egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Fekete János vitairatnak szánt írásában megemlíti az ország erkölcsi megújulásának szükségességét, ami szerinte már-már közhelynek számít. Nem szabad azonban elfeledni, hogy ezt megelőzte egy olyan időszak, amikor a közbeszédet, a politikai kommunikációt (vagyis a tudatosan és módszeresen végzett félretájékoztatást és tömegmanipulációt) az erkölcsi válságról szóló diskurzus uralta.1 Ennek ürügyén alakította ki a politika az elképzelt, a valóságban nem igazán tapasztalható megújulási igényt. A kulcskérdés azonban az, hogy milyen alapon/alapokon lehet megújulni? És ezt a megújulást/megújítást mennyire képesek a politikai hatalom által preferált és privilegizált egyházak hitelesen megvalósítani és levezényelni?

 

PÉLDAMUTATÁS ÉS SZAVAHIHETŐSÉG

Nyilvánvaló, hogy mindazzal, ami alapjában véve a rendszerváltás óta uralja a magyar közéletet és közbeszédet (hazugság, képmutatás, kettős beszéd) – de amely a mostani nemzeti-keresztény politikai kurzusban csúcsosodott ki, amikor is a középszerűség uralma elhatalmasodott,2 a tudás és teljesítmény pedig teljesen elértéktelenedett3 – a magyar társadalmat semmiféle formában nem lehet megújítani. A megújulásnak belülről, a társadalom igényéből kell/kellene fakadnia. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha meghúzódik mögötte az egyes embereknek a hasonló igénye. Csakis ez képes ugyanis olyan dinamikus felhajtó erővé válni, ami a széttagolt egyéni szintről egy előre mutató és vivő közösségi/társadalmi szintre képes emelni a megújulás és megújítás igényét; mintegy akarattá formálva azt.4

Napjaink magyar társadalmából mindkét szint hiányzik. Pillanatnyilag akarata csak a társadalom totális ellenőrzését megvalósítani kívánó hatalomnak van. A helyzet megértéséhez jó szem előtt tartani, hogy a mentálisan beteg és identitáskrízisben szenvedő Kárpát-medencei magyarság5 nagymértékben múltorientált. Ideje és energiája jó részét egyrészt egy elképzelt, mitikus és fiktív dicső múlt megkonstruálásába, másrészt azon bűnbak(ok) lázas keresésébe fekteti, aki(k)nek a vállára terhelheti jelen nyomorának és élhetetlen helyzetének minden felelősségét. A valósággal való szembenézés, valamint az egyéni felelősség tudatos és következetes elhárítása az élet minden területén megfigyelhető. A magyar ember soha, semmiért nem felelős; a problémákról egyáltalán nem kíván beszélni, mert gyerekesen azt hiszi, hogy akkor azok nem is léteznek. Ezért gyűlöli engesztelhetetlenül a tisztességet, illetve az őszinte és egyenes beszédet. Schmitt Pálnak a plágiumügy kapcsán megtapasztalt infantilis, esetlen és siralmas viselkedése valójában az átlag magyar embert jelenítette meg. Gyakorlatilag ezért maradt el a közfelháborodás, s amennyiben nincs a lassan-lassan nemzetközivé dagadó (a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is elérni látszó) botrány, még ma is Plagi bá lenne annak a Magyarországnak az elnöke, ahol a dolgok elmaszatolása lett a norma.

Tévedés azt hinni, hogy az egyházak másak. Az egyházak a mai magyar társadalmi közegben élnek és működnek, ugyanazok a magyar emberek alkotják; tehát értelemszerűen bennük is pontosan ugyanazok az állapotok uralkodnak, mint magában a magyar társadalomban. Intellektuálisan és spirituálisan középszerűek,6 hiányolják a személyes példákat,7 valamint a hitelességet és a szavahihetőséget. Mindezt természetesen példákkal is alá lehet támasztani. Ide tartoznak a pécsi8 és a győri9 egyházmegyék, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem10 és a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola11 botrányai. Ezek mindennél többet elmondanak azoknak, akik látnak is – nem csupán néznek (mint a moziban).

