egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban 

VIKTOR E. FRANKL ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA A KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK ÁRNYÉKÁBAN, A LOGOTERÁPIA ÉS EGZISZTENCIAANALÍZIS FÉNYÉBEN

Röviddel azelőtt, hogy Amerika belépett a második világháborúba, értesítették Viktor Franklt, a bécsi Rothschild Zsidó Kórház neurológus főorvosát, hogy az Egyesült Államok konzulátusán átveheti amerikai vízumát. Bár Frankl évek óta várt a kivándorlást biztosító úti okmányra, mégsem jelentkezett érte. A hír hallatán ugyanis komoly benső vívódáson ment át: meneküljön a szabadságba, vagy maradjon Bécsben. Tudta: ha elutazik, Amerikában komoly karriert futhat be, semmi nem áll pszichiáteri hivatása útjában, ha azonban marad, annak beláthatatlan következményei lehetnek, különösen a háborús bizonytalanság és az elhatalmasodott zsidógyűlölet miatt. Tudta azt is: amíg ő az országban marad és főorvosként dolgozik, szülei vele együtt deportálási mentességet élveznek. Ha elhagyná az országot, szüleit kitenné a deportálás veszélyének. A menni vagy maradni kérdés kapcsán kétségek mardosták: egyrészt a hivatástudatából fakadó felelősség, másrészt szülei iránt érzett felelősségének érzete. A megoldást otthon, a rádióasztalon megpillantott kődarab jelentette: édesapja délutáni séta közben a szétrombolt zsinagóga törmelékei között rátalált a Tízparancsolat kőtáblájának egyik darabjára, amelyen rögtön felismerte a negyedik parancsolat jellegzetes héber betűjét. A dilemmával küszködő főorvos egyértelmű üzenetet vélt felfedezni a megtalált szent kődarabban: Atyádat és anyádat tiszteld, hogy hosszú életű légy e földön! Viktor Frankl Bécsben maradt, ezzel ideig-óráig megőrizte szüleit a deportálástól.[1] 1942-ben aztán menni kellett: Theresienstadt, Auschwitz, Kaufering és végül Türkheim voltak Frankl életének borzalomállomásai.[2] Családját elveszítette a koncentrációs táborokban, ő azonban csodával határos módon megérte a felszabadítás óráját, és Soá-tapasztalatával életművet teremtett, amely a szenvedő ember legerősebb akaraterejét szólítja meg a legnagyobb borzalmak között is: az értelem feltétel nélküli akarását.

Viktor Emil 1905. március 26-án született Bécsben a zsidó Frankl család második gyermekeként. Már a gimnáziumi évek alatt megismerkedett Wilhelm Ostwald német természettudós-filozófusnak, valamint Gustav Theodor Fechnernek, a kísérleti pszichológia megalapítójának gondolataival.[3] Ezekben az években találkozott Sigmund Freud pszichoanalízisével is, Freuddal pedig már gimnazista korában rendszeresen levelezett. Alig tizenhét esztendős, amikor Freud megjelenteti az első Frankl-írást az Internationale Zeitschrift für Psychoanalysében. 1925-ben már inkább Alfred Adler individuálpszichológiája  foglalkoztatja, egyre inkább eltávolodik a freudi tanoktól. Az Internationale Zeitschrift für Individualpsychologie-ban közzétett írásában a filozófia és a pszichológia közötti kapcsolatot taglalja, mégpedig a pszichoterápia értelem- és értékproblematikájának alapkérdései kapcsán.[4]

