egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában

Iszonyú, hogy múlik az idő! Már megint itt a Karácsony, már megint vége egy évnek. Újra nyakig benne vagyunk a készülődés stresszében. Szeretnénk, ha majd, akkor este minden perfekt lenne: a lakás fényektől és illatoktól lenne ünneplőbe öltöztetve, a család tagjai is az alkalomhoz illően öltözködjenek és viselkedjenek, mindenki a titkon vágyott ajándékot kapja, az ünnepi vacsora is perfekt, az asztal gyönyörű és mindenki boldog. Ezt a vágyat ébresztik bennünk a minket körülvevő környezet, a médiák, az üzletek, a reklámok. Ezek azonban csak tartalommal töltik meg azt az alapvető vágyat, mely bennünk a harmóniára, a szeretetre, a teljességre, valami véglegesre éhes. Minden évben újra és újra megpróbáljuk Karácsonykor elérni, betölteni azt az űrt, amit ezeknek a tapasztalatoknak hiánya hagy bennünk a mindennapok automatizmusai során. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez alkalom is csak egy próbálkozás lesz, mert a fentiek, bármennyire is vonzóak, nem tudják kielégíteni vágyunkat, csak aktuálisan a szomjunkat tudják oltani.

Karácsony, Jézus születésének az ünnepe, ami a konzum legnagyobb ünnepévé, a legnagyobb üzletté lett. S éppen emiatt fenn áll annak a veszélye, hogy társadalmi szinten a jobb módúak, a gazdagok ünnepé váljon, ha ugyan eddig még nem vált azzá. Ezért fontos számomra, különösen a készülődés zűrzavarában, arról gondolkodni és beszélgetni, hogy Karácsonynak üzenete túlmutat az ajándékok és fények varázsán.

A betlehemi születéstörténetet már hosszú idő óta rózsaszín felhő burkolja be: a színes égőkkel feldíszített fenyőfák, a betlehemi figurák változatos, de ugyanakkor megszokott látványa, a legalább 5 hónapos babaként ábrázolt újszülött Jézus, az átdicsőült tekintetű Mária, akit sem az utazás, sem pedig a szülés nem viselt meg, no meg az öreg és ezért bölcsen háttérbe húzódó József. Mennyei fény, égi zene, térdelő pásztorok, díszes ruhába öltözött keleti bölcsek vagy királyok gazdag ajándékokkal. Kedves, meleg, bűbájos hangulatot árasztó kép, ahol mindenki tudja, hogy mi miért történt, felfogja és érzi a helyzet jelentőségét és méltóságát. Ennek a gyermeket és felnőttet egyaránt elvarázsoló képnek tagadhatatlanul van bibliai alapja.

A születéstörténettel Máté (1-2) és Lukács (1-2) evangéliumában találkozunk, és kettejük közül Lukács volt az, aki teológiai koncepcióját irodalmi gondossággal dolgozta ki. Az evangéliumok szerzői jóval a történtek után1, a feltámadás fényében és címzetteikre szabva állítják össze mondanivalójukat. Innen érthető, hogy Márk Jézus történetét a János által történő keresztelésnél kezdi. Jézus személyének a titka Márk szerint akkor válik nyilvánvalóvá, mikor elkezdi működését. János Jézus eredetének és kilétének kérdését már filozófiai magasságokba emeli és megteremti a Logosz teológiát. Máté és Lukács, ők ketten állítják, hogy Jézus istenfiúsága és Lélektől való vezetettsége már a fogantatásánál és a születésénél nyilvánvaló volt. Jézust kezdettől fogva eltöltötte Isten Szent Lelke, kezdettől fogva ő Isten Fia, mint ahogy az feltámasztásában aztán teljesen nyilvánvalóvá vált. Lukács Jézus istenfiúságára teszi a hangsúlyt, ezért a gyermekség-történet által bizonyítani szeretné, hogy Jézus már születése illetve fogantatása által Isten Fiává lett. „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent is Isten Fia lesz.” (Lk 1,35) – mondja az angyal Máriának Jézus születésének hírüladásakor. És ezzel Jézus eredetének az apa-nélküli fogantatás nem lett feltételéül szabva. Lukács ugyanis az istenfiúságot a zsidó messianizmus2 értelmében és nem a hellenista filozófia terminológiája szerint használja. Jézus jelentősége az ember üdvössége szempontjából nem az emberi önhatalmúságon múlik, hanem kezdettől fogva Isten műve az ember Jézusban. Isten Jézus születése által az emberiség számára az üdvösséget hozó új kezdetet ajándékozta.

Máté zsidó-keresztényeknek szánja munkáját, ezért az ő számára az a fontos, hogy Jézus messianitását bizonyítsa. Ezért nyúl vissza az Írásra és a Prófétákra, ezért nevezi Jézust Krisztusnak (felkent) és Dávid fiának. A gyermekségtörténetek elején álló geneológia azt hivatott bizonyítani, hogy Isten története az emberiséggel Jézusra irányul. Jézus a messiási várakozás beteljesítője; ő és senki más a megígért Messiáskirály Dávid nemzetségéből, de ő az izaiási Isten szolgája is, aki a megtörteknek és a pogányoknak üdvösséget szerez, és ő Zakariásnál a béke királya.

