egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A keresztény egyházakat súlyos felelősség terheli a magyarországi holokausztért.
A zsidósággal kapcsolatos magatartásuk az egyházak tradicionálisan jelentős tekintélye miatt
erősen befolyásolta a közvéleményt. A gyűlöletkeltést nemhogy kárhoztatták, hanem éppen
érősítették, és a zsidók sorsa iránti passzivitásban példát adtak. Az a tény, hogy a magyar
társadalom többsége a végső megoldás kivitelezését passzívan végignézte, illetve annak nem
kevesen aktív résztvevőivé váltak, a keresztény egyházak magatartásán is múlt.1

 

Annak ellenére, hogy a katolikus egyház volt a Horthy-rendszer „egyik legitimációs bázisa”,2 a korszak egyháztörténete valójában máig feldolgozatlan.3 Ennek elsődleges oka az, hogy a hazai keresztény egyházak mind a mai napig elutasítják a múlttal való szembenézést, és elhárítanak mindennemű felelősségvállalást. Az emlékezetkultúra hiánya egyébként az egész magyar társadalomra jellemző.4 Ez a hiány vélelmezhetően annak tudható be, hogy a hazai társadalomban nem tudatosult a Kárpát-medencei magyarságnak, de különösképpen a trianoni Magyarország társadalmának a 19. századi nemzetépítési folyamatból való kimaradása.5 Ennek oka legfőképpen abban keresendő, hogy a 19. században elgondolt, etnikailag és nyelvileg homogénnak elképzelt6 „magyar nemzet” mindenekelőtt a rendi társadalom kirekesztő hagyományaira és mentalitására épült.7 A lakosság mintegy 10%-át kitevő – és önmagát ténylegesen a „Nemzet”-nek tekintő, mert az arról szóló diskurzust meghatározó – társadalmi, politikai és gazdasági elit kevesebb, mint 3000 családból álló hálózatot jelentett. Ebbe a „nemzet”-be sikeresen tudtak integrálódni – egyénileg! – az asszimilációt magukévá tevő polgárosodó németek és zsidók, sokkal kevésbé az identitásukat megőrizni kívánó román származásúak. Az íratlan „társadalmi szerződés” az egyéni politikai jogok, és főképpen a teljes gazdasági szabadság fejében ugyanis elvárta/megkívánta az önként vállalt elmagyarosodást. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy az 1867-es kiegyezést először vehemensen elutasító, majd pedig – miniszterelnökként – foggal-körömmel védelmező Tisza Kálmán nevével fémjelzett időszakban jelent meg Istóczy Győzővel (1842–1915) az antiszemitizmus,8 valamint a nemzetiségekkel is kiéleződni kezdtek a konfliktusok.9 Az 1890-es években, a románság vonatkozásában, ez már a „fajok harcá”-vá fajult.10

A vesztes első világháborút követően a korábban birodalomként elgondolt Magyarország11 széthullása/„feldarabolása” máig ható traumát és kollektív/nemzeti neurózist eredményezett.12 A Tanácsköztársaság bukását követően ugyanis azonnal megfogalmazódott egy „magyar és keresztény ország igénye, ahonnan – gróf Wenckheim Antal megfogalmazása szerint – „előbb el kell távolítanunk az útból mindent, ami nemzetietlen és nem keresztény”.13 Ezen értelemszerűen a zsidóságot értette. A trianoni Magyarországnak ugyanis már nem volt szüksége arra az 5%-nyi magyar zsidóságra, amelynek köszönhetően 1918 előtt demográfiailag fölényben lehetett az országban élő nemzetiségekkel szemben. A korabeli magyar politikai elit a múlttal való szembenézés és felelősségvállalás helyett inkább a bűnbakképzés útját választotta, és közbeszéd tárgyává tette a „zsidókérdés”-t”.14 Már a béketárgyalások idején – amelyek semmi jóval nem kecsegtettek, és ezzel minden hivatalban levő magyar politikus tisztában volt – megfogalmazódott az a gondolat, hogy a „keresztény” Magyarországot tulajdonképpen kereszténysége nyílt és tudatos vállalása (a politikai manőverként is értelmezhető – a későbbiekben azonban állandósult, és meghatározóvá vált ‒ „keresztény kurzus”15) miatt bünteti meg a nemzetközi zsidóság.16

