egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2006/1. számában

Az Egyházfórum 2005/6. számában a www.dialogue.hu című, ökumenikus témákkal foglalkozó honlap és az Egyházfórum folyóirat négy kérdést intézett az Olvasókhoz. A kérdéseket most nem ismételjük meg, mert a következő válaszok beküldője mindegyik alkalommal megnevezi a témát. Úgy tervezzük, hogy a következő számokban is közlünk a beküldött írásokból. Köszönjük a beküldött válaszokat és továbbra is várjuk az Olvasók hozzászólásait. (A Szerk.)

 

Hol van párbeszéd?

Nagyon köszönöm és megtisztelőnek érzem, hogy meghallgatják az olvasókat. Meg vagyok róla győződve, hogy sokat tanulunk majd egymás véleményéből, tapasztalataiból. Tetszik a lehetőségek tapintatos és barátságos  felkínálása is. Magam nyilván nem tudok eredeti meglátásokkal szolgálni, mégis megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Végülis  minden szavazat számít…

1. A felekezetek közti párbeszéd alakulása az elmúlt egy-két évtizedben.

Nem tudom, hol van párbeszéd. Néhány évtizede református kolleganőm sírt a boldogságtól, mert az ökumenikus imahéten katolikusok is elmentek hozzájuk imádkozni és viszont. Azóta már erre is alig van jelentkező, előrelépés meg… Nem tudom például, hogy  hány evangélikus templomban ismertették a történelmi jelentőségű  megegyezést annak idején, de katolikusban szerintem egyben sem. Az egyházak vezetésének kellene újra meg újra próbálni a közeledést, legfelsőbb szinten. Nagy türelemmel, sok tanácskozással és sok közös akcióval. Természetesen nem a hazai közös pénzkövetelő megnyilvánulásokra gondolok. Lent a személyes kapcsolatok  azért sokszor jók, hasznosak. (Káposztásmegyeren az evangélikusok használják a katolikus templom kápolnáját.) De  mai szekularizált világban felső megerősítés nélkül aligha mer  vállalkozni valaki akár egy közös rendezvényre is.

2. Missziós tevékenység korunkban.

     A sok kereső, bizonytalan, elkeseredett, ellaposodott ember közt nagyon is fontos lenne. Valaha, fiatal korunkban  úgy gondoltuk, hogy mindenkit meg kell győznünk, okos és ügyes érveléssel. Azóta sokszorosan kiderült, hogy a szavak nem érnek semmit. Az egyszerű, mindennapi élet a gyarlóságok, keresések, kétségek és kudarcok ellenére is olvasható viszont a környezet számára. Pontosan tudják, mi van mögötte. A kérdésekre, persze felelni kell, de a kérdező úgyis tudja már a választ. Ez  a saját tapasztalatom. Ez borzasztó felelősség! Csak Isten irgalmában reménykedhetünk.

3. Az iszlám.

    A hetvenes években dolgozott a volt munkahelyemen egy szudáni hívő muzlim orvos. Tökéletesen beszélt magyarul, mert néhány évvel előbb  Szegeden végzett az egyetemen. Sötét bőrével érthető feltűnést keltett, de vallásos meggyőződésével legalább akkorát. Előbb a külsőségekkel. Mielőtt beadta a kisfiát az üzemi óvodába, elintézte, hogy ne kelljen disznóhúst ennie. Aztán kiderült, hogy semmi paraszolvenciát, még csekély ajándékot sem fogad el a betegektől. Lelkiismeretességével, szerénységével, tudásával hamarosan megszerezte a nem mindig könnyű kollegái tiszteletét is. Egyszer meghívtam teára, hogy beszéljen a gyerekeimnek az iszlámról. Hangsúlyozta a vallása szerepét az anyagi különbségek áthidalásában. Szerinte pl. a Ramadan egyik jelentősége, hogy legalább egy évben egyszer meg kell tapasztalni, hogy mit jelent az éhezés. A másik, hogy az el nem költött pénzzel jót lehet tenni. Közelről indulva: a családban vagy ha ott nincs szűkölködő, akkor a szomszédságban vagy az utcában, a városban …Elmondta, hogy legutóbb egyik távoli rokonuknak vettek új hűtőszekrényt, többen összefogva. Megható volt, ahogy igyekezett, hogy érthető és hiteles legyen. Egy ilyen okos  és kultúrált muzlim mal még talán a mostani, elvadult és terrorveszélyes körülmények közt is elképzelhető a párbeszéd. De az ő családjuk akkor is kivételes volt a hazájában. Most azonban, amikor agymosott szegények tömege válik eleven bombává lelkiismeretlen, a valós gazdasági és társadalmi problémákat felelőtlenül kihasználó kalandorok kezében, aligha lehet ebben reménykedni. Előbb meg kellene etetni ezeket a szerencsétleneket, munkához juttatni és szoktatni. Valahogy leválasztani róluk a hisztériát terjesztőket. Átemelni őket több korszakon át napjainkba. A tudatukat is… Jaj!  Hogy és mikor lesz ez?