A tényleges erkölcsi helyzet és a problémák gyökereinek érzékeltetésére konkrét példát is fel lehet mutatni. 1992 decemberében Dankó László kalocsai érsek (†1999) – 1979 és 1987 között a Pápai Magyar Intézet rektora, majd püspökként az Opus Pacis utolsó elnöke – újságírói kérdésre, Roszik Gábor képviselő azon felvetését, miszerint vizsgálni kellene az egyházi személyeknek a pártállammal való együttműködését, a következőképpen kommentálta: „Nagyon helyesnek tartanám, ha megvalósulna. Én nem érzem érintettnek magam. (…) Az volt… az erősségem, hogy egyformán beszéltem, s tartózkodtam attól, hogy bárki részéről megfogható, zsarolható legyek. Éppen ezért akkor is, most is nagy lelkiismereti békének örvendhettem, örvendhetek. (…) Azt ma sem tudom, ki volt rám állítva – nem is érdekel. (…) Azt hiszem, hazatérésem után a pápa nem helyezett volna a kalocsai érseki székbe, ha munkámat nem a Vatikán megelégedésére végzem. (…) Egyetértenék azzal is, hogy ha valakiről terhelő dolgok derülnek ki, önként vonuljon ki az egyházi vezetésből. Nem megszégyeníteni kell őket, de ha ez nem történik meg, ártatlan embereket is vádolni lehet olyannal, amihez soha, semmi közük nem volt.”12 Nem kizárt, hogy itt az érsek önmagára gondolt. Ez annál is inkább elképzelhető, mert ő, a maga hatáskörében, elvégezte a tisztogatást. „Én a környezetemben – nyilatkozta – megtettem, ami tőlem telt. Nem titok, hogy felmentettem az érsekség több, fontos beosztású vezetőjét, a helynököt, az irodaigazgatót. De igyekeztem tapintattal eljárni. Mert nem úgy kell cselekedni, hogy azzal újabb sérelmeket, sebeket üssünk, hanem hogy megnyugvást hozzunk.” Mások viseltek tehát felelősséget, ő semmit. Eszébe nem jutott, hogy az egyházi vezetésből kivonuljon. Sőt mi több: ő döntött arról, hogy kire üsse rá a billogot.13 A legszebb az egészben azonban az, ahogyan az egykori ügynök gond nélkül felmenti magát: „higgyék el, van olyan csoda, hogy valaki fontos, kényes funkciót töltött be a múlt rendszerben, mégsem kollaborált”.14

Az érsek kijelentésével ellentétben ugyanis a meztelen valóság az, hogy Dankó László „Körmöczi”, majd később „Bajai Péter” fedőnéven dolgozott a BM III/III, illetve a III/I-es (hírszerzési) Csoportfőnökségnek. Szabó Gyula szerint „figyelemre méltó ügynöki karrierje, hisz informátorként kezdte, majd titkos megbízott lett, s végül a legmagasabb ügynöki szintet is elérte, titkos munkatárssá vált”.15 Ez azt jelentette, hogy meggyőződésből, a rendszer iránti elkötelezettségből működött együtt az állambiztonsági szolgálatokkal.

Ma már nem igazán lehet eldönteni, hogy az interjúban az érsek cinikusan és szemrebbenés nélkül hazudott-e (annak tudatában, hogy meggyőződéssel hitte: soha semmi nem fog kiderülni az ügynökmúltjából),16 avagy lelkiismerete továbbra is teljesen nyugodt volt abban a tekintetben, hogy egy nyilvánvalóan ateista, és a vallás felszámolását mindvégig célnak tekintő politikai rendszer17 sikeres egyházi karriert befutó láncszeme lehetett. Ezt a dilemmát Paskai László nyugalmazott esztergomi bíboros-érsek minden bizonnyal feloldhatná – ha akarná.18

Az itt felsorolt, nyilvánosságra került és dokumentálható példákból jól kiviláglik az az erkölcsi értékrend, amelyet az új nemzeti tantervnek köszönhetően a magyar fiatalságnak kötelező módon el kell majd sajátítani. Ez semmiképpen nem a megújulás, hanem éppen ellenkezőleg: a teljes mértékű lezüllés útja!

 

ÚTKERESÉSEK

Hogy ez az út hova vezet majd, azon érdemes elgondolkodni. Annál is inkább, mivel az elmúlt években kibontakozott és megerősödött jobboldali politikai radikalizmus tulajdonképpen a magyar társadalom szellemi és erkölcsi lesüllyedésének törvényszerű következménye. Ez elsősorban azzal a polgárháborús üzemmóddal függ össze, amely évek óta áthatja a társadalmi lét szinte mondhatni minden területét, de különösen a közéletet. Azokat – a főképpen fiatalokat –, akiket a Fidesz 2006 őszén – valamiféle sajátságosan magyar „színes forradalom” elképzelése mentén19 – gátlástalanul felhasznált és kihasznált, majd, mögülük kihátrálva, odadobta őket a városi „gerillaharci” helyzetre teljesen felkészületlen rendőrségnek,20 alapjában véve a Jobbik szervezte alakzatba, átvéve teljes irányításukat. Jelen pillanatban is ő kínál számukra meggyőződést, hitet, életcélt és jövőképet; s ami talán még ennél is fontosabb: könnyen érthető, magáévá tehető és kizárólagos (nemzeti) identitást, amit az identitászavaros és mentálisan beteg magyar társadalom (különösképpen az egyre jobban szétzilálódó politikai baloldal) nem képes megadni. Soraik duzzadnak, mert egyre több a frusztrált, életének értelmét kereső, jövőjét kilátástalannak érző, az érvényesüléshez megfelelő politikai kapcsolati tőkével nem rendelkező „rosszul született” magyar fiatal. Ők pontosan érzékelik, hogy a társadalmi mobilitás, a felemelkedés lehetősége ma Magyarországon szinte kizárólag feltétlen politikai lojalitási alapokra helyeződött át. Életkilátásaik tehát fokozatosan romlanak. Mindeközben a jobboldali radikalizmus olyan diskurzust kínál számukra, amely ötvözi a nemzeti és a szociális elemeket. Erről természetesen bármit lehet gondolni, és el is lehet mondani, ellenben a tények – és főképpen a folyamat maga – akkor sem változnak. Különben is az irracionalitás dimenziójába sorolható hitekkel és meggyőződésekkel lehetetlen józanul és ésszerűen vitatkozni. Valójában ez okozta az SZDSZ vesztét is. Olyan mértékben lettek küldetéstudatos és narcisztikus doktrinerekké, hogy mindennemű párbeszédre alkalmatlanokká váltak. Míg azonban ők mindenben szembementek – az általuk különben is lenézett és lekezelt – társadalommal, addig a Jobbik olyan kérdéseket tematizál (szűkítve vagy meghatározva a hatalom mozgásterét), amelyekre a magyar társadalom igen jelentős része fogékony, amiről az emberek a hétköznapjaikban beszélnek. Ide elsősorban a zsidósághoz és a cigánysághoz kapcsolódó mindennemű, vélt vagy valós, problémák tartoznak. A Fidesz-KDNP kormány antiszociális politikájának következményeképpen elmélyülő társadalmi válság pedig a fogékonyságot még inkább növeli.