1920 folyamán, amikor a trianoni Magyarországnak az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai­hoz került területeiről a magyar tisztviselők és városi középrétegek hatalmas menekülttömegével („vagonlakók”) kellett számolnia, az országos katolikus sajtó tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a békeszerződés megkötésével párhuzamosan a közvéleményben meghonosodhatott az antiszemitizmus és a faji gondolat.17 Kétséget kizáróan nem véletlen, hogy a numerus claususként elhíresült,18 „a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szóló XXV/1920-as törvénycikket19 a törvényhozás 1920. szeptember 26-án, vagyis a békeszerződés aláírása (június 4.) és annak becikkelyezése (november 13.) közötti időszakban szavazta meg. Ezzel végeredményben sérült a jogegyenlőség alapelve, mintegy előkészítve „a szellemi-politikai talajt a következő évtizedek sokkal súlyosabb jogfosztó intézkedései számára”.20

A Horthy-korszakban fenntartott és mindenképpen abszurd hungarikumnak nevezhető államforma, a király nélküli királyság, rendkívül alkalmasnak bizonyult a rendi és feudalisztikus társadalmi berendezkedés és struktúra megőrzésére.Önmagáért beszél például az a tény, hogy 1930-ban a hatalmat kezében tartó magyar arisztokrata elit 526 családból állt.21 Ezt a berendezkedést egyébként a legkiválóbban és a leglátványosabban az 1938-ban Budapesten megrendezett XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus ceremóniái (és annak fotói) jelenítik meg.22 A Horthy-korszak politikai keresztény kurzusa23 azonban nem volt több, mint felszínesség uralta látszatkereszténység,24 mindennemű erkölcsi tartás nélkül. A tényleges állapotot egy névtelen evangélikus szerző elég pontosan ragadta meg:

Magyarországon keresztyén éra van – írta –, a keresztyénség valósága nélkül. Az ellenforradalom óta állandóan tart. De semmi sem mutatja jobban, hogy milyen üres ez a keresztyénség, mint éppen a nagy bizonygatás, amellyel állandóan hivatkoznak reá. Ahol annyira kell bizonyítani, hogy már el sem tudunk képzelni sem kormánynyilatkozatot, sem képviselői vagy egyéb vezető állásban lévő férfiak részéről elhangzó megnyilatkozást ennek hangsúlyozása nélkül, ott bizonyára van valami hiba. Hogyan lehet az, hogy a 95 százalékban megkeresztelt Magyarországon programmá kell lenni a keresztyénségnek, amelynek véghezvitelére pártot is kell szervezni? Nevetséges és szomorú jelenség. Egészen lejáratták és jelszóvá silányították a keresztyénséget…25

Egyáltalán nem kell tehát csodálkozni azon, hogy ez a tartalom és erkölcsi tartás nélküli nemzetikereszténység 1938-tól kezdődően26 valójában faji kategóriává silányult. Az „őskeresztény”27 a fajmagyar szinonimája, és a „zsidó” ellentéte lett.28 A kereszténység végeredményben a lélek szerepét volt hivatott betölteni a vérségi leszármazás alapján meghatározott és organikusnak elképzelt magyar nemzetben. Ahogy azt az ismeretlen református szerző megfogalmazta: „…a protestánsság a maga teljes egészében lelke gyökeréig magyar, következésképpen tehát okvetlen és feltétlen antiszemita. Más igazmagyarság el sem képzelhető!”29

