egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2011/1. számában

A 2011 márciusában Japán keleti partjainál történt rendkívül erős földrengés és az ezt követő szökőár emberéletben és anyagi javakban is hatalmas pusztítást okozott. A figyelem azonban hamarosan egy másik fenyegetettségre irányult, mivel a természeti csapásban több atomerőmű, illetve reaktor is megsérült. Egy nukleáris katasztrófa, amelynek veszélyét e sorok papírra vetésekor még mindig nem sikerült teljesen elhárítani, beláthatatlan következményekkel járna. Több ország kormánya régebbi atomerőműveinek ideiglenes leállításáról és átvizsgálásáról döntött. Úgy tűnik, hogy a konkrét veszély felerősítette a politikusok felelősségérzetét.

Míg egy természeti szerencsétlenség többnyire független az emberi cselekvéstől, addig a nukleáris vagy környezeti tragédiák végső okozója maga az ember. Gazdaságetikai diskurzusokban újra és újra előkerül a kérdés, hogy hol húzódnak a növekedés határai. A technikai és technológiai képességek feljogosítják-e az embert arra, hogy mindazt, ami lehetséges, meg is valósítsa, még akkor is, ha ennek beláthatatlan kockázatai vannak. Receptek nincsenek, minden egyes döntés alapos mérlegelést, szakmai és társadalmi egyeztetést igényel. Tudósok és főleg környezetvédők azonban régóta figyelmeztetnek, hogy fejlődésünk veszélyes pályára állt. Az elmúlt évtizedekben politikai konszenzus kezdett kialakulni ki arra vonatkozóan, hogy a gazdaság működésében fokozottabb figyelmet kell fordítania a környezet védelmére és a szociális szempontokra. Az ökológiai alapokat fölélő és tönkretevő gazdálkodásról át kell térni arra a fejlődésre, amely hosszú távon is fenntartható.

A probléma kifejezetten etikai jellegű, mégis úgy tűnik, hogy Magyarországon keresztény körökben sem foglalkoznak komolyan vele, sőt az ezzel kapcsolatos kérdésfelvetéseket nem egyszer csak vakbuzgó környezetvédők hobbijának tartják, pedig az elmúlt években figyelemre méltó egyházi megnyilvánulások is napvilágot láttak, mint például 2008-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Felelősségünk a teremtett világért” című terjedelmes körlevele. Az alábbiakban azonban nem a vallás, illetve vallásosság és környezettudatosság viszonyával foglalkozom, amelyről egyébként a közelmúltban szintén egy érdekes elemzés jelent meg,1 hanem a fenntarthatóság alapkérdéseit, az ezekről kialakult nemzetközi politikai vitákat és elképzeléseket, végül pedig a társadalmi szinten megmutatkozó felelősség egy-két európai példáját mutatom be.

1. A FENNTARTHATÓSÁG ESZMÉJÉNEK TÉRHÓDÍTÁSA

Az első nemzeti parktól az „Agenda 21”-ig

A nemzetközi környezetvédelem kezdetét 1872-re teszik, amikor az Amerikai Kongresszus a Yellowstone Nemzeti Park alapítását határozta el, ami világszerte hasonló területek kialakításának nyitányát jelentette. Az 1910-es és 20-as években Európában több természet- és madárvédelmi konferencia is volt, de jogilag is kötelező érvényű nemzetközi megállapodások és szervezetek csak a II. világháborút követően jöttek létre. Ezek közül is kiemelkedik a bálnavadászattal kapcsolatos egyezmény (1946), az Antarktisz-egyezmény (1959) és az emberi környezet megőrzéséről rendezett stockholmi ENSZ-konferencia (1972), amelyen a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el a környezetvédelem alapelveiről és nemzetközi feladatairól. Stockholmban nyert általános elismerést az az álláspont, hogy a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem kérdése nem választhatók szét egymástól. Az ezt követő két évtizedben számos ENSZ-konferenciát rendeztek többek között a természet- és klímavédelem, az élelmezés, az egészségügy és energiaforrások kérdésében.

Ugyancsak 1972-ben jelent meg a Meadows és munkatársai által a Római Klub számára készített „A növekedés határai”című tanulmány, amely kimutatta, hogy a világ népességének és a gazdaságának a 70-es évek elején tapasztalható növekedési üteme hosszú távon nem tartható fönn. A szerzők szerint a válság csak akkor kerülhető el, ha az emberiség mind lélekszámát, mind a gazdasági termelést és fogyasztást korlátozza. A „fenntartható fejlődés” kifejezés a Környezet és Fejlődés Világbizottsága által kiadott ún. Brundtland-jelentésben (1987) tűnt fel. Eszerint „a fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől”.

