerum novarum kezdetű enciklikájában a szociális kérdésnek a katolikus megújulás szellemében való megoldását hirdette meg. Elsőrendű feladatként az osztályharc kiküszöbölését jelölte meg, hogy a munkaadók és munkavállalók viszonyát „kölcsönös megértés és igazságosság” jellemezze. Ezért és egyben a „vallásellenes” szakszervezetek ellensúlyozására keresztény munkásegyleteket kell alakítani.1

Magyarország a 19. században messze elmaradt a nyugat-európai fejlődéstől. A liberális és nemzeti eszme a szabadságharc bukásával szintén elbukott. De megmaradt a lényegében feu­dális társadalmi struktúra, amely a kiegyezés után csak látszatra lett liberális. A vagyonhoz kötődő választójog bevezetése nyomán 1880-ban a felnőtt lakosságnak csak 5,9%-a rendelkezett választójoggal.2 A politikai és közigazgatási vezetés kereken 4000 jómódú nemes kezében volt.3

A polgárság gyenge volt, és nem rendelkezett hagyománnyal. A korábban német nyelvű városi polgárság és az elszegényedett nemesek alkották az úgynevezett keresztény középosztályt. A polgárság másik csoportját a zsidók képezték, 1900-ban 851 378 ember, a lakosság 4,5%-a.4

Magyarország a latifundiumok hazája volt, ahol a megmunkált föld 37,5%-a nagybirtok volt, és ahol az agrárproletárok százezrei számára az Egyesült Államokba való kivándorlás volt az egyetlen kiút. 1899 és 1913 között 1,2 millió volt a kivándorlók száma.5

A gyors ütemű gazdasági fejlődést nem egészítették ki szociálpolitikai reformok, a magyar társadalomfejlődés zsákutcába került. Ez kihatott a vallásosságra is, amely szintén válságba került. A katolikus püspököket pedig inkább vonzotta a barokk reprezentáció fénye, mint a lelkipásztorkodás. Nem csoda, hogy a Rerum novarum követelményeit is figyelmen kívül hagyták. Schlauch Lőrinc bíboros, nagyváradi püspök 1891 augusztusában tartott prédikációjában a nyolcórás munkanap követelését veszélyesnek ítélte, mondván: ez akadályozná a munkásokat abban, hogy több munkával többet keressenek.6

A magyar katolikus egyház látszólagos nyugalma egy csapásra véget ért, amikor a kormány a kötelező állami házasságkötés törvénytervezetét benyújtotta, amelyet a parlament hosszú vita után 1894. december 9-én elfogadott (XXXI. és XXXIII. törvénycikkek).7 Az egyházpolitikai törvények körüli harc során alakult meg a Katolikus Néppárt. A katolikus egyháznak Magyarországon is alkalmazkodnia kellett az új idők liberális eszméihez. Ez a feladat erőteljes személyiségeket követelt meg. Prohászka Ottokár kétségtelenül ilyen személyiség volt.

Prohászka Ottokár 1858. október 10-én született a felvidéki Nyitrán. Apja a Morvaországból származó Prochaska Domokos, anyja a német Filberger Anna Mária volt. Teológiai tanulmányait a római Collegium Germanico-Hungaricumban végezte. Az esztergomi papi szeminárium tanára lett, és 1891-ben magyarra fordította a Rerum novarumot. Esztergomi évei alatt a Magyar Sion társszerkesztője és az Esztergom című politikai lap szerkesztője. 1904-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán a dogmatika tanára, majd 1905-ben Székesfehérvár püspöke lett. 1927-ben agyvérzésben meghalt.

 

A KATOLIKUS NÉPPÁRT

Prohászkát erősen foglalkoztatta a szociális kérdés, amelynek megoldását a Rerum novarum szellemében képzelte el. Ezért sürgette 1893-ban „keresztényszociális akció” létrejöttét, amely egyrészt támogatná a munkások jogos követeléseit, másrészt aktív kereszténnyé formálná őket. Ha a katolicizmus tétlen marad, akkor a „szocialista utópia” fogja káoszba vinni a társadalmat. Ezért a németországi Zentrumhoz hasonlóan Magyarországon is létre kell jönnie egy nagy keresztény néppártnak.8

