egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2012/1. számban

GAZDASÁGI BŰNCSELEKMÉNYEK GYANÚJA A GYŐRI EGYHÁZMEGYÉBEN MÁS SZEMSZÖGBŐL

Ez év januárjában kezdődött a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon a katolikus Győri Egyházmegye korábbi számvevője, T. Gy., és az egyházmegyei hivatal könyvelője, H. L.-né, elleni per. Az ügyészség különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja őket. T. Gy. úgy érezte, hogy az ügyészség bűnbaknak tekinti a vádlottakat, és láthatólag kerüli a problémák teljes körű feltárását, az egyházmegye vezetése pedig igyekszik minden felelősséget az elbocsátott alkalmazottakra hárítani. A vélt gazdasági bűncselekményeket azonban szerinte érdemes más szemszögből is megvizsgálni. (A szerk.)

T. Gy. úr, mi az ön végzettsége, mikor és milyen beosztásban került a győri püspökségre?

Közgazdász vagyok. Az Egyházmegyei Hivatalba Pápai Lajos püspök atya hívott 1998-ban. Az egyházzal való kapcsolatom a gyerekkorom óta tartós és szüntelen. Győrben a Szent Imre Templomban voltam képviselő-testületi tag, ott találkoztam a püspök atyával is, aki gazdasági munkámat más egyházmegyei fenntartású intézményben ismerte meg, ahol kisegítettem. Az 1996-os pápalátogatás idején a főszervező mellett dolgoztam, így tovább mélyült a kapcsolatunk. A Győri Egyházmegyénél számvevőként foglalkoztattak. Alapvetően a pénz- és gazdasági ügyek koordinálása volt a feladatom, de munkaköri leírást az ott töltött 12 év alatt nem kaptam. 2008-ban aztán én állítottam össze egy munkaköri leírást, de ezt a mai napig hivatalosan nem írták alá, és nem adták ki.

Milyen volt az egyházmegye gazdálkodása akkor, amikor odakerült?

Még kézzel könyveltek, áttekinthetetlen állapotok voltak. Három hónapomba került, mire valamelyest átláttam az akkori helyzetet. Mondok egy jellemző példát: a hivatalban dolgozó nyugdíjas papok egyházmegyei nyugdíj-kiegészítését minden hónapban postán adták fel, majd a postás néhány nap múlva ugyanide visszahozta, hisz itt voltak ezek a személyek. Sokkal egyszerűbb lett volna pénztári kifizetéssel elintézni ezeket az ügyeket, de nem voltak bevételi és kiadási pénztárbizonylatok sem, a pénzmozgás pedig áttekinthetetlen volt. Ezt rendbe kellett tennem, majd jött a világi hitoktatók központi bérszámfejtésének átvétele és az egész egyházmegyei biztosítás számítógépre vitele.

Vagyis minden pénzügyekkel kapcsolatos dolgot intéznem kellett.

Munkaszerződése volt?

Természetesen volt. Ez rögzítette, hogy mint egyházi világi személyt számvevőként alkalmaznak, és nem közalkalmazotti, hanem köztisztviselői bér jár nekem a köztisztviselői juttatásokkal együtt.

Tudtommal viszont a püspök úr egyebek között épp azért vádolja önöket sikkasztással, mert számlakivonatukon magasabb fizetés szerepelt, mint ami járt volna önöknek.