A Horthy-korszakon végighúzódó „zsidókérdés” valójában egyetlen célt szolgált: a bűnbak és ellenségkép szerepre kijelölt zsidósággal szemben megpróbálta megteremteni a nemzeti kohéziót, ezáltal pedig elterelni a figyelmet a politikai hatalmi elit által megoldani nem tudott – és valójában nem is akart – társadalmi problémákról (például szegénység, földínség). Arról nem is beszélve, hogy a nemzetikeresztény eszmeiség nemzetietlennek és keresztényietlennek minősített minden baloldali, liberális és demokratikus eszmét, amelyeket – a korabeli egyházi megítélés szerint – a többnyire zsidó vagy zsidó származású ateisták képviseltek. Gergely Jenőt idézzük:

A keresztény nemzeti ideológia széles körű térhódításának szubjektív okai között a tömegek politikai iskolázatlanságát, a demokratikus hagyományok és gyakorlat hiányát s főként az értelmiség egyes csoportjainak világnézeti labilitását, befolyásolhatóságát említhetjük.30

Elmondható, hogy a trianoni Magyarországon a traumáktól sújtott, egzisztenciális bizonytalanságtól szenvedő és nemzeti identitáskrízist átélő magyar társadalom irányító rétege a zsidóságban megtalálta a problémák ideális okát és magyarázatát; és egyben felmentette önmagát minden felelősség alól. Mindezzel szemben a magyarországi keresztény egyházak nem csupán, hogy nem léptek fel, de éppen ellenkezőleg: azt mindenben támogatták és igazolták.

Ebben a társadalmi és mentális környezetben az 1930-as években jelentkező nemzetközi gazdasági válságnak köszönhetően kibontakozó, szociálisan radikális és nemzetikeresztény magyar szélsőjobboldal sikeresen kapcsolta össze a tőkegyűlöletet és az antiszemitizmust. Ezen politikai irányzat társadalmi térnyerése vezetett el a törvényileg kierőszakolt úgynevezett „őrségváltás”-hoz, amelyet csak a zsidóknak a gazdasági és kulturális életből való „jogszerű”31 kiszorításával lehetett elérni. Az ily módon „felszabadult” helyeket ugyanis a „keresztény nemzeti középosztály”32 népi gyökerű tagjai „törvényesen” foglalhatták el, kizárólag a származás okán. Tehát a „fajmagyar”, tudástól és teljesítménytől teljesen függetlenül, korábban nem remélt pozícióhoz juthatott, később pedig – 1944-ben ‒ ugyancsak „jogszerűen” (lényegében büntetlenül) eltulajdoníthatta a (megsemmisített) zsidók javait.33 Mindezt a keresztény egyházi vezetők helyeselték, illetve ehhez hallgató passzivitásukkal asszisztáltak. Arról nem is beszélve, hogy a felekezeti sajtó folytonosan napirenden tartotta a „zsidókérdés”-t.

Minden bizonnyal ez a magyarázata annak, hogy a második világháború befejezését követően a keresztény egyházak voltak az elsők, akik elutasították a múlttal való szembenézést, elhárítottak mindennemű felelősséget, és a zsidóüldözés idején tanúsított magatartás felülvizsgálata helyett rögtön a zsidómentést helyezték előtérbe.34 Mindszenty József hercegprímás már 1946 legelején egyöntetűen elhatárolódott mindattól, ami 1945 előtt (zsidótörvények), és különösképpen 1944-ben (deportálások és tömeggyilkosságok) történt.35

George Santayana állítása szerint „azok a nemzetek, amelyek nem tanulják meg a múlt leckéit, arra ítéltetnek, hogy a múlt valamennyi tévedését megismételjék”.36 Ahhoz azonban, hogy a leckét meg lehessen tanulni, a múltat először fel kell tárni, és azzal szembe kell nézni. Ez a feltárási munka Magyarországon – különösen a keresztény egyházak vonatkozásában ‒ még mindig várat magára!37

 

 

JAKAB ATTILA
vallástörténész
Civitas Europica Centralis

 

