egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2014/1. számban 

Elismerem, első látásra elég szerencsétlen kérdésnek tűnik a cím. Mert egyfelől (a természet szentsége oldaláról) ugyan kinek hiányozna az üldöztetés, a szorongattatás? Másfelől (a Biblia szentsége oldaláról) meg – ugye – teljesen mindegy, hogy kell-e vagy nem, keresztény üldöztetés mindig volt és úgyis lesz, törvényszerűen. Teológiailag igénylődik. Katekizmusunk 675. pontjában is így szerepel: „Az üldözés, mely kíséri az egyház földi zarándokútját” máshol pedig „Őt – természetesen Jézust – az egyház történelméből soha nem hiányzó üldözések közepette kövesse a keresztúton" ( KEK 1816).

Bárhogy is nézzük, az üldöztetés valóban egy állandó bibliai helyzet és fogalom, kivétel nélkül mindig pozitív, hősi felhanggal és történelmi időkorlátok nélkül. Az igazakat ugyanis mindig üldözik! – ez a mottó végigkíséri mind az Ószövetséget, mind az Újszövetséget, és ami ennél számunka fontosabb: ott van Jézus figyelmeztetéseiben és ott van az újszövetségi próféciákban is. Ha letesszük a Nagy könyvet, szépen, ahogy illik, János Jelenései után, szinte azt érezzük: ne legyen nyugodt az a keresztény egyházi közösség, amelyet nem csap meg a mártíromság és az üldöztetés füstje. De persze a láng lenne az igazi!

Így aztán – immár érthető okokból, a bibliai determináltság miatt – lényegében egyformán nyilatkozik meg a „mainstream” (a történelmi egyházakat értve rajta, az ökumenével lazán összefogva és kissé felturbózva), illetve az oldal- és vadhajtások kavargó tengere (képzavar, de életszerű!). Némi túlzással: a témát illetően hasonlóság van a Vatikán, a Jehova Tanúi vagy éppen az újonnan lángot kapott nagyfigyelmeztetők között. Csak a kicsik és újabbak általában aktuálisan és főleg magukra, a „nem hamis” vagy „nem elhajlott” hitűekre gondolnak, mint üldözöttek, míg a nagyok és régiek, mint pl. a legnagyobb keresztény egyház általában történelmi távlatokban és minden „elismert” keresztényre vonatkoztatva, persze ha katolikus, akkor meg pláne!

 

ÁLTALÁNOSSÁGBAN

A kereszténységben sok évszázados (és nyugodtan hozzátehetjük: mai) erőpozícióját tekintve vajon hogyan is értelmezzük ezt az kérdést?

Hogy a keresztényüldözésben jelenleg teljes és általános szünet lenne, azt semmiképpen sem állíthatjuk. Sőt ( http://en.wikipedia.org/wiki/Persecution_of_Christians, http://www.persecution.org)! A keresztények megfélemlítése, üldözése, sőt pusztítása – lokálisan, hol itt, hol ott a világban – kétségtelenül olyan tragikus tény napjainkban is, amit nem lehet és szabad szó nélkül hagyni. Az Open Doors keresztény emberjogi szervezet adatai szerint az elmúlt években világszerte fokozódott a keresztényüldözés. A segélyszervezet becslései szerint világszerte több mint százmillió embert üldöznek keresztény hite miatt, és ezzel – számszerűsítve – valóban a mi vallásunk a legüldözöttebb. (http://www.opendoors.org/)

De a sok ténymegállapítás, elemzés, cikk és megnyilatkozás mögött időnként a saját katolikus egyházunk sajtójából is kihallatszik egy – inkább tendenciózus „ugye-ugye!”, mint megalapozott – örök bibliai üldöztetettség-érzés, hangoztatva persze, hogy az igazi nagy szorongattatást, a „végső idők jeleit” mi még csak nyomokban látjuk, főleg a torzuló értékrendben. Egyébként pedig nem tudhatjuk se az órát, se a napot, se az évet, se az évezredet, így aztán mindenképpen legyünk mindig készen.

Egyes újabb és legújabb mozgalmak persze nem annyira ezekre az aktuális távoli hírekre koncentrálnak, ők már inkább igenis az általános közelgő végidőkre türelmetlenkednek, és náluk az üldöztetettség mellett a kiválasztottság, illetve a „Krisztus Maradék Serege”-szerű szlogenes szempontok is nagy szenvedéllyel előtérbe kerülnek. Olvasom az ún. „Nagy Figyelmeztetés” menetrendszerű szövegeit (lehet ugyan legyinteni, ugyan miért olvasok ilyeneket, de amikor harmadik katolikus ismerősöm küldi őszinte lendülettel nekem tovább mailben az aktuális hallomásokat, úgy érzem, muszáj odafigyelni), és látom, hogy a Krisztushoz hű seregek közeli szenvedését 100%-osan biztos prognózisként írja alá „Jézusotok”. Látszik, hogy „MDM”, az ír PR-os hölgy többször is olvasta a Jelenések könyvét.