A püspök atya valóban ezt állította a bíróságon. A problémát az jelenti, hogy a fizetés egy részét tiszteletdíjként fizettük ki. Nemcsak magunknak, hanem másnak is. A bér egy részét ugyanis adómentesen is ki lehet fizetni, méghozzá a plébániák által befizetett központi járulékból, mely nem más, mint a beszedett önkéntes hozzájárulás (egyházi adó és perselypénz). Ezt az összeget a püspök veti ki, a plébániáknak pedig évenként befizetési kötelezettségük van. A plébániák ugyanis nem önálló jogi személyek, az állam felé nem tartoznak elszámolási kötelezettséggel, hanem közvetlenül a püspök kézi irányítása alatt állnak. Szóval ebből a központi járulékalapból adó- és járulékmentesen lehet tiszteletdíjakat kifizetni. Ez most is így van a püspökségeken mind a mai napig is. A bérek egy részét tiszteletdíjként mi is ebből az alapból fizettük, nemcsak a püspökségen, hanem a plébániákon alkalmazott papoknak és világi személyeknek is. Összességében tehát a magam estében is az engem megillető bért számoltam el a rendszerben a köztisztviselői juttatásokkal együtt, amelynek egy része az említett alapból tiszteletdíjként adómentesen lett kifizetve. Félreértés ne essék, ez teljesen legális az szja-törvény erre vonatkozó része 1. számú mellékletének 4.8. pontja szerint. A bíróságon a püspök atya is elismerte, hogy tudott például a dolgozóknak juttatott 13. havi fizetésekről, csak arról nem, hogy azt mi módon utalták át az alkalmazottaknak. Pedig erről is rendszeresen egyeztettünk, nem egyszer a korábbi püspöki titkár is jelen volt, aki a legbefolyásosabb személy volt a püspökségen.

Az, hogy a plébániák nem jogi személyek, és nem tartoznak elszámolási kötelezettséggel az államnak, talán az említett egyházi bevételre igaz, de léteznek állami támogatások is, például templom- vagy a plébániafelújításra. Ezekkel mi a helyzet?

Az egész egyházi vagyon az egyházmegye tulajdonát képezi még akkor is, ha például a földhivataloknál a plébániák vannak bejegyezve. A földhivatalok az illetékmentességet a plébániáknak is csak a püspökség nyilatkozata alapján adják meg. Ha egy plébánia felújításra pályázik, de nem mellékeli a püspök hozzájárulását és építési engedélyét, akkor az adott plébániát ki is zárják a pályázatból. Említhetném a plébániákat megillető kárpótlási pénzeket is, amelyeket az egyházmegye számlájára utaltak, és nem a plébánia, hanem a püspök döntött annak felhasználásáról. Megtehette és megteheti, mert az egyházmegye a jogi személy. Sok plébánia kárpótlási pénzéből épült például Sopronban az Egyetemi Kollégium, az iskolai tornacsarnok stb. Ennek ellenére van a plébániáknak önálló adószámuk, de az adott plébániára nyitott bankszámla és az efölött rendelkező aláírás is csak akkor érvényes, ha azt a püspök jóváhagyja. Mivel az egyházmegye a jogi személy, a plébánia pedig ezen belül van, a közöttük lévő viszony a civil jog szerint nem vizsgálható. A pénzügyek sem. A püspök szabja meg, hogy mennyi a pap minimális fizetése, hogy a perselypénzből és önkéntes hozzájárulásból mennyit kell központi járulék címén évente befizetni az egyházmegyének, vagy hogy az egyházi szertartásokért (mise, temetés, esküvő) mennyit kell fizetni, és abból mennyi a papé és mennyi a templomé. Egyébként az éves KSH-jelentésekből is egyházmegyénként csak egy készül, amely összefogja az egész egyházmegyét, és nincs lebontva egyes plébániákra. Ugyanez érvényes az intézményekre is. A püspök például megteheti, hogy az egyik iskolára többet költ, a másikra pedig kevesebbet. A normatív állami támogatások kezelése azonban már más lapra tartozik, az nem az én feladatom volt, hanem az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság hatáskörébe tartozott. Erről azonban nem szeretnék beszélni. Ez egy külön történet lehetne.

Ha a pénzügyek ilyen egyszerűen kezelhetőek egy egyházmegyében, akkor mi szükség volt egy betéti társaságra? Egyáltalán ki alapította, milyen pénzből, és kik voltak a tagjai?

