egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Összegyűjtött írások (1983–2015)

A gyakorló pszichoanalitikus B. Gáspár Judit második kötete 1983 és 2015 között keletkezett írásainak gyűjteménye. A szerző klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Ismerkedése a pszichoanalízissel 1968 után, Hegedüs András volt miniszterelnök underground Freud-szemináriumán kezdődött el. A pszichoanalízisen kívül szabad interak­ciós csoportterápiát, mozgás- és művészetterápiát, valamint pszichodrámát tanult.

A kötetben a 27 írás keletkezési sorrendben követi egymást, és műfaji körük a vitairattól az esszén, előadáson, műelemzésen, beszélgetésen, konferencia-hozzászóláson, interjún át egészen a búcsúbeszédig, laudációig és könyvajánlóig terjed. A témagazdagság, a műfaji változatosság, a kiérlelt szakmai gondolatok, a személyes sorsba bepillantást engedő írások, a hozzájuk fűzött utólagos kommentárok váltakozása olyan belső ritmust kölcsönöz a könyvnek, amely szinte magával ragadja az olvasót, és a könyvet jószerivel letehetetlenné teszi, nem utolsósorban a megfogalmazás szépsége miatt.

A korszakot a szerzővel együtt átélő, a szakterületen jártas ember számára természetesen másképp lehet érdekes mindez, mint egy fiatal, pályakezdő pszichológus vagy egy-egy téma iránt speciálisan érdeklődő olvasó számára.

B. Gáspár Judit érdeklődése és megértési törekvése a két ember, az analitikus és paciens kapcsolatának elemzésén túlra is kiterjed. Tudományágak határterüle­tein mozogva művészet, filozófia, teológia és pszichoanalízis kapcsolatáról és magáról a pszichoanalízisről gondolkodik, e rokon diszciplínák közti párbeszédet segíti.

A Leonardo és Freud. Esszé két óriásról című írása bevezeti az olvasót a műértelmező gondolkodási folyamatba, és Freud 1909-es Leonardo da Vinci-tanulmányának Ilse Barande-féle kritikai elemzését is bemutatja. Mű és befogadó viszonyáról, a szimbólumelemzés módszeréről, a művészi és tudományos szublimációról, a művészi alkotás létrejöttéről, Freud és Leonardo életművének párhuzamairól ír, és a Leonardo-tanulmányt készítő Freud nézőpontját próbálja megfejteni. Mindezt természetesen úgy, hogy eszme- és mitológiatörténeti keretben is elhelyezi a gondolatokat. Legvégül mintát mutat arra, hogy a műértelmezéseket mennyire meghatározza az elemző szubjektív, választott nézőpontja.

Egy másik művészetpszichológiai írásában Nádas Péter Egy családregény vége című könyvét és a főszereplő identitáskeresési folyamatát elemzi, amihez Jung és Freud, a fejlődés- és gondolkodás-lélektan ad számára elméleti hátteret.

1991-ből származó esszéjében (Nyelvzavar és fordítás a mélylélektani gondolkodás történetében) is a megértés hangján és a tudománytörténeti folyamatba való elhelyezés igényével szólal meg, amikor a Ferenczi által leírt nyelvzavart, Freud és Ferenczi, illetve a többi, újító szándékú analitikus kapcsolatát idézi fel, és a hozzájuk a közéletben, a tágabb szakmai körben tévedéseikért hiúsággal, erkölcsi ítélettel viszonyulóktól elhatárolódva azt mondja: mai látásmódunk nem jöhetett volna létre az ő küzdelmeik és tévedéseik nélkül, azok a felfedezések nem estek volna meg, amelyek az analitikus munkáját napjainkban meghatározzák, például a viszontáttétel értelmezése vagy a freudi pszichoanalízis nyelvezetétől lényegesen különböző, modern hermeneutikus pszicho­analízis. B. Gáspár Judit minden analitikusra mint filozófusra tekint, véleménye szerint a pszichoanalitikus munkája a filozófiai hermeneutika műértelmezésével rokonítható. A pszichoanalitikus mozgalmon belül bekövetkezett szakadások, törésvonalak oka értelmezése szerint az lehet, hogy minden iskola a maga módján ad választ emberi létezésünkre (milyennek születik az ember, hogyan keletkezik az agresszió stb.), ami befolyásolja egzisztenciális érzelmeinket. Az idegen életérzésből keletkező válaszokat pedig nehéz elfogadni. Az egymással folytatott harc helyett a filozófiai gondolkodás áramába való egységes beilleszkedést ajánlja fel megoldásként.

Ugyanebben az évben született meg esszéje a gyűlölködés természetrajzáról, az akkortájt zajló történelmi-társadalmi folyamatokra reflektálva. Gondolatmenetében arra mutat rá, hogy a grandiózus én- vagy csoportidentitás kielégülése útjában álló személyek vagy csoportok ellen megjelenő irreális destruálási szándék miként kerül szembe magukat kereszténynek valló nemzetek esetében is az Újszövetség egyik legfontosabb tanításával, az univerzalizmussal, a minden ember kiválasztottságának, az Atyában való egységének eszméjével. Teológia és pszichoanalízis közti egyet nem értések és félreértések után keresi a megértést, a párbeszédet szabad akaratról, autonómiáról, szeretetről, bűnről és bűnhődésről, szégyenről és bűntudatról gondolkodik el abban a hitben és alapmeggyőződésben, hogy az emberben „rettenetes a kísértés a jóra”!

A cikkek egymásutániságában jól nyomon követhető a pszichoanalízis elméletének és terminológiájának változása. A szerző tudatos, mikrorezdülésekre is érzékeny figyelme meglátja és megláttatja, hogy paciens és terapeuta viszonyában a hatalomvágy, illetve megjelenésének lehetősége nemcsak az értelmezést középpontba állító, a neutralitás elvét valló klasszikus analitikus helyzetben, hanem a modern „itt és most”-ra centráló kezelési módban ugyanúgy jelen van.

Az írások összegyűjtése lehetőséget ad az emlékezésre. Arra, hogy a hazai pszichológia eltávozott alakjai közül Binét Ágnes és a Mester, Vikár György személyisége B. Gáspár Judit írói, ábrázolói tehetsége és irántuk érzett szeretete révén megidéződjön.

A személyes élettörténeti elbeszélések, az ősökről, nagyszülőkről, szülőkről, a megtalált, majd elvesztett társról szóló emlékezések, álmok úgy illeszkednek bele a szakmai szövegekbe, ahogyan az analitikus munkamódszerének is elválaszthatatlan részét képezi az önmaga sorsával, érzéseivel való folyamatos munka, szembenézés és megértés.

Budapest, Oriold és Társai, 2015, 412 oldal

KOVÁCS GYÖRGYI

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.