egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban 

BERECZKY ALBERT TÁRGYALÁSAI KOMOLY OTTÓVAL 1944-BEN [1]

Tanulmányunknak valójában nem két, hanem három „főszereplője” van. Bereczky Albert és Komoly Ottó mellett Mester Miklós neve több mint említésre méltó. Már csak azért is, mert neki köszönhető, hogy az előbbi kettő megismerte egymást.[2] Az alábbiakban e három személy kapcsolatát, 1944-es tevékenységét ismertetjük, elemezzük, alapvetően három forrás felhasználásával.

Kik voltak ők?

Komoly Ottó (Budapest, 1892. március 26.–Budapest, 1945. január 1.?) vasbeton-mérnök, cionista vezető. 1940-től a Magyar Cionista Szövetség elnöke, 1943-tól a Budapesti Zsidó Mentőbizottság (Vaada) elnöke. A Magyarországra menekült, többségében szlovák és lengyel zsidók százainak segített bujkálni, illetve továbbszökni. Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után az úgynevezett „magyar vonal”-on tárgyalt, a Budapesti Zsidó Mentőbizottságban helyettese, Kasztner Rezső pedig a „német vonal”-on”. Komoly az SS-szel folytatott tárgyalások eredményeként a Svájcba induló, úgynevezett „Kasztner-vonat” utaslistájának összeállításában is részt vett. (1684 fő több hónapos bergen-belseni tartózkodás után két részben [augusztus 21. és december 6.] a semleges Svájcba érkezett). Komolyt 1944 szeptemberétől Friedrich Born a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti képviselete „A” osztályának vezetésével bízta meg, amelynek fő célja a zsidó gyermekek mentése volt. Cionista munkatársaival a nyilasok hatalomra jutása után (1944. október 15.) több száz zsidó felnőttnek és gyereknek adtak valódi és hamis védleveleket, élelmezni próbálták védenceiket és a budapesti gettó lakóit. A nyilas hatalomátvételt követően a Zsidó Tanács tagja lett.[3] 1945. január 1-jén a nyilasok elhurcolták és megölték.

Bereczky Albert (Budapest, 1893. augusztus 10.–Budapest, 1966. július 4.) református lelkész, politikus. Mester Miklós szerint „köztudomású volt, hogy gróf Apponyi Albert természetes fia”, de mivel Apponyi nem vette feleségül Bornemissza bárónőt, Bereczky édesanyját, az egy kisoroszi református lelkész felesége lett, és ez a lelkész fogadta örökbe a kisfiút.[4] Bereczky Albert nevelőapja hivatását folytatta: református lelkész lett, 1948-tól a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, 1949–1958 között a református konvent és zsinat vezetője. 1945–1948 között országgyűlési képviselő, rövid ideig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban államtitkár.

1944-ben (az általunk vizsgált korszakban) a budapesti Pozsonyi úti református templom lelkipásztora volt. (1940-ben az általa szervezett gyűjtésből épült fel a Pozsonyi úton a Hálaadás templom.) 1944 nyarán Bereczky arra buzdította a protestáns egyházi vezetőket, hogy lépjenek fel nyilvánosan a zsidók deportálása ellen. Ő maga személyesen vitt el egy példányt az Auschwitz-jegyzőkönyvből[5] Ravasz László dunamelléki református püspöknek. 1944 nyarától Bereczky kapcsolatban állt több cionista vezetővel, elsősorban Komoly Ottóval. Temploma üldözött zsidók és antifasiszta ellenállók menedékhelyévé vált. Bereczky keresztleveleket és más iratokat juttatott a zsidó menekülteknek, hogy így esélyük legyen a deportálás elkerülésére. A Yad Vashem 1996. január 23-án a Világ Igaza kitüntetésben részesítette.

Mester Miklós (Rugonfalva, 1906. március 8.–Budapest, 1989. január 5.) közíró, politikus. 1939–1940 között a Magyar Élet Pártja, 1940-től 1944-ig a Magyar Megújulás Pártja (Imrédy-párt) országgyűlési képviselője. Mester úgy emlékszik vissza 1971-ben, hogy őt „Benjamin”-ként emlegették a pártban, minthogy a párt legfiatalabb képviselője volt a parlamentben (1944-ben 38 éves volt).[6]

1944. április 30-tól október 15-ig vallás- és közoktatásügyi államtitkárként sokat tett zsidó tudósok, művészek és írók megmentéséért. 1944 nyarán-őszén szorosan együttműködött a cionista ellenállókkal, elsősorban Komoly Ottóval.

