egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában

 

Borbála napja – december 4.

Az adventi ünnepkör első, karácsonyra utaló üzenettel megtöltött emléknapja, szent Borbála ünnepe. Borbála a 3-4. században élt a görög Nikomédiában. Szépsége miatt apja toronyba záratta, de ő ennek előtte a keresztényüldözések ellenére megkeresztelkedett. Amikor ezt apja megtudta, kiszolgáltatta őt a bíróságnak. A legenda szerint a börtönbe vezető úton a ruhájába akadt egy cseresznyefaág, amit ő vízbe tett. Azon a napon, amikor az ág kivirágzott, halt meg Barbara a mártírok kegyetlen halálával Kr.u. 306-ban Maximilius Daja császár uralkodása idején. Kivégzésekor apját a legenda szerint villámcsapás ölte meg. Barbara különösen a középkorban volt kedvelt védőszent és patrónus. Ünnepén cseresznyeágat visznek a lakásokba és teszik vízbe, vagy pedig búzát ültetnek, ami karácsony napjára kivirágzik illetve kizöldül. A természet rendje ellenére kivirágzó, kizöldülő ág karácsony éjjelének csodájára utal: Jézusban Isten lett emberré.

 

Mikulás – december 6.

Sorban a következő ünnep Miklós püspök napja. Miklós a 4. században a kisázsiai Mira városának püspöke volt. A róla fennmaradt legendák szerint jótékonykodásáról vált híressé. Emlékére névnapján a szülők gyermekeiknek ablakba csempészik az ajándékokat, finomságokat. Ennek alapja az a legendás történet, amikor Miklós püspök három szegénysorú lányt mentett meg az erkölcstelen élettől azzal, hogy éjszaka az ablakukba csempészett pénzzel tisztességes házassághoz segítette őket.

A gyerekeket megajándékozó és ijesztgető álöltözékes alak Németországból terjedt el. A Mikulás a germán mítosz főistene Wotan helyébe lépett a kereszténység következtében. Wotan isten kettős, jutalmazó és ajándékozó jelleme még ma is felismerhető a Mikulás alakjában, aki virgáccsal büntet, és puttonyába teszi a rossz gyerekeket. Az északi német vidékeken a Mikulás e kettős jellemét két külön személlyel szimbolizálták. A Nicolo személyesítette meg az öreg jótékony püspököt, akit a fenyítő Krampusz kísér, aki idővel középkori ördögalakká változott.

 

Luca napja – december 13.

Lucia (Lux – fény) előkelő szirakúzai lány volt, akit vőlegénye feljelentése alapján végeztek ki a Diokleciánus alatt folyó keresztényüldözések idején, 303 körül. Nevéhez fűződik hazánkban a Luca-széke készítés és a lucázás. Luca székét Luca ünnepének megelőző estéjén kezdik készíteni, s mindennap csak annyit dolgoznak rajta, hogy éppen karácsony estére készüljön el. Formája egy ötágú csillag, melyet boszorkánycsillagnak is neveznek. A hagyomány szerint, aki az éjféli mise alatt ráül vagy rááll, az megláthatja a falu boszorkányait, mert azok ilyenkor szarvat viselnek. A lucázás, vagy más néven kotyulás, palázolás szlovén hatásra terjedt el a déli vidékeken. Célja ráolvasással, kenegetéssel az állatok termékenységének babonás elősegítése. Egy idősebb legény 6-7 iskolás gyerek kíséretében Luca-nap hajnalán lopott fahasábot vagy szalmát cipelve belopóznak a házakba. Leülve a fára, szalmára rigmusokban kívánnak a háziak állatai számára bő szaporaságot. A háziasszony kukoricát szór rájuk és vízzel locsolja meg őket, amit aztán a baromfival feletet és megitat.

Karácsonyi ünnepi vacsora

A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabona-magvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabona-magvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.
A paraszti étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de angolszász befolyásra elterjedt a pulyka is. A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti hagyományból ered, csakúgy, mint az elmaradhatatlan beigli (a diós, mákos kalács).

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát), hogy egészségesek maradjanak.

Betlehemezés
A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" (a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek, betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes.

Regölés
A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki. Etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével is. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

 

Aprószentek ünnepe – december 29.

Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.

Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten.

 

Hejgetés – december 31. (csángó szokás)

A hejgetés célja az újesztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása.
A hejgetésben résztvevői legények elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.

 

Újév napja – január 1.

A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt a római birodalomból indult útjára. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.

Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.

Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.

A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).

 

Vízkereszt – január 6.

Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsna-gyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét (G-M-B) az ajtóra.

Sok helyütt a fiúgyermekek eljártak a házakhoz "háromkirályt járni". A dramatikus játék a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes süvegbe öltöznek, a legnépszerűbb közöttük Boldizsár, a szerecsenkirály szerepe, amihez az arcot jól össze kell kormozni.

Komáromi Marianna

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.