1* A tanulmány a J. and O. Winter Fund nagylelkű támogatásával, illetve az International Holocaust Remembrance Alliance (https://www.holocaustremembrance.com/, letöltve: 2015. 12.12.) által 2012–2013-ban, majd 2013–2014-ben támogatott, és a Civitas Europica Centralis (http://www.cecid.net/hu/churches-holocaust, letöltve: 2015. 12. 12.) által koordinált, nemzetközi projekt keretében megvalósult kutatási eredményeket hasznosítja. A J. and O. Winter Fund által támogatott kutatásnak A magyarországi keresztény média a zsidótörvények idején (1938–1942) című összefoglalója a Tanulmányok a holokausztról, Braham, Randolph L. (szerk.),VII. kötetében jelenik majd meg, 2016-ban.

NAGY V. Rita, Teológia és antiszemitizmus, Bp., Jószöveg, 2011, 102.

2 Gárdonyi Máté, Üldöztetés és felelősség. A magyar Holokausztról egyházi szemmel, in Szétosztott teljesség. A hetvenöt éves Boór János köszöntése, Mártonffy Marcell–Petrás Éva (szerk.), Hét Hárs–Mérleg, Budapest, 2007, 269.

3 Lásd pl. Romsics Ignác, Magyarország története a XX. században, Bp., Osiris, 1999; Uő., A 20. századi Magyarország, in Magyarország története, . (szerk.). Bp., Akadémiai Kiadó, 20102, 773–958; ., A 20. század rövid története, Bp., Rubicon-Ház, 2011; Ungváry Krisztián, A Horthy-korszak mérlege, Pécs–Bp., Jelenkor–OSZK, 20132.

4 Ennek a kérdésnek gyakorlatilag nincs hazai szakirodalma (lásd www.mokka.hu). Az emlékezésre vonatkozóan lásd A magyar emlékezethelyek kutatásának elméleti és módszertani alapjai, S. Varga Pál–Száraz Orsolya–Takács Miklós (szerk.), Debrecen, Egyetemi Könyvkiadó, 2013.

5 Hasonló kimaradás figyelhető meg a szlovákok esetében is, ők azonban ezt a 20. század végére korrigálták. Ebben kétséget kizáróan az játszott szerepet, hogy 1920 után a magyar „elit” (nemesi és polgári réteg) helyébe saját nemzeti elitet kellett – és sikerült – „kitermelni”. Horváth Sz. Ferenc nyomán „az elithez tartozónak fogjuk fel azokat a személyeket, akik hosszabb időn át nagyobb népességcsoportok specifikus elvárásai számára vonatkozási pontként szerepelnek, és így döntéshozatalukban és helyzetértékelésükben véleményalakító, sőt cselekvést befolyásoló erővel bírnak, mert ők maguk általában privilegizált cselekvési lehetőségek, sőt források birtokában vannak”. Sterbling, Anton, Elitenwandelin Südosteuropa. Einige Bemerkungen aus elitentheoretischer Sicht, in Eliten in Südosteuropa. Rolle, Kontinuitäten, Brüchein, Geschichte und Gegenwart, Höpken, Wolfgang–Sundhaussen, Holm (Hrsg.), (Südosteuropa Jahrbücher, 29), München, Südosteuropa-Gesellschaft, 1998, 36. Idézi Horváth Sz. Ferenc, Elutasítás és alkalmazkodás között, Csíkszereda, Pro-Print, 2007, 28.

6 Lásd Anderson, Benedict, Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről, Bp., L’Harmattan–Atelier, 2004. Lásd még Nacionalizmuselméletek. Szöveggyűjtemény, Kántor Zoltán (szerk.), Bp., Rejtjel, 2004.

7 A folyamatra vonatkozóan lásd Jakab Attila, Mécanismes de marginalisation sociopolitique dans la société hongroise (19e–20esiècles). Perspectives pour une méthode comparatiste, Acts of International Colloqium „Language, Culture, Civilisation. Marge, Marginal, Marginality”, Craiova, 20–22 of September 2012, Analele Universităţii din Craiova / Annales de l’Université de Craïova / Annals of the University of Craiova. Seria ştiinţe filologice. Limbi străine aplicate.8, 2012/1 [2014], 159–168.