Komoly naplójának megjelenését Magyarországon Mester szorgalmazta először. Fürst Komoly Lea (Komoly Ottó lánya) 1982 tavaszán küldte el neki a kézirat gépelt másolatát.[7]

 

A FORRÁSOK

Forrásértékét tekintve, a történeti hűség szempontjából a legfontosabb és legpontosabb dokumentum Komoly Ottó 1944-ben írott naplója és naplószerű feljegyzései. A jeruzsálemi Yad Vashem Archivesban található hagyatékból egyértelműen kiderül, hogy 1934–1944 között folyamatosan vezetett naplót.[8] Az irodai határidőnaplóknak minden napját egy vonallal kettéosztotta. A felső részben a munkájával kapcsolatos bejegyzések olvashatók, a vonal alattiban pedig a magánjellegű és a cionista mozgalommal kapcsolatos megjegyzései szerepelnek. 1939–1940-től kezdve egyre sűrűbbek a mozgalmi munkákra vonatkozó szövegek. 1944 tavaszán a vonal fölött már csak egy-két sor található, vagy semmi, ősszel pedig megszűnik a vonal, és csak az üldözöttekért küzdő ember sorait olvashatjuk. 1944-es naplójába január 1–június 25. között, majd október 10–december 17. között került bejegyzés. A többi nap üres. Talán az úgynevezett Kasztner-vonat indításának körülményei (június 30.) és az ezzel kapcsolatos tárgyalások „fordulatossága” adhatta az ötletet június utolsó napjaiban, hogy Komoly és Kasztner úgy döntött, napról napra lejegyzik mindazt, ami velük történt. Főleg a fontosabb tárgyalásaikról készítettek egyfajta emlékeztetőt. Komoly a „magyar vonal”-on többek közt Kóródy Tibor volt nyilas országgyűlési képviselővel, Mester Miklóssal, Lulay Leó László csendőr századossal, Bereczky Alberttel és ifj. Horthy Miklóssal tárgyalt. Komoly hagyatékában az augusztus 21–szeptember 16. közötti időszakban készült eredeti, jegyzőkönyvszerű feljegyzések maradtak fenn.[9] Kasztneréban mindössze néhány napról találunk töredékes feljegyzést.[10]

Bereczky Albert 1945-ben írta meg szembenézését a múlttal A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen címmel.[11] A mű második oldalán ez olvasható: Komoly Ottó emlékének. Elmondja: „Tájékoztató füzet”-ét azért írta, hogy „komoly önvizsgálatot tartsunk, és bűneinket semmivel se mentegessük!” A zsidótörvények megszavazásáról szólva mégis inkább mentegetni próbálja az egyházi vezetőket, és okként a német nyomásra, valamint az antiszemitizmus leszerelésére hivatkozik. Szerinte „sok tusakodás után” szavazták meg „az egyházak felsőházi képviselői” az első, majd a második zsidótörvényt is.[12] Valójában a felsőházi naplók azt bizonyítják: jóllehet Ravasz László és püspöktársai egyes részleteit vitatták az úgynevezett zsidótörvényeknek, összességében egyetértettek azok szándékával, és így megszavazták.

Az 1941-ben kitoloncolt és lemészárolt zsidók sorsával kapcsolatban is legalábbis téves az az állítása, hogy német nyomásra történt a határon túlra toloncolás, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter pedig Ravasz László püspök figyelmeztetésére állította volna le a folyamatot.[13]

Az 1944-es esztendőről írva igyekszik tényszerűen felsorolni, de nem értékelni a református egyház részéről elhangzott tiltakozásokat, Ravasz László püspök tárgyalásait miniszterekkel, a kormányzóval. Saját tevékenységéről szinte alig ejt szót.

1944. augusztus 27-én még jóval kritikusabb volt egyházával szemben: „A lelkek elnyomorodásához – őszintén meg kell vallanom – nagymértékben hozzájárult a református lelkészi kar is.” „Tisztogatási és nevelési akció”-ra van szükség – jelentette ki. A fiatal generációban látott csak reményt, akik életük kockáztatásával akkor is járták a vidéket.[14]

Miklós 1971-ben tekintett vissza az 1944-es eseményekre Visszapillantás a katasztrofális magyarországi 1944. esztendőre, részint annak előzményeire és közvetlen következményeire is, 27 év távlatából címmel. A 2012-ben kiadott visszaemlékezés több mint 600 oldal terjedelmű. Nem egyszerűen eseménytörténet, hanem értékelő elemzés, valamint a kortársak (Jaross Andortól Ambrózy Gyulán keresztül Horthy Miklósig, Bereczkytől Tildy Zoltánon keresztül Komolyig) személyiségének bemutatása, tetteik minősítése is.