Erre érzett rá a társadalmi presztízsének folyamatos erodálódását tapasztaló katolikus alsópapság és református lelkészség azon nem elhanyagolható része, amely elsősorban azért vonzódik a Jobbikhoz, és részesíti előnyben a nemzeti retorikát, mert tanulatlan, teológiai műveltsége és képzettsége hiányos. Mivel az evangéliumról nem tud semmi időszerűt és relevánst mondani – mert ehhez nincs meg a megfelelő tudása –, ezért a dolgok egyszerűbb oldalát választja. Többnyire újra elmeséli az Ószövetséget,21 a magyarságra vonatkoztatva mindazt, ami abban a zsidóságról szól: kiválasztottság, megpróbáltatások, a hűség megjutalmazása, a naggyá levés reménye.

Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a felsőpapság és egyházi vezetés, amely a pénz és a privilégiumok révén most már szorosan kötődik az Orbán-rezsimhez, mindezt tűri, mert valójában ez által kompenzálja/feledteti az egyházi intézményrendszereknek a Kádár-rendszerrel való szoros, és a bizánci „harmóniát” vagy „szimfóniát” idéző együttműködését.

 

A KERESZTÉNYSÉG MINT POLITIKAI IDEOLÓGIA

Mindezek fényében elmondható, hogy a többedik vallási hovatartozását fogyasztó Viktorból feltehetően azért nem lesz soha Pál, mert számára a vallás nem annyira meggyőződés, hanem mindenekelőtt eszköz (istrumentum). Az Orbán-rendszerben tulajdonképpen az elképzelt kereszténység tölti be a politikai ideológia szerepét. Ilyen ugyanis a Fidesz-KDNP-nek nincs. Egyben szintén ez a kereszténység hivatott elkendőzni, tompítani a hatalom teljesen neoliberális társadalomszemléletét, amelyben a kriminalizált szegényektől a privilegizált egyházak karitatív szolgáltatásai ellenében elvárják a társadalmi béke tiszteletben tartását.22 Ily módon lesz mindenki „szem a láncban”! Különben is Viktor már egy „megtért”.23 A liberális antiklerikalizmusát váltotta fel egy autoriter nemzeti-keresztény konzervativizmussal. Innen már hova lehetne megtérni?

Ugyanakkor Viktor vallásosságában – amelybe gyakorlatilag minden belefér – nem látni a spirituális töltetet és a keresést, ami mindennemű „pálfordulás” elengedhetetlen feltétele; csupán az ún. „keresztény magyar nemzet” által érthető (ismertnek képzelt) kulcsfogalmakat felvonultató küldetéstudatos retorika hallatszik.24 Annál inkább megfigyelhető a hatalom abszolút birtoklásának és minél hosszantartóbb gyakorlásának, mint legfőbb célnak, alárendelt pragmatizmus. Mértékadó meggyőződés hiányában tehát nincs honnan hová megtérni, ellentétben pl. Pállal (aki a zsidó Törvény következetes betartásától eljutott a Názáreti Jézusba, mint Krisztusba, vetett hit újszerű megfogalmazásához), Ágostonnal (aki a manicheizmust váltotta fel a kereszténységgel), vagy Assisi Szent Ferenccel (aki saját kora gondtalan selyemifjúságának az életét hagyta oda, a szegények és nélkülözők életformájáért, mert az evangélium szava teljesen újszerűen hatott rá). Ezen a téren tehát nem osztom Fekete János reményét.

Mivel a hatalom birtoklása Viktor esetében teljesen öncélú, ezért az ki is merül a hatalomgyakorlás technikájában; vagyis a rendszerépítésben és az annak működését biztosítani hivatott mechanizmusok megalapozásában és bebetonozásában.25 Ennek érdekében kell az embereket teljes mértékben lebutítani, elbizonytalanítani, kiszolgáltatottakká tenni, megfélemlíteni, és a lehetőségek szerint zsarolni.26 Privilégiumaik ellentételezéseként az elismert egyházaknak ebben kell közreműködniük. Hiszen a rendszer fenntartásában sokakat kell érdekeltté tenni; anyagi juttatásokkal, pozíciókkal, privilégiumokkal, illetve annak a lehetőségnek a biztosításával, hogy amennyiben felfele hűséges talpnyalóknak bizonyulnak, lefele megengedik/elnézik nekik, hogy minden beteges önkényuralmi hajlamukat kiélhessék. Egy piramidális és kőkeményen hierarchikus rendszerben (és különböző alrendszereiben) minden hatalmi szint oly módon uralkodhat az alatta levő szinteken, mint ahogy fölötte is uralkodnak.