Az 1894. november 14-én Zichy Nándor gróf és Esterházy Móric gróf vezetésével megalakult Katolikus Néppártnak nem a szociális reform volt szívügye, hanem az egyházpolitikai törvények revíziója, a nagybirtok megőrzése, valamint adókedvezmények a tehetős parasztgazdaságok részére.9 Ennek megfelelően fogalmazott 1896. április 5-én az Alkotmány című katolikus napilap: „Meggyőződésünk, hogy egy gazdag és független nagybirtokos osztály nemzeti függetlenségünk és magyar fajunk létének előfeltétele.”10

 

A KATOLIKUS AUTONÓMIA

Mind Prohászka, mind a Katolikus Néppárt sürgette a katolikus autonómia létrejöttét. Ennek a lelkészekből és világiakból képzett szervezetnek az egyházi vagyon kezelése és ellenőrzése lett volna egyik fontos feladata. Prohászka remélte, hogy a katolikus autonómia társadalompolitikai feladatokat is vállal, és hozzájárul az általános műveltség emeléséhez.11 Szerinte nemcsak korszerűtlen, de káros is lenne, ha minden a régiben maradna.12

Egyházi körök évekig vitatkoztak a katolikus autonómia lehetséges feladatairól, eredmény nélkül. A püspökök nem szívesen adták volna ki kezükből az egyházi vagyon kezelését.

 

A KERESZTÉNYSZOCIÁLIS AKCIÓ

Prohászka már 1893-ban követelte a keresztényszociális akció létrejöttét, amelynek egyik fő feladata a munkások anyagi, politikai és kulturális helyzetének javítása lenne, hogy ezzel is visszanyerjék őket a kereszténység számára.13 A jövő mindenképpen a munkásoké, de vigyázni kell, nehogy ez a jövő „a szociáldemokratikus szakácskönyv” szerint valósuljon meg írta Prohászka egyik cikkében.14

A Katolikus Néppárt működése nem felelt meg Prohászka elképzelésének: „A Néppárt vezetői arisztokraták, akiktől a nép nem várhat demokratikus átalakulást. [...] Katolikus program csak akkor lesz népszerű, ha ez [...] az alsó rétegek politikai és gazdasági emancipációját szolgálja.”15

A keresztényszociális akcióból 1904 októberében szervezet lett, a Keresztény Szociális Akció Országos Egylete, amely programját egy évvel később hozta nyilvánosságra:

A mai társadalom válságban van. [...] A tőke határtalan nyereségvágya és egoizmusa a munkástömegeket kizsákmányolta és szolgaságba kényszerítette. [...] Hozzá jött még a materialista világnézet, mely tagadja Isten létét. [...] Ennek következtében lesznek a munkástömegek ateisták, alkoholisták és szociáldemokraták.

Ezért a társadalomnak erkölcsi megújulásra van szüksége a kereszt jegyében. A keresztény-szociális program követelményei:

általános választójog, titkos szavazás,

mezőgazdasági termelőszövetkezetek létrehozása,

adóreform az alsó rétegek javára,

munkáskamarák és egyeztető komissziók létrehozása,

– „jogos” sztrájkok engedélyezése.16

A program főbb pontjait Prohászka már 1897-ben megfogalmazta Kinek higgyen a munkás? című cikkében.17

Az átfogó műveltséggel rendelkező Prohászka behatóan tanulmányozta Marx és Engels írásait is. Véleménye szerint a szociáldemokratákat nem a szocialista eszme teszi erőssé, hanem a tömegek jobb élet utáni vágya. Prohászka kapitalizmuskritikája emlékeztet a szociál­demokrata nézetekre, de nem teljesen, mert az „ateista történelmi materializmus”-t élesen elítélte.18 1906-ban viszont annak a reményének adott kifejezést, hogy a békés fejlődést hirdető keresztényszociális akció a politikai színtéren háttérbe tudja szorítani a szociáldemokratákat.19

Amit Prohászka remélt, attól Ady Endre tartott. 1907. október 15-én egy újságcikkében azt írta:

Szocializmus a szocializmus ellen, ami azt jelenti: hagyomány, alázat, templom és lelkész a nyugtalan nép számára [...]. Az országot még mindig a feudalizmus jellemzi [...], polgárságunk még fejletlen, rövidlátó és félénk, de a bástyákat már a reakció legmodernebb és legjobban képzett csapatai foglalják el.20