 

A MEGSZÁLLÁSTÓL A TÖMEGES DEPORTÁLÁS FELFÜGGESZTÉSÉIG ( 1944 . MÁRCIUS 19. – JÚLIUS 6 . )

Ebben az időszakban Komoly egyáltalán nem említi Bereczky nevét, Mesterrel viszont tárgyalt március végén. Komoly 1944. március 29-én találkozott először Mester Miklóssal, és beszélgetésük „igen barátságos légkör”-ben folyt. Mester ígéretet tett, hogy – Komoly kérésére – összehoz egy találkozót Imrédy Bélával. Közvetítése azonban eredménytelen volt. Imrédy közölte vele: „Nem tudok foglalkozni a kérdéssel.”[15] Így másnap Mester arról kénytelen értesíteni Komolyt, hogy próbálkozása „90%-ban negatív”.[16] Mester 1971-ben írt visszaemlékezésében, majd 1977-ben adott interjújában tévesen úgy említette ezt a beszélgetést, mint amelyre még a Sztójay-kormány megalakulása előtt, március 21-én került sor.[17]

Érdekes, hogy 1945-ben Bereczky úgy emlékszik: Komoly információi alapján – akivel szerinte szinte naponta találkozott – szervezték meg a vidéki „gettóvárosok”-ban lelkészi hálózatukat, s igyekeztek segítségére lenni az elkülönítetteknek (például Pécsett és Szegeden).[18] Komoly Ottó feljegyzéseiből egyértelműen kiderül, hogy a vidéki gettók felállítását és a tömeges deportálást követően, július közepe körül találkoztak először. Ekkortól rendszeresen, szinte naponta.

 

A DEPORTÁLÁS FELFÜGGESZTÉSÉTŐL A NYILAS HATALOMÁTVÉTELIG ( 1944. JÚLIUS 6. – OKTÓBER 15. )

Erre a korszakra vonatkozóan a leggazdagabbak forrásaink. Pontosabban Komoly Ottó feljegyzései, augusztus 21. és szeptember 16. között íródtak, majd naplója október 10-től folytatódik. Ezért ezzel az időszakkal foglalkozunk részletesebben.

Bereczky és Komoly tárgyalásainak, tevékenységének főbb csomópontjai ekkor a következők:

  1. deportálás és/vagy koncentráció,

  2. a zsidóellenes intézkedések megszüntetése,

  3. az esetleges zsidó bosszú.

 

1. DEPORTÁLÁS ÉS / VAGY KONCENTRÁCIÓ

1944. július 6-án Horthy felfüggesztette ugyan a budapesti zsidók deportálását, ám néhány hét múlva tovább folytatódott az alkudozás a németekkel a deportálás folytatásáról. Horthy visszaemlékezésében azt írta, hogy amikor – július elején – eljutott hozzá az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, amelyből megtudta, mi történik a zsidókkal, döntést hozott, és leállította a deportálást.[19] A korabeli iratokból azonban jól tudjuk: Horthynak már 1942 óta pontos információi voltak arról, mi a sorsa a birodalomba szállított zsidóknak, a csecsemőktől az aggokig. A német megszállás után mégis hozzájárult elhurcolásukhoz. Június végén, július elején sorban érkeztek hozzá a tiltakozó jegyzékek a pápától, a svéd királytól, Nagy-Britanniából, az Amerikai Egyesült Államokból, stb. Bethlen Istvántól Ravasz László református püspökig többen is megpróbálták Horthyt rávenni a deportálások leállítására.[20] Ennek ellenére a Budapest környéki és fővárosi zsidók deportálása gyors lebonyolításának végrehajtására június 26-tól kezdve 3000–4000 csendőr érkezett a fővárosba.[21] Csak miután július 5-én délután híresztelések terjedtek el, hogy Baky László puccsot akar végrehajtani, s Horthy ezt elhitte, akkor rendelte vissza állomáshelyükre a csendőr zászlóaljakat.[22]

A kormányzó augusztus elején ismételten hozzájárult a budapesti zsidók részleges deportálásához. Ferenczy László csendőr alezredesnek,[23] aki – a Zsidó Tanács segítségével – ezekben a napokban jutott be hozzá először, ekkor ismételte meg szinte szó szerint azt, amit pár hónappal korábban Baky László belügyminisztériumi államtitkárnak mondott: „…nem bánom én, akárhova viszik a kis zsidókat, csak a gazdag és értékes zsidókat nem engedem kivinni!” Rövidesen már a munkaszolgálatosok kiszállításához is hozzájárult, a kormány pedig elhatározta, hogy valamennyi zsidót kitelepíti.[24] Kezdő időpontként augusztus 25-ét tűzték ki. Az augusztus 23-i román átállásnak köszönhetően azonban mégsem folytatódott a vagonírozás. A kormányzó másnap magához kérette Edmund Veesenmayert, a Nagynémet Birodalom teljhatalmú megbízottját, és közölte vele, hogy „néhány napon belül megkezdi a zsidók eltávolítását Budapestről, akiket a városon kívül fekvő táborokban gyűjtenek össze”, de lelkiismeretével nem egyeztethető össze, hogy a birodalomba való deportálásukhoz hozzájáruljon.[25]