 

EVANGELIKÁL KERESZTÉNYSÉG ÉS KERESZTÉNY CIONIZMUS

Összességében véve értem Fekete Jánosnak a Hit Gyülekezetére vonatkozó pozitív értékelését; ellenben komoly kétségeim vannak annak modellértékét illetően. Hasonlóképpen problémásnak ítélem a Martin Luther King27 és a Hit Gyülekezete közötti hasonlóságot is. Elsősorban azért, mert a vitairat szerzőjével ellentétben, számomra nem annyira egyértelmű „az emberi méltóság, az egymás iránti felelősség és a demokratikus szabadságjogok” védelme.28 Különösen akkor, ha behatóbban megvizsgáljuk pl. a Hit Gyülekezete patriarchális család- és társadalommodelljét, valamint nőképét. Ebben a közösségben az emberek ugyanazt keresik és találják meg, mint a jobbikos fiatalok: meggyőződést, hitet, életcélt, jövőképet és mindenekelőtt egy kizárólagos és egysíkú vallási identitást. Ugyanakkor a „meleg akol” közösségélményt, hovatartozási érzést, (a külvilággal szemben) másság-tudatot és mindenekelőtt a biztonság érzetét kínálja számukra. Egyáltalán nem véletlen – és vallásszociológiailag nem is meglepő –, hogy a Jobbik és a Hit Gyülekezete radikálisan szembeállnak egymással.29

A Hit Gyülekezete teológiai tanításának középpontjában – az evangelikál újprotestáns irányzatokhoz hasonlóan30 – nem annyira a Názáreti Jézus tanítása (az evangéliumok),31 hanem sokkal inkább az aktualizált Ószövetség áll, amit a prédikáló lelkészek általában eléggé szabadon (mondhatni önkényesen) és közösségre/helyzetre szabottan értelmeznek; tudatosan és következetesen mellőzve a próféták társadalmi igazságosságot szorgalmazó dörgedelmeit. Fundamentalista szexuáletikája – amely a hithűség ellenőrzésének/ellenőrizhetőségének egyfajta objektív mércéjeként működik – pedig teljes mértékben megegyezik a mostani nemzeti-keresztény kurzus erkölcsi felfogásával. Pontosan úgy, mint az iskolákban bevezetendő kötelező hit- vagy erkölcstan másik kulcseleme az engedelmesség, illetve a hatalom- és tekintélytisztelet. Nem véletlen, hogy a most kiépülő, önmagát nemzeti-kereszténynek nevező, politikai kurzus ideológiai tartópillére és motorja a legkisebb közös nevező (a szexualitásról alkotott azonos nézetek, valamint a családról és a társadalomról vallott egyformán tekintélyelvű felfogás) mentén létrejött katolikus egyház – Hit Gyülekezete – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség kényszer-érdekszövetség. Mindazok a „potyautas” egyházak, amelyek még bekerültek a privilegizált körbe, többé-kevésbé osztják a kurzust meghatározó felfogást. Együttes feladatuk/küldetésük a társadalom olyan típusú megszervezése, irányítása és ellenőrzése, ahol béke uralkodik, mert az emberek mindenbe beletörődnek, mindent elfogadnak, mindenben Isten akaratát látják; a hibákat, a nyomoruk és sikertelenségük okát pedig kizárólag önmagukban, a saját bűnösségükben keresik. Sajnos Fekete János jövőbe mutató óhaja azért nem valósulhat meg, mert az – az ő elképzelésétől „némileg” eltérően – éppen megvalósulni látszik a jelenben. Kialakulóban ugyanis az anyagi előnyöket és a társadalmi privilégiumokat magának vindikáló Zsidó-keresztény Érdekorientált Unió. Ennek társadalompolitikai elképzelése modernnek semmiképpen nem nevezhető, mert az mindenképpen a leghagyományosabb hatalompolitikai eszközökkel (pl. a trón és az oltár érdekszövetségével) operál.

Mindezt azért fontos szem előtt tartani, mert az identitás kizárólagosságát kínáló és megkövetelő rendszerekben nincs helye az akarat szabadságának, a kétkedésnek, a kérdezésnek, a kritikus gondolkodásnak. Idővel az „akol”-ban levők mindezt természetesnek (mondhatni normálisnak) érzik, a valamit valamiért elv mentén. Ellenben fokozatosan zavarónak, ellenségnek kezdik tekinteni mindazokat, akik nem úgy élnek és gondolkodnak, mint ők. Mentalitásukban ugyanis kőkeményen érvényesül a „mi” és az „ők” dialektikus szembeállítása.32 Ezek a rendszerek valójában az ideológiai háború logikájában élnek. Nem igazán alkalmasak együttműködésre (hacsak nem érdekből és alkalmilag), mert az komoly identitásproblémát okoz számukra.

