egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Alexandriai Philón (Kr. e. 13. k. – Kr. u. 45/50) gazdag és politikailag is befolyásos zsidó filozófus és teológus volt. Írásaiban arra törekedett, hogy összekapcsolja a hellenisztikus és zsidó műveltséget, és így bebizonyítsa, hogy a judaizmus összhangba hozható az emberi értelemmel és a pogány vallásfilozófiával. A Magyar Katolikus Lexikon szerint szentírás-magyarázata allegorizáló, teológiája és erkölcstana ortodox zsidó, misztikájának szókincse filozófikus, tartalma azonban őszintén vallásos, ezért a keresztény írók át is vették. Egyik fő műve a Quod omnis probus liber sit, amelyből az alábbi részlet is származik. (A szerk.)

 

 

1. Előző értekezésünk, ó, Theodotosz, arra próbált rávilágítani, hogy minden bűnös ember rabszolga, ahogyan ezt több igaz és megbízható érvvel megállapítottam. Ez az értekezés amannak rokona, ugyanazon apától és anyától származó testvére, amely jellegében ikerként hasonló hozzá, hiszen ebben azt bizonyítjuk be, hogy minden erényes ember szabad is. 

2. A püthagoreusok tiszteletre méltó gyülekezetének számos kiváló tanítása közül ismert ez is: nem helyénvaló a kitaposott ösvényt követni. Ez nem azt jelenti, hogy meredek lejtőkre irányítanának minket – nem volt céljuk lábunkat sanyargatni –, hanem arra vezetnek rá áttételesen, hogy sem szavakban, sem tetteinkben ne járjuk a köznép által használt utakat.

3. Mindazok, akik a filozófiát igaz módon művelik, buzgón engedelmeskedtek eme kitételnek, és úgy tekintettek rá, mint egy törvényre vagy isteni elhatározásra; a közvéleményen felülkerekedve új és mindaddig járatlan ösvényeket vágtak, amelyek el vannak zárva az ideákat és a tanítást nem ismerő tudatlanok előtt. Ezáltal olyan ideákat és formákat hoztak létre, amelyek a tisztátalanok számára teljességgel felfoghatatlanok.

4. Amikor a tisztátalanokról szólok, azokra gondolok, akik nem részesültek megfelelő nevelésben, vagy azokra, akik eltorzítottan és nem egyenes módon kapták azt, és a bölcsesség erényéből gyalázatos álbölcselkedést kovácsoltak.

5. Akik nem képesek meglátni az értelem által felfogható fényt, mert lelki szemük oly gyenge, hogy a ragyogás elől önmagától elrejtőzik, mintha éjszakában léteznének: nem adnak hitelt a nappal élőknek, és azt gondolják, hogy minden, amit bevilágítanak a tiszta napsugarak, és amit a napfényben élők közvetlenül tapasztaltak maguk körül és leírtak – mindez csak valószínűtlen csoda, amely ábrándképhez hasonló, s semmiben sem különbözik a szemfényvesztők mutatványaitól.

6. Azonban [így vélekednek]: „hogyan is lehet más, mint képtelenség és káprázat idegennek nevezni azokat, akik ugyanazon város közepén élnek, tanácsadók, igazságszolgáltatók, népgyűlésben vesznek részt, azonkívül alkalmanként vásárbíróként tevékenykednek és gümnaszionokat vezetnek, és egyéb közhivatalokban is részt vállalnak?

7. Ugyanakkor polgároknak [lehet] nevezni azokat, akik sose voltak bejegyezve, vagy megvetették őket, vagy száműzetésre és vagyonuk elvesztésére ítéltettek, s túl azon, hogy nem térhetnek vissza, távolból sem vethetnek pillantást atyáik földjére, hacsak nem keresik maguk a halált, a Poinék által üldöztetve, és számtalanok azok, akik várják, hogy megbüntethessék őket, akár saját érzelmeik által vezérelve, akár a törvénynek engedelmeskedve?

8. Szintén nem józan ész elleni, teljességgel megvetendő és arcátlan túlzás-e – nehéz is erre megtalálni a megfelelő szavakat –, gazdagnak nevezni a szűkölködőket, nyomorúságosokat és szegényeket, akik csak nehezen tesznek szert napi élelemre, az általános bőségben szükséget szenvednek, és az erény áramlatával táplálkoznak, akár állításuk szerint a levegővel élő kabócák?