Komoly Ottó és Bereczky Albert azonban nemcsak augusztusban, hanem szeptember elején is változatlanul attól tart, hogy a koncentrációt deportálás követheti. Bereczky augusztus 19-én kapja meg Komoly „deportációs ügyben” írt aggódó levelét, amelyre azonnal válaszol.[26] A válasz augusztus 21-én jutott el Komolyhoz, aki 22-én újabb üzenetet kap Bereczkytől, miszerint az Ravaszhoz fordult, hogy tegyen meg mindent a deportálás ellen.[27]

A román átállás híre Komolyhoz is eljutott.[28] Sőt Komoly augusztus 25-én tájékoztatta Mester Miklóst: „információm, hogy két napon belül távozik az a Commando [ti. az Eichmann-kommandó], amely zsidóügyekkel foglalkozik. Közöltem továbbá, hogy a deportáció veszélye lényegében elmúlt, de itt van most a koncentráció kérdése.”[29] Eichmann egyébként augusztus 24-én az RSHA-nak (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) készített jelentésében maga javasolta, hogy „miután itt [ti. Magyarországon] feleslegessé vált, különítményével együtt rendeljék vissza.”[30]

Komoly és Bereczky augusztus 26-án találkozik, és immáron a koncentrálás problémáját vitatják meg. Egyetértenek abban, hogy ez is pánikot keltene a zsidók körében. Mi a garancia, hogy nem lesz folytatás? – teszi fel a kérdést Bereczky. Komoly szerint legföljebb az elfogadható, hogy kisebb zsidó osztagok barakkokat építsenek, de ne legyen teljes koncentráció. Bereczky tovább megy: „elég, ha a németek felé állítjuk így be a dolgot. […] Én most megyek Mester Miklóshoz, és a megbeszélt értelemben fogok reá hatni.”[31] Előérzetük egyébként beigazolódik, például a Síp utca 12-ben. Komoly ugyanis azt tapasztalja, hogy a koncentráció hírére az egész épületben fejetlenség van, „majdnem hisztérikus jelenetek” sorával találkozik.[32]

Másnap, augusztus 27-én Bereczky elmondja Komolynak Mesterrel folytatott tárgyalását. Így fogalmaz: már előszobájában „hirtelen az a gondolatom támadt, hátha a csendőrség becsapta Komoly Ottót”.[33] Ezért azt az álláspontot képviselte, amellyel egyébként Mester is egyetértett, hogy „a zsidó koncentrációt mindenáron meg kell akadályozni, és legfeljebb arról lehet szó, hogy munkaszolgálatosok hozzák rendbe a táborokat, amelyek már megvannak, új táborokat”[34]. Mester megígéri, hogy ezt az álláspontot fogja képviselni a kormányzói kabinetiroda vezetője, Ambrózy Gyula előtt. Augusztus 28-án Komolynak ugyanezt az ígéretet teszi. Utóbbi úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a deportálás veszélye valószínűleg már elmúlt, de a koncentráció lehetősége változatlanul aggasztja.[35]

Augusztus 29-én, azon a napon, amikor hivatalba lép a Lakatos Géza vezette új kormány, Bereczky és Komoly ismét találkozik. Mindketten változatlanul koncentrációellenes állásponton vannak. Komoly kissé meglepődik, hogy ez ügyben Ambrózy arra kérte Mestert, küldje hozzá Stern Samut, a Zsidó Tanács elnökét, hogy az előterjessze a „zsidóságnak a koncentrációval kapcsolatos elképzeléseit”. Komoly, bár elismerően mondja Sternről, hogy az utóbbi időben „várakozáson felül állotta meg helyét”, és okos, józan ember, „modora és kvalitásai nem azok, amilyenekre ezekben az időkben szükség lett volna”. Ezért aggódik, hogy Stern megfelelő szellemben és beállításban tudná-e az ügyet képviselni. Bereczky ráerősít erre az aggodalomra: „Tényleg, általában nagyon szidják zsidó körökben is Stern Samut.” Mindenesetre „szuggerálta” Mesternek, hogy semmiféle koncentrációba ne menjen bele.[36] Lulayék egyébként változatlanul a koncentráció elfogadtatását erőltetik, mondván: „a koncentráció az egyetlen módja a zsidók megvédésének”[37]. Sőt Bonczos Miklós belügyminiszter éppen ezen a napon bízza meg Ferenczyt a zsidók táborokban való elhelyezésével kapcsolatos intézkedések kidolgozásával és végrehajtásával.[38] Komoly augusztus 31-én – utalva Lulay szavaira – jelzi Mesternek, hogy a csendőrség továbbra is „szuggerálni akarta, fogadtassuk el a zsidósággal a koncentráció gondolatát”. Erre Mester hevesen „nemet int fejével”.[39]