Frankl 1926-ban használja először a „logoterápia” kifejezést. Düsseldorfban a nemzetközi individuálpszichológiai kongresszuson a pszichikai konfliktusok gyógyítása esetében hangsúlyozza az ember szellemi dimenziójának fontosságát, amely logoterápiájának egyik alapgondolata marad, és amelyet 1933-ra egzisztenciaanalízis címszóval antropológiai alapokba ágyaz. Gyakorlati munkássága segíti elméleti felismeréseit. 1928-tól ifjúsági tanácsadással foglalkozik, 1930-tól pedig, felfigyelve a diáköngyilkosságok növekvő számára, diák-tanácsadási akcióba kezd, melynek eredménye az lesz, hogy Bécsben évek óta először nem történik öngyilkosság bizonyítványosztáskor.[5]

Orvosi tanulmányait 1936-ban fejezte be. Pszichiátriai szakképesítéssel dolgozott Bécsben az egyetemi klinikán, ezután Marien-Theresien-Schlösslben, majd pedig a steinhofi pszichiátrián. Gyakorlati munkásságát mindvégig tudományos elméleti reflexió kísérte. Hivatásának középpontjába a szenvedő ember értelemkeresése került. 1938-ban megjelentette a Pszichoterápia szellemi problematikájához című tanulmányát, amely ekkor a frankli logoterápia és egzisztenciaanalízis egyik alapvető publikációja volt:

Orvosi tanulmányai és olvasmányai során fölfedezi, megsejti és Scheler bölcséletének a fényében felismeri, hogy az ember több mint ösztönlény, több mint a hatalomra, illetve az érvényesülésre irányuló törekvés halmaza. Megérti, hogy az értelmes élet igénye az eredendő, az igazi, az ősi emberi jelenség.[6]

A logoterápia és egzisztenciaanalízis történetében Viktor Frankl 1942 szeptemberében bekövetkezett deportálásával új fejezet nyílt. A koncentrációs táborban megtapasztalt borzalmak és az ember túlélési küzdelmei, az életet jelentő sikerek és halált hozó kudarcok nagymértékben meghatározták a harmadik bécsi pszichoterápiás irányzat kiforrását, melyen Frankl szabadulása után dolgozott. A felszabadítás után Frankl a koncentrációs táborban megéltekről így írt:

Amíg kilométereken át bukdácsolunk, gázolunk a hóban, […] mindegyikünk csakis a feleségére gondol. Időnként felnézek az égre, most alusznak ki a csillagok, odébb egy sötét felhő mögül már pirkad a hajnal. De egész szellememet kitölti annak a személynek az alakja, akit korábbi, normális életemben soha nem ismert, hihetetlenül élénk fantáziával vetít elém. A feleségemmel beszélgetek. Hallom, amint válaszol, látom, ahogy nevet, látom követelő és bátorító tekintetét, és tekintete – testi elevenséggel vagy sem – jobban sugárzik, mint a most kelő nap. S akkor belém hasít egy gondolat: először életemben tapasztalom meg annak igazságát, amit oly sok gondolkodó élete végső bölcsességként szűrt le s oly sok költő megénekelt: azt az igazságot, hogy a szeretet valamiképpen a legvégső és legmagasabb rendű valóság, amihez az emberi létezés feltornázhatja magát. Most fogom fel a legvégsőnek és legrendkívülibbnek az értelmét, amit csak emberi költészet, gondolkodás és hit kijelenthet: a szeretetben és a szeretet általi megváltást. Felfogom, hogy az ember, ha már semmije nem maradt ezen a világon, mégis boldog lehet, még ha csak pillanatokra is, legbensőbb lényében odaadván magát a szeretett ember képének. Az elképzelhető legsivárabb külső körülmények között, olyan helyzetbe kényszerítve, amelyben képtelen magát valamilyen teljesítménnyel megvalósítani, olyan helyzetben, amelyben egyetlen teljesítménye a szenvedés – az egyenes derékkal viselt szenvedés –, az ember képes arra, hogy kitöltse magát a szeretett emberről a saját bensőjében hordozott szellemi kép szerető szemlélésével. Életemben először vagyok képes felfogni, hogy mit is jelent, ha az Írás ezt mondja: az angyalok boldogok a végtelen dicsőség szüntelenül szerető szemlélésében.[7]

Gondolataiban megjelenő, első feleségével 1941-ben, tehát még a deportálás előtt kötöttek házasságot. Tilly Grossert ugyancsak a Rothschild Kórházban dolgozott, osztályos nővérként. Az 1942-ben deportált családtagok között ő is ott volt. A 35 éves Frankl a sperlgassei gyűjtőponthoz csupán a logoterápia éppen elkészült fő művének, az Orvosi lélekgondozásnak kéziratát vitte magával, egyik másolatát kabátja belsejébe varrva.