A Dioecesis Bt. alapítására azért volt szükség, mert az egyházmegyei intézményekben gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások is voltak. A dioecesis szó egyébként magyarul egyházmegyét jelent. Ilyen például a konyha működtetése egy győri oktatási intézményben. Tekintve, hogy az egyházmegye nonprofit jellegű, ilyen gazdasági tevékenységet nem végezhetett, a bérleti díjak ugyanis társasági adóalapot képeztek akkoriban. Ma egyébként már nem így van. Ezért született az a döntés, hogy a győri püspök létrehozza a saját hozzájárulásával és az egyházmegye törzstőkéjével a bt.-t, amely azután lebonyolítja a gazdasági tevékenységet, mint a bérbeadásokat vagy az ostyasütést. A bt. a tevékenysége után fizette a társasági adót és minden egyéb közterhet. A társaság beltagja én lettem, a kültagja pedig az egyházmegye jogásza, aki ebben az ügyben 2010-ben a püspök úr megbízásából a feljelentést tette ellenem a rendőrségen.

Mit tudott a püspök a bt. tevékenységéről és bevételeiről?

Pontosan tudta mindenki, így ő is, hogy miről van szó, a bevételeket is, hiszen az adatok nyilvánosak voltak, minden bizonylat a püspökségen volt. Most is ott vannak, hiszen otthagytam.

A vádirat szerint viszont a bt. egy balatonszepezdi ingatlant vásárolt, amiről sem a püspök, sem a gazdasági bizottság nem tudott.

Az ötlet tőlem származott, a családom ugyanis két ingatlan eladásából Balatonszepezden a panzió mellett egy házat vásárolt. Jó barátságba kerültünk a szomszéd panzió tulajdonosával. 2002-ben az akkori püspöki titkár meglátogatott bennünket a balatoni házunkban, és felvetődött, hogy a püspökségnek is jó lenne egy nyaraló, egy lelkigyakorlatos ház. Ugyanebben az évben a püspök úr is lejött a titkár úrral, és megmutattuk neki a panziót, sőt 2002 őszén egy másik alkalommal az egész egyházmegyei hivatali apparátus is vendégünk volt. A szomszéd tulajdonos és a püspök úr ekkor beszéltek a panzió megvásárlásáról, de a beszélgetés pontos tartalmát nem ismerem. Annyit tudtam meg, hogy a püspök úr jelezte, jó lenne megvenni, és az egyházmegye javára hasznosítani az épületet. Ezután a bt. megvásárolta az ingatlant. Mivel a panzió tervezett bérbeadása akkor még gazdasági tevékenységnek minősült, ezért a bt. vette meg, viszont a bt. valódi tulajdonosa az egyházmegye volt, így annak ingatlanjai is az egyházmegye tulajdonát képezték.

Úgy tudom, a gazdasági bizottság elé tényleg nem került a panzió ügye, holott ezt én indítványoztam, csakhogy én nem voltam a testület tagja. Hogy miért nem akart erről tárgyalni a püspök, arról fogalmam sincs, mint ahogy arról sem, hogy most miért mondja, hogy ő semmiről nem tudott. 2007 év végén a panzió egyik szomszédja is járt a püspökségen az építési engedélye miatt, azokon az okiratokon is szerepelt, hogy kié a határos ingatlan. Ugyanígy a földhivatali TAKARNET programból lekért tulajdoni lapokon is. Az egész egyházmegye tudott róla, és használta is az ingatlant. Mindenki tudott róla, a bevételekről is.

Miután önt felmentették, a Bt. az egyházmegyének ajándékozta az ingatlant? Miért?

Már utaltam rá, hogy megváltozott a törvényi szabályozás, és egyház esetén az ingatlanok bérbeadása már nem minősül társasági adóalapot képező bevételnek, vagyis most már az egyházmegye is bérbe adhatja, és a bevétel után nem kell adót fizetnie. Ezen túl pedig az átírás is illetékmentes. Megjegyzem, hogy a püspökség a perben kártérítésként tartja számon az ingatlan átírását, pedig hát a Bt. által eddig is az egyházmegyéé volt. Az enyém soha nem volt, nem is tartottam annak, így kártérítésként oda sem adhattam az egyháznak.

A panziót bérbe adták. Mire költötték a bevételeket?

A panziót bérbe adtuk, és mivel a megállapodás szerint egyházi célokat kellett szolgálnia, annak megfelelően lett átalakítva a felújítás során. Így lett benne kápolna is. A Győri Egyházmegyén kívül az ország számos helyéről voltak itt csoportok lelkigyakorlaton és nyári hittantáborokban. A papoknak mindig minden ingyen volt, szállásért és étkezésért nem fizettek. Volt olyan időszak, hogy a panzió befogadóképességét meghaladta a résztvevők létszáma, ezért elszállásoláshoz rendelkezésre bocsátottam a saját ingatlanomat is. Ez részemről természetes volt. A bevételek pedig részben a felújítást, részben az egyházmegyei intézmények fenntartását szolgálták.

