egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/1. számában

2004-ben Magyarországon voltak olyan jelenségek, melyek szélsõségként jöhetnek szóba, s amelyek nélkül nagyon jól meglettünk volna. Ezeknek a szélsõségeknek vannak keresztény, és vannak zsidó vonatkozásai. Azt hiszem, hogy egyikre sincs szükségünk.

 

Mel Gibson: A passió

Már 2003-ban jöttek az elõrejelzések, nemzetközi vonatkozásban a keresztény-zsidó dialógus oldaláról is, hogy óriási antiszemita hullám várható Mel Gibson, A passió c. filmjének bemutatásakor. Vihar volt, antiszemita hullám nem, és egy negyedévvel a bemutató után már senki semmilyen szinten nem beszélt róla. Akkor elhatároztam, hogy nem nézem meg a filmet, de fölkértek egy elõadásra, és mégis megnéztem. Voltak elõfeltevéseim a filmmel kapcsolatban, elsõsorban az, hogy ábrázolható-e hitelesen a kereszténység megváltója, akit a kereszténység azonosnak tart magával az Istennel? Az egyik fõ érv a film ellen a szadizmus, a kegyetlenség, a tengernyi vér ábrázolása volt. A film bemutatását Amerikában bizonyos körök kezdetben megakadályozták. A film úgy került bemutatásra, hogy némely részeket kihagytak belõle, hogy az ne keltsen antiszemitizmust. A filmet, amikor megnéztem megfogott, bizonyos részei, az Újszövetségben nem található filmelemei idegenek voltak tõlem, mint pl. a sátán különbözõ ábrázolásai, de nem azért, mintha így nem lehetne bemutatni. Voltak valószínûsíthetõ archeológiai tévedései, ti. Jézus a keresztnek nem az egészét, hanem annak csupán a keresztben lévõ, vízszintes rúdját vihette keresztútján. A vérbõl és a kegyetlenségbõl valóban lehetett volna kevesebb. Ami lényeges, nem lett utána antiszemita kampány, sõt valószínûleg éppen ennek a média-hangsúlya miatt még nagyobb lett a nézettsége. Felvetették azt is, hogy na jó, a kereszténynek mondott kulturális-civilizációs területeken nincs antiszemita hatása, de mit fog kiváltani a film az iszlám világban? Itt sem jelentkezett a film tényezõként, ti. az iszlám szerint Jézus nem szenvedett, nem halt meg a kereszten, helyette valaki mást feszítettek keresztre.

 

A kódolt antiszemitizmus

Izrael nem vallási állam, hanem szekuralizált, ún. modern demokrácia. Nem vallási, mert nem vallási vonulat, hanem a cionizmus hozta létre, melynek jelen magyarországi ága pl. vallásos, de Izrael 1948-ban létrejött állama nem az. Az ortodox zsidóság irányzata nem is fogadja el; szerintük ugyanis a messiás fogja majd felépíteni a szakrális zsidó országot és annak templomát. Ami a demokráciát illeti, Izraelben vannak olyan törvények és gyakorlatok, melyek az ún. nyugati demokráciákban nem elfogadhatóak. Izraelben azonban azt mondják, hogy vagy demokráciát csinálunk, és akkor az arab-populáció miatt eltûnik Izrael állama, vagy bizonyos elfogadott nemzetközi mércéket áthágunk. Megjelent egy új fogalom, a kódolt antiszemitizmus kérdése, mely azt jelenti, hogy Izrael napi politikájának bírálata voltaképpen bújtatott antiszemitizmus. Ez természetesen elfogadhatatlan. Lehet bírálni bárkinek egy napi politikai döntését, attól még nem antiszemita  de lehet az. Izraelben nem egypártrendszer van, nem kommunizmus, hanem többpártrendszer, és nem mindenki szavaz egyetlen egy pártra. Más természetesen egy kívülállónak a bírálata Izrael napi politikájáról, és más annak, aki ott él. Mindkettõ lehet azonban helyes is, és téves is. Vannak a világban, és Magyarországon is, olyan ún. neoprotestáns keresztény vallási szervezetek, melyek Izrael napi politikáját nemhogy bírálat és fenntartás nélkül elfogadják, de azt képtelen bibliai igékkel mindenkor alá is kívánják támasztani. Vallják, hogy Izrael államának megalakulása a közeli világvégének a kezdete, s hogy Krisztus második eljövetele küszöbön van. Ezt fõleg 2000 elõtt hangsúlyozták, de nem jött be a dolog. Vallják, hogy Izrael államát, a világ más államaitól eltérõen, egyfajta prófétikus módon kell megítélni. Ezen irányzatok vallásilag szélsõséges, fundamentalista nézeteket hirdetnek, politikailag élesen jobboldaliak. Jellegzetességük a komoly térítõ tevékenység a zsidóság felé, mert a Messiás akkor jön el újra, ha minden zsidó megtér. A zsidók persze fordítva gondolják: akkor jön el a Messiás, ha minden nem-zsidó betér a zsidóságba.

 

„Izraelbe a holokauszttagadókkal!”

Rövid életû volt az a kampány izraeli részrõl, mely arra vonatkozott, hogy a holokauszttagadókat Izraelbe kell vinni, és ott bíróság elé állítani. Ennek azt hiszem nem sok értelme volt, hiszen egy ilyen típusú ügyet valószínûleg ott helyes megoldani, ahol problémaként jelentkezik, és nem egyfajta rohamrendõrségként kiemelni néhány embert a tömegbõl.

 

Náci vadászat

Minden média elsõ helyen foglalkozott az ún. náci vadászattal. A dolog lényege az, hogy 2004-ben Magyarországon induljon egy utolsó nácivadászat, hogy akiknek a kezén a mártírok vére van, azok valamilyen formában napvilágra kerüljenek. A probléma kezdettõl az volt Izrael és Magyarország viszonylatában, hogy nem lehet bizonyos adatokat minden további nélkül átadni egy másik államnak. Aki segít a volt nácik felkutatásában az pénzjutalmat kaphatott volna. Ez már a társadalmat is megosztotta. Helyes-e pénzért az áldozatok hóhérai után kutatni? A magyarországi