Az események nyomása alatt, sejtve a fenyegető deportálást, Frankl készre írta a könyvet. Abban reménykedett, hogy legalább egy esély – ha csekély is – adódik, hogy a logoterápia kvintesszenciája fennmarad, ha már saját sorsa minden más volt, csak nem biztos. De ez a remény is szétfoszlott: Franklnak hátra kellett hagynia a könyvet 1944 októberében Auschwitzban.[8]

1945-ben térhetett vissza Bécsbe, ahol elérkezett – ahogy ő nevezi – életének nullpontjához. Azt az érzést, amikor senkije és semmije nincs, de talán még egy halvány gondolat sem, amelyért érdemes volna tovább élni. Felesége és szülei, mint az számára visszatérése után kiderült (édesapja haláláról tudomása volt, hiszen utolsó napjaiban mellette lehetett a koncentrációs táborban), nem élték túl a Soá borzalmait. Az egyetlen valamire való gondolat, amely a nincstelenséggel szembesült, Franklt megmentette az öngyilkosságtól, a megélt szenvedés értelme és elveszett logoterápiai fő művének rekonstruálási ötlete volt. Két gondolat mocorgott benne: mégpedig hogy a megélt és a túlélt szenvedésnek valami értelme kell legyen, valamint az alkotás gondolata, amelynek eredményeként 1946-ban kiadta a rekonstruált Orvosi lelkigondozást, amellyel tulajdonképpen megalapozza a logoterápiát és egzisztenciaanalízist, mint a harmadik bécsi pszichoterápiás irányzatot. Ebben Frankl az „emberi értelem motivációját, szabadságát, méltóságát és felelősségét állítja a terápiás munka középpontjába”.[9] Bestsellerként befutó következő műve sem váratott sokat magára. A „…mégis mondj igent az Életre. Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort” biográfiai beszámolója csaknem tízmillió példányban jelent meg (máig 150 kiadás látott napvilágot).

A nullponton túljutott tudós 1997-ben bekövetkezett haláláig folytathatta gyümölcsöző munkáját. 1946-tól a Bécsi Poliklinika idegosztályának vezető főorvosa volt 25 éven át, mindemellett a logoterápia professzoraként tanított a legnevesebb amerikai egyetemeken, 31 könyvet írt, melyeket 30 nyelvre fordítottak le, világszerte harminc egyetem tüntette ki a logoterápia és egzisztenciaanalízis alapítójaként díszdoktori címmel.[10] Életének örömeit és kudarcait (sőt még egyik díszdoktori kitüntetését[11] is) 1947-től nap mint nap megosztotta második feleségével, Eleonore Schwindttel, akivel közös gyermekük is született (Gabriele).

Életének egyik emlékezetes pillanata marad az magánkihallgatás, amelyre 1970-ben VI. Pál pápa hívta meg a zsidó professzort katolikus feleségével. Önéletrajzában Frankl erre a találkozásra így emlékezik:

Miután a pápa méltatta sikereimet, ezt mondtam: „Mások csak azt látják, amit elértem és kiharcoltam, illetve azt, ami sikerült nekem. Ám egy ilyen pillanatban úgy igazából tudatosodik bennem, amit még meg kellett volna tennem és amit még megtehettem volna, de nem tettem meg. Másképpen szólva: tudatosodik bennem, hogy mivel tartozom még a kegyelemnek, amely nekem, miután átléptem Auschwitz kapuit, még ötven évet ajándékozott.” […] Így még azt kell elmondjam, hogy feleségem és én mélyen meghatottak voltunk VI. Pál személyiségétől. Németül köszöntött bennünket, majd olaszul folytatva, méltatta a logoterápia jelentőségét nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész emberiség számára is. Kitért a koncentrációs táborban tanúsított példás viselkedésemre is, bár nyíltan megvallom, nem tudom pontosan, mire célzott. Amikor elbocsátott, újra németül beszélt hozzánk, és nekem, a zsidó idegorvosnak, szó szerint ezt mondta: „Kérem Önt, imádkozzon értem!“ Bizony, felkavaró, megrendítő élmény volt ez a találkozás![12]

A logoterápia és egzisztenciaanalízis nagy érdeklődésnek örvend a nemzetközi tudományos fórumokon. Különösen Amerika figyelt fel Frankl pszichoterápiás iskolájára. Módszereit, antropológiai alapelméletét, az értelemkeresés kapcsán elért elméleti és gyakorlati eredményeit számos tudomány átvette, és beépítette őket kutatásai, illetve gyakorlata célszerű és időszerű fejlesztésébe. Előszeretettel használja fel a logoterápia alapgondolatait az orvostudomány, a szociális munka, a pszichológia, a teológia, a gerontológia, a pedagógia, de még a közgazdaságtan is. Franklt mindenekelőtt korának problémái és törekvései érdekelték, és benne az ember.

„Frankl üzenete – a személy méltóságába és a még oly törékennyé vált lét értelmébe vetett feltétlen hite, valamint az egyén szabadságára és felelősségére való felszólítása, hogy minden helyzetben, legyen az látszólag bármilyen értelmetlen, a lehető legjobbat juttassuk érvényre – megszólította és ma is megszólítja az embereket, és annál hihetőbbnek hatott, mert Frankl ezt az üzenetet nemcsak egy részletesen kidolgozott és klinikailag alkalmazott pszichológiai modell keretei között hirdette, hanem szemmel láthatóan saját maga is élte.”[13]

1988-ban Bécsben a Rathausplatzon mondott beszédében a kollektív bűnösség ellen emelte föl szavát, kijelentvén: a bűn mindig személyes. Senki nem kiáltható ki bűnösnek azért, amit személyesen nem ő követett el, azért, amit a szülei vagy nagyszülei tettek. Vallja, hogy csupán két emberi „faj” létezik: a becsületes „faj” és a becstelen „faj”. E két faj pedig végigvonul minden nemzeten, minden párton; még a koncentrációs táborokban is voltak becsületes és becstelen fajhoz tartozó emberek. Baj akkor van – Frankl szerint –, ha a politikai berendezkedés a becsteleneket engedi hatalomhoz jutni: „Ennek a rizikónak minden nemzet ki van téve, és ilyen értelemben minden nemzet képes a holokausztra.”[14]

Viktor Frankl 91 évesen, 1996 októberében tartotta utolsó előadását a bécsi egyetemi klinikán. 1997 júliusában feleségével aranylakodalmukat ünnepelték. Ezt követően, 1997. szeptember 2-án hunyt el Bécsben.[15] Felesége elmondása szerint Frankl halála előtt is derűs maradt. A búcsúzás pillanatában ezt suttogta feleségének: „Elly, egyik könyvemet neked ajánlottam, és elrejtettem a lakásunkban. Ott majd meg fogod találni. Még egyszer szeretnék megköszönni neked mindent, amit életedben értem tettél.”[16] Franklné asszony a neki dedikált könyvben ezt olvashatta: „Ellynek, akinek sikerült egy szenvedő emberből egy szerető embert formálnia – Viktor.”[17]