A tárgyaláson a püspök úr elismerte ugyan, hogy ön a bevételekből több mint százötven millió forintot az egyházra költött, de azt mondta, ehhez nem volt joga, és nem volt írásos meghatalmazása.

Dehogynem volt! Sőt a meghatalmazás a bíróság birtokában van, amivel szembesítették is a püspök atyát. Erre azt mondta, hogy nem emlékszik erre a felhatalmazásra, valószínűleg automatikusan írhatta alá, amikor elé tették. Felhatalmazás nélkül nem is tudtam volna a munkámat végezni, de nemcsak nekem volt ilyen, hanem mindenkinek, akinek a munkájához ilyen kellett. Sőt, közjegyző előtt tett aláírásmintám alapján utalványozási és kifizetési jogom is volt, hiszen enélkül pénzügyileg megbénult volna a püspökség a Magyar Államkincstárnál.

Akkor szabálytalanok voltak a kifizetések?

A belső szabályozottság hiányában a még szabálytalannak mondott kifizetések sem szabálytalanok. Nekem rendszeresen döntenem kellett, intézni a pénzügyeket, ez volt a feladatom. Hogy értse, miről van szó, el kell mondanom, hogy az egyházmegyék alapműködésének állami támogatása két tételből áll. Egyrészt a személyi jövedelemadó egy százalékából, illetve ennek állami kiegészítéséből, másrészt a kárpótlás során vissza nem igényelt ingatlanok utáni örökjáradékból. Az első tétel a híveknél képződik, hiszen a papok adót nem fizetnek, ők nem tudják fölajánlani adójuk egy százalékát. A második tétel pedig az egyes plébániák területén vissza nem igényelt ingatlanok után jár. A pénzt viszont az egyházmegye kapja, és a püspök saját maga dönt annak felhasználásáról. Én is láttam, hogy a támogatásnak csak töredéke kerül vissza a plébániákhoz, amiből viszont nem tudják befejezni a szükséges felújításokat.

Az általános felhatalmazásom alapján sok plébániát és templomot segítettem abban, hogy be tudják fejezni a munkálatokat. Ha a hivatali apparátusra vártunk volna, akkor sok helyen nem valósult volna meg a rengeteg renoválás. De nem csak én adtam az egyházmegye pénzéből, hanem a papok is a plébánia pénzéből, de a sajátjukból is. A meghallgatások alkalmával többen is elmondták, hogy az építésznek, aki az egyházmegye alkalmazottja volt, milyen csúszópénzeket adtak, hogy a felújításokra biztos engedélyt és püspökségi pénzügyi támogatást szerezzenek. Ebbe nem akarok belemenni, erről majd még nyilatkoznak a papok. Azt is elmondták, hogyha a plébánia felújításában én nem segítek, akkor akár a híd alatt is aludhattak volna, mert a püspök urat nem érdekelte mi van velük. A papok áthelyezésénél sok esetben nem gondolták át, hogy a papnak milyen körülmények közé kell menni. Igaz, a munkálatok során a papok igényei azért növekedtek, de ezek általában jogosak voltak.

Amikor elkészültek a felújítások, a püspök úr vagy valamelyik hivatali főpap mindig eljött és megáldotta. A bíróságon úgy fogalmaztam, hogy vaknak kell tekinteni mindenkit, aki ilyenkor nem látta, hogy mi valósult meg valójában. Érdekes az is, hogy a végelszámolások rendszeresen elmaradtak, pedig ebből kiderült volna, hogy mibe került az építkezés. Ez nem rám volt bízva, sőt közölték itt is velem, hogy semmi közöm hozzá.

Azzal is vádolják önt, hogy engedély nélkül adott kölcsön pénzt papoknak és civileknek. Hogy működött ez a kölcsönadás?