A fenntartható fejlődés tehát fenntartható fogyasztást feltételez. Ez utóbbi kifejezést a Brundtland-jelentésre építő és 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett Környezet és Fejlődés Világkonferenciáján elfogadott „Agenda 21” vezette be. Ez utóbbi részletes cselekvési programot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miképpen kell megállítani az emberi és természeti környezet további romlását, valamint elősegíteni a természeti erőforrások fenntartható használatát. A dokumentum szerint minden országnak ki kell dolgozni a maga fenntartható stratégiáját és cselekvési tervét, ami elsősorban az egyes kormányok feladata, de kidolgozásukba be kell vonni a tudományos és civil szervezeteket, valamint a lakosságot is. A dolgok sikere azonban azon múlik, hogy mi történik helyi szinten. A dokumentum ezért javasolja, hogy az önkormányzatok dolgozzák ki a maguk „Lokal Agenda 21” programját, és ennek megvalósításába vonják be a helyi lakosságot.

Az „Agenda 21” dokumentum negyedik fejezete a fenntartható fejlődés szempontjából létfontosságú fogyasztói szokásokkal foglalkozik. Ennek alapján, de pontos definíció hiányában, a fenntartható fogyasztást olyan vásárlói magatartásként határozhatjuk meg, amely környezetbarát és előállításuknál a gazdaságossági és szociális szempontokat érvényesítő termékek és szolgáltatások megvásárlására és fogyasztására irányul. Célja, hogy minimálisra csökkentse a társadalmi összköltséget (amibe beleszámít a környezetben és az társadalomban okozott összes kár, így pl. a munkahelyi megterhelés következtében bekövetkező válások negatív hatásai is), egyben nyomást gyakoroljon a politikai és gazdasági szereplőkre, hogy döntéseik fokozottan érvényesítsék a fenntarthatósági szempontokat.

A fenntarthatósági háromszög

A társadalmi összköltségek csökkentése és ezzel a fenntartható fejlődés az előbbiek szerint három pilléren nyugszik: a gazdaságossági, a környezeti és a szociális fenntarthatóságon. Ezt nevezik fenntarthatósági háromszögnek is.

  • Gazdasági fenntarthatóság: egy társadalomnak úgy kell alakítania gazdasági életét, hogy az hosszú távon is fenntartható legyen, és ennek költségeit vagy azok egy részét ne hárítsa át a következő generációkra.
  • Környezeti fenntarthatóság: egy társadalom gazdálkodása nem járhat a természet kizsákmányolásával. A természeti erőforrások csak annyiban használhatók, amennyiben azok regenerálódása biztosított.
  • Szociális fenntarthatóság: egy társadalomnak úgy kell működni, hogy ne alakuljanak ki kezelhetetlen szociális feszültségek, és a problémák békés úton rendezhetők legyenek.

A fenntartható fogyasztás szempontjából különösen fontosak a következő területek:

  • lakás és háztartás: milyen építőanyagot használunk fel, mivel és mennyit fűtünk, mennyi áramot fogyasztunk;
  • élelmiszer és táplálkozás: honnan, melyik régióból vagy országból (hogyan és milyen hosszan kell a terméket utaztatni), hagyományos vagy ökológiai gazdálkodásból származik az élelmiszer, milyen kereskedőnél vásárolunk be („tisztességes kereskedelem”);
  • textília és ruházat: a minőség és ár mellett szerepet kapnak olyan szempontok, mint például a termelő által a dolgozóknak biztosított munka- és szociális feltételek;
  • mobilitás és közlekedés: mit részesítünk előnyben (pl. autós vagy tömegközlekedés);
  • utazás és turizmus: közeli vagy távoli (pl. repülővel megközelíthető) úticéljaink vannak, ezeknek milyen az energiaigénye stb.;
  • pénzügyi szolgáltatások: a pénzügyi befektetéseink etikai jellege (pl. környezetromboló és szociálisan érzéketlen vagy környezet- és emberbarát befektetések).

