egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában

 

A betlehemi csillag

Máté evangéliumában olvassuk: „Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek.” (2,10) Ez a szakasz a titokzatos napkeleti bölcsekre utal, akik egy új király keresésére indultak, mivel látták feljönni az ő csillagát. A betlehemi csillagként híressé vált égitestet kezdettől fogva Isten jeleként értelmezték, ami Jézus megszületését jelezte és születésének helyét jelölte. Ebből nyilvánvaló, hogy a csillag nem volt mindig látható, tehát egy aktuálisan megfigyelhető égi jelenségről van szó. A kérdés az, hogy a csillag említése mennyire alapul valóságos tényen, vagy mennyiben szimbolikus a jelentése.

A Szaturnusz és Jupiter együttállása a Halak csillagképében Kr.e. 7-6-ban. Rekonstrukció

z égitesteket a pogány ókorban értelemmel ellátott élőlényeknek tartották, akik gondoskodnak a világról és érintetlenek minden gonosztól. Az ősi népek Istenként tisztelték őket. Ezért az sem meglepő, hogy az ékírásban Isten jele egy csillag. Mithrász születését is egy üstökös adta hírül, és az ő mindent látó szemeit csillagokhoz hasonlították. Az egyiptomi istennő, Izisz csillagkoronát viselt, Vénuszt pedig est- és hajnalcsillagnak tartották. A bibliai vallás ugyan szemben áll mindenféle csillagkultusszal, mégis tagadhatatlan, hogy a mágusokról szóló elbeszélésben fellelhetők ennek a hiedelemvilágnak a jelei.

Természetesen mindig voltak és vannak próbálkozások arra vonatkozóan, hogy értelmezzék a csillag szerepét Jézus születésének kapcsán. Ezek a próbálkozások természettudományos és teológiai-szimbolikus síkon is folynak. Két elmélet ad bepillantást a betlehemi csillag körül zajló spekulációkba.

A természettudományos magyarázat Keplerre megy vissza. Az asztronómusok kezdettől fogva keresik a csillag természettudományos magyarázatát. Kepler (+1630) Krisztus születésének idejére (Kr.e. 7 vagy 6) egy ritka csillagkonstellációt számított ki, mely csak minden 794. évben ismétlődik meg. A Szaturnusz, mely Izrael védőcsillaga s a Jupiter, ami a Királycsillag a halak csillagképben állnak ekkor. A hal a második évszázad óta bizonyíthatóan Krisztus szimbóluma. A „coniunctio magna” (a nagy együttállás) elmélete ugyan adhat egyfajta magyarázatot a betlehemi csillag-jelenségre, mégis inkább feltételezhető, hogy nem egy asztrológiai, hanem egy teológiai csillagról van szó.

A csillag szimbolikus jelentéséhez Bileám jóslata szolgáltatja a kiinduló bizonyítékot. „Látom, de nem most, látom, de nem közelről. Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), jogar sarjad Izraelből.” (Szám 24,17) A jogar és a csillag együttes említése arra utal, hogy ebben a látomásában egy király születéséről van szó. Keleten ugyanis azzal hódoltak egy királynak, hogy őt napnak, csillagnak, vagy napfelkeltének nevezték. Ezt az elméletet támasztja alá az a megfigyelés is, hogy a Máté evangélium napkeleti bölcsekről szóló perikópája nemcsak a csillagot említi négyszer, hanem a gyermeket is négyszer nevezi meg (Mt 2,1-12). E két tényből joggal vonhatjuk le azt a következtetés, hogy a csillag valójában a gyermeket jelenti.

A mágusok tehát egy csillagnak örültek, de nem egy égen égő csillagnak, hanem egy csillagnak, mely előttük, a jászolban feküdt. Az evangélista tehát a csillag-szimbólum segítségével utal arra, hogy Jézus születésének kozmikus jelentősége van: a gyermek személyében valóban egy király született, akinek királysága azonban nem e világból való, nem mérhető e világi mércével.

 

A napkeleti bölcsek

A betlehemi csillag kérdése továbbgyűrűzik a napkeleti bölcsek létezését érintő kérdésbe? Ha a csillagot inkább szimbolikusan, mint valóságosan kellene értelmeznünk, akkor a vajon éppen a csillag vezette bölcsek valóságos személyek voltak-e és hódoltak-e a gyermek Jézus előtt? A kérdést egyértelműen nem lehet megválaszolni, a szimbolikus jelentés azonban itt sokkal valószínűbb.