A kölcsönadás természetes volt. Volt, amikor a püspök úr adott engedélyt és utasítást a kölcsönnyújtásra sok esetben úgy, hogy csak egy cédulán volt feljegyezve hónapokig a pénztárban. A püspök úr saját testvérének is adni kellett hatmillió forintot, amit én nem is mondtam a bíróságon, hanem egy könyvszakértő derítette ki. Talán jobb is így!

Kölcsönt adtunk papoknak és világi alkalmazottaknak is. Van, aki még ma sem fizette vissza, de ma is a hivatalban dolgozik. Kölcsönadás volt az egyházmegye alapítványaiban is, akinek kuratóriumi elnöke az egyházmegye jogásza, tagjai között pedig ott a megyés püspök. A nevezett bt. is adott kölcsönt egyházi személyeknek, köztük egy korábbi püspöki titkárnak. Ha a kölcsönadással van probléma, akkor miért csak azokat kifogásolják, amelyekhez nekem közöm volt? Miért nem vizsgálják meg viszont az egyházmegyei alapítványokat is? Miért nem volt pénztárellenőrzés a hivatalban eltöltött 12 évem alatt egyik alapítványnál sem vagy a könyvesboltban? Beszélhetnék gépkocsivásárlásokról és cserékről, de ez egy külön téma.

Okozott ön kárt az egyházmegyének?

Nincs megtérítendő kár egy fillér sem, hiszen az ingatlanokban minden az egyház birtokában van. Nincs itt semmi elsikkasztott pénz. Ezt nyilatkoztam a bíróságon és a rendőrségen is. Minden összegről el tudok számolni, meg is teszem, és bízom benne, hogy ezt majd a szakértői vélemények is alátámasztják.

Miért fordult végül is ön ellen Pápai püspök úr?

Az előzőekből talán látszik, hogy én nemcsak a püspökség elképzeléseit tartottam szem előtt, hanem a plébániák igényeire is figyeltem. Mégis azt gondolom, hogy a püspök úr nem magától, hanem néhány hozzá közelálló ember rosszindulatú tanácsára fordult ellenünk. Ugyanis nemcsak engem szemeltek ki, hanem másokat is, így például az egyházmegye építészét, a szeminárium rektorát és az egyházmegye legnagyobb győri plébániájának plébánosát, de a sort folytathatnám. Mindannyiunkat sikerült eltávolítaniuk. Egyébként az utóbbi években több személyi és gazdasági kérdésben is sajnálatos módon rájuk hallgatott. Így látja ezt az egyházmegye papságának legnagyobb része is, de tisztában vannak azzal is, hogy a püspök kezében olyan eszközök vannak, amelyekkel ellehetetlenítheti, sőt egzisztenciálisan s tönkre is teheti őket, ezért inkább hallgatnak.

Mi célból tette volna ezt ez a tanácsadói kör?

Nézze, én annyi zűrös esetnek voltam szemtanúja és tudója, és annyi zavaros helyzet megoldásában segítettem, hogy kellemetlenné válhattam. Persze épp a feljelentés által ezek a belső erők, akiket nem kívánok megnevezni, magát a püspököt hozták nagyon kellemetlen helyzetbe. Lehet, hogy furcsán hangzik, de én magát a püspök urat nagyon sajnálom, mert ebből jól kikerülni már nem lehet. Ezt talán nem mérték fel az illetők, de a püspök atya egy kicsit elgondolkodik azon, hogy kikre érdemes hallgatnia.

A kánonjog szerint az egyházmegye gazdálkodása fölött a megyés püspök gyakorol ellenőrzési jogot? Hogyan látta el ezt a feladatát Pápai Lajos?

Ha a püspök úr azt mondja, hogy ő, mint az egyházmegye vagyonkezelője semmiről nem tudott – ami persze nem igaz –, akkor ez megmutatja, hogyan végezte ellenőrzési feladatait. Hasonlóan a gazdasági tanács is, amely a megyés püspök tanácsadó testülete. Ennek elnöke a püspök, tagjai pedig az általános püspöki helynök, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság gazdasági vezetője, az egyházmegye jogi képviselője és az építési iroda vezetője, titkára pedig a mindenkori püspöki titkár. Az éves könyvvizsgálói jelentések a nyomozati anyag részét képezik, de ezzel kapcsolatban elsősorban technikai jellegű kifogások merültek fel.

