egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2017/1. számban

Afrika a határtalan lehetőségek földrésze. Ásványi kincsekben gazdag, termőterülete óriási. Mégis milliók teszik kockára mindenüket, hogy elhagyhassák szülőföldjüket. Vajon mi készteti őket erre?

Éjszaka néhányan nem bírtak továbbjönni – mindenféle hangok hallatszottak, a halál lehetséges előjelei. A bozótok közti szűk ösvényen meneteltünk, úgy éreztük magunkat, mint akiket üldöznek… Sorban lépkedtünk, több száz fiatal férfi, sokan szinte meztelenül, védtelenül. Az erdőben mi voltunk a préda. Erdőkön, mezőkön és a szavannán keresztül vonultunk, majd Dél-Szudán termékenyebb vidékein. Először csak neszezés hallatszott. Közelünkben állat vagy ember mozgott a magas fűben, de mi továbbmentünk, mert mindig csak mentünk tovább… Az oroszlánnak csupán fekete körvonalai látszottak. Felugrott a fűből, és elragadta az egyik társunkat… Csak egy éles kiáltást hallottam, majd láttam, ahogyan az oroszlán a szájában magával vonszolta a fiút az ösvény másik oldalára. Az állat eltűnt zsákmányával a magas fűben, a jajgatás is nemsokára abbamaradt. Ariath volt a fiú neve.

A fenti sorokat olvasván egy regényrészlet juthat eszünkbe, a valóságban egy elveszett fiú (Lost boy) Afrikából való menekülésének története. Dave Eggers jegyezte fel néhány éve mint hiteles beszámolót, és tette közzé Messzire mentek című könyvében – talán a befejezést kissé az író fantáziájával megszépítve. Hétévesen Valentino Achak Deng mindent elveszített: családját és szülőföldjét, Szudánt is. Több ezer gyerekkel együtt menekült abból a polgárháborúból, amelyben két és fél millió embert öltek meg. „Eldöntöttük, hogy továbbmegyünk, és ezt is tettük… Szerencsére velünk volt Kur (egy idősebb fiú), nélküle még több társunk odaveszett volna, az oroszlánok, a bombák és a szomjúság áldozataként.” Etiópián keresztül Valentino Achak Deng eljutott Kenyába, majd onnan az Egyesült Államokba.

Afrikában ma is milliók vannak menekülésben, és nagyon sokak szenvedtek hasonló traumatikus élményeket, mint a fiatal Valentino. Számtalan gyerek és fiatal szakadt el gyökereitől, került távolra otthonától, amely azóta már talán nem is létezik, illetve veszítette el kapcsolatát szüleivel, rokonaival, akik talán nem is élnek már. Ezreket kényszerítettek gyerekkatonaként besorozva arra, hogy gyilkoljanak vagy őket gyilkolják le. Egyre több viszály robban ki, ezzel szemben a betakarítások kiesnek. Ugyanakkor az éghajlatváltozás viszont bibliai méretű aszályokat okoz. Iszonyatos a nyomor, a szegénység elképesztő méreteket ölt, miután évtizedekig valamennyire sikerült visszaszorítani. És mindez egy olyan földrészen, amelyen határtalan lehetőségek vannak, amely ásványi kincsekben gazdag, és óriási a termőterülete.

 

„VALAMI NAGYOBB DOLOG VAN KÉSZÜLŐBEN”

Az afrikai menekültáradat a gazdagabb és biztonságosabb Észak felé azonban 2017-ben sem fog alábbhagyni. A számokat illetően még a 2016-os évre sincsenek megbízható adataink, afelől azonban semmi kétség, hogy igen magasak lesznek: március hónapban csak Olaszországban közel 10 000 menekültet vettek nyilvántartásba, ez pontosan négyszerese az egy évvel korábbi adatnak ugyanabban a hónapban. Az ENSZ Menekültügyi Központjának (UNHCR) adatai szerint 2015-ben hozzávetőlegesen 65,3 millió menekültet tartottak nyilván világszerte. Ez minden idők legmagasabb számaránya, amit az UNHCR valaha regisztrált. A legtöbb menekült hat országból érkezik, ami – Szíria és Afganisztán után – négy afrikai országot jelent: Szomália (1 120 000 menekült), Dél-Szudán (778 700), Szudán (6 288 000) és a Kongói Köztársaság (541 500). Nigéria és Eritrea is a legnagyobb, menekülteket kibocsátó ország között van. Ehhez hozzájön az úgynevezett belső menekültek még sokkal nagyobb létszáma, akik, bár elvesztették otthonukat, hazájukat (még) nem hagyták el: Szudánban 3,2 millió ember, Jemenben 2,5 millió, Nigériában 2,2 millió, Dél-Szudánban 1,8 millió, a Kongói Demokratikus Köztársaságban 1,6 millió, Szomáliában pedig 1,1 millió.