Viktor Frankl vallásos zsidó ember volt. A Bécsből elindult Reformjudentum szellemi örökségét képviselte, ezért az ortodox zsidók körében nem volt népszerű. Szívesen töltött időt kereső, szenvedő emberekkel, a humort terápiás módszernek is tekintette, gyakran viccelődött. Terápiás módszerként a paradox intencióban a humor gyógyító erejére apellált. Életére és munkásságára vonatkozó szellemi végrendelete így foglalható össze:

Kövessük az élet felszólítását, hogy mindenütt, ahol csak tudunk, segítsünk a szenvedés enyhítésén, amennyire csak hatalmunkban áll. Minden helyzetben, amelyben az élet szólít, el kell vállalnunk a felelősséget. A számunkra lehetséges maximumot kell megtennünk, hogy ez a világ jobb világ legyen.[18]

 

NÉHÁNY GONDOLAT A LOGOTERÁPIA ÉS EGZISZTENCIAANALÍZIS MIBENLÉTÉRŐL[19]

A logoterápia és egzisztenciaanalízis nemzetközileg elismert, empirikus alapokon álló értelemközpontú pszichoterápiás irányzat. Rendszere a következő három filozófiai és pszichológiai vezérgondolatot követi:

  • Az akarat szabadsága

  • Az értelem akarása

  • Az élet értelme

 

AZ AKARAT SZABADSÁGA

A logoterápia úgy tekint az emberre, mint – korlátai ellenére is – alapjában véve döntésképes és szabad akarattal rendelkező lényre, aki a belső (pszichikai) és külső (biológiai és szociális) valóságokat érzékelve felelősségteljesen állást tud foglalni. Ez a fajta szabadság az ember szellemi dimenziójának köszönhető. A szellemi dimenzió a testi és a lelki dimenziók mellett tulajdonképpen a személyiség és a méltóság hordozója. Szellemi lényként az ember nemcsak reagáló lény, hanem aktív, teremtő lény. Az ember szabadsága az alkalmazott pszichoterápiában is döntő szerepet játszik. A Frankl által kifejlesztett technikákkal (paradox intenció, dereflexió és beállítódási moduláció) a páciens előtt olyan szabad játékterek nyílnak meg a szomatikus vagy pszichikai betegségek során, amelyek lehetővé teszik a tünet és a személy közötti különbségtételt, és a páciens önmeghatározó képességét nagymértékben visszaadják.

 

AZ ÉRTELEM AKARÁSA

Az ember nemcsak hogy szabad, hanem elsősorban valamire szabad. Teremtőképessége keresi a megvalósulás lehetőségeit ebben a világban. A logoterápia és egzisztenciaanalízis az értelemkeresést az emberi élet alapmotivációjaként értelmezi. Ha az ember életgyakorlatában nem valósíthatja meg az értelmet, akkor jelentkezik az értelmetlenség és értéktelenség érzése. Az értelemre való utaltság egzisztenciális frusztráltsága függőséghez, agresszióhoz, depresszióhoz, kétségbeeséshez vagy életuntsághoz vezet. Ezek kiválthatnak pszichoszomatikus vagy neurotikus zavarokat. A logoterápia és egzisztenciaanalízis segít abban, hogy a páciensekben feloldódjanak azok a blokádok, amelyek akadályozzák őket az értelemkeresésben. A technikák segítségével érzékennyé teszi a pácienseket az értelemlehetőségekre. A logoterápia nem értelmet kínál fel, hanem abban segít, hogy a szenvedő ember saját konkrét valóságában értelemlehetőségeket ismerjen fel.