A tények sem Prohászka reményét, sem Ady félelmét nem igazolták. A keresztényszociális akció a szociáldemokratákat egy pillanatra sem veszélyeztette. Az 1906-ban létrejött keresztényszociális szakszervezeteknek 1913-ban még mindig csak 5900 tagja volt, a szociáldemokraták által irányított szakszervezetek 70 000 tagjával szemben.21 Az Igaz Szó katolikus hetilap kénytelen volt beismerni: „Be kell ismernünk, hogy még nagyon gyengék vagyunk”, majd még határozottabban: „Mozgalmunk holtpontra jutott”.22

 

ANTILIBERALIZMUS ÉS ANTISZEMITIZMUS

Prohászka kezdettől fogva egybekapcsolta szociálpolitikai elképzeléseit a liberalizmus kritikájával. Szemére vetette a liberalizmusnak a vallástól való radikális eltávolodást, miáltal mérhetetlen önzés uralkodik a gazdasági életben. A tőke trónra emelése megszülte a forradalmat és az anarchiát.23 Kereszténység és liberalizmus kizárják egymást, mert a liberalizmus nem ismeri el sem a keresztény tanítást, sem az isteni tekintélyt. Ezért jó keresztény nem szavazhat liberális pártra.24

Prohászka szembeállította a jót a gonosszal, saját álláspontja pedig természetesen mindig a jót képviselte. Elképzelhető, hogy a gyakorlott prédikátort olykor elragadta a szavak ereje és dinamikája.

Prohászka antiliberalizmusa agresszív zsidóellenességgel párosult. 1893-ban így ír a Magyar Sionban: „A zsidóság azért fekély a keresztény Nyugat testén, mert nem ismer erkölcsi határokat a vagyonszerzésben.”25 A zsidók önzőn és erőszakosan igyekeznek meggazdagodni mások kárára. A liberális gazdasági rendszer a zsidók erkölcstelenségén alapszik, a „zsidó-liberális sajtó” pedig a keresztény társadalom tönkretételén munkálkodik. Az antiszemitizmus a keresztény erkölcs jogos reakciója a zsidó erkölcs és a zsidó üzleti szellem ellen hirdette Prohászka.26

Az I. világháború előtti években Magyarországon élő zsidók az összlakosság 4,5%-át tették ki.27 Elődeik nagyrészt a 19. század során vándoroltak be Galíciából és Oroszországból a jobb élet reményében. Hamarosan magyarul beszéltek, és készek voltak beolvadni a magyar társadalomba. A tízévenként tartott népszámlálásokon magyarnak vallották magukat, ami megfelelt a kormányzat elvárásának, hiszen emelték a magyarok számarányát. Az úgynevezett zsidókérdés lényegét pedig éppen az asszimiláció lehetősége vagy lehetetlensége képezte.

Az asszimiláció során egyesek vagy csoportok beolvadnak egy új közösségbe, hozzá alkalmazkodnak, hozzá hasonulnak. Egy nemzethez való asszimiláció esetén ez a történeti tudathoz, politikai rendszerhez, a társadalmi erkölcs eszméihez való alkalmazkodást, a közösséggel való együttérzést jelenti.

Az európai zsidók évszázadokon át a keresztény társadalomtól elkülönítve, annak peremén, gyakran gettóba kényszerítve éltek. A francia forradalom hozta meg a változást, amelynek következtében a zsidók emancipációja a liberális program része lett. Magyarországon a zsidók emancipációja a kiegyezéssel valósult meg. Az 1867/XVII. törvénycikk szabályozta a zsidók polgári és politikai egyenjogúságát.28 Ennek ellenére a magyar zsidókat továbbra is az egybetartozás érzése jellemezte. Legszívesebben zsidó orvoshoz jártak kezelésre, zsidó ügyvédhez fordultak ügyeik intézésére, és többnyire zsidó újságírók cikkeit olvasták. Ezt könnyen megtehették, mert Magyarországon 1910-ben az 5906 orvos közül 2796 volt zsidó, a 7032 ügyvéd közül 3110, az 1287 újságíró közül pedig 516.29

A magyar zsidók megelégedtek a felületes asszimilációval – mi mást tehettek volna? Magyarországon hiányzott a Nyugat-Európában kialakult erős és öntudatos polgárság. Az elszegényedett nemesekből és asszimilált németekből alakuló magyar városi polgárság mereven elzárkózott a zsidóktól.