A hagyományos gazdasági mutatók, mint a GDP (bruttó hazai termék), termelési és fogyasztói indexek, kereskedelmi mérleg egyenlege stb. nem alkalmasak a fenntartható fejlődés mérésére és a célok ellenőrizésére, ezért új indikátorokra van szükség. Ezeknek egyrészt alkalmasaknak kell lenni arra, hogy megfelelően mutassák az elért eredményeket, másrészt arra is, hogy világossá tegyék a követelményeket és a következményeket. Az elmúlt években több mutató is ismertté vált, amelyek az azt kidolgozó tudományos intézmény és csoport érdeklődésétől függően különböző összefüggésekre helyezik a hangsúlyt. Ezek közül talán a legismertebbek: az ökológiai lábnyom és az ökológiai hátizsák. Az előző arra utal, hogy az ember tevékenysége révén milyen ökológiai nyomot hagy a természetben. A lábnyom nagysága arányos a fellépő környezeti terheléssel. Az ökológiai hátizsák pedig azt szemlélteti, hogy az okozott környezeti terheket nekünk kell cipelni, és korántsem mindegy, hogy milyen nehéz ez a teher. Ezek mellett még számos egyéb indikátor is létezik, némelyek a környezetre gyakorolt hatást, mások a gazdasági, ismét mások az emberi cselekvés szociális összefüggéseit mutatják.

 

2. NEMZETKÖZI POLITIKA

ENSZ-konferenciák

A Rio de Janeiró-i csúcstalálkozó több nemzetközi egyezmény megkötéséhez vezetett, így például az éghajlatváltozással, a biológiai sokféleséggel és a sivatagosodás elleni küzdelemmel kapcsolatos egyezményekhez. Az úgynevezett utókonferenciákon pedig az elért eredményeket vizsgálják meg, és rögzítik, illetve módosítják a legfontosabb célokat. Az első utókonferencia New Yorkban volt 1997-ben (Rio +5), amely nem adott okot az optimizmusra: megállapították, hogy a Föld állapota rosszabb, mint öt évvel korábban, csupán néhány területen sikerült némi eredményt elérni.

A második utókonferenciát Johannesburgban rendezték meg 2002-ben (Rio +10), amelyen a résztvevő országok vezetői elhatározták, hogy a fenntartható fogyasztás és termelés előmozdítása érdekében egy tíz éves keretprogramot dolgoznak ki. Ez a program az úgynevezett Marrakech-folyamat.
Ennek keretében más-más ország vezetésével különböző akciócsoportokat (Task Force), hoztak létre, amelyek célja az egyes Marrakech-projektek megvalósítása. A következő években hét Task Force alakult (zárójelben a projektet vezető országok):
1. Együttműködés Afrikával (Németország)

2. Fenntartható életmód (Svédország)
3. Fenntartható termékek (Egyesült Királyság)
4. Fenntartható közbeszerzés (Svájc)
5. Fenntartható építőipar (Finnország)
6. Fenntartható turizmus (Franciaország)
7. Fenntartható oktatás (Olaszország)

Az említett csúcskonferenciákon kívül számos nemzetközi találkozó volt az elmúlt években. Ezek egy része mögött maga az ENSZ állt (pl. klímakonferenciák: Genf 1979, 1991, 2009, Bali 2007, Bangkok 2008, Koppenhága 2009; biológiai sokféleséggel foglalkozó konferenciák: Nassau/Bahamas 1994, Nagoya/Japán 2010). Ugyancsak az ENSZ égisze alatt dolgoztak ki számos programot, amelyek közül talán a legjelentősebbek a Stockholmi Konferencián elfogadott környezetvédelmi, a már említett és Johannesburgban elfogadott Marrakech-program és a Global Contact kezdeményezés. Ez utóbbi 10 pontban határozza meg azt a minimális standardot, amelyet a Global Contacthoz csatlakozó vállalatoknak az emberi jogok, a munkafeltételek biztosítása, a környezetvédelem és a korrupció elleni harc terén föl kell mutatni.

 

Egyéb szervezetek

Az ENSZ-en kívül több egyéb nemzetközi szervezet is felismerte a fenntartható fejlődés jelentőségét. Magyar olvasóknak talán meglepő, hogy a Világbank is élen jár a környezetvédelmi szempontok érvényesítésében. A Világbank meghatározó szerepet játszik például a Globális Környezetvédelmi Alapban, amely a különböző környezetvédelmi egyezmények finanszírozásából is kiveszi a részét. Céljai között szerepel az éhség és a szegénység elleni küzdelem, az alapoktatás kiterjesztése, a női egyenjogúság elősegítése, a gyermekhalandóság csökkentése, az anyák egészségi állapotának javítása, a fertőzéssel terjedő betegségek visszaszorítása (pl. HIV/AIDS, malária), a környezeti fenntarthatóság támogatása.