Aki leküzdötte a Szaharán keresztül vezető, végtelennek tűnő távolságot, északon még nagyobb akadályba ütközik, a Földközi-tenger ugyanis a világ egyik leggyilkosabb határa lett. A tengerből menekülteket kimentő Sea Watch nevű segélyszervezet adatai szerint 2016-ban több mint 4600 ember fulladt a vízbe. A Neue Zürcher Zeitung arról számol be az Európa külső határain meghalt áldozatok adatait összesítő újságírói projekt adatai alapján, hogy 2000 óta mintegy 23 ezren vesztették életüket az Európába tartó út során, legtöbben közülük a Földközi-tengerbe fulladtak. A legtöbb becslés szerint azonban a Szaharán, illetve a Földközi-tengeren való átkelés során meghaltak száma jóval több ennél.

Mindazonáltal a menekültdráma nem egyszeri jelenség, amely feltűnik, s aztán elmúlik. Valami nagyobb dolog van készülőben, írta Bernd Ulrich tavaly nyáron a Zeit című lapban:

„Leomlik a fal az első és a harmadik világ között. A globalizáció olyan dialektikus ponthoz érkezett, amikor már nemcsak északról délre terjed valami, hanem ez vissza is érkezik: a gazdasági konkurencia, a menekültek és a terrorizmus formájában.”

 

EGYIK DIKTÁTOR A MÁSIK UTÁN

Milyen is ez a kontinens, amelyet mindenki el akar hagyni? Ezek az emberek hajlandók akár az életüket is kockáztatni, csak hogy elmehessenek. Vajon mi az oka, hogy nem képesek kitartani tovább a hazájukban, és kilátástalannak látják a jövőt?

Afrika kétszer akkora, mint India és Kína együttvéve, és tízszer nagyobb, mint Európa. Itt találhatók a világ legkiterjedtebb sivatagai és trópusi esőerdői. Számos ősi kultúra bölcsője. A fáraók Egyiptoma például nemcsak katonailag erős állam volt, de magas szinten művelték a csillagászatot, az építészetet és a mezőgazdasági kultúrát is. A mai Etiópia területén fekvő egykori Akszúmi Királyság saját pénzérmét veretett, Rómával, Indiával, Kínával és a Perzsa Birodalommal kereskedett, a középkorban pedig Velencével, Firenzével és Nápollyal tartott fenn diplomáciai kapcsolatot. Mali királyságát a 14. században az addig élt leggazdagabb ember kormányozta, aki hatalmas vagyonából Timbuktuban felépítette az akkori időkben legnagyobbnak számító iszlám vallási központot. Összességében több mint 200 királyság létezett Afrikában, amelyek közül jó néhány több mint 500 évig is fennállt.

Az újkor hajnalától azonban Afrika egyre mélyebbre süllyedt. A 16. századtól kezdve milliókat hurcoltak rabszolgaként az amerikai kontinensre. Habár a brit parlament 1807-ben megtiltotta a kiválóan jövedelmező rabszolga-kereskedelmet, néhány évtizeddel később az európaiak újra uralmuk alá hajtották a kontinenst. Az 1884–1885-ös berlini Kongó Konferencián felosztották egymás közt a mintegy harmincmillió négyzetkilométernyi területet. Határokat húztak a szélességi és hosszúsági fokok mentén vagy a folyók vonalában, tekintet nélkül a korábban kialakult történelmi és etnikai struktúrákra. Számos, egymással ellenségeskedő nép kényszerül egy államban élni egymással, míg más etnikumok több államban szóródnak szét, ezért az újonnan létrejött országokban csak nagyon lassan tudott kialakulni valamiféle nemzeti érzelem. Amikor 1960 körül a legtöbb ország függetlenné vált, a politikailag törékeny helyzet miatt egyik diktátor követte a másikat. A gyarmatosító hatalmak keveset tettek a helyi értelmiségi réteg kialakításáért, avagy olyanokat segítettek hatalomra, akik érdekeiket többnyire a lakosság többségével szemben érvényesítették. Mára 54 állam jött létre több mint egymilliárd lakossal. Bár óriási különbségek vannak az egyes országok között, szinte valamennyi nagyon hasonló problémákkal küzd. Sok mindenben összehasonlíthatók politikai berendezkedésükben és a függetlenség felé vezető út nehézségeiben.