Az I. világháború befejezéséig Magyarországon nem volt politikailag számottevő antiszemitizmus. A Katolikus Néppárt az 1901-es választások kapcsán az egyetemek keresztény jellegének megőrzését ígérte, amivel közvetve a nagyszámú zsidó egyetemi hallgatókra utalt.30 Prohászka ugyanakkor fellépett „a zsidók csendes honfoglalása” ellen. Azzal érvelt, hogy „a magyar nép értelmisége, faji ellenállása kisebb, mint a szemita népeké”. Ezért a magyarok egyre szegényebbek, míg a zsidók egyre gazdagabbak lesznek.31

A zsidók asszimilációjával Prohászka 1918 szeptemberében foglalkozott, Vázsonyi Vilmos liberális politikusnak adott válaszában, aki az antiszemitizmus szításával vádolta Prohászkát és más klerikusokat. Prohászka „keresztény nemzeti” politikát követelt, amelynek elsőrangú feladata a keresztény társadalom pusztulásának és „Magyarország elzsidósodásá”-nak megakadályozása lenne. Ugyanakkor hozzá kell segíteni „a jóakaratú és nemzeti érzésű zsidóság”-ot, hogy egybeforrjon a „nemzeti keresztény társadalom”-mal. „Nem akarom a zsidókat gettóba zárni, de azt sem akarom, hogy szellemi életünket a gettó szelleme árassza el.” A „zsidókérdés” csak akkor oldható meg, ha a zsidók nemcsak magyarul beszélnek, hanem magyarul éreznek, és ennek jeléül a keresztény vallásközösség tagjai lesznek. „Antiszemitizmusom nem gyűlölködést akar kelteni, hanem a nemzet emelését, szellemének ébresztését célozza.”32

Prohászka Ottokár, cseh apa és német anya gyermeke szinte magától értetődően tartotta magát magyarnak, habár csak gimnazista korában tanult meg jól magyarul. Magyar nemzeti érzése személyiségének lényege volt.

 

A KERESZTÉNY NEMZETI KURZUS

Európa más népeihez hasonlóan a magyarok is belefáradtak a hadakozásba. Az Osztrák–Magyar Monarchiában a munkások elégedetlensége 1918 januárjában sztrájkhullámhoz vezetett. A magyar katolikus püspökök 1918. január 11-én felszólították a kormányt, vessen véget a szociáldemokraták uszításának, mert különben nemcsak az egyház, hanem a trón és a dinasztia is halálos veszélybe kerülhet.

33

A politikai katolicizmus szorosabbra zárta sorait. A Keresztény Szociális Akció és a Katolikus Néppárt egyesüléséből 1918 február 3-án létrejött a Keresztény Szociális Néppárt, 1918. június 12-én pedig a jezsuita Bangha Béla vezetésével a Katolikus Sajtóközpont.

Prohászka Ottokár 1918-ban kompromisszumokra látott lehetőséget. Beismerte, hogy a keresztényszociális akció tanulhatna a szociáldemokratáktól: „Meggyőződésünk, hogy a szociáldemokrácia, amennyiben a munkások számára emberhez méltó körülményeket akar elérni, végső soron a civilizációt szolgálja.”34 1918. július 31-én pedig a főrendiházban mondott beszédében az általános, egyenlő és titkos választójog hívének vallotta magát.35

Prohászka már az I. világháború utolsó éveiben felismerte: okvetlenül javítani kell a szegénységben élő paraszttömegek gazdasági helyzetén, és hogy egy igazságosabb társadalmi berendezkedés Magyarországon elsősorban birtokmegosztás és földreform által érhető el. A föld nem áru, hanem egyéni szociális kategória, tehát egyéni jogalkotásra van szükség.36 1916. április 13-án, a Mezőgazdasági Birtokosok Országos Egyletének ülésén Prohászka felszólította a magyar katolikus egyházat, hogy 10 000 holdat bocsásson egy földreform rendelkezésére. Ez az egyházi birtokok 1,1%-a lett volna.37 Prohászka püspöktársai közül egyedül tette meg azt, amit valamennyiüktől követelt. 1920-ban püspöksége birtokából 1041 hold szántóföldet osztott ki kisparasztok között.38

A Tanácsköztársaság rövid, de drámai epizódja után nem polgári demokrácia lett Magyarországon, hanem egy tekintélyuralmi rendszer Horthy Miklós kormányzó vezetésével. Az 1918/19-es évek forradalmi zavargásai hosszúlejáratú következményekkel jártak. A belpolitika irányelve a „keresztény középosztály” erősítése és a háború előtti társadalmi viszonyok konzerválása volt. Ezt az úgynevezett keresztény nemzeti kurzust a magyarországi politikai katolicizmus erőteljesen támogatta, és a Keresztény Nemzeti Egységpárt keretein belül részese lett a politikai hatalomnak.