Az egyéb intézmények között meg kell említeni az ún. G8-akat, vagyis a Föld gazdaságilag leggazdagabb 7 országának (Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Anglia, USA) és Oroszországnak az együttműködési fórumát, ahol rendszeresen előkerülnek a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vagy a Balti-tengeri Tanács működésének szintén hangsúlyos eleme a fenntarthatósági politika érvényre juttatása, de a nemzetközi szervezetek sorát még tovább folytathatnánk.

 

3. EURÓPAI POLITIKA

A fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítések csak összehangolt nemzetközi együttműködés keretében vezethetnek eredményre. Kontinensünkön ebben döntő szerepe van az Európai Uniónak, amely világviszonylatban is szigorú szabályzórendszereket dolgozott ki. Jelenleg több száz irányelv, megállapodás, határozat és program jelöli ki a fenntarthatóság egységes és követendő politikai irányvonalát. Ezek közül a legfontosabbak a következők.

Az Európai Tanács 1999 decemberében bízta meg az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy hosszú távú stratégiai javaslatot a gazdasági, szociális és ökológiai fenntartható fejlődésre vonatkozóan. A Fenntartható Fejlődés Stratégiáját 2001 júniusában Göteborgban fogadták el. Ebben meghatározták a legfontosabb célokat és az elérésükhöz szükséges eszközöket a következő területeken:

– a klímaváltozás megállítása és a tiszta energiafelhasználás arányának növelése,
– a közegészségügyi kockázatok kezelése,
– a természeti erőforrások felelősségteljes használata,

– a közlekedési rendszer fejlesztése.

Az elmúlt években a stratégiát többször felülvizsgálták, legutóbb 2009-ben, amikor hangsúlyozták a Lisszaboni Stratégiával (EU 2020) való harmonizálás szükségességét.

Az Európai Tanács 2007 márciusában fogadta el az Unió energiastratégiáját és akciótervét. Az erre épülő ún. harmadik energiacsomag három célt követ: a fenntarthatóságot, a versenyképességet és az ellátás biztonságát, de egyértelmű fontossági sorrendet nem állít fel ezek között. Az egyes országok eltérő érdekeinek megfelelően máshová helyezik a hangsúlyt a régi tagok (klímaváltozás) és a közép-európai országok (ellátás biztonsága). Nincs egyetértés a versenyképesség kérdésében sem, mert az egységes belső energiapiac megteremtésében mindenekelőtt azok az országok érdekeltek, amelyek energiapiacát már liberalizálták (Egyesül Királyság, Hollandia, Svédország). Összességében mégis elmondható, hogy a fenntarthatóság szempontja prioritást élvez. Ezt tükrözi az cél is, miszerint a következő évtizedben 20 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es értékhez képest.

2005. január 1-jén lépett hatályba a károsanyag-kibocsátási jogok kereskedelmi rendszere, az EU ETS (Emission Trading System), amely a Kiotói Jegyzőkönyvre (1997) épül. Célja, hogy költséghatékonyan és gazdaságosan hozzájáruljon az éghajlatváltozásért felelős gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Első lépésben egy felső érték (Cap) kerül meghatározásra, amelyet egy második lépésben a kiotói mechanizmus alapján szétosztanak az egyes szektorok között (energiaellátás, ipar). Mivel kevesebb kibocsátási jogot határoznak meg, mint amennyire a vállalatoknak szükségük van, a harmadik lépésben a gazdasági szereplők dönthetnek arról, hogy másoktól kibocsátási jogot vásárolnak, vagy inkább olyan technikai újításokat vezetnek be, amelyek csökkentik a károsanyag-kibocsátásukat. Angliában már működik a széndioxid-kibocsátási jogok háztartások közötti kereskedelme is, miszerint magánszemélyek az ETS-hez hasonló rendszer szerint vásárolhatnak, illetve adhatnak el kibocsátási jogokat. Energiatakarékos háztartások ezáltal kiegészítő jövedelemre tehetnek szert.