Ferenczy és Lulay tehát azzal hitegette a zsidó vezetőket, hogy immáron pusztán koncentrálásról van csak szó, deportálás azonban nem lesz. Ez egyáltalán nem nyugtatta meg sem a Zsidó Tanács tagjait, sem a cionista ellenállás vezetőit. Amikor szeptember elején megjelent a Magyarország című lapban, hogy a 14–70 év közötti, munkavégzésre alkalmas zsidó férfiakat és nőket honvédelmi munkára igénybe veszik, ez „óriási pánikot okozott” – jelezte Komoly szeptember 7-én Mesternek.[40] „Félnek a csendőrségtől, mert visszaemlékeznek arra, milyen bánásmódban részesültek a tábori csendőröktől a munkaszolgálatosok már a Kállay-kormány alatt is, nem beszélve arról, mi történt vidéken az utolsó hónapokban. Nagyon kérem, hogy tegye szóvá ezeket, ha felmegy a kabinetirodába.”[41] Mester valószínűleg szólt a kabinetirodában ez ügyben, mégis, Komoly feljegyzéseiből kiderül, hogy  az

„alkalmassági vizsgálatok” tovább folynak. A zsidó ügyekért felelős német követségi tanácsos, Theodor Horst Grell feljegyzéséből pedig azt is megtudjuk, hogy Ferenczyék részéről a sorozást „14 bizottság végzi, amelyek naponta 400–500 zsidót fognak össze”, és szeptember 28-án elkezdték a zsidók szállítását tehergépkocsikon 250–350 fős csoportokban a kijelölt kitelepülési helyekre.[42]

Hiába volt tehát mind Bereczky, mind Mester minden jó szándéka, nem tudták megakadályozni a további koncentrálást.

 

2. A ZSIDÓELLENES INTÉZKEDÉSEK MEGSZÜNTETÉSE

Mindazonáltal Komoly, Bereczky és Mester a jövőben is gondolkodnak, azaz a mihamarabbi átállásban és a zsidóellenes intézkedések megszüntetésében. Augusztus 27-én Bereczky felveti, hogy ha Magyarország Németország ellen fordul, akkor egyrészt minden zsidóellenes intézkedésnek meg kell szűnnie, másrészt azonnal fegyvert kell adni a zsidó munkaszolgálatosok kezébe is. Komoly ez utóbbival kapcsolatban pesszimistább. Véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy a zsidókkal szemben több éve uralkodó bizalmatlanság egy pillanat alatt megszűnne, és fegyvert mernének adni a kezükbe. Bereczky kitart álláspontja mellett, azzal a kiegészítéssel, hogy ő sem látja „azt a garnitúrát, amely ezt a cselekedetet [ti. a gyors átállást] végre tudná hajtani”. Nem bízik a kormányzó képességeiben, s a tábornoki karban is csak „néhány kitűnő” ember lehet.[43] Bereczky ezekre a gondolatokra mégis többször visszatér.

Mester szeptember 13-án veti fel Komolynak, hogy valamiképpen meg kellene kezdeni a zsidókat sújtó intézkedések hatálytalanítását. Komoly szerint egyelőre „titkos kormánybiztost” kellene kinevezni, aki csak „bizonyos bizalmas utasításokat adna ki”. Ennek a kormánybiztosnak akár lehetne egy zsidó beosztottja is. Mester olyannyira jónak találja az ötletet, hogy ígéretet tesz ennek képviseletére Ambrózy felé a kabinetirodában.[44] Másnap már azt közli Komollyal, hogy ez ügyben igyekszik elérni egy kihallgatást Komoly Ottó számára ifj Horthy Miklósnál.[45]

A következő napon, szeptember 15-én Komoly találkozik ifjabb Horthyval, akinek szintén kifejti a zsidóellenes intézkedések fokozatos eltörlésének szükségességét, „lenyesegetését”, majd az „egész konstrukció lebontását”. Az egyparagrafusos törvénnyel történő teljes hatálytalanítást viszont kifejezetten veszélyesnek tartja, mert szerinte az egyfelől az antiszemitizmust erősítené, másfelől pedig olyan lelkiállapot képződését segítené, „amely a későbbi békés együttélést veszélyeztetné”. Ifjabb Horthy írásos összefoglalót kér erről az ötletről, amelyet Komoly másnap át is ad neki.[46] Ugyanezen a napon Komoly ismét találkozik Mesterrel, aki úgy véli, talán jobb lenne, ha nem a fiatal Horthyn keresztül találnák meg az utat a kormányzóhoz, hanem Ambrózyhoz kell bevezetni Komolyt. Mester egyenesen arra gondol, hogy nem titkos kormánybiztos kell a következő kormányban, hanem tárca nélküli miniszter, és Komolyt javasolja erre a posztra. Komoly tiltakozik: „Isten mentsen attól, hogy egy zsidót vonjanak bele a magyar belső politikába!” Mester szerint viszont – éppen mivel speciálisan zsidó kérdésről van szó – ez jó hatással lenne a külföld véleményére és a magyar zsidók tömegeire is. Az utóbbival kapcsolatban Komoly keserűn jegyzi meg, hogy ez „már csak igen kis százalékát képezi Magyarország lakosságának”. Mester szerint a megfogyatkozott közösségnek a megnyugtatására is jobban hatna egy zsidó miniszter; erről egyébként Bereczkyvel egyeztetett már. Komoly úgy véli, inkább Bereczky legyen a miniszter, ő pedig örömmel állna rendelkezésére a háttérből.[47]

A feljegyzések itt megszakadnak, így nem tudhatjuk, volt-e folytatása ennek a tárgyalássorozatnak, és ha igen, milyen irányban. Ambrózyhoz vagy Horthyhoz eljutott-e ez az ötlet, és amennyiben igen, mi volt a véleménye? Komoly naplójából tudjuk, hogy a nyilas hatalomátvétel előtti napokban találkozott még Mesterrel, de ekkor elsősorban razziákról, atrocitásokról esett szó köztük, és nem a jövendő kormány összetételét vitatták meg.[48]

 

3. AZ ESETLEGES ZSIDÓ BOSSZÚ ELLEN MIT KELLENE LÉPNI?

Bereczky, Komoly és Mester között többször felmerült a „zsidó tömegek érthető elkeseredése” és ebből fakadó esetleges bosszúvágya. Szeptember 9-én Mester az irodájában éppen Bereczkyvel tárgyal, amikor Komoly is odaérkezik. Arról gondolkodnak, hogyan lehetne megbékélésre felszólítani a tömegeket. Komoly szerint nehéz a helyzet, hisz nincs gyülekezési szabadság, a Magyarországi Zsidók Lapját alig olvassák. Esetleg külön nyomtatványt kiadhatnának, de nehéz olyan hangvételben fogalmazni, ami a cenzúrán átmegy, ugyanakkor a célt is szolgálná. Bereczky szerint az egyházaknak van lehetőségük, hogy híveiket templomi beszédekkel felvilágosítsák. Szerinte a reformátusokkal és lutheránusokkal nem lesz gond, a prímásra (Serédi Jusztiniánra) viszont nem lehet hatni, „az annyira nyakas és megátalkodott ember”[49]. Délután ismét találkozik Bereczky és Komoly. Újra szóba kerül köztük a megtorlástól való félelem kérdése. Komoly felveti, hogy a közeledő őszi nagy zsidó ünnepek esetleg felhasználhatók a rabbik segítségével, s „az ünnepi szónoklatok témája az a tézis lehet, hogy az izraelita Isten nem bosszúálló Isten”. Bereczkynek tetszik az ötlet, és találkozót kér a zsidó hitközségek világi és egyházi vezetőivel. Komoly vállalja a beszélgetés megszervezését.[50]

A találkozóra szeptember 14-én került sor a rabbinátusi hivatalban. Komoly keserűn jegyezte meg feljegyzéseiben: „őszinteség teljes hiánya” a rabbik részéről. Berend Béla kijelenti: természetesen azt fogják prédikálni, hogy „nincs megtorlás, de hát nem tehetünk róla, ha mégis lesz”. Hevesi Ferenc szerint „bűnös minden keresztény, aki nem lépett fel aktívan a zsidók érdekében”. Komoly meglepően élesen kifakad erre: „Nem bűnösebb, mint a magyar zsidók összessége, amely semmit sem tett akkor, amikor lengyelországi, németországi vagy szlovákiai, vagy egyéb testvéreiről volt szó.” A rabbik mégis szemrehányások özönét zúdítják Bereczkyre, mire ő szelíden jegyzi meg: „Mi ismerjük a mi hibáinkat, azt hiszem, önök is ismerik a saját hibáikat. Célunkat nem azzal segítjük elő, ha kölcsönösen egymás hibáira mutatunk rá, hanem ha a saját hibáinkon igyekszünk javítani, és mindent megtenni ügyünk érdekében.”[51] Bereczky 1945-ben úgy emlékszik, hogy – ha azt nem is árulhatta el nyíltan, hogy a „nemzeti ellenállási mozgalom, az úgynevezett »Magyar Front« […] már egyetértésre jutott a kormányzóval a háborúból való kilépés kérdésében, és az első küldöttség már el is ment Moszkvába fegyverszünetet kérni” – közölte a rabbikkal: döntő fordulat várható a közeljövőben az ország és így a magyarországi zsidóság életében is. Egyúttal arra kérte a zsidó vezetőket, hogy az ünnepeik alkalmából a „megbocsátó szeretetről és áldozatkész békességről” szóljanak majd a zsinagógákban.[52] A rabbik megígérik, hogy azt fogják hangoztatni beszédeikben: „Ne légy haragtartó, ne légy bosszúálló!”[53]

1944. október 15. után azonban már egészen más problémákkal szembesül Bereczky, Komoly és Mester. Hiába fektettek elképesztő energiákat az átállás megszervezésébe, a zsidóellenes intézkedések megszüntetésébe, új kormány alakításába. A Szálasi-kormányban Mesternek nem volt helye. Sőt, bujkálni kényszerült, amiben Bereczky segítette,[54] Komoly Ottóval pedig nem is találkozik többé.[55] Komoly és Bereczky pedig ismét emberek életéért küzdenek nap mint nap. Mindössze néhány alkalommal találkoztak még november elején és december elején.

Tanulmányunk valójában lezáratlan. Az idézett dokumentumok azt bizonyítják, hogy van még mit feltárni, elemezni, további „mélyfúrást” végezni az egyházi levéltárakban (is).

MOLNÁR JUDIT
történész, egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem, Politológiai Tanszék

 

[1] Ennek a tanulmánynak a rövidített változata elhangzott a Civitas Europica Centralis Alapítványnak A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon, 1938–1945 című konferenciáján 2013. szeptember 19-én.

[2] Mester Miklós, Arcképek két tragikus kor árnyékában. Visszapillantás a katasztrofális magyarországi 1944. esztendőre, részint annak előzményeire és közvetlen következményeire is, 27 év távlatából, szerk. Kollega Tarsoly István, végjegyzetek Kovács Tamás. Bp., Tarsoly, 2012, 77, 205.

[3] A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakítására 1944. március 20-án adták ki a parancsot az Eichmann-kommandó tisztjei. Ezt a nyolctagú Zsidó Tanácsot a Sztójay Döme vezette kormány április 22-én kiadott rendeletére átalakították és kilenctagúra bővítették Magyarországi Zsidók Szövetsége Ideiglenes Intéző Bizottsága néven, melynek összetétele többször módosult. Erről bővebben lásd: Molnár Judit, A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakulása, működése (1944. március 20–július 7.). In U: Csendőrök, hivatalnokok, zsidók. Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt történetéből. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 2000, 131–155 (Szegedi Zsidó Hitközség Évkönyvei 1).

[4] Mester, i. m., 247.

[5] A zsidók tömeges lemészárlásáról tudósító jegyzőkönyvet két szökött auschwitzi fogoly állította össze 1944. áprilisában Zsolnán.

[6] Mester, i. m., 25

[7] Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Tanács, Bp., Minerva, 1990, 117.

[8] YVA, P 31/44.

[9] Mester Miklós, Majsai Tamás és Schmidt Mária csak ezeket a feljegyzéseket adták ki. Ráday Gyűjtemény Évkönyve, 3, 1983, szerk. Mester Miklós–Majsai Tamás–Schmidt Mária, Bp., 1984, 238–305. Schmidt Mária ugyanezt a szöveget tette közzé 1990-ben. Schmidt, i. m., 126–242.

[10] YVA, P 54 Kasztner Collection. Kasztner feljegyzései a mai napig publikálatlanok magyarul. Angolul lásd: The Kasztner Report. The Report of the Budapest Jewish Rescue Committee, 1942–1945, szerk. Karsai László–Molnár Judit, Jerusalem, Yad Vashem, 2013, 331–347.

[11] Bereczky Albert, A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen. Bp., Református Traktátus Vállalat Kiadása, 1945.

[12] Uo. 78.

[13] Uo. 11. Ezzel szemben lásd Frojimovics, Kinga, I have been a Stranger in a Strange Land. The Hungarian State and Jewish Refugees in Hungary, 1933–1945, Yerusalem, The International Institute for Holocaust Research, Yad Vashem, 2007, 104– 146; Majsai Tamás, A kőrösmezei zsidódeportálás 1941-ben, in Ráday Gyűjtemény Évkönyve, IV-V, 1984–1985, 59–86.

[14] Schmidt, i. m., 151.

[15] Mester, i. m., 26., Lásd még Bokor Péter, Végjáték a Duna mentén. Interjúk egy filmsorozathoz, Bp., RTV–Minerva–Kossuth, 1982, 136.

[16] YVA, P 31/44. Komoly Ottó naplója, 1944. március 30.

[17] Mester, i. m., 24; Bokor, i. m., 135.

[18] Bereczky, i. m., 28–29.

[19] Horthy Miklós, Emlékirataim, szerk. Antal László, jegyz. Sipos Péter, Bp., 1990, Európa–História, 291. Az 1953-as Buenos Aires-i kiadásban még augusztus olvasható. Egyik dátum sem igaz. Török Sándor május végén–június elején vitte fel a várba, és adta át a „kiskormányzóné”-nak, vagyis özvegy Horthy Istvánnénak a jegyzőkönyvet. Lásd Szenes Sándor, Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók, sorsok, Bp., 1986, 198.

[20] A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról, 1933–1944, összeállították, sajtó alá rendezték és a bevezető tanulmányt írták Ránki György–Pamlényi Ervin–Tilkovszky Lóránt–Juhász Gyula, Bp., 1968, Kossuth, 873; Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez, 3., szerk. Karsai Elek, Bp., MIOK, 1967, 58, 70–74. A magyar Quisling-kormány. Sztójay Döme és társai a népbíróság előtt. szerk. Karsai László–Molnár Judit, Bp., 1956-os KHT, 2004, 288, 381, 773–780 és 783–784. Bereczky, i. m.

[21] Csendőrségi Lapok, 1944. augusztus 1. 420. Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez, 2., szerk. Benoschofsky Ilona–Karsai Elek, Bp., MIOK,1960, 326. Ferenczy László vallomása a politikai rendőrségen in Csendőrtiszt a Markóban. Ferenczy László csendőr alezredes a népbíróság előtt, szerkesztette, a bevezető tanulmányt írta és a függeléket összeállította Molnár Judit, Bp., Scolar–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2014.

[22] Lásd Ferenczy vallomását, Molnár, i. m., 112, 144. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, V-130.792, Láday István, 328–329, 333–334. Budapest Főváros Levéltára, Nb. 4995/1946 Láday István, 50, 57. Nb. 5045/1945 Paksy-Kiss Tibor, 10, 26, 41, 64. Wilhelmstrasse, 874. 876-877.

[23] Ferenczy László (Felsővisó, 1898. március 9.– Bp., 1946. május 31.) csendőr alezredes, 1938 novemberétől a debreceni csendőrnyomozó alosztályának parancsnoka, 1939. február 15-től a debreceni szárny parancsnoka, 1940. november 4-től a kassai csendőrkerület nyomozó alosztályának parancsnoka, 1942. július 10-től a csendőrség Központi Nyomozó alosztályán előadó. 1944. március végétől összekötő tiszt a német biztonsági rendőrség és a magyar hatóságok között. Jelentős a szerepe a vidéki zsidóság deportálásának megszervezésében. A Lakatos-kormány idején az országban, elsősorban a fővárosban élő zsidók vidéki gyűjtőtáborokba történő koncentrálását készíti elő. A nyilas uralom idején a Belügyminisztérium zsidóügyi szakértője. A népbíróság halálra ítéli, kivégzik.

[24] Ferenczy feljegyzése, 1945. október 31. in Molnár, i. m., 61., Wilhelmstrasse, 897–898.

[25] Wilhelmstrasse, 900.

[26] Bereczky ekkor Balatonszabadiban volt, betegszabadságon.

[27] Schmidt, i. m., 127, 130, 222–223.

[28] Uo. 136.

[29] Uo. 139. Schmidt könyvében tévesen ezeket a mondatokat Mesternek tulajdonítja. Az eredeti kéziratból azonban egyértelmű, hogy ezek Komoly szavai. Lásd: YVA, P 31/44.

[30] Wilhelmstrasse, 898.

[31] Schmidt, i. m., 143–146.

[32] Uo. 146.

[33] Bereczky arra utal, hogy Ferenczy László és helyettese Lulay Leó László javasolta, hogy legyen koncentráció.

[34] Schmidt, i. m., 148.

[35] Uo. 156. Ezzel kapcsolatban lásd még Stöckler Lajosnak, a Zsidó Tanács tagjának augusztus 28-i feljegyzését Stern Samuhoz: Vádirat, 3, 486–487.

[36] Uo. 162–163.

[37] Uo. 167.

[38] A rendelet szövegét lásd: Vádirat, 3, 489.

[39] Schmidt, i. m.,169.

[40] Fenti MTI hírt a Magyarországi Zsidók Lapja is közölte szeptember 7-én. Lásd: Vádirat, 3, 510–511.

[41] Uo. 189.

[42] Grell feljegyzését németül és magyar fordításban közli: Vádirat, 3, 578–583.

[43] Schmidt, i. m., 150.

[44] Uo. 202.

[45] Uo. 204–205.

[46] Uo. 208, 216.

[47] Uo. 217–219.

[48] YVA, P 31/44, Komoly Ottó naplója, 1944. október 12, október 14.

[49] Schmit, i.m.,193. 50

[50] Uo. 197.

[51] Uo. 205–206.

[52] Bereczky, i. m., 29–30.

[53] Schmidt, i. m., 207.

[54] Mester hálával emlékezett vissza ezért Bereczkyre. Lásd: Mester, i. m., 78.

[55] Mester több mint negyed évszázaddal később úgy emlékezett Komoly Ottóra, mint aki „mindig rendkívül gondterhelten” ment hozzá az előző fél évben. „Közel fél év alatt mosolyogni sohasem láttam.” Utoljára 1944. október 14-én találkozott vele. Komoly október 26-án még kereste Mestert lakásán, de ő akkor már bujkált, és csak feleségével találkozott. Komoly akkor panaszkodott, hogy „teljesen reménytelennek látja a helyzetet és a legrosszabbra is el van készülve”. Mester, i. m., 205–207.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.