Aki meg akarja érteni az Afrikából való menekülés okait és mérlegelni akarja azok leküzdésének lehetőségeit, ismernie kell Afrika legfontosabb problémáit. A következőkben erre teszünk kísérletet tíz pontban.

 

ÖNKISZOLGÁLÓ MENTALITÁS

Háborúk

Afrika legtöbb állama függetlenségének megszerzése után háborúba vagy polgárháborúba sodródott. Számos régióban másodlagos háborúról beszélhetünk, ugyanis a második világháború után a NATO és a Varsói Szerződés, illetve a kommunizmus és kapitalizmus országai világszerte folytattak érdekérvényesítő háborúkat. Az oktatás, infrastruktúra és az értékteremtő gazdaság fejlesztése helyett az afrikai vezetők legfőképpen fegyverekre költöttek, amelyekkel még annak maradékát is tönkretették, amit fel kellett volna építeniük. A háborúk egyre tovább terjedtek. A menekültek száma milliókra rúg, az ezzel együtt járó nyomor elképesztő. Afrika most újra lejtmenetben tart afelé, hogy ugyanaz a katasztrófakontinens legyen, ami volt, és amelynek negatív imázsától szabadulni szeretne.

Diktatúrák

A legtöbb országban hiányzik a demokrácia és jogállamiság. A világszerte liberális demokráciát szorgalmazó Freedom House nevű amerikai civil szervezet (NGO – Non Governmental Organisation) mindössze 19 országot minősített demokratikusnak Afrika 54 államából, és közülük csupán 11 valóban szabad ország. Az összes többi országban diktatórikus kormányzás működik. A gyakori államcsínyek, polgárháborúk viszont elriasztják a befektetőket, és akadályozzák a gazdasági fejlődést.

Kleptokrácia

A despotizmussal szoros összefüggésben nagyon elterjedt az elit szemérmetlen habzsolása, amely legfőképpen az exportbevételekből adódik. Hogy mennyire elharapózott az önkiszolgálás mentalitása, arra egy Londonban megjelenő politikai és kulturális folyóirat, a New Statesman közöl pontos számadatokat: 1970 és 1996 között a működő tőke kivonása 30 afrikai országban összesen 187 milliárd dollárra rúgott – ez az összeg magasabb, mint az említett országok adósságállománya együttvéve. Ez a kleptokraták zsebébe vándorolt, holott a svájci bankokban pihenő vagy luxusingatlanokba fektetett dollármilliókból ezen országok minden adósságát törleszteni lehetett volna.

 

AFRIKA PARASZTI TÁRSADALMA 

Korrupció

A megvesztegetés és megvesztegethetőség az elittől kezdve az egyszerű emberekig olyannyira mindenkire jellemző, hogy szinte a gazdasági rendszer alapját képezi. A különböző tárcákban annyi miniszter van, amennyi elég lenne hat-hét futballcsapatra is. Mivel sokszor a bért sem tudják kifizetni, vagy az túl kevés, kenőpénzzel szinte mindenkit meg lehet vesztegetni: bírókat, hivatali alkalmazottakat, rendőröket, vámosokat.

Infrastruktúra

Az 54 államból 17-nek még saját vasúthálózata sincs. A világ 150 legfontosabb repülőteréből mindössze három található Afrikában, annak ellenére, hogy több mint egymilliárd ember él ott. Az utak nagy része nincs leaszfaltozva, ezért az esős évszakokban legtöbbjük járhatatlan.