8 Lásd Kövér György, A tiszaeszlári dráma. A társadalomtörténeti látószögek, Bp., Osiris, 2011.

9 1879. évi XVIII. törvénycikk a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben (http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5848, letöltve: 2015. 12.12.). A teljes kérdéskörre vonatkozóan lásd Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. 1867–1916, I–VII, Bp., Tankönyvkiadó, 1952–1999.

10 Beksics Gusztáv, A román kérdés és a fajok harcza Európában és Magyarországon, Bp., Athenaeum, 1895.

11 Lásd például Acsády Ignác, ,A magyar birodalom története a kútfők alapján a művelt közönség számára, I–II, Bp., Athenaeum, 1903–1904.

12 Lásd http://nepszava.hu/cikk/1059372-ungvary-trianon-trauma-es-neurozis-egyszerre. A Magyar Országos Közös Katalógus (www.mokka.hu) a „Trianon” kulcsszóra 1600-nál is több találatot kínál.

13 Wenckheim Antal gróf, A zsidókérdéshez. Válasz gróf Károlyi Imrének, Új Nemzedék, 1/12, 1919. október 12. ,2; A métely, Új Nemzedék, 2/93 (171), 1920. április 17., 1; Héjjas Iván a „zsidó fekély”-ről. Az Ébredők konferenciájának záróülése, Új Nemzedék, 2/215 (293), 1920. szeptember 11.,1.

14 Lásd például Pók Attila, Bűnbakkeresés és antiszemitizmus az első világháború utáni Magyarországon, Mozgó Világ, 29 (2003)/7, 23–28.

15 Prohászka Ottokár: A keresztény kurzus kisiklása, Új Nemzedék, 2/147 (225), 1920. június 20., 1. A zsidók alkalmazását nehezményezte, amely szerinte ellentétes a meghirdetett „keresztény kurzus”-sal. Lásd még A keresztény „kurzus” válságban?, Új Nemzedék, 2/152 (230), 1920. június 26.,; Prohászka a nemzeti keresztény kultúráról, Új Nemzedék, 2/253 (331), 1920. október 26., 2–3; „Mi jót hozott és mit hibázott a keresztény irányzat? Az Új Nemzedék körkérdése a magyar politika vezéreihez. Andrássy, Apponyi, Friedrich, Haller, Pallavicini, Rubinek, Szmrecsányi, Teleki, Windischgraetz és Wolff a vívmányokról és hibákról, Új Nemzedék, 2/289 (367), 1920. december 8., 1–2; A keresztény „kurzus” mérlege, Új Nemzedék, 2/292 (370), 1920. december 12., 1.

16 Lásd Az ötös tanács a zsidók kezében. Egy olasz lap a koncentráció hátteréről, Új Nemzedék,1/51, 1919. november 28., 4; A halálraítélt Magyarország, Új Nemzedék, 2/94, 1920. január 18., 1–2.

17 A zsidó egyetemi hallgatók igazolása, Új Nemzedék,2/69 (147), 1920. március 20., 5; A numerus clausus, Új Nemzedék, 2/202 (280), 1920. augusztus 26., 1; A magyar faj nemesítése, Új Nemzedék, 2/209 (287), 1920. szeptember 3., 4 (Horthy Miklós Egerben elmondott beszéde); Prohászka Ottokár a numerus claususról. Fel kell emelni a magyar középosztályt, Új Nemzedék, 2/220 (298), 1920. szeptember 17., 2.

18 Jogfosztás 90 éve. Tanulmányok a numerus claususról, Molnár Judit (szerk.), Bp., Nonprofit Társadalomkutató Egyesület, 2011; The numerus clausus in Hungary. Studies on the first anti-Jewish law and academic anti-semitism in modern Central Europe, Karády Victor–Nagy Péter Tibor (szerk.), Bp., Centre for Historical Research, History Department of the Central European University, 2012 (http://mek.oszk.hu/11100/11109/11109.pdf).