Ami pedig a most már privilegizált egyháznak minősülő felekezet Izrael-barátságát illeti, azt szinte természetesnek mondható, mivel a Hit Gyülekezete a keresztény cionizmus ideológiai alapján áll.33 Ennek lényege nem más, mint hogy az összes zsidót Izraelben kell összegyűjteni, mert csakis akkor valósulhat meg Krisztus második eljövetele, ami a jeruzsálemi központú ezeréves birodalom – és főképpen az abban való uralkodási lehetőség – kezdetét jelenti. Ekkor majd a zsidóságnak mindenképpen választania kell: vagy megtér Krisztushoz, vagy menthetetlenül elpusztul.34 Mindezzel az izraeli politikusok pontosan tisztában vannak, ellenben Izrael jelenlegi nemzetközi helyzetében nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy finnyáskodjon a barátai és a támogatói megválogatásában.

 

A TANULSÁG

Fekete János gondolatébresztő írása arra mutat rá, hogy ma Magyarországon nagyon nagy a baj. Problémáink forrása a valóság elutasítása, a bezárkózottság, a jövőre irányultság teljes hiánya. Lényegében véve nincs semmi, ami az embereket, a társadalmat képes lenne mozgósítani. A megfogalmazott elképzelések alig-alig szülnek reflexiókat, vitákat. Együttgondolkodás nélkül pedig nincsen semmiféle előremenetel. Ezt a teljes letargiát fogja végeredményben betetőzni a felsőoktatás most zajló módszeres szétverése, ami a magyarságot ténylegesen egy szolganépi (fél-analfabéta betanított munkás) szintre viszi majd le. Hiszen ne feledjük: a magyar társadalmat és az egész Kárpát-medencei magyarságot éppen egy nemzeti-keresztény politikai diskurzus leple alatt lehet a legsikeresebben szétverni. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a Jobbik társadalmi térnyerése előtt az Orbán-rezsim tulajdonképpen most teríti le a bársonyszőnyeget.

JAKAB ATTILA

 

 

1 Lásd Jakab Attila, „A magyar erkölcsi válság, és ami mögötte van”, Egyházfórum 25 (11. új) évf., 2010/6, 9-14. old.

2 A diplomások igen jelentős része politikai lojalitásból, félelemből, vagy érdekből, megpróbál hozzábutulni ehhez a középszerűséghez; illetve némán és egyfajta passzív visszavonultságban szemléli a folyamatot, naivitásból vagy álságosságból mintegy azon kívülre és felülre képzelve önmagát. Közben elfelejtődik az a banális igazság, hogy az értelmiségiség olyan (időhöz kötött) állapot, amely akár meg is szűnhet. Elsősorban azért, mert az értelmiségi mivolt a dinamizmust, a folytonos kérdésfeltevést, az értelmi kétkedést, mindennek a rendszeres felülvizsgálatát, a kritikus szellemet/szellemiséget, a másságra való nyitottságot,a fejlődésre és elmélyülésre való hajlamot,a párbeszédre való készségetg, a saját állítások átértékelésére való képességet, a nem legyőzni hanem meggyőzni akararást, a megrekedni nem tudást, stb. jelenti. Ezek hiányában egyszerűen nem beszélhetünk értelmiségről.

3 Ma a siker titka a feltétlen politikai lojalitás, a megfelelő kapcsolati tőke, illetve a jól születettség. Ez utóbbit Vitézy Dávid (sz. 1985) szédületes karrierje jeleníti meg a legláthatóbban, aki néhány év alatt egy – időközben a médianyilvánosságból eltűnt, színtelenné és szagtalanná vált – civil szervezet, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (ttp://veke.hu), szóvivői tisztségét egyenesen a fővárosi közszolgáltató mamutvállalat (a BKK Zrt.) vezérigazgatói székével cserélte fel (2010. okt. 27). Előtte azonban természetesen befejezte az egyetemet (2004-2010, BME).

4 Az eredménytelen esztergomi népszavazás – ahol a várost a Fidesz-KDNP képviselőtestület lényegében véve a saját feudális birtokaként, az őket megválasztó lakosságot pedig birkaként kezeli – megmutatta, hogy ennek az akaratnak egyelőre csak a csírái vannak meg. A csendes többség némán tűri, hogy mindennapjait megnyomorítsák.

5 A közhiedelemmel ellentétben a 19. századi magyar polgári nemzetépítés valójában nem történt meg. Ezt a dualista politikai, illetve a rendi társadalmi berendezkedések nem tették lehetővé. Ugyanakkor az ország lakosságának túlnyomó többsége (elsősorban a szegények és a nemzeti kisebbségek) egyszerűen nem fért bele abba a zavaros magyar nemzetfogalomba, amely ráadásul birodalmi ábrándokat is kergetett. Trianon tehát nem egy létező modern magyar nemzetet, hanem a Kárpát-medence magyarul beszélő lakosságát szabdalta szét. Az egész 20. századi magyar történelem (revíziós politika, irredentizmus, a lakosság valamilyen – időről-időre változó – szegmensének szinte folyamatos kirekesztése a nemzetből) ennek fényében érthető meg igazán. A jelen pedig ennek a mentális, történelmi és társadalmi folyamatnak a függvénye!