Elmaradottság

Nemcsak az utak hiányoznak, hanem a piacokhoz való hozzáférés is. Afrikát még ma is a paraszti társadalmi létforma jellemzi, hiszen az afrikaiak közel kétharmada a mezőgazdaságban dolgozik. A földművelők háromötöde saját szükségletére termel (őstermelők). Akik viszont piacra tudnák vinni árujukat, nem konkurenciaképesek, mivel az Európai Unió és az Egyesült Államok oly mértékben támogatja saját mezőgazdaságát, hogy a világpiaci árak a többlettermelés miatt nagyon alacsonyak maradnak. Az afrikai piacokon az importált élelmiszeráruk gyakran olcsóbbak, mint a hazai termékek. Mint paraszti társadalom, Afrika a legkevésbé iparosított kontinens. Bár ásványi kincsekben és munkaerőben nagyon gazdag, a nyersanyagokat további feldolgozásra inkább exportálják, az értékalkotás tehát a fejlődő országokon kívül valósul meg. A politikai instabilitás, korrupció, ingadozó energiaellátás, rosszul képzett munkaerő, elégtelen infrastruktúra, hiányzó helyi piacok és hosszú szállítási útvonalak oda vezettek, hogy a nemzetközi nagy konszernek visszafogottan mernek invesztálni az afrikai termelésbe. Hasonlóképpen hiányos az egészségügyi ellátórendszer és a higiéniai körülmények.

Népességnövekedés

Három évvel ezelőtt lépte át Afrika az egymilliárdos lélekszámot. Az ENSZ számításai szerint 2050-re közel két és fél milliárd lakosa lesz a kontinensnek, 2100-ban pedig már négymilliárd – miközben Európában várhatóan már csak 650 millióan élnek majd. Európa lakossága akkor a világ népességének mindössze hat százalékát teszi majd ki, míg Afrikában a Föld lakosságának mintegy negyven százaléka él. A termőterület és az élelmiszerkészletek növelése érdekében egyre több erdőt irtanak ki: az erózió és a túllegeltetés következtében Szahara méretű területeket szó szerint kipusztítottak már. A hiányzó termőterület, az éhség egyre több embert késztet orvvadászatra. A vadon élő állatok elejtése, az elefántcsont, orrszarvúk értékesítése ma is sokak számára az egyedüli bevételi forrás. A háziállatok tartásának kialakulatlan kultúrája azt eredményezte, hogy sokan illegális forrásból származó, ritka és szigorúan védett vadak húsát fogyasztják, emiatt azonban azok száma és élettere egyre inkább fogyatkozik.

Klíma

A Kongó-medencében, a világ második legnagyobb esőerdővidékén egyre hevesebbek az esőzések, míg a trópusi égövön kívül eső területeket látványosan elnyeli az őket körülvevő sivatag. Mindezt negatívan befolyásolják a szokatlan és szabálytalanul ismétlődő szélsőséges időjárási jelenségek, mint például az El Niño, amely bizonyos vidékeket szabályszerűen letarol. Etiópiában ezzel szemben idén a szárazság okoz gondot: a szokásos termés felének, bizonyos területeken akár kilencven százalékának a kiesésével számolnak. Dél-Szudánban is extrém szárazság tombol, a helyzetet ráadásul az is nehezíti, hogy ebben a térségben, amely a gabonatermelés felét adja, háború tört ki, ezért a földeket nem tudják megművelni, az élelmiszer-szállítmányok pedig nem tudnak áthaladni az utakat elzáró katonaság miatt.

Földrablás

Egyre több kormány értékesíti vagy adja bérbe hosszú távra országának hatalmas területeit multinacionális cégeknek vagy Afrikán kívüli országoknak. Ezek a nemzetközi konszernek és konzorciumok nagyüzemi mezőgazdaságokat hoznak létre rengeteg műtrágya és vegyszer felhasználásával. A profit természetesen a felhasználó országok, illetve a külföldi élelmiszer- és vegyipar, tehát a külföldi kapitalista társadalmak zsebébe vándorol. Az is feltételezhető, hogy a külföldi beruházók pénze nem az államkasszába kerül, hanem az uralkodó elit bankszámlájára. A termelés persze nem az alapvető élelmiszerek előállítására irányul, hanem sokkal inkább a luxustermékek, mint kávé, gyapot, kaucsuk, kakaó termesztésére vagy pálmaolaj, cukornád kinyerésére, amelyet a fejlett ipari országok bioüzemanyagként tudnak hasznosítani – mindezeket szinte kizárólag exportra termelik, miközben több millió afrikai alultáplált.