21 Lásd Gerlach, Christian–Aly, Götz, Az utolsó fejezet, Bp., Noran, 2005, 28–29.

23 Erre vonatkozóan lásd Spannenberger Norbert, A politikai katolicizmus, in A magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948, Romsics Ignác (szerk.), Bp., Osiris, 2009, 186–213.

24 Lásd Ravasz László, Krisztus és az egyház. Bezáró beszéd a Protestáns Irodalmi Társaság 50 éves jubileuma alkalmából a Zeneakadémiában rendezett ünnepségen, Protestáns Szemle, 47 (1938)/3, 106.

25 A kereszt és a közélet, Evangélikus Élet, 6 (1938)/50, 6–7.

26 Lásd Jakab Attila, „Megszentelt” antiszemitizmus. Eucharisztikus Világkongresszus és első zsidótörvény Magyarországon 1938-ban, Eszmélet. Társadalomkritikai és kulturális folyóirat, 26/104, 2014/tél, 111–122. (http://epa.oszk.hu/01700/01739/00089/pdf/EPA01739_eszmelet_2014_104_nyomdai_111-122.pdf); ., Nyíltan vállalt zsidógyűlölet. Adalék a Magyarországi Református Egyház két világháború közötti történetéhez, Egyházfórum. Keresztény közéleti-kulturális folyóirat, XXIX. (IV. új) (2014)/2–3, 29–35.

27 „E szó a mai közhasználatban egyszerűen olyan egyént jelent, akinek semmiféle öregapja, öreganyja nem volt soha zsidó, vagy legalábbis senki sem emlékszik rá – vagy: nem lehet rábizonyítani.” J. T., „Ki az „őskeresztény’?, Protestáns Szemle, 48 (1939)/3, 162.

28 Lásd például Egyházi élet. Az óbudai református egyház hivatalos lapja, 4 (1932)/7, 6.

29 Egyházi Élet, 9 (1937)/5, 7.

30 Gergely Jenő, Katolikus egyház, magyar társadalom 1890–1986, Bp., Tankönyvkiadó, 1989, 100.

31 Ez a magyar jogi gondolkozás kulcs- és varázsszava!

32 Keresztény magyar középosztály, Nemzeti Újság, 20/85, 1938. április15., 1–2; Kemény Péter, Evangélikus mondanivaló. A középosztályról, Evangélikus Élet, 8 (1940)/2, 4–5.

33 Lásd Kádár Gábor–Vági Zoltán, Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése, Bp., Hannah Arendt Egyesület–Jaffa Kiadó, 2005.

34 Lásd Sándor Dénes, Az egyház és az üldözöttek, Új Ember, 1/4, 1945. szeptember 2., Lásd még Az egyház és a zsidóüldözés, Új Ember, 3/17, 1947. április 27., 6. Hasonlóképpen említhető Bereczky Albert, A magyar protestantizmus a zsidóüldözések ellen, Bp., Traktátus Református Kiadó Vállalat, 1945. Az önfelmentés evangélikus vonatkozásához lásd A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Rendes Közgyűlésének Jegyzőkönyve, Budapest, 1947. április 25., 18–21.

35 Lásd Katolikus Magyarország. A Bíboros-Hercegprímás szilveszteri rádióbeszéde: Számvetést és lelkiismeretvizsgálatot!, Új Ember, 2/2, 1946. január 13., 2.

36 Idézi Braham, Randolph L., Gondolatok a magyarországi holokausztról hatvan év után, in A Holokauszt Magyarországon európai perspektívában, Molnár Judit (szerk.), Bp., Balassi, 2005, 32.

37 Lásd Braham, Randolph L., A magyarországi holokauszt bibliográfiája, I–II, Bp., Park, 2010.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.