Nincs bennem cinizmus, nincs bennem semmi harag, sőt, nincs meg bennem egy ügyeletes hitvédő kötelező, szigorú, gyakran leszektázó viszontválasz-ingere se (egyházunk, Ferenc pápával az élen már úgyis finoman, ellenszenzáció nélkül kezeli ezt az ügyet), mert úgy vélem, minden figyelmeztetés elkél ennek a világnak (is). Csak az a görcsösen sportos szenvedéskényszer ne lenne bennük! A biblikus kiválasztottság, kirekesztettség és üldözöttség – szeretettel mázas mégis másokat kirekesztő – örökös magasztja! És persze az a gyanús gyanakvás az egyházzal és pápával szemben! Milyen szeretet az, ami bomlaszt?

De van ebben valami logika is. A teljes, azaz a minden krisztuskövető egyházat, mozgalmat és hívőt és azok holdudvarát magában foglaló ún. „keresztény világ” önmagát en bloc nehezen tudja üldöztetni. Így aztán a kicsik elsősorban a „ nagyok”, a „hamisak” (egyes, patmoszi parázstól elhomályosult klubok szerint a „parázna Nagy Babilon”) dogmái, hitelvei, megoldásai és persze arroganciája, pompája és politikai szerepvállalása miatt szeretnek újprotestálni, szenvedni, kiválasztódni és kirekesztődni. Elviekben. Gyakorlatilag pedig pl. nálunk a kapóra jött csúnya, igazságtalan egyháztörvények miatt (de vajon létezhet-e igazságos?). A nagyok a mi tájékunkon pedig – jobb híján – a mártíromságosabb közeli múltba merengnek és emlékeznek (sajnos, van mire, sokunknak egyénileg is), aztán a „korszellem támadása” miatt aggódnak, és a távoli országokban lezajló események – ne kerteljünk –, főleg az iszlám erőszak miatt szolidárszoronganak és részüldözöttetnek. Mert a Vatikánt, a katolikus egyházat bíráló mindenféle alapos vagy alaptalan kritikák és „ármányok” általában nem olyanok, amelyek miatt – egyelőre – testületileg szenvedni kéne, maximum az abból eredő feladatok nehézségei miatt. A (mindig) bűnös korszellem pedig egyelőre még nem üldözi a keresztényeket, legalábbis a bibliai elvárásos formában biztosan nem. Az egyház szilárd kiállása az élet feltétel nélküli védelme (abortusz, eutanázia tilalmak), valamit a szexualitás legfontosabb kérdéseit illetően persze magával jár a szakadatlan, éles, időnként manifesztatív és/vagy megvető kritikákkal (maradi, retrográd, álszent...), de lássuk be, jól bírja/bírjuk. És nem is vagyunk egyedül.

Nem szeretném, sőt, nem akarom a téma fontosságát, valamint a reális veszélyeket „laodiceai langyos” módon alábecsülni, de úgy látom, a keresztény egyház(ak) jelenlegi üldözöttségi állapota és fenyegetettsége lényegében hasonló egy mai emberéhez. Azaz: hely, életkor és alkat kérdése. Ezen túlmenően pedig az egyházi (testületi, kollektív), illetve az egyéni üldözöttség elkülönülése gyakori eset volt és lesz is a történelemben.

Mindenképpen üdvös, hasznos és megnyugtató, hogy a vallásüldözést már régóta figyelik, elemzik arra szakosodott szervezetek, az ENSZ-nek pl. ún. vallásügyi jelentéstevői vannak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a közelmúltban konferenciát is rendezett a kérdésben, a már említett, holland alapítású Open Doors International szervezetnek pedig fő profilja a keresztényüldözés folyamatos szemmel kísérése. Feltételezem, hogy a Vatikánnak is van bizottsága vagy felelőse a keresztényüldözést illetően, mindenesetre a Szentszék állandó képviselője az ENSZ genfi hivatalainál, Silvano Tomasi érsek igen gyakran hallatja hangját az üldözés kérdésében is. Nem garanciák ezek persze a javulásra, de legalább tudhatjuk, hányadán állunk. (Noha jelen gondolatfüzérem a keresztény vallás üldözése témáját feszegeti, más vallások üldözése mellett sem mehetünk el szó nélkül, sőt, azt is látnunk kell, hogy nemcsak a bocsánatkérésekre ingerlő régmúltban, hanem bizony most is vannak helyek, ahol éppen a keresztény hatalom, túlsúly vagy megítélés üldözi a nem keresztényeket, verbálisan vagy akár fizikálisan is.)