Utólag hogy látja, mennyiben látható át egy egyházmegye gazdálkodása? Kinek van tényleges rálátása és ellenőrzési lehetősége a gazdasági ügyekre?

Talán furcsán hangzik, de egyrészt az egész problémakör a II. Vatikáni zsinat rendelkezéseiben gyökerezik, amelyek felértékelték a megyés püspök szerepét. Az egyházmegyék önállóak, élükön a megyés püspökkel. Fölötte tényleges hatalmat még az illetékes érsek (metropolita) sem gyakorolhat, de talán még a Szentszék sem. Minden egyházmegye szinte egy önálló köztársaság, amelynek köztársasági és egyben miniszterelnöke maga a megyés püspök. Másrészt az állam és az egyház közötti megállapodás értelmében az egyház belső szabályzata szerint működik, így belső gazdálkodásának előírásait és belső számvitelét is maga alakíthatja ki szabadon. Gyakorlatilag nem vonatkozik rá a számviteli törvény. Ahány egyházmegye, annyi számviteli rend. 2008-ig még a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és Titkárságának sem volt számviteli rendje. Hangsúlyozom, hogy ez a belső gazdálkodásra és nem a normatív állami támogatásokra vonatkozik. Ez utóbbiak esetén elvileg érvényes a számviteli törvény, de az egyházak esetén ezt is nagyon lazán kezelik.

Ami pedig az ellenőrzést illeti, ezt a jogot a plébániák felett az esperesek révén maga a megyés püspök gyakorolja. 2011-től Győrben már könyvvizsgálókat is bevonnak az ellenőrzésbe. Elvileg létezik a civil kontroll is a képviselő-testületek által, de ez gyakorlatilag elhanyagolható. Ezek a testületek csupán a plébános tanácsadó testületeivé silányultak. Egyházmegyei szinten pedig a püspököt tulajdonképpen senki sem vonhatja felelősségre, mert a gazdasági tanácsok csak számszerű ellenőrzéseket végezhetnek – ha végeznek egyáltalán. Ha a püspök úgy látja jónak, akkor igénybe veszi egy könyvvizsgáló munkáját, ha nem, hát nem. Pedig ha meggondoljuk, az egyházmegyék szinte száz százalékig a hívők és az adózók pénzéből gazdálkodnak, de az adatok mégsem nyilvánosak. Persze arra hivatkoznak, hogy az egyházaknak el kell számolni a minisztériumoknak az állami támogatásokról, de ezeket nem igen ellenőrzik. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal csak a munkabérekkel, járulékokkal és bevallásokkal kapcsolatos ellenőrzéseket végzi. Az Állami Számvevőszék felkérésre ugyan végezhetne ellenőrzést, de erre még egyszer sem került sor.

Úgy gondolom, hogy vagy az államnak vagy az egyházaknak kellene kezdeményezni, hogy legyen nyilvános az egyházak gazdálkodása is, hiszen közérdekű adatokról van szó. Kényes kérdések ezek, és további kérdéseket vetnek fel. Például, hogy a papok miért nem adóznak. Talán azért, mert adózott pénzből van a jövedelmük? Hát a világiak is adóznak a jövedelmük után, akkor is, ha az adózott jövedelemből van. A maradékból pedig még egyszer adóznak az áfa, jövedéki adó, regisztrációs adó és egyebek formájában! Ha egy társadalomban a közteherviselés van, akkor nem lehet indokolt egy csoport adómentessége. Sőt, ha igazságosak akarunk lenni, akkor talán még azt is figyelembe kellene venni, hogy az egyházközségeknek eltartási kötelezettségük is van a papok felé, amit részben természetbeni juttatások formájában bocsátanak rendelkezésükre (lakhatás és rezsi stb. kifizetése). Ezek a gondolatok azonban már messzire vezetnek.

T.Gy. úr, köszönöm a beszélgetést.

Én is köszönöm a lehetőséget, és várjuk a folytatást.

WILDMANN JÁNOS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.