1973 óta az Unió időről időre környezetvédelmi akcióprogramokat dolgoz ki, amelyek a megadott időszakra vonatkozóan a legfontosabb célokat és teendőket határozzák meg. Jelenleg a 6. van érvényben (2002–2012), amelynek fő célja az éghajlatváltozás megállítása, a biológiai sokféleség megvédése, a környezetszennyezés okozta egészségkárosodás csökkentése és a természeti erőforrások felelősségteljesebb felhasználása.

 

4. A TÁRSADALMI ELFOGADOTTSÁG NÉHÁNY PÉLDÁJA

A fenntartható fejlődés európai politikai alapjai közösek, de az egyes országok stratégiája és kiváltképp az ennek megfelelő akciótervek meglehetősen különbözőek. Még nagyobb az eltérés a fenntarthatóság társadalmi elfogadottságát illetően. Míg egyes országok lakosságát általában nagyfokú környezettudatosság jellemzi, addig másutt az emberek a probléma jelentőségét föl sem ismerik. A szórás oka többek között az egyes országok eltérő kultúrája és hagyománya, a civil társadalom szervezettsége, a köz- és politikai élet fejlettsége, a gazdaság, a környezet és a szociális rendszer állapota. A következőkben néhány pozitív európai példát ragadok ki, amelyek jól szemléltetik, hogy a politikai célok csak fejlett társadalmi tudatosság és önszerveződés mellett érhetők el.

 

Ausztria: agenda-wien-sieben

Ausztria már 1994-ben elfogadott, majd 2002 továbbfejlesztett Nemzeti Környezeti Tervében az alábbi négy területen összesen húsz célt határozott meg.

(1) Az életminőség: ösztönözni a lakosság élet- és fogyasztási szokásainak a fenntarthatóság irányába történő megváltozását, a generációk életminőségének megőrzését, nők és férfiak egyenjogúságát, a tanulást és kutatást, valamint megőrizni az emberhez méltó életet mind a jelen, mind a jövő generáció számára.

(2) Gazdasági dinamika: a versenyképesség megőrzése és a hatékonyság növelése a fenntarthatóságot figyelembevevő innovációk révén, az ökológiai szempontok hangsúlyosabb figyelembe vétele az árképzésben, a termelésben és fogyasztásban.

(3) Egészséges élettér: környezet- és klímavédelem, táj- és fajvédelem, területtervezés, mobilitás, közlekedés

(4) Nagyobb felelősség Európa és a világ iránt: szegénység elleni küzdelem, globális fenntarthatóság erősítése a gazdasági életben, az ökológiai rendszer védelme, fejlődő országok segítése, fenntartható Európa.

A fenntarthatósági célok konkrét megvalósításra számos helyi kezdeményezés létezik Ausztriában. Ezek egyike az „agenda-wien-sieben”, amelyet Bécs Neubau negyedében hoztak létre. Ez a vállalkozás példaértékűen mutatja be a részvételi demokráciára építő együttműködés lehetőségét a fenntarthatósági célok helyi szinten történő megvalósítása érdekében. Az „agenda” ugyanis a gazdasági, a környezeti és szociális kérdésekért felelős személyek és a lakosság összefogásra épült.

A megvalósítás főbb fázisai a következők voltak (2003-2009):

- előkészítés: átfogó elemzés elkészítése a városnegyed helyzetéről, valamint egy 1200 címből (aktivisták, intézmények, vállalatok) álló adatbank fölállítása,

- a lakosság tájékoztatása és aktivizálása: a projekt céljai és az elképzelések

- agenda-projektcsoportok alakítása, rendezvények lebonyolítása

- az agenda-projekt tartalmának és eredményeinek bemutatása.

Az akció megvalósításának fő módszere: emocionális (ünnepségek) és tartalmi (több tucat tematikus rendezvény és fórum) motiválás. A vállalkozás struktúrájához ld. az 1. ábrát.1 Az „agenda” keretén belül a bécsi Neubau városnegyedben több mint száz projektet valósult meg.