6 A magyar nyelvű teológiai tudástermelés nemzetközi mércével mérve egyszerűen értékelhetetlen. Ennek elsődleges magyarázata a teljesen nyilvánvaló elmaradottság és bezárkózottság. Ezt azonban csakis az érzékeli, aki módszeresen követi a nemzetközi szakirodalmat és tudományos közéletet. Az elmaradottság nagyszerű példáját kínálja Dr. Kuminetz Gézának a PPKE HTK tanszékvezető egyetemi tanárának „A bűnök és a lelkiismeretvizsgálat, illetve a gyóntatás során történő megítélésük” (Deliberationes. A Szegedi Hittudományi Főiskola tudományos folyóirata 1. évf., 2008/2, 85-125. old.) c. tanulmánya. A minimális, döntően magyar nyelvű műveket felhasználó írásban túlteng a II. világháború előtti szakirodalom. A szerző referenciamunkának tekinti Müller Ernő, Katholikus erkölcstan I, (Budapest, 1876!), több mint egy évszázada megjelent művét. A 96 lábjegyzetből 25-ben erre hivatkozik. A történet érdekessége, hogy ennek a tanulmánynak a megszületését az OTKA T 049577 számú kutatóprogram támogatta (4 évre 6,5 millió forint)! De hasonlóképpen említhető Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem., a PPKE rektora, „Egy kiemelkedően fontos kötelék a keleti és nyugati egyházak közötti ökumenikus törekvésben: a Canones apostolici” (Deliberationes 1. évf., 2008/2, 175-183. old.) c. tanulmánya is, amely teljes mértékben mellőzi a vizsgált irat történetiségére és műfajára vonatkozó szakirodalmat és problematikát. Lásd A. Faivre, Ordonner la fraternité. Pouvoir d’innover et retour à l’ordre dans l’Église ancienne, Paris, 1992, 361-394. old. Mondani sem kell, hogy ezen írás is OTKA (T 048584) támogatással született (4 évre 6,5 millió forint). Egyébként a hazai kereszténység intellektuális állapotairól plasztikus képet fest Heidl György, „Katolikus értelmiség” (Vigilia 76. évf., 2011/9, 655-659. old.) c. írása.

7 Az egyes elszigetelt esetek (Böjte Csaba a legmarkánsabb példa) valójában nem bírnak társadalmi relevanciával, ellenben arra kiválóan alkalmasak, hogy betöltsék az erdőt eltakaró fa szerepét. A társadalom egésze, és főképpen jövője szempontjából azonban nem a fák, hanem az erdő a meghatározó!

8 Lásd pl. „Báránybőrben”, Egyházfórum 21. (7. új) évf., 2006/1, 27-28. old.; „Báránybőrben II”, Egyházfórum 21. (7. új) évf., 2006/2, 19-22. old.; „Báránybőrben III”, Egyházfórum 21. (7. új) évf., 2006/3, 28-29. old.; „Báránybőrben IV. Iskolafojtás”, Egyházfórum 21. (7. új) évf., 2006/5, 29-30. old.; „Báránybőrben. Iskolafojtás – folytatás”, Egyházfórum 21. (7. új) évf., 2006/6, 21. old.; „Kinn a bárány, benn a farkas”, Egyházfórum 22. (8. új) évf., 2007/1, 24-27. old.; „Iskolák célkeresztben”, Egyházfórum 22. (8. új) évf., 2007/2), 24-28. old.; „Három a püspöki igazság”, Egyházfórum 22. (8. új) évf., 2007/3, 26-28. old.; „A pécsi ügy”, Egyházfórum 22. (8. új) évf., 2007/4, 31-32. old.; „Iskola – gyerekek nélkül”, Egyházfórum 23. (9. új) évf., 2008/1-2, 56. old.; Wildmann János, „‛Ezeket az ügyeket nekünk sem szabad véka alá rejteni’. Beszélgetés Y-nal”, Egyházfórum 25 (11. új) évf., 2010/6, 14-15. old.; Uő., ‛Sokan még ma sem mernek megszólalni’. Beszélgetés a pécsi püspökség első feljelentőjével”, Egyházfórum 26. (1. új) évf., 2011/1, 35-38. old.

9 Wildmann János, „Bizniszegyház? Gazdasági bűncselekmények gyanúja a Győri Egyházmegyében – más szemszögből”, Egyházfórum 27. (2. új) évf., 2012/1, 49-55. old.

 

12 Dobszay János, Állam, egyházak Magyarországon 1989–2004. 15 év – a rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig, Egyházfórum, Budapest, 2004, 90-91. old.

13 Érdemes lenne a Dankó ügynök-érsek általi felmentések történetét egész pontosan feltárni!

14 Dobszay János, i. m., 91. old.

15 Szabó Gyula, A Pápai Magyar Intézet mint a magyar hírszerzés előretolt bástyája (1963–1989), Püski, Budapest, 2011, 95. old.