9. [Szintén miként lehet] szegényeknek nevezni azokat, akiket arany és ezüst vesz körül, kincsekben bővelkednek, és olyan mértékű elapadhatatlan jövedelem árasztja el őket, hogy hozzátartozóik és barátaik is meggazdagodnak belőle, és nemcsak nekik van hasznuk belőle, hanem az egy házból vagy családból származóknak is jut a vagyonból, s mi több, mindent megadnak az államnak, amit a béke vagy háború követel?

10. Mindeme képzelgésből következik, hogy rabszolgáknak tekintik azokat, akik mindkét ágon előkelő származásúak, s nemcsak atyáik, de nagyatyáik és egyéb felmenőik is magas rangúak, és mind férfi, mind női ágon megbecsülés övezi őket; és azokról merészelik állítani, hogy szabadok, akik három nemzedék óta megbélyegzettek, számtalan béklyót koptattak el, és akik időtlen idők óta rabszolgák.

11. Így gondolkodnak ők, de mindez olyan emberek kifogása, akiknek szelleme elhomályosult: rabjai ők a külső érzékszerveiknek, amelyeknek ítélőképessége ingatag és befolyásolható azok által, akiket ezen érzékszervek megítélnének.

12. Ha valóban szükségét éreznének annak, hogy az igazságot megismerjék, belátásukat tekintve nem lehetnének alacsonyabb rendűek a testi bajokban szenvedőknél. Mert amíg az utóbbiak azon törekvésükben, hogy megőrizzék egészségüket, orvosokhoz fordulnak, az előbbiek nem igyekszenek megszabadulni lelki betegségüktől – ami a tudatlanság –, s nem munkálkodnak azon, hogy bölcs emberekkel vegyék körül magukat, akik nemcsak a tudatlanságot űznék el, hanem meg is hoznák azt a vagyont, ami egyedülállóan az embereké: a tudást.

13. Minthogy a legnagyobb tiszteletre méltó Platón szerint „az irigységnek nincs helye az isteni kórusban”, valamint a bölcsesség isteni és adakozó, így sosem zárja be iskoláját: mindig kitárja kapuit és befogadja azokat, akik szomjúhozzák a tudás áldott forrását, elárasztja őket a tanítások elapadhatatlan folyamával, és arra ösztökéli őket, hogy mámorosodjanak, de nem a borból jövő mámortól.
14. És amint beavatást nyernek a szent misztériumokba, amelyekben teljes mértékben részt is vesznek, elkezdik önmagukat vádolni előző mulasztásaikért, megértve, hogy olyan életre pazarolták idejüket, amelyet nem érdemes élni, mert az idő alatt meg voltak fosztva a bölcsességtől.

15. Becsülendő, hogy az ifjúság mindenütt arra áldozza első virágkorát, hogy megszerezze a tudást, amely birtokában egyaránt szép megélni az ifjúkort és az öregséget is. Amint – azt mondják – az új edények is megtartják az elsőként beléjük töltött folyadék illatát, ugyanúgy az ifjak lelkében is kitörölhetetlen nyomot hagynak az első benyomások és képzetek, és semmilyen későbbi tapasztalat nem mossa el ezeket: mindvégig eredeti formájukban mutatkoznak meg.

16. Mivel már sok szó esett minderről, kellő elővigyázatossággal vizsgáljuk meg tanulmányunk témáját, nehogy a fogalmak homályossága félrevezessen bennünket, hanem hogy befogadjuk azt, ami valójában a tárgyunk, és gondosan illesszük hozzá a példázatokat.

17. A rabszolgaság mind a lélekre, mind a testre vonatkozik, a test felett emberek rendelkeznek, de a lélek felett a bűnök és a szenvedélyek. Ugyanilyen a szabadság is: egyik megjelenése biztosítja, hogy a test ne függjön más emberek hatalmától, a másik fajtája pedig az értelmet hagyja munkálkodni, anélkül, hogy a szenvedélyek hatalmukba kerítsék.