Vajon várható-e általános, valós, biblikus, „eleve elrendelt” keresztény- vagy egyházüldözés? Vagy annak jelei? Vagy akár csak a mai helyzet romlása? A mában élünk. A távoli jövőbe senki se láthat, hosszútávon persze minden előfordulhat, de „hosszútávon mindnyájan meghalunk” (Keynes). Jelek pedig mindig voltak, vannak és lesznek is. Tehát nézzük a dolgot rövidtávon, a közelből távolodva és először politikai oldalról. Az mindig olyan hangulatos.

 

MAGYARORSZÁGON

Hazánk egyelőre veszélyesen jól áll. Orbán Viktor edzőmentes csatárunk sok testcseles „kurzussal” kedveskedik a lelátó keresztény A-szektorának, de ha megbukik egyszer, akkor se lesz baj: Gyurcsány Ferenc színművészünket ugyanis „többször bérmálták”, Bajnai Gordon – láttuk a Bazilikában – fejből és átérzéssel tudja és mondja a Miatyánkot, Mesterházy Attilát pedig egy teológiát hanyagolni kényszerülő, négyfalus, túlterhelt egyszerű plébános is fél nap alatt meg tudja győzni a Biblia teljes igazságáról. Kuncze Gábor alapból piarista gyerek, a bibliai szarkazmus kiváló szakértője, de azzal csak kisebb, idegekre ható üldözést lehet megvalósítani. Schiffer András halk szavú urbánus értelmisége sajnos nem tényező. Fodor Gábor pedig már liberális alaphelyzetéből adódóan is annak örül, ha előre köszönhet egy püspöknek. A Jobbikba már kevesebb nagyvonalúság szorult, és van egy kis necc, hogy kifáradva a szakadatlan üldözésben, keresztény népünk üldöztetettségének serkentésére fölhúz magára egy kis matyóvirágos párthus-köpenyt – de a színházi műsoroknak elengedhetetlen attribútuma, hogy viszonylag gyorsan véget érnek. Plafonleszakadástól pedig én nem tartok.

A néven nevezettek lényegében egy társulatot alkotnak. (Fújjon magában, szóljon rám, vagy csapjon nyakon érvekkel, aki nem így látja! Vagy aki már nagyon várja a plafonszakadást). Más meg egyelőre nincs a palettán. Illetve csak mi vagyunk. És mi sem vagyunk se jobbak, se rosszabbak, mint a politikusaink, tehát úgy gondolom, hogy fenti jókedvű soraimban a sértésnek nyoma nem volt. 

Katolikus hittestvér-haverom mondja: „Te, jó lenne már egy másik, akár egy egyházellenes kormány is, nem ez a mostani «kétszínű álkeresztény», mert ezek csak lejáratnak bennünket. Különben is, egy kis nyomás egész biztosan tartást, önállóságot és tisztaságot hozhatna az egyházunknak”. „Komám – vélem magamban az igazságot és mondom is neki –, kár előre örülni az üldöztetéses tisztulásnak, mert egyelőre nem fog menni. Ismerve a viszonyokat, ugyan milyen formáció lenne bolond a nagy keresztény egyházakkal és a híveikkel ujjat húzni? Bármennyire is csökken a népszámlálós létszámunk. Bármilyen harciasan kritizálnak, kereszténykurzusoznak, netán klerikálfasiztáznak, bizonyos többször bukott, mégis csillogószemű igazdemokraták. Hatalomra kerülve ugyanis mindenki megváltozik. Szerintem inkább valamiféle újbóli osztozkodás, (divide et impera!), esetleg «tisztulási harc» kezdődne, de nem biztos, hogy bármiféle valós tisztulás. Majd meglátjuk. (Vagy nem.)” Patt!

 

A NAGYVILÁGBAN

Ugorjunk át az ügy szempontjából jelentéktelen magyar áprilison, és nézzük az égtájakat!

Észak. Északon hideg van.