A Tanácsköztársaság Prohászkára is megrendítő hatással volt. Az eseményekért egy csoport „eszeveszett zsidó” felelős, akik „fizetett banditák és gyilkosok segítségével” magukhoz ragadták a hatalmat.39 Nemzetgyűlési beszédében40 a következőket mondotta:

A mi problémánk nem az, hogy a dzsentri tönkrement, hanem az, hogy helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály, hanem a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával képesítve volt arra, hogy teljesen visszaszorítsa ezt az életképtelen nemzedéket. A mi antiszemitizmusunk oka az, hogy a zsidóság túlsúlyba került. Ez faji önvédelem [...]. A zsidóság szelleme átjárja, meghamisítja a magyar érzést, a magyar szellemet, a magyar kultúrát.

Prohászka a keresztény nemzeti kurzustól szociális reformok megvalósítását várta el, melyeket sürgősnek és elengedhetetlennek tartott. 1920. február 29-én egy újságcikkben felsorolta ezeket:

földreform,

adóreform a szegényebb rétegek javára,

korszerű munkajog és

munkásbizottságok az üzemekben.41

A kormányzat erre nem reagált. Prohászka csalódottan írta naplójába 1920. június 30-án:

A keresztény kurzus kereszténység keresztények nélkül [...], a keresztény pártnak nincs bázisa [...]. A zsidók csinálják az üzletet, míg a keresztény kurzus zászlai a levegőben lobognak.”42 És 1920. december 11-én ugyanott: „A magyar falu még mindig balkáni. [...] A falu gazdasági felemelkedése a legfontosabb probléma. [...] De hogyan akar a keresztény középosztály a kultúra hordozójaként fellépni, ha elszigeteli magát a parasztoktól?”43

Prohászka felismerte a magyar társadalomfejlődés zsákutcáját, de mindezért a zsidók káros tevékenységét okolta. Nyerészkedésükkel és hatalmi törekvéseikkel szemben a keresztények tehetetlenek.44

Prohászka életének utolsó éveiben egy ideális kapitalizmus utáni társadalmi rendet hirdetett meg. 1922. október 9-én a Országos Katolikus Szövetség ülésén ezt mondta:

Mi a gazdasági fejlődés kapitalista formáját le akarjuk győzni, [...] de nem a kommunizmus és bolsevizmus programjával, hanem a tőkének és a munkának új társításával. [...] Az utóbbi évtizedek nemzedékeit a liberalizmus szárította közönyössé. [...] E lehanyatló nemzedék helyébe most fiatal, bátor ifjúság lép, mely egészen keresztény és nemzeti.45

Egy másik, 1926. október 10-én tartott beszédében pedig kijelentette:

A szociáldemokrácia sem Marx Károly elméletéből sem a történelmi materializmus frázisaiból, hanem [...] a proletariátus nyomorából, szenvedéséből, elhagyatottságából és kétségbeeséséből meríti erejét. [...] A katolikus akciónak mindenáron a kapitalista termelésnek mai anarchikus módja ellen kell irányulnia. Voltaképpen csak azt akarjuk, amit XIII. Leó pápa akart. A magántulajdon a kapitalizmusban olyan mértéket ölt, hogy arányai elfojtják az életet, és kevés kézben halmozzák fel a világ gazdagságát. Erre nincs jog, erre nem terjed ki a tulajdonjog szentsége sem.46

Prohászka dilemmája az volt, hogy hallgatói a keresztény középosztályhoz tartoztak, akik a társadalom berendezkedését inkább megóvni mintsem változtatni akarták.

A mindvégig fáradhatatlan püspök 1927. április 1-jén az Egyetem téri templom szószékén eszméletét vesztette, és másnap agyvérzésben meghalt.