Máté nem határozza meg a napkeleti bölcsek számát, ő egyszerűen csak többes számban beszél róluk. A történet szerint napkeletről jöttek és egy különös csillag vezette őket Betlehembe. Heródes fel akarta használni őket arra, hogy megtalálja azt az újszülöttet, aki majd trónját akarja megszerezni. Írástudói Mikeás próféta segítségével (5,1.3) megadják az új vezér születésének lehetséges helyét, Betlehemet. A bölcsek megtalálják Jézust az istállóban, átadják ajándékaikat, majd anélkül, hogy Heródest informálnák, visszatérnek hazájukba. Eddig Máté története.

Természetesen lehetséges, hogy keleti csillagászok az eget kémlelve különös jelenségre lettek figyelmesek. Ez lehetett akár a Jupiter és a Szaturnusz együttállása is a halak csillagképében, vagy egy szupernova, vagy egy üstökös is. Az égi jelenségeket figyelő keleti (Babilon, Saba) bölcseknek, mágusoknak ugyanakkor nem volt valami jó hírük vallásosabb körökben. Kétes hírű, sötét alakoknak számítottak, ezért látogatásuk egyáltalán nem jelentett a gyermek Jézus számára királyi kitüntetést. Király ugyanis csak későbbi legendák hatására lett belőlük. Az, hogy hárman voltak, valószínűleg a háromféle ajándékra vezethető vissza, melyek meghatározott jelentőséggel bírnak. Az arany a királynak járó bölcsesség gazdagságát jelöli, a tömjén az odaadó áldozat és ima jele, a mirha pedig az önuralom tisztántartó erejére utal. Az ajándékok szimbolikus jelentése is megerősíti az feltételezést, hogy a napkeleti bölcsek hódolata valami üzenetet hivatott jelezni. Ez a gyermek, aki itt az istállóban született, valami különlegesre hivatott. És ezt éppen nem az állami és egyházi képviselők ismerek fel, hanem azok, akik nyitott szívvel kémlelik az eget, és alázattal hajolnak meg a csodák előtt. A három királyokat az akkor ismert földrészek, Ázsia, Európa és Afrika képviselőiként is szokták ábrázolni, mely azt az üzenetet hordozza magában, hogy ez a gyermek nemcsak Izrael, hanem az egész emberiség számára jelentőséggel bír.

 

A betlehem

Betlehem nem csak a földrajzi helyét jelöli Jézus születésének, hanem így nevezzük azt a figurákból felépített makettet is, mely Jézus születését és Jézus születésével kapcsolatos eseményeket jeleníti meg számunkra. Attól függően, hogy mekkora a betlehem, különböző eseményeket tárhat elénk. Így Jézus születésének hírüladását, a hegyeken való átkelést Betlehem felé, a szálláskeresést, az angyalok imádását, a pásztorokat és a napkeleti bölcseket, a gyermekgyilkosságot, a menekülést Egyiptomba, Jézus körülmetélést és bemutatását a templomban, a 12 éves Jézust a templomban, sőt a kánai menyegzőt is. A betlehem felállítása és tisztelete Rómában már a 4. században fellelhető. Libérius pápa egy a 4. század közepén épülő bazilikában betlehemi kápolnát építtetett. Ez a mai Santa Maria Maggiore bazilika. A főoltár alatt megcsodálhatjuk azokat a fatöredékeket, melyek ebből a Betlehemből származnak. A Betlehem állításának elterjedését igazából Assziszi Szent Ferencnek köszönhetjük, aki 1223-ban Greccio erdejében a karácsonyi misét egy élő figurákból felállított Betlehem előtt ünnepelte. A karácsonyi betlehem felállításának előzménye van a középkori szerzetes nővérek bölcsőringatásában, amikor is egy fából faragott csecsemőt ringattak karácsony éjszakáján. Az első templomban felállított Betlehemet Nápolyban 1498-ban említik. A jezsuiták voltak, akik német nyelvterületen a Betlehem felállítását szorgalmazták. Ezt a szokást a missziók során is terjesztették, így kialakulásának eredeti helyén túl messze elterjedt.

Népi szokássá a 17. században vált annak hatására, hogy 1792-ben II. József megtiltotta a Betlehemek felállítását. Hivatalos oka ennek a vallásos szokásokkal való visszaélés volt. A tilalom az ellenkezőjét váltotta ki. A templomokból ugyan eltávolították a betlehemeket, amiket aztán a plébániákon állítottak fel. Ennek hatására először a plébánosok szomszédjai, majd a jobbmódúak is betlehemeket állítottak fel. Két évvel II. József halála után már feloldották a tilalmat és a régi betlehemek visszakerültek a templomokba, és lassan természetessé vált, hogy minden egyes háznál betlehemet állítanak. Ezzel megváltozott a betlehemi jelenetek bemutatása. Az eseményeket hazai környezetbe helyezték, a figurákat az akkor és ott szokásos öltözékbe öltöztették, és saját mindennapjaikat is bemutatták rajta keresztül. A figurák számának növekedése miatt a nagyságuk csökkent, ami korábban akár az egy métert is elérte.