Nyugat. Az Újvilág bástyáját jelenleg éppen a kreacionizmussal vakolják (az állítmány mindkét értelmében). Az Unió – hiába Brüsszel rettentő nagy nyitottsága és ezervirágú szivárványbeszéde vagy emlékezetes orbánramorgása – logikusan soha nem támadhatja a kereszténységet, hiszen arra épült. Hát nem gyanús, a legliberálisabb tagországok is óva intenek Törökország felvételétől, vajon miért? A svéd gender-vécéket pedig kár lenne valós támadásnak, „Armageddon” első intő jelének nevezni, vagy akár csak túlragozni. Mert a világ rájuk se hederít. Az egyházunkban sokat emlegetett „halálkultúra” sem olyan valós és üldözéses veszély, ahogy a szóból kiérződik, de fontos kérdésekben persze nem árt a pápák ilyen költői túlzása. Továbbá azt se hinném, hogy a végső bajok jeleit a melegfelvonulások kamionján hozzák, vagy éppen a „homofóbia” tojásdobáló motorbiciklijén, mert ennek az örök identitási kérdésnek a megfejtésén bizony addig fog vitázni az emberiség, hogy végül el kell halasztani a világvégét.

Kelet. Az ortodox kereszténység reneszánszát éli. Éltetik is mesterségesen, persze. Kell is. Távolabb Kína még látszatüldözi ugyan a pápista katolikusokat, de közben már a keresztény tanokat tanulmányozza, és amilyen pragmatikus birodalom, előbb utóbb akár még konkordátumot is fog kötni. Észak-Korea egy sajnálatos maradvány, egyben elrettentő példa. Japán nem oszt nem szoroz ebben a vallásüldözési kérdésben. A nagy iszlám országok vallási türelmetlenségét (Szaúd Arábia, Pakisztán, Indonézia....) persze folyamatosan szóvá kell tenni, és a keresztényüldözés igazi válsággócait (Szíria, Afganisztán...) valahogy meg kell szüntetni. Akár egyenruhában is, de jó, ha kék a sapka.

Dél ebben a kérdésben szintén ellentétesen értelmezhető, tudniillik egyrészt Dél-Amerika valóban a kereszténység pápát is adó pufferje, másrészt Afrikában újabban megint ölik a keresztényeket. Amilyen szörnyű ez, annyira nyilvánvaló, hogy nem igazán az ún. biblikus üldözöttség válfaja. Kéksapkás ügy.

Általános politikai veszély tehát – úgy vélem – nincs.

 

AZ IDEOLÓGIÁKBAN

Ateizmus. A harcos ateizmus – minden látszat ellenére – a világban továbbra is marginális jelentőségű és defenzívában van. És ha nincs mögötte komoly politikai erő, marad csupán a hangja, de nem válik tényleges keresztényüldözővé.

Elvallástalanodás. Ez bizony cáfolhatatlan tény a nyugati világban, de nem hiszem, hogy tömegesen lesznek Paulusból Saulusok. A sokat emlegetett, „vallásban, egyházban való csalódás” a „kiábrándulás” szlogenek mögött ugyanis általában egyszerű lustaság áll, mintsem valós vallási dilemma, persze nem mindig. Így tehát inkább tanulság és kihívás ez a kereszténység és benne saját egyházunk számára, mintsem egy keresztényüldöző ellenség szerveződése.

Más vallások. Más vallások előretörése a keresztény kultúrákban, akár itt Európában, reális veszély ugyan, de politikai hátszél és globális átrendeződés nélkül abból sem lehet világméretű keresztényüldözés. Mind az ábrahámi, mind a keleti vallások tanításuk és „szívük” mélyén a megbékélést kell, hogy hirdessék. Nekem úgy tűnik, hogy vezetői szinten egyre inkább keresik is.

A különféle new age-s, szinkretista, részben keresztény vagy ezoterikus mozgalmak már rapszódikusabbak és kiszámíthatatlanabbak, hol szelíden vonzóak, hol – egyelőre verbálisan – gyanúsan agresszívek, sőt, a szép színes virágcsokorba belekerül egy-két mákvirág is, akik a világ minden baját a Bibliára és a kereszténységre fognák. Ők – természetesen az emberiség érdekében – legszívesebben erővel oszlatnák fel a katolikus egyházat, és már talán üldöznének is! Ilyenkor akár a Katekizmus fönt említett pontjának teljes kontextusa is eszükbe juthat: „Az üldözés, mely kíséri az egyház földi zarándokútját, fölfedi a «gonoszság misztériumát» egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól.”Nekem azért egyelőre nem úgy tűnik, hogy ők lennének a jánosi „Antikrisztus” előseregei. Mert szétszórt seregek. És nincs erő egység nélkül! (Igaz, ez érvényes ránk, keresztényekre nézve is.)