 

AZ ÉLET ÉRTELME

A logoterápia és egzisztenciaanalízis abból indul ki, hogy az értelem objektív valóság az életben, és nemcsak a szemlélő szemében az. Ettől nagymértékben különbözik az úgynevezett Occupational and Recreational Therapy, amely törekvéseiben megpróbálja a pácienst a zavartságból kiemelni, a zavaró élményektől elfordítani. A logoterápia úgy tekint az emberre, mint szabad lényre, aki szabad akaratának és felelősségérzetének tudatában a tőle telhető legjobbat képes adni magából a világnak azáltal, hogy minden helyzetben felismeri a pillanat értelmét, és igyekszik megvalósítani azt. Meghatározó benne az, hogy bár a pillanat értelme objektíve adott, mégis mindig helyzet- és személyfüggő, éppen ezért mindig változó is. A logoterápia éppen ezért nem tár fel életértelmeket, hanem segít a páciensnek abban, hogy értelmesen alakítsa hétköznapjait. Meggyőződése, hogy minden élethelyzetben értelemlehetőségek várnak az emberre, amelyeket az illetőnek fel kell ismernie, és amelyeket aztán megvalósíthat.

 

CSISZÁR KLÁRA
Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Nemzetközi Tudományos Egyesület

Kolozsvár/Frankfurt am Main

 

[1] Lorenz, Wolfgang –Kratky, Julius, …und trotzdem Ja zum Leben sagen, Film Alpha Österreich–ORF Produktion, 2001, 10:00–14:00 perc.

[2] Zsók Ottó, A bécsi orvos-filozófus Dr. Med. Et Dr. Phil. Viktor E. Frankl (1905–1997) rövid életrajza, in Az értelem élete – az élet értelme. A logoterápia időszerűsége, szerk. Visky S. Béla, Kolozsvár, Egyetemi MűhelyBolyai Társaság, 2009, 11.

[3] Batthyány, Alexander, Viktor E. Frankl élete és munkássága, in Frankl, ViktorLapide, Pinkas, Istenkeresés és értelemkeresés, Bp., Párbeszéd, 2007, 95.

[4] Batthyány, i. m., 96.

[5] Batthyány, i. m.,  6.

[6] Zsók, i. m., 10.

[7] Frankl, Viktor, …trotzdem Ja zum Leben sagen. Ein Psychologe erlebt das Konzentrationslager, München, Közel, 2009, 65. (Zsók Ottó fordításában: in Zsók, i. m., 12.)

[8] Batthyány, i. m., 100.

[9] Batthyány, i. m., 101.

[10] Zsók, i. m., 12. Batthyány a frankli életrajzban 30 könyvet említ, melyet 32 nyelvre fordítottak le.

[11] A 31. – a chicagói North Park Unviversity által felkínált – díszdoktori címet nem fogadta el, hanem kérte az egyetemet, ítéljék feleségének, akinek odaadó jelenléte nélkül nem érhette volna el a tudomány terén mindazt, amit így elért. Az egyetem elfogadta a javaslatot, és 1993. május 22-én díszdoktorrá avatta Frankl asszonyt. A díszdoktori cím átadására Frankl elkísérte feleségét a tengerentúlra. Lásd Klingenberg, Haddon, Das Leben wartet auf Dich. Elly und Viktor Frankl, Wien–Frankfurt a. M, 2002, 422–423.

[12] Frankl, Viktor, Was nicht in meinen Büchern steht. Lebenserinnerungen, München, Quintessenz, 1995, 102 (Zsók, i. m., 13).

[13] Batthyány, i. m., 103.

[14] Viktor Frankl 1988-ban mondott beszéde Bécsben a Rathausplatzon: http://www.logobecker.de/viktor-e-frankl/rede-wider-die-kollektivschuld/ letöltve 2014. 10. 23.

[15] Batthyány, i. m., 103.

[16] Klingenberg, i. m., 453 (Zsók, i. m., 13–14).

[17] Klingenberg, i. m., 453 (Zsók, i. m., 14).

[18] Klingenberg, i. m., 425 (Zsók, i. m., 15).

[19] Frankl, Viktor E., Gesammelte Werke, Hrsg. Batthyány, Alexander–Biller, Karlheinz–Fizotti, Eugenio, IV, Wien– Köln–Weimar, Böhlau, 2005.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.