agenda-wien-sieben.png

1. ábra: Az „agenda-wien-sieben” struktúrája

Anglia: Area Profile

Az Egyesült Királyságban is számos civil akció indult a fenntarthatóság céljainak elérésére. Ezek egyike az ún. Area Profile internetes kezdeményezés, amely gazdag adatbázisával átfogó képet nyújt a mindenkori helyi életminőségről és szolgáltatásokról. Segítségével megállapítható, hogy egy városban vagy faluban milyen fejlesztésekre van a legnagyobb szükség, ebben mi a kormány, a helyi hivatalok vagy szolgáltatók feladata. Lehetőséget teremt többek között a helyi profil megtervezéséhez, bizonyos csoportok önszerveződéséhez vagy lokális partnerségek kialakításához is. Egy Area Profil térképét a 2. ábra szemlélteti. A belső térkép az életminőség tíz meghatározó tényezőjét jelenti:

(1) Emberek és hely (People and place): népesség, kor, nem, etnikai hovatartozás, életmód, a hely szellemisége;

(2) Közösségi részvétel és a kohézió (Community involvement and cohesion): közösségi tevékenységek, amelyekre büszkék az ott lakók, befolyásuk a helyi döntéseket érintő ügyekben;

(3) Gazdasági jólétét (Economic well-being): foglalkoztatás, bérek, szezonális munka, háztartási jövedelem, a gazdasági inaktivitás, ellátás folyósítása, helyi vállalkozások;

(4) Lakhatási viszonyok (Housing): tulajdonosi viszonyok, lakáskínálatát, hajléktalanság;

(5) Környezet (Environment): a beépített és beépítetlen területek gondozottsága, természeti környezet (beleértve a biodiverzitást is), környezetszennyezés mértéke, a levegő és a víz minősége, a víz-, energia- és hulladékgazdálkodás;

(6) Közlekedés és elérhetőség (Transport and access): tömegközlekedés, a közutak állapota és karbantartása, gyalogos és kerékpárutak, munkahelytől való távolság;

(7) Közbiztonság (Community safety): bűnözés, antiszociális viselkedések, drogozás, tűzbiztonság;

(8) Egészségügyi és szociális jólét (Health & social well-being): születési és halálozási arány, várható élettartam, közegészségügyi ellátás;

(9) Oktatás és élethosszig való tanulás (Education and lifelong learning): végzettségi mutatók, az oktatás színvonala, felnőttképzési szolgáltatások, a munkáltató által biztosított képzés;

(10) Kultúra és szabadidő (Culture and leisure): művészeti és kulturális intézmények (színház, múzeum, könyvtár stb.), idegenforgalom, játszótér, sport, parkok, közterület.

Area_Profile.png

2. ábra: Area Profile

Az Area Profil külső komponensei:

(1) Adatbázis (Data profile): az életminőség tíz kategóriájának megfelelően;

(2) Finanszírozás és kiadások (Funding & spending): a rendelkezésre álló pénzeszközök és ezek elköltése a helyi hatóságok szerint;

(3) Lakosok véleménye: (Residents' views): a lakosok és a szolgáltatást igénybe vevők véleménye a helyi közszolgáltatásokról és életminőségről;

(4) Felügyeleti szervek megítélése (Inspectorate judgements): tartalmazz a közszolgálati felügyeletek jelentéseit;

(5) Önkéntes és közösségi szektor (Voluntary and community sector): a szektor kapacitása és hozzájárulása az életminőség és szolgáltatások minőségének javításához;

(6) Üzleti szektor (Business sector): kapacitása és hozzájárulása az életminőség és szolgáltatások minőségének javításához;

Végül a szintézis egyesíti az egyes komponensek eredményét, és összegző képet nyújt az életminőségről és a helyi szolgáltatásokról. Az érdeklődők az internetes ablakon megadhatják a település irányítószámát, vagy a város, városrész, falu nevét, és ezzel lehívhatják találunk az adott település Area Profile-jának részletes adatait.2

 

NÉMETORSZÁG

1. Önkéntes Ökológiai Év

A német Környezeti Minisztérium (Bundesministerium für Umwelt, Naturschutz und Reaktorsicherheit – BMU) és a Környezetvédelmi Hivatal (Umweltbundesamt – UBA) 2004 februárjában indították el a „Nemzeti párbeszédfolyamatot” (NPF). Céljuk az volt, hogy platformot teremtsenek a fenntartható fogyasztással és termeléssel kapcsolatos hazai és nemzetközi információcserének, és az ilyen jellegű kezdeményezések összekapcsolódásának, ezért a honlap számos esetben vezet tovább más portálokhoz. A fenntartható fogyasztás címszó alatt például több tucat kezdeményezés rövid leírását találjuk. Ezek közül néhány példa: hatékony város-kivilágítási pályázat, „háztartási-gépek+” kezdeményezés, CO2-számoló (személyre szabottan, saját fogyasztási paraméterek alapján), kampány az „ökológiai iskolakezdésért” (a helyes uzsonnától kezdve a környezetbarát iskolai szereken keresztül az iskolába vezető biztos, és kevésbé szennyezett útvonal megtervezéséig), „tiszta ruha kampány” (minimális szociális normák betartásáért a textiliparban), fenntartható építkezés, „A jövőt megvásárolni” (az egyházak hiteles gazdálkodása és kereskedelme) stb.