A média. Igen, a média az más tészta. Tagadhatatlanul tudatformáló eszköz. Azt mindenekelőtt szögezzük le – akár a politikára is visszavetítve –, hogy a médiában is gyakori antiklerikalizmus valójában nem veszély, hanem bölcsen nézve, igen hasznos dolog. Ha a kritikák csupán egyharmada jogos, már sokat tanulhat belőle egy nyitott szívű és szemű egyház. A zsigeri, célzatos, magyarázó vagy pure keresztényellenesség (inklusive vagy extra katofóbia) már veszélyesebb dolog, egyrészt mert „makacs tényekbe” szereti öltöztetni magát, másrészt mert az érzelmekre is hat, harmadrészt pedig mindig jól fizet annak, aki űzi. Ezt viszont a törvények is jól kordában tudják tartani, továbbá a média és a vallási bulvárirodalom – szemben a politikával – nem egy négyévente választható és eltűrendő, hanem egy azonnal kikapcsolható vagy becsukható valami. Hogyan tudna hát üldözni?

Végigfutottam a „potenciális keresztényüldözőkön”, talán nem hagytam ki senkit. Hogy mit hoz a jövő, azt pontosan nem tudhatjuk. Aki pedig pontosan tudni véli, az nagy valószínűséggel téved. Egyes ószövetségi próféciákat, ill. a Jelenések könyvét időben-térben biztosra értelmezni sajnos a zsidókereszténység veszélyes szakmai ártalmai közé tartozik. (Bulányi páter kivette volna az Ószövetséget a katolikus mise tanító részéből, és a világirodalom egyéb gyöngyszemeit tette volna be a helyére. Kapta is érte a hivatalos megrovást. A magam civil „eretnekségével” én inkább továbbíratnám a Továbbírhatatlant, mondjuk a színes szélesvásznú Jelenések könyvéhez odalátnék egy Istentől ihletett, ergo kanonizált valamiféle misztikum-mentesebb katarzist vagy egy művészi ellensúlyt. Pl. beszerkeszteném Pilinszky „Mielőtt” c. versét. Még jó, hogy a magamfajta mezei hívő vakmerősége és esetleges teológiai tévedései kisebb súllyal esnek latba. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a Szentírást magunkban mindenképpen tovább kell írnunk!)

 

BENNÜNK

A kérdés még mindig megválaszolatlan. Számoljunk-e életünkben általános és elkerülhetetlen keresztényüldözéssel, netán igényeljük-e az erre vonatkozó próféciák mielőbbi beteljesedését?

Nem olyan nehéz kérdés. Természetesen ne! Még ami most van, az ellen is küzdjünk! A mesterségesen kreált műüldözést és végidő-jeleket pedig végképp ne erőltessük, legalább mi, katolikusok ne fulladjunk bele a Biblia mélyvizeibe! A krisztuskövetés biblikus üldözöttsége ugyanis se nem cél, se nem eszköz, hanem annak (természetes és örök) velejárója. És ezt – különböző mai formákban – mi is, keresztény közegben is megtapasztalhatjuk, ha megpróbálunk komolyan elindulni a krisztusi igazság útján. Ám azt se feledjük el, hogy bár az igazakat valóban gyakran üldözik, nem minden üldözöttnek van föltétlenül igaza.

 Ki fogja hát hitünket és egyházunkat, egyházainkat törvényszerűen üldözni? Mire figyeljünk?

Nem olyan nehéz kérdés. A Gonosz, mint olyan.

Az pedig – mint olyan – létezik, és leginkább bennünk van. Előítéleteinkben, mások meg nem értésében, tetteinkben, hazugságainkban, káros berögződéseinkben, káros túlbuzgóságunkban, kár(os)örömeinkben, saját üldözési hajlamainkban, rosszul értelmezett lojalitásainkban, szeretethiányunkban, agresszivitásunkban, vagy éppen lustaságunkban és mulasztásainkban. Főleg ez utóbbiban. Ha ezt tudjuk, és ismerjük ezek legyőzésének krisztusi praktikáit is, akkor figyelmünket már nagyon nem lehet elterelni, és akkor egyénileg máris nyugodtabban tekinthetünk mindenféle biblikus vagy nem biblikus, hivatalosan elfogadott vagy el nem fogadott, legújabbkori próféciákra, látomásokra és figyelmeztetésekre.

És akkor talán legnagyobb közös gondunk, mai üldöztetésünk: a keresztény egység hiánya és a hívek fogyása megoldásában is valamennyit előre tudunk lépni.

 

HEGEDŰS ZOLTÁN

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.