18. Senki sem szól a szabadság előbbi fajtájáról, mert az emberek bűnei megszámlálhatatlanok, és sokszor rendkívül jellemes emberek is váratlan és balvégzetű helyzeteknek köszönhetően elvesztik szabadságukat, amelyet születésüknél fogva birtokoltak. A mi érdeklődésünk azon jellemek felé fordul, akiket nem béklyóztak meg sem vágyak, sem félelmek, sem élvezetek, sem fájdalmak, akárha fogságból szabadultak volna, és az őket fogva tartó láncokat széttépték.

19. Tegyük félre az ürügyül szolgáló magyarázatokat és azon fogalmakat, amelyeknek semmi közük a dolgok természetéhez, hanem ugyanannyira függenek hiedelmektől, akár a háznál született, pénzért vásárolt vagy háborúban zsákmányként szerzett rabszolgák. Tanulmányozzuk most azt az embert, aki valóban szabad, az egyetlent, aki saját maga ura, még ha számtalan sokan is állítják, hogy rendelkeznek felette. Mert ő Szophoklész sorát fogja idézni, amely semmiben sem különbözik Püthia jóslataitól: „Isten az én uram, s nem földi halandó."

20. És valóban csak az szabad, aki Istent tartja egyetlen urának, s vélekedésem szerint nemcsak szabad, de irányítója is a többieknek; az ő gondjaira lettek bízva a földi dolgok: halandóként egy halhatatlan, hatalmasabb királynak a helytartója ő.

[…]

62. Egyes emberek azonban, akik ritkán fordultak a múzsák felé, egyáltalán nem értik e kétségbevonhatatlan okfejtéseket. Ők kizárólag a dolgok látszatát veszik figyelembe, és ezért szokták kérdezni: „Kikkel tudtok előhozakodni a régebbi időkből, vagy a most élők közül, akik megfelelnek eme elképzeléseiteknek?” Erre azt érdemes válaszolni, hogy bizonyos emberek erényeiket tekintve valóban felülmúlták kortársaikat, csak Istent tartották uruknak és a törvény – a természet igaz rendje – szerint éltek, továbbá nemcsak szabadok voltak, de azokat is eltöltötték szabadsággal, akik érintkeztek velük. A mi időnkben is találkozunk olyanokkal, akik a bölcsek erényének előképét viselik magukon.

63. Tudniillik ha az ellenünk szólók lelke, amely rabszolgaságig alacsonyodott saját eltévelyedése és egyéb bűnei folytán, meg is fosztatott a szabadságtól, mindez nem feltétlenül igaz az egész emberi nemre nézve. Ugyanakkor abban sincs semmi csodálkoznivaló, hogy a bölcsek nem járnak-kelnek nagy tömegekben: először is azért, mert minden, ami jó, egyben ritka is, azonfelül [az erényesek] kerülik a meggondolatlanul ítélkezőket, és inkább a természet rendjének tanulmányozásával foglakoznak. Az emberek életét szeretnék jobbá tenni – amennyiben ez lehetséges ily vagy oly módon –, ugyanis az erény mindenki számára hasznos dolog. Azonban tehetetlenek a városokat hatalmukba kerítő s a lélek szenvedélyeinek és bűneiknek táplálékot adó értelmetlen tettekkel szemben; ezért visszavonulnak, nehogy e történések áradata, akár egy folyam, magával sodorja őket.

64. Ha buzgólkodnánk megjavulni, felkutatnánk [e bölcseket] menedékeikben, és eléjük járulnánk oltalmat keresve és kérve, hogy hozzanak műveltséget az életünkbe, amelyet mindaddig tudatlanság homályosított, s viszály, rabszolgaság és számtalan baj helyett a békét, a szabadságot és a mindennemű javak bőségét hirdessék.

65. Valójában a pénz iránti mohóság hajt minket arra, hogy a föld rejtett zugait kifürkésszük, és szilárd belsejét kivájjuk. Szerte a síkságokon és számtalan hegy mélyén bányákat nyitunk arany, ezüst, réz, vas és más érc után kutatva.

66. Az üres vélekedések, amelyek ködből istent formálnak, még a tenger mélyére is alászállnak, csakhogy felleljék azt a rejtőzködő, csodálatos anyagot, amely kényeztethetné érzékeiket; és miközben felfedezik a csillámló drágakövek számtalan fajtáját, amelyek olykor sziklákon képződnek, olykor a kagyló héjában – ez utóbbiak a legértékesebbek –, [e vélekedések] mindössze a látás csalódását becsülik.