A politikai intézkedések mellett számos gyakorlati kezdeményezés létezik. Ezek egyike Alsó-Szászországban az ún. Önkéntes Ökológiai Év (Freiwilliges Ökologisches Jahr – FÖJ). Az alap- vagy középfogú iskola elvégzése után sok fiatal még nem tudja, merre menjen tovább, szakmát válasszon, felsőfokú tanulmányokra adja a fejét, vagy esetleg külföldön töltsön néhány hónapot. Az ilyen helyzetben a FÖJ egy érdekes alternatívát jelent, mert lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok aktívan bekapcsolódjanak a környezetvédelembe, és egyben megtanulják, hogy hogyan lehet a természettel együtt, és nem vele szemben dolgozni. Az FÖJ 1987-ben kísérleti jelleggel indult Alsó-Szászországban, de a nagy érdeklődés miatt hamarosan országszerte elterjedt. Időközben már több ezren teljesítettek önkéntes ökológiai évet.

A fiatalokat alkalmasságtól és érdeklődéstől függően természet- és környezetvédelmi szervezeteknél, nemzeti parkokban, erdőiskolákban, erdészetekben vagy környezeti hatóságoknál helyezik el. A gyakorlati programok mellett a résztvevők ökológiai ismereteket is tanulnak, elsajátítják, hogyan kell egy teamben dolgozni, sőt saját projektterveket is készítenek. Tevékenységükért zsebpénzt kapnak, de jár nekik a családi pótlék is, a társadalombiztosítási járulékokat pedig a munkaadó fizeti.3

 

2. Tostedt

Németországban százszámra működnek helyi csoportok, amelyek a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést és fogyasztást tűzik zászlajukra.4 Ezek egyike a 2001-ben néhány helyi aktivista által alapított „Agenda 21” közhasznú egyesület Tostedt városkában. Tostedt Alsó-Szászországban Bréma és Hamburg között található. Az alapítók szerint kormányhatározatokkal nem lehet megváltoztatni az emberek tudatát és fogyasztási szokásait, ezt csak maguk az emberek érhetik el önszántukból és összefogva. Az egyesület tagjait az a cél vezérli, hogy egy élhető és fenntartható környezetet és életminőséget hagyjanak az utódaikra. Tevékenységük középpontjában az energiatakarékosság és a helyi közösségi élet áll. Röviden érdemes bemutatni néhány projektet, mert ezáltal képet kaphatunk róluk és a hasonló német csoportok működéséről is.

(1) Napelemes rendszerek telepítése és üzemeltetése

Az Agenda 21 egyesület 2003-ban napelemeket telepített az általános iskola, két évvel később a városháza, majd ismét két évvel később egy másik általános iskola tetejére. Mindhármat az egyesület kölcsönből finanszírozta, és egy húsz évre szóló szerződés értelmében maga is üzemelteti. A városházán lévő rendszer például 200 egységből áll, 155.000 €-ba került. A törvényi szabályozásnak köszönhetően négy év után a költségek harmada már megtérült. A német villamos művek pedig rögzített áron kötelesek átenni a fölösleges áramot.

(2) Fele-fele projekt

2004 óta a város mind a hat óvodája és hét iskolája részt vesz a Fele-fele projektben. Ennek lényege, hogy kiszámolják az intézmények elmúlt háromévi energia- és vízfogyasztását, és amennyiben a negyedik évben a kiszámított átlaghoz képest megtakarítás történt, úgy a megtakarítás értékének felét az intézmény pénzben megkapja. A csekkátadás mindig nyilvános ünnepély keretében történik. A megtakarítás második felét a város köteles az adott intézménynél újabb energia-megtakarítási intézkedésekre fordítani. 2004-2008 között a tizenhárom intézményben 69.000 kWh áramot, 2 millió köbméter földgázt és 500 köbméter ivóvizet takarítottak meg, amely együttes értéke 100.000 €. Az elsőosztályos tanulóknak az első félév végén egy „energia-megtakarítás” órát tartanak.