16 Amennyiben így cselekedett, akkor az érsek magatartása tulajdonképpen a teljesen amorális és gátlástalan cinizmus iskolapéldájának tekinthető egy olyan főpap részéről, aki egyébként – funkciójából kifolyólag – az erkölcsi norma meghatározója és számon kérője.

17 Lásd az erre vonatkozó dokumentumokat: Balogh Margit Gergely Jenő, Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon. 17902005. II. kötet: 1944–2005. (História Könyvtár. Okmánytárak, 2), História – MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2005.

18 Paskaira vonatkozóan lásd Tabajdi Gábor Ungváry Krisztián, Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956 - 1990, 1956-os Intézet – Corvina, Budapest, 2008.

19 Ennek csökevényes maradványa a magyar köz- és politikai életet átható forradalmi retorika. A forradalmakra vonatkozóan lásd pl. V. Avioutskii, Les révolutions de velours, Paris, 2006.

20 Orbán Viktor tanult a helyzetből. Nem véletlen, hogy napjainkban gőzerővel zajlik a TEK-nek nevezett magán-zsoldoshadsereg mentális és harcászati felkészítése és felszerelése arra a feladatra, hogy bármikor bevethetővé váljék a társadalom ellen. Magyarán: ne legyenek gátlásai, és gondolkodás nélkül (mechanikusan és érzelemmentesen) teljesítsenek mindennemű parancsot. Ugyanakkor a társadalom militarizálásának egyre erőteljesebben jelentkező szándéka (pl. kiskorúak katonai kiképzésének terve az iskolákban, hadra fogható férfiak összeírásának elképzelése) arra mutat, hogy a politikai hatalom reálisan számol egy egzisztenciálisan fokozatosan ellehetetlenülő társadalom robbanásával és az ebből óhatatlanul következő polgárháború lehetőségével! Csupán az ostobán naivak képzel(het)ik azt, hogy egy rendszert – annak kifejezett akarata, és szervezett ellenállása ellenére – demokratikusan le lehet váltani. A történelem tanulsága, hogy kiépült és konszolidált politikai-társadalmi rendszereket csak megdönteni lehet. Elsősorban azért, mert túl sokan egyénileg érdekeltek annak fenntartásában (lásd arab tavasz, Líbia, Szíria). Romániában pl. – a többi kommunista országgal ellentétben (a Szovjetuniót is beleértve) –, az egyes titkosszolgálatok többé-kevésbé összehangolt együttműködésével, azért kellett megdönteni a Ceausescu-rendszert, mert a csúcsvezetés semmiféle rendszer-átalakításhoz nem volt partner. Lásd pl. R. Portocala, L’exécution des Ceausescu: la vérité sur une révolution en trompe-l’oeil, Paris, 2009; C. Durandin, La mort des Ceauşescu: la vérité sur un coup d’État communiste, Paris, 2009. Egy dolog azonban biztos. Az Orbán-rezsim után a demokratikus jogállam újjáépítését a köztársasági eszme és a laicitás újragondolásával kell kezdeni. Magyarországon olyan módon kell szétválasztani az egyházat és az államot, ahogy azt Franciaország tette 1905-ben! Lásd Jakab Attila, „Republikánus valláspolitika Az esélyegyenlőség és az antidiszkrimináció egyetlen lehetősége Közép-Kelet-Európában”, in: Köbel Szilvia (szerk.), A vallási diszkrimináció ellen az esélyegyenlőség megteremtéséért. Tudományos konferencia a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény húszéves évfordulója alkalmából. Budapest, 2010. június 1-2, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2010, 185-202. old.

21 Ennek modern tudományos problematikáját (pl. keletkezéstörténet) nem ismeri, esetleg nem is akarja ismerni, amennyiben pedig szeretné megismerni, a modern nyelvek ismeretének hiányában erre nem képes.

22 Némi kenyér mellett egyre több ingyen cirkuszra számíthat a magyar lakosság, hiszen a szórakoztatással mindent el lehet – és azzal el is kell (!) – feledtetni. Kétségtelen, hogy ebbe az „ingyen cirkusz” kategóriába sorolható a Vodafone Belvárosi Nagydíj ürügyén (ami valójában semmiféle versenyről nem szól) idehozott Jenson Button 2009-es Forma 1-es világbajnok, hogy McLaren-jén háromszor (!) végigszáguldjon a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán. A Vodafone – költséget, időt és energiát nem kímélve – az Orbán-rezsimnek megtette azt a szívességet, hogy Május 1-én a Parlament környékére csakis és kizárólag bámészkódok mehettek. Kétlem, hogy ezt teljesen önzetlenül, a nép iránt érzett szeretet és társadalmi felelősség jegyében tette volna.

23 A „megtérés” elsősorban egy érzelmi, és nem annyira értelmi alapú azonnali radikális elhatározás, ami rendszerint valaminek a hatására következik be. Semmilyen formában nem feltételez „ismeret”-et és elmélyültséget. A megtérő rendszerint alig, vagy nagyon egyoldalúan ismeri mind a kiinduló (amiből „kitér”), mind pedig a célközösséget (amibe „betér”), és azok tanítását. Ezekben az egyéni történésekben többnyire a reprezentáció, vagyis az egyes valóságokról alkotott elképzelések valóságként való felfogása játszik markáns szerepet.