A gyermekségtörténetek tehát komoly teológiai kérdésekre reflektáló Krisztus-történetek a célzott igehirdetés szolgálatában. A gyermekségtörténetek nem Jézus életének első fázisát akarják elénk vetíteni, hanem nyitányai Máté és Lukács evangéliumának, melyek már az egész üzenetet kicsiben elénk tárják. Bevezetnek minket az evangéliumba, melynek üzenete: Jézusban, Isten választottjában az atyáknak adott ígéretek beteljesültek. Ezzel világossá válik, hogy az evangélium központi témáját nem a Jézus születése körüli történések alkotják. Ez a közép Jézus Krisztus maga, tanítása, cselekedetei és szenvedése. Üzenete, viselkedése és sorsa által állítja elénk azt a konkrét mértéket, amelyhez nekünk, itt és most, igazodnunk kellene. Sehol nincs szó tehát ’Csendes éjről’ és ’égszemű gyermekről’. A jászol és a rongyok a szegénység és az alacsony sorsúak osztályrésze. A pásztorok részére történő kinyilatkoztatás egyértelmű jele a név- és hatalomnélküliek mellett való kiállásnak. Jézus születése a rangsorok és értékek átértékelését jelenti. Az emberek közötti kapcsolatokat új alapokra helyezi Isten emberszeretetének jelében. Ez a tehetetlen és erőszaktól mentes kisgyermek jelenti a lelki békességet, az erőszakmentességet, a félelemtől való szabadságot, élhető viszonyokat, közös boldogságot és boldogulást, vagyis az emberek és a világ üdvösségét. A gyermek Jézust jelölő titulosok, Isten Fia, Üdvösségünk, Messiás, Király, Úr, az őskeresztény közösségek feltámadás utáni hitének tanúi. Karácsony éjszakája magában hordozza már Jézus 30 évvel későbbi sorsát: a jászolban fekvő gyermek úgymond homlokán hordozza a kereszt jelét.

Húsvét üzenete provokáló és kényszerítő. A szenvedő és a kereszten haldokló, de még a feltámadt Jézus mellett sem lehet úgy elmenni, hogy ne foglaljunk állást. És keresztényként illik a szenvedő mellé állni. Ez azonban számon kérhető, ezért kellemetlen és kényelmetlen. Sokkal egyszerűbb egy kisgyermek születését megünnepelni, ahol mindenki örül és kedves, ahol nehéz súlyos, állásfoglalást kívánó kérdésekről nem esik szó. Érthető tehát, hogy társadalmi szinten karácsony ünnepe tudott inkább integrálódni. Az ünnephez kapcsolódó szokások segítségével azok is tudnak ünnepelni, akik nem vallják magukat gyakorló kereszténynek, vagy még istenhívőnek sem, de történelmi szinten tudják és elfogadják, hogy Karácsony Jézus születésének emléknapja. Nekünk, keresztényeknek azonban sokkal „kellemetlenebb” a helyzetünk. Nekünk már a jászolnál állást kell foglalnunk. Nekünk karácsonykor is számot kell adnunk, megértettük-e Jézust? Értjük-e, hogy mit akart? Mit jelent az az új értékrend? Milyen félelmek vannak még bennünk? Meg tudnak-e félemlíteni, meg tudnak-e téveszteni még bennünket? Elvárások, pozíció, pénz, hatalom, kényelmesség, bűnbakkeresés és sorolhatnánk még azokat a buktatókat, melyek félre visznek minket. Tudjuk-e úgy értékekkel megtölteni az életünket, ahogyan a karácsonyfát feldíszítjük, s milyen értékekkel díszítetten tudjuk azt bemutatni, mint ajándékot a feltámadott jászlánál?

Komáromi Marianna

 

1 Márk evangéliuma Kr.u. 70.; Lukács evangéliuma Kr.u. 85.; Máté evangéliuma Kr.u. 85.; János evangéliuma Kr.u. 95.

2 Az istenfiúság ebben az értelemben nem az eredetet jelenti, hanem héber-ószövetségi értelemben jogi- és hatalmi pozícióba való helyezést. Ez nem fizikai istenfiúságot jelent, hanem Jézus Isten által történő kiválasztását és felhatalmazását. Éppen Jézus halála és feltámadása adja istenfiúságának alapját. Ezt támasztja alá az ApCsel 13,33-ban idézett Zsolt 2,7 (Fiam vagy, ma nemzettelek.), ahol eredetileg a Messiás Király trónra helyezése, beiktatása történik. Az Apostolok Cselekedeteiben azonban ezt a verset Pál Jézusra vonatkoztatja, s logikusan feltámadását érti alatta. S ez azért lehetséges, mert az Újszövetség még zsidó nyelven gondolkodik. Hiszen a zsidó egyistenhit felől Jézus istenfiúsága a későbbi zsinatok hellenisztikus-ontológikus szóhasználata értelemben nem képviselhető.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.