(3) Honismeret

Az „Agenda 21” csoport két másik egyesülettel közösen évente öt-hat szombaton a város fölfedezésére hívja polgárait. Az újdonságok ismertetése után megtekintik a város nevezetességeit, vagy kerékpárral járják be a környéket.

(4) To(P)stedt aktuell

Ez egy havonta 2000 példányban megjelenő programkalendárium, de kb. ezer címre E-mailben küldik szét. A naptár a hónap minden bejelentett eseményét tartalmazza függetlenül attól, hogy hivatalos vagy magánszervezésről van-e szó. A kiadás költségeit reklámbevételekből fedezi, a terjesztést pedig saját hálózatukon keresztül oldják meg.

(5) Nyitott kertkapuk napja

Évente egy hétvégén rendezik meg, amikor a polgárok kinyithatják kertjüket az érdeklődők előtt. A programban 10-15 kert vesz részt, és egy kertet kb. százötvenen látogatnak meg.

(6) Helyi hivatalok – ötödikeseknek

A tanulók még kevéssé ismerik városuk hivatalait, ezért egy ötórás körséta keretében elviszik őket a különböző helyekre, így a városházára, a bíróságra, a faluházba és különböző történelmi helyekre.

(7) Víz, levegő és tűz – az óvodában

A kicsinek egyrészt bemutatják a három elem lehetséges hatásait, másrészt az energiatakarékosság fontosságát és lehetőségeit.

(8) Fölolvasás az idősek otthonában

Tizennégy naponta két felnőtt és az „Agenda 21” elnöke kávé és kalács mellett felolvasást tartanak azoknak az időseknek, akik már kevésbé mozgásképesek, ezért nem tudnak részt venni a városi programokon.

(9) A Nap hete

Minden év májusában a város forgalmasabb pontjain információs standokat állítanak föl, ahol az érdeklődőket tájékoztatják a napenergia hasznosításának jelentőségéről és lehetőségeiről.5

 

Svájc: „LA 21 nagykövetek”

Végezetül érdemes megnézni egy olyan példát, ahol hagyományosan szoros a társadalom és a politika viszonya. A svájci Területfejlesztési Hivatal (Bundesamt für Raumentwicklung) létrehozott egy információs központot a Local Agenda 21-el (LA 21) kapcsolatban. Ezen megtalálható minden kanton és minden település, ahol fenntarthatósági terv és akció folyik, a konkrét leírásokkal és projektekkel. Ez konkrétan 16 kantont (a 26-ból) és 182 települést jelent. Keresni lehet az információs oldalon továbbá célok, témák, súlypontok, résztvevők, módszerek (fórum, ötlettér, kérőívezés stb.) vagy támogatott hazai vagy nemzetközi projektek szerint. A svájci közvetlen demokrácia megkönnyíti, hogy a helyesnek ítélt politikai törekvések termékeny talajra hulljanak a társadalomban, a helyi kezdeményezések pedig igény és szükség esetén lecsapódjanak az intézményes politika szintjén.

Így történt ez a Local Agenda 21-el is. A politikai akart létrehozta az említett információs központot, a társadalmi akarat – egészen pontosan különböző szak-, segély- és egyházi szervezetek – pedig létrehoztak egy azonos nevű egyesületet. Ez utóbbi országszerte szemináriumokat szervezett, amelyeken több mint 400 „LA 21 nagyköveteket” képzett ki, akik jelentős része saját településén helyi csoportot alakított. A „nagyköveteknek” évente találkoztak, évközben pedig egy tanácsadó hálózathoz fordulhattak segítségért. Az egyesületnek komoly szerepe volt abban, hogy a helyi agenda csoportok egymással kapcsolatra léphettek, egymást segítették és ösztönözték. Miután sikerült a civil kezdeményezések politikai érvényesítése, az egyesület fölöslegessé vált, és 2006 novemberében megszűnt, de a munka a helyi csoportokban, illetve a nemzetközi „Egymástól tanulni – csereprogram Basel-Tshwane” keretében tovább folytatódik.6  

 WILDMANN JÁNOS

 

1 Jávor Benedek: Vallási identitás és környezeti attitűdök Magyarországon, in: Vallástudományi Szemle 2009/4, 191-211.

 

 

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.