24 Erre vonatkozóan lásd pl. Bókay László, „‛A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet’. Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel”, Új Ember 2012. ápr. 8-15, 5. old.

25 A politológusok és alkotmányjogászok okoskodásaival szemben a helyzet az, hogy nem annyira Magyarországnak van elnöke, hanem Orbán Viktornak van egy hűséges, megbízható és őt mindenben kiszolgáló embere ebben a hatalmi kulcspozícióban. Ez az alap és a kiindulópont; a többi erre épül, és ehhez kapcsolódik. A demokráciáról, jogállamiságról, hatalmi ágazatok szétválasztásáról szóló sok-sok értekezés gyakorlatilag felesleges szócséplés, ami egyrészt a szakértőknek az önmaguk fontosságáról és kiválóságáról alkotott önértékelését hivatott megerősíteni, másrészt pedig jó fokmérője annak, hogy ki hogyan viszonyul a rezsimhez.

26 Ez a nyitja annak, hogy a Fidesz-KDNP a verbális keménykedésen túlmenően teljesen tehetetlen a Jobbikkal szemben. Túl sok (és feltehetően egyre bővülő) információ- és anyagmennyiség lehet ennek a birtokában, ami egyre jobban beszűkíti a rendszert-építő kormány mozgásterét. Ugyanakkor az is vélelmezhető, hogy a baloldal teljes szétforgácsolása és társadalmi-, politikai eljelentéktelenítése – ami annak ember-anyagát látva mindenképpen kivitelezhető – azt a célt szolgálja, hogy az Orbán-rezsim Brüsszelt a Jobbik hatalomra kerülésének veszélyével zsarolhassa, amennyiben továbbra is úgymond „támadják” Magyarországot. Hiszen itt az ország és a politikai rendszer teljes mértékben azonosul egymással. Egyébként egyfajta munkamegosztás is megfigyelhető. A Fidesz-KDNP a kínai és a szaúdi, míg a Jobbik az iráni vonalat próbálja kihasználni és megerősíteni. Nem kizárt, hogy előbb-utóbb a Liszt Ferenc Nemzetközi reptér kínai tulajdonba kerül. Lassan-lassan Magyarország az Európai Unióban a trójai faló szerepét kezdi játszani!

27 Lásd pl. Lásd The Martin Luther King Jr. Encyclopedia. Edited by C. Carson, with the assistance of the King Research and Education Institute, Westport Conn., 2008.

28 Megítélésem szerint a Hit Gyülekezete és az SZDSZ teljesen természetellenes szövetsége/együttműködése (számomra értelmezhetetlen) személyi átfedéseken, szellemi rokonságon (doktrinerség, amely egyenesen arányos a tárgyi tudás hiányával) és pragmatikus politikai érdekszövetségen alapult.

29 A Hit Gyülekezete nagyon hosszú ideig a katolikus egyházat tekintette legfőbb ellenfelének. Ennek a szembenállási kultúrának a nyomai még most – az egy táborba való tartozás idején – is fellelhetőek, elsősorban a Hetek c. folyóiratban.

30 Lásd pl. S. Fath, Militants de la Bible aux États-Unis. Évangéliques et fondamentalistes du Sud, Paris, 2004; „Les évangéliques à l’assaut du monde”, Hérodote, 119, 2005; D. Lecourt, L’Amérique entre la Bible et Darwin. Suivi de Intelligent design: science, morale et politique, Paris, 2007; H. A. Harris, Fundamentalism and evangelicals, Oxford, 2008; D. G. Hart, From Billy Graham to Sarah Palin. Evangelicals and the betrayal of American conservatism, Grand Rapids (Mich.), 2011.

31 Elgondolkodtató, és ugyanakkor sokatmondó, hogy Kiss Ulrich magyar jezsuita Jézust a világ legsikeresebb vállalkozása (biznisz-egyháza) alapítójának tekinti (lásd http://managementbyjesus.hu). A kereszténység születésére vonatkozóan lásd G. Theissen, A Jézus-mozgalom. Az értékek forradalmának társadalomtörténete, Budapest, 2006.

32 A magyar jobboldal filozófusai és jogászai körében jelentős kultusza van a nemzeti-szocialista ideológusnak, Carl Schmittnek, akinek életműve egyrészt a „barát” – „ellenség” kategóriák kibékíthetetlen ellentétén, másrészt pedig a politika és a teológia egységes gondolati rendszerbe való ötvözésén alapul.

33 Lásd pl. C. Chapman, Kié az ígéret földje? Elhúzódó válság Izraelben és Palesztinában, Kálvin Kiadó, Budapest, 2003, 279-295. old. A nemzetközi szakirodalomból lásd pl. T. P. . Weber, On the road to Armageddon. How evangelicals became Israel’s best friend, Grand Rapids (Mich.), 2005; S. Spector, Evangelicals and Israel. The story of Christian Zionism, Oxford, , 2009; D. M. Lewis, The origins of Christian zionism. Lord Shaftesbury and evangelical support for a Jewish homeland, Cambridge, 2010.

34 Lásd pl. R. Liebi, Izrael és Irak. A közel-keleti tűzfészek a Biblia fényében, Ethos Kft., Budapest, 2003.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.