Prohászka Ottokár sokoldalú személyiség volt. Felismerte és elítélte a társadalmi igazságtalanságokat, és ismételten fellépett a nincstelenek érdekében. Mindez egyházi körökben is bizalmatlanságot, sőt ellenszenvet keltett. Ellenségei közé tartozott Samassa József egri bíboros érsek, aki elérte, hogy Prohászka három írását 1911-ben egyházi indexre tették.47

Kortársaira nagy benyomást tett Prohászka energikus fellépése, megragadó, lángoló indulattól fűtött stílusa. Viszont az is kétségtelen, hogy ítéleteiben gyakran elhamarkodott és elfogult volt, habár mindig azt a látszatot keltette, hogy feltétlenül hisz állításainak feltétlen igazságában. Errare humanum est, mondhatná, mert hiszen jól tudott latinul. Kétségtelen, hogy megalkotója és irányítója volt a magyarországi keresztényszociális akciónak. Személyiségét és tevékenységét mindenesetre csak akkor lehet méltányosan megítélni, ha a történteket nem a jelen, hanem a múlt szemszögéből, a korabeli társadalmi viszonyok és szokások figyelembevételével vesszük szemügyre. Székesfehérvárott szobrot állítottak neki, amit kétségtelenül megérdemelt.

 

KORBULY DEZSŐ
történész
München

1
Die sozialen Enzykliken Leos XIII. und Pius XI., Rerum novarum und Quadragesimo anno, InnsbruckWienMünchen, 1935, 28, 29.

2 Hóman BálintSzekfű Gyula, Magyar történet, Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1936, 5, 484.

3 HómanSzekfű, i. m., 5, 514.

4 A Magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása, Magyar Királyi Statisztikai Hivatal, Bp., 1909, 10, 87.

5 A Magyar Szent Korona országainak kivándorlása 1899–1913, Magyar Királyi Statisztikai Hivatal, Bp., 1918, 24.

6 Magyar Állam, 1891. augusztus 18.

7 Magyar Törvénytár, 18941895 évi törvénycikkek, Bp., 1897, 174214.

8 Prohászka Ottokár, Összegyűjtött munkái, Bp., Szent István Társulat, 19281929, 11, 6468.

9 Mérei Gyula, A magyar polgári pártok programjai 1867–1918, Bp., Akadémiai, 1971, 148149.

10 Alkotmány, 1896. április 5.

11 Prohászka, i. m., 13, 321; 21, 149150.

12 Prohászka, i. m., 20, 6066.

13 Prohászka, i. m., 11, 710.

14 Prohászka, i. m., 21, 5455.

15 Prohászka, i. m., 21, 272273.

16 Mérei, i. m., 162172.

17 Prohászka, i. m., 23, 3145.

18 Prohászka, i. m., 21, 259260.

19 Prohászka, i. m., 22, 6061.

20 Ady Endre, A fekete lobogó, szerk. Földessy Gyula és Király István, Bp., Franklin, 1950, 74.

21 Galántai József, Egyház és politika 1890–1918, Bp., Kossuth, 1960, 98.

22 Igaz Szó, 1913. május 18., szeptember 12.

23 Prohászka, i. m., 11, 56 és 58.

24 Prohászka, i. m., 21, 5455.

25 Prohászka, i. m., 22, 4.

26 Prohászka, i. m., 22, 3, 5, 8, és 12.

27 A Magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása…, 87.

28 Magyarország hatályos törvényei, Bp., 1943, 1, 112.

29 A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása, Magyar Királyi Statisztikai Hivatal, Bp., 1915, 4, 737, 765, 775.

30 Mérei, i. m., 154.

31 Prohászka, i. m., 21, 183.

32 Prohászka, i. m., 22, 190193.

33 Galántai, i. m., 182.

34 Prohászka, i. m., 11, 244.

35 Prohászka, i. m., 13, 310.

36 Prohászka, i. m., 22, 181.

37 Prohászka, i. m., 22, 166.

38 Galántai, i. m., 159.

39 Prohászka, i. m., 24, 11.

40 Prohászka, i. m., 22, 251254.

41 Prohászka, i. m., 22, 235236.

42 Prohászka, i. m., 24, 57.

43 Prohászka, i. m., 24, 66.

44 Prohászka, i. m., 24, 138.

45 Prohászka, i. m., 13, 269, 271.

46 Prohászka, i. m., 13, 285286.

47 Schütz Antal, Prohászka pályája in Prohászka, i. m., 25, 84.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.