 

A PROFITOT KONZORCIUMOK TESZIK ZSEBRE

Az afrikai mezőgazdasági területek külföldi beruházóknak történő kiárusítása (landgrabbing) súlyos következményekkel jár: minthogy a nagyüzemileg termesztett élelmiszereket olcsóbban tudják előállítani, mint a kistermelők, a helyi piacokon igencsak lenyomják az árakat. Nagy kiterjedésű ültetvények létrehozásakor az is előfordul, hogy erőszakosan elűzik a kis területen gazdálkodókat. Az intenzív földhasználat nagy vízigénnyel jár, ami elvonja a környék víztartalékait. Az Oxfam humanitárius csoport becslése szerint az elmúlt tizenöt évben több mint 220 millió hektár termőföldet vásároltak vagy vettek bérbe külföldi beruházók. A földárak az egekbe szöktek, virul a spekuláció. Számos térségben óriási erdőfelületeket irtottak ki, ami károsan befolyásolja a klímaváltozást, felgyorsítja a talajeróziót, és ez újabb szükségállapotot okoz. Ennek az üzleti modellnek a támogatói – a kritikusok újragyarmatosítókról beszélnek – azt állítják, hogy a szegény országokban sürgősen növelni kell a mezőgazdasági termelést. A külföldi tőke új technológiát is hoz, munkahelyeket teremt, és megnyitja az utat a nemzetközi piacok előtt. A kérdés azonban az: kinek a számára? A magasan fejlett élelmiszeriparban főleg csak idénymunkásokra és napszámosokra van szükség – éhbérért.

 

A LEGSÚLYOSABB GOND: A SZEGÉNYSÉG 

Szegénység

Az eddig felsorolt nehézségekből adódik tulajdonképpen a legnagyobb probléma: a szegénység. A szegénység a folyamatos háborúskodás és a fejlesztések kieséséből származó elmaradottság következménye. A szegénység további oka a klímaváltozás, illetve az infrastruktúra fejletlensége. Oka még a föld kifosztása és a túlnépesedés. És oka a korrupt vezetőréteg, illetve a kleptokrata kormányok. Mindezek következménye, hogy az afrikai kontinensen messze a legalacsonyabb az életszínvonal. Az ENSZ statisztikai indexe szerint a 24 társadalmilag legfejletlenebb országból 22 Afrikában található, a csecsemőhalálozás, várható életkor, analfabetizmus adatait figyelembe véve. 2008-ban a 14 legkisebb GDP-vel rendelkező országból 13 volt afrikai. Az egész világra kiterjedő felmérés szerint 1990 és 2013 között a szegénységben élők száma 1,8 milliárdról 800 millióra esett vissza. Különösen Kelet- és Dél-Ázsiában csökkent a nyomorban élők száma, azonban Afrikában, a Szaharától délre a számuk növekedett az utóbbi szűk negyedszázadban. Miközben Kína az elmúlt harminc évben 800 millió lakosát emelte ki a szegénységből, addig Afrikában a szegények száma 100 millióval emelkedett. A lakosság számaránya jóval nagyobb ütemben emelkedett 1960 és 2000 között, mint amennyire a gazdaság növekedett. A Szaharától délre élő emberek kétharmadának naponta kevesebb mint két dollárból kell megélnie, több mint egyötödük alultápláltnak számít. Az emberek 40 százalékának nem jut egészséges ivóvíz, 70 százalékuk pedig elképesztő higiéniai körülmények között él. Rendkívül magas a munkanélküliek aránya és az infláció, különösen a nagyvárosok nyomornegyedeiben.

A felsorolt tíz alapvető probléma többé-kevésbé minden afrikai országban megtalálható más-más formában és arányban. Mindenhol ugyanaz a minta ismétlődik: a mindenből profitáló elit, a növekvő társadalmi igazságtalanság, az elmaradó beruházások. Ezt támasztja alá egy német adat is: Gerd Müller fejlesztési miniszter kijelentése alapján a négyszázezer külföldön is tevékenykedő beruházó cég közül csak 800 van jelen Afrikában. Az ottani kormányok nem vonják be a középosztályt, amely más demokratikus és gazdaságilag fejlett országokban a társadalom erejét képezi. Mindezek felett a trópusi betegségek, mint a malária és dengue láz is a fejlődés útjában állnak.

Folyóiratunk (Christ in der Gegenwart) hasábjain folyamatosan figyelemmel kísérjük, hogyan reagál Európa Afrika eddigi problémáira, illetve azt, hogy milyen modellekről esik szó a válság és az abból következő menekülthullám kezelésére.

 

ALEXANDER SCHWABE 

Németből fordította:
VARGA PÉTER PIUS 

Megjelent: Schwabe, Alexander, Afrika – wie es ist, Christ in der Gegenwart, http://www.christ-in-der-gegenwart.de/ aktuell/artikel_angebote_detail?k_beitrag=4786328 (letöltve: 2017. 03. 24.)

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.