4. A katolikus egyház helyzete.

Nagyon nehezen élem meg a magyar egyház szerintem tragikus jobboldali politikai elkötelezettségét. Hogy eleve egy párt szimpatizánsának vélik az embert, ha kiderül, hogy keresztény szeretne lenni. Magyarázkodni kell, és attól kezdve sokan különc csodabogárnak tartják, és még ez a legjobb eset. Közben emberek tömege, akik a munkás életüket az elmúlt negyven évben élték meg, és nem tudják, nem akarják erőfeszítéseiket és küzdelmeiket csak bűnnek, rossznak látni, elriad ettől az egyháztól. Most, élete alkonyán, amikor lehetősége, szabadsága, ideje és még ereje is lenne elrendezni az életét. Ajkai, 1958-ban érettségizett volt  tanítványaim közt arat a Hit Gyülekezet.

Rosszul esik látni, hogy a magyar katolikus egyház  hivatalos  Szent István napi körmenete tele van irredenta jelképekkel, hangzik az ún. Székely himnusz. Még

rosszabbul, hogy a történelmi egyházak példás egységben követelődznek a pénzért.

Igazán nem akarok demagóg hőzöngést, nagyon remélem, hogy nem értenek félre. Tudom, hogy az intézmények fenntartása gond. De képzeljék el azt a nem vallásos, de nem csak forintban gondolkodó embert, aki azt látja a híradóban,  hogy Krisztus egyháza követeli a magáét, azért is! Szörnyű volt az egyházi iskolák decemberi tüntetése! Vigasz, hogy legalább az evangélikusok nem voltak hajlandók kivonulni. Még, hogy a gyerekek, a szülők vagy akár a pedagógusok is szabadon döntöttek! Ismerjük ezeket a szabadságokat!

Zavar az egyház által emlegetett ellenség-kép is. Pl. a gaz liberálisok. Szerintem, ha egy liberális valóban az, akkor tisztelnie kell  a szabadságomat, a véleményemet, akár katolikus vagyok, akár tűzimádó. Különben magával kerül ellentmondásba. Minden párt szavazatokat akar, érthetőképpen a vallásos emberekét is. Érdeke, hogy ne bőszítse őket, és ezt nagyon jól tudja is. Tudom, hogy van ellentétes értékrend, divatos és harsányan hirdetett trendek, rossz bennünk és körülöttünk, hogyne. De szervezett hadjárat? Kinek érné meg?

Szomorú vagyok, hogy az egyház elmulasztott egy nagy lehetőséget a kollaboránsokkal, az ilyen-olyan megalkuvásokkal kapcsolatban. Ha néhány évvel a rendszerváltás után

megjelentet egy közleményt (természetesen az érintettek hozzájárulásával)  arról, hogy kik írtak alá beszervezési nyilatkozatot, belső ellentmondással, kínlódva, de jót akarva, egyben bocsánatot kér a mégis megbántottaktól, óriásit nőtt volna a tekintélye. Ha hozzá teszi, hogy köztük volt, akit a félelem, de olyan is, akit a gyarlóság, érdek, bosszú és egyebek vett rá erre,  akkor is. Aki akkor élt, nagyon jól tudja, mi a zsarnokság. Ki nem ment el május elsején felvonulni? Ki nem tapsolt Rákosinak, ha nézte a párttitkár? Mindnyájan szégyenkezhetünk! Bocsánatra szorulunk és meg is kell egymásnak bocsátanunk  Sokan vagyunk, akiknek sejtelmünk sem volt a  beépítettek nagy számáról. A püspökökről és környezetükről, egy-két békepapról tudtuk. De pl. a professzorokról nem. Rossz rá gondolni, hogy katedráért, külföldi tanulásért megérte nekik. Engem csak az állásomból raktak ki templomba járásért, de kaptam munkát, ha nem is nekem valót, eleve. De volt, aki hős és vértanú lett. Tudom, ezt nem lehet mástól, csak magától elvárnia az embernek. De a rossz meg nem vallása mérgez. Nem szeretnék személyeskedni, de közelről látom. Ismerek valaki, aki körül egy ugyan nagyon zárt, de aktív közösség  szerveződött. Elkötelezett, sok gyerekes fiatal családok, derék, értékes emberek. Rajongással néznek fel rá. Voltaképpen éppen ez a személyi kultusz volt az, amiért nem tudtuk megszokni ezt a közösséget. Úgy éreztük, hogy mesteri tudással manipulálja őket. A közelmúltban  aztán megírta, hogy ő is aláírt. Nem ártott senkinek valószínűleg, de aláírt. Talán azért a belső bizonytalanság, amit ez a különben nagyon okos, nyilván jó szándékú ember így kompenzál. Most, a különböző listák megjelenése után már késő, minden mentegetődzésnek tűnik.

Valószínű minden  felsorolt, megszenvedett jelenségnek az oka, hogy az egyház kizökkent, kiesett az időből, ahogy Kamarás István az Egyházfórum rendezvényen a kollaboráció kérdésével kapcsolatban megállapította. A magyar egyháznak meg kell/ene/  tanulni olvasni az idők jeleit. Ahogy a II. Vatikáni Zsinat próbálta.

A sok baj után amiben reménykedem Isten kegyelmén és Krisztus egyházának szóló igéretén túl, éppen az ilyen tapasztalatcserék, tanulási lehetőségek, amilyen ez az Önök kérdéssora is. És eleve az Egyházfórum és más műfajban a Mérleg. Sok jóakaratú ember izgul érte, hogy az anyagi nehézségek ellenére azért talpon tudjanak maradni, hogy legyenek szálak, amelyek összekötnek bennünket. Ehhez kívánok, nagyon is érdekelten, minden jót.

Matavovszky Tiborné

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.