 

A karácsonyfa

karácsonyfa eredetét a középkori templomi betlehemi játékokban fedezhetjük fel. A betlehemi játék előtt egy ún. paradicsomi játékot játszottak el, melyben megmutatták, ahogy Ádámon és Éván keresztül a bűn a világba jött. Ehhez a játékhoz tartozott egy örökzöld fa, melyről őseink a tiltott gyümölcsöt szakították. Ez a fa idővel egyre díszesebbé vált, aranyozott diókat, ünnepi süteményeket és édességeket akasztottak rá, hogy ezzel is érzékeltessék fa paradicsomi szerepét. A paradicsomi fa először a 16/17. században tűnt fel a templomon kívül, s lassan levált a betlehemi játékról és az advent- és karácsonyi időszak szimbóluma lett. A 16. századból vannak említések karácsonyi ajándékfáról, amelyek a céhek a közösségi helységeikben felállítottak. A céhmester gyerekeinek szabad volt a fára akasztott almákból, diókból, datolyákból lerázni, és azokat megenni. Először a 17. század közepén jelent meg a feldíszített fa mint a családi karácsony központja. Ezt követően először Európában a királyi és arisztokrata családokban terjedt el gyorsan ez a szokás, majd lassan a polgári réteg is átvette.

Ugyanakkor a katolikus családok, különösen, ha vidéken éltek, sokáig nem tudtak fát állítani az otthonukban. Sokan csak az első világháborúban ismerték meg a feldíszített fát, amikor a lövészárkokban ennek segítségével igyekeztek karácsonyi hangulatot teremteni. Sokan innen vitték haza ezt a szokást. A karácsonyfa díszeit 1900 körül még papírból készítették. A jobb módú családok már hozzájutottak ugyan gyárilag előállított díszekhez, de a gyerekek számára sokáig a fán lógó ehető díszek voltak a fontosabbak és értékesebbek. Az almák, diók, sütemények és cukorkarikákat a háromkirályok ünnepén pusztíthatták el, ha ugyan addig titkokban elérhetőbb helyekről még nem tüntették el őket.

 

Adventi koszorú

18. század végén egy evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern, készítette el először a mai adventi koszorú elődjét. Hamburgi árvaházában feldíszíttetett egy koszorút (alapja valószínűleg egy gyertyás csillár fakerete, vagy egy kocsikerék volt) 24 gyertyával.

A decemberi napi imák során mindig meggyújtottak a gyertyák közül eggyel többet. „Minden nappal több fény” - mondta a lelkész. Később a koszorút fenyőágakkal díszítették. Innen terjedt el aztán az adventi koszorú négygyertyás változata a katolikus templomokban is az adventi négy vasárnapot szimbolizálva. A négy gyertya fénye lépésről lépésre vezet minket a karácsonyi fényözönhöz. A zöld koszorú életet és közösséget szimbolizál. Az adventi koszorú a remény jele, hogy nem a sötétségé és a halálé a végső győzelem, hanem a fényé és az életé.

 

Adventi naptár

Egy viszonylag fiatal szokás az adventi naptár, ami gyerekek számára a legfontosabb naptár. A müncheni kiadó, Gerhard Lang 1908-ban adta ki az első hasonlót. Ez még két papírlapból állt, ahol az egyiken a számok álltak, a másikon 24 kép, melyek a gyermek Jézust sok angyallal ábrázolták, ahogyan ő süteményt készített, ajándékokat csomagolt és a fenyőfát díszítette. Ezeket a képeket ki lehetett vágni és egy másik papírra ragasztani. Ez 24 napos elfoglaltsággal igyekeztek a gyerekek várakozását enyhíteni.

Az évek során ez a naptár édességekkel ellátott decemberi naptárrá vált. Ugyanakkor ez kiegészült történetek gyűjteményével, ötletekkel és receptekkel. Sokféle formája és fajtája jelenik meg minden évben már felnőttek részére is, mely abban akar segíteni, hogy újra felfedezzük az adventi időszak értelmét: a bensőséges felkészülést Jézus születésének ünneplésére.

Az adventi naptár sok esetben édes, de csak ritkán díszítik karácsonyi motívumok.


Komáromi Marianna

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.