67. S ellenkezőleg, a bölcsesség, a mértékletesség, a bátorság vagy az igazságosság nyomán nem járunk be utakat – még kitaposott ösvényeket sem –, s nem is szelünk át tengereket, amelyeket kapitányok az év bármely szakában áthajóznak.

68. Egyébiránt miért is lenne szükség hosszú gyaloglásokra vagy tengeri utakra, hogy felkutassuk az erényt, amelynek gyökereit a teremtő nemhogy nem a távolban, de egyenesen közvetlen közelünkben ültette el? Mert ezek – a zsidók bölcs törvényhozója szerint – „a szádban, a szívedben, a kezedben vannak”. Képletesen így sugallja azon szavakat, okfejtéseket s tetteket, amelyek a földművelés művészetéhez szükségeltetnek.

69. Tehát azok, akik a munkálkodás helyett a restséget részesítik előnyben, csak megakadályozzák a növény fejlődését, és hagyják a gyökereket kiszáradni és elhalni. Azon emberek viszont, akik a cselekvés mulasztását kártékonynak tartják, és az ültetvényeiről gondoskodó jó földműveshez hasonlóan kellőképpen fáradoznak, az égig növesztik az erény fáját örökzöld és halhatatlan hajtásaival, amelyek szüntelenül hozzák a lét teljességének gyümölcseit, s mi több, egyesek szerint azonosak a lét teljességével. Mózes az „áldozati gyümölcs” összetett fogalmát használja mindezek megjelölésére.

70. Azon növényeknél, amelyek a földből hajtanak, a gyümölcs nem téveszthető össze a fával, és a fa a gyümölccsel. De azoknál, akik lélekben születnek, a maguk teljességében érnek gyümölccsé a bölcsesség, a bátorság, az igazság és a mértékletesség ifjú hajtásai.

71. S mivel ilyen lehetőségekkel rendelkezünk, nem arcpirító-e hevesen megtagadni az emberiségtől a bölcsességet, miközben lángra lehetne lobbantani azt, ahogyan a szikra meggyújtja a parazsat? Jóllehet mindarra vonatkozóan, ami fajtánknak javára válna és előnyére szolgálna, s ezért buzgólkodásunkat érdemelné ki, nagy a mi restségünk, és megrögzött a mi lanyhaságunk, s ez erényünknek írmagját is elpusztítja. Ahol pedig ellen kellene állanunk, ott telhetetlenek vágyaink és szenvedélyeink.

72. Emiatt a föld és a tenger zsúfolva van emberekkel, akik gazdagok, híresek és az élvezetek rabjai, miközben csekély az igaz és erényes emberek száma. De akármennyire is szerény a számuk, nem jelenti azt, hogy nem léteznek.

73. Hellász és a barbár országok tanúi mindennek. Hellászban egy időben virágkorukat élték azok, akiket joggal neveznek hét bölcsnek; előttük és utánuk pedig mások, akik – feltételezhetjük – hírnevet szereztek, de emlékük elveszett: a régebbiek esetében az idő múltával, a későbbieknél pedig kortársaik hanyagsága folytán.

74. Ami a barbár országokat illeti, ahol a tetteket tartják nagyobbra a szavaknál, számos jó és erényes emberrel találkozunk. A perzsáknál a mágusok tanulmányozzák a természetet, hogy abból megismerjék az igazságot, és csöndességben, világos megnyilvánulások által kapják és adják tovább az isteni erények kinyilatkoztatását. Az indiaiaknál a gümnoszophisták azok, akik nemcsak a természet tanulmányozására, de az etikai tudományokra is figyelmet fordítanak, amíg egész életük át nem alakul az erény megnyilvánulásává.

75. Nem kerülte el az erény a palaisztinéi Szüriát sem, ahol a zsidó nemzet képviselői élnek nem kis számban. Némelyeket közülük, mintegy négyezret, az esszénus névvel illetik. Ezen elnevezés – noha vélekedésem szerint a görög nyelv szempontjából nem helyes– a kegyesség fogalmából származik. Ők valóban a legmagasabb fokon szolgái Istennek, s nem abban az értelemben, hogy állatokat áldoznak, hanem ama eltökéltség tekintetében, amellyel belső szándékaikat a szentséghez teszik méltóvá.

Alexandriai Philón
Szelivánov Júlia fordítása

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.