egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Az elmúlt hónapokban eltérő fénytörésben és hangsúlyokkal, ám újra és újra témává vált Ferenc pápa és Magyarország viszonya, legyen szó a kormányzat, az egyházi vezetés vagy akár a magukat katolikusnak valló hívők szintjéről. Ugyanakkor az érzelmek hullámzásai és a véleménylicitek mellett kevés valóban elemző szándékú és intellektuális igényű megnyilatkozással találkozhattunk. Úgy tűnik, a pápához való magyarországi viszonyulás elsődlegesen ízlés és személyes tetszés kérdése. Ez azonban olyan álláspont, amelyet nem tehetünk magunkévá. Egyfelől azért, mert a katolicitás identitástudata a kérdést az egyház belső objektív rendjének birodalmába utalja, másfelől azért, mert a látszólagos szubjektivitás mögött igencsak tárgyilagos és objektíve megragadható motivációk és szándékok rejlenek.

Az alábbi írásban arra teszek kísérletet, hogy legalább részben feltárjam a pápa és a magyarországi katolikus egyház közötti viszony néhány fontosabb tényezőjét, ezzel pedig hozzájáruljak az alaposabb reflexióhoz, amely – véleményem szerint – elengedhetetlen egy olyan korban, amikor újra kérdéssé válik önazonosságunk és ezzel küldetésünk meghatározása.

 

TÖRÖK CSABA

 

(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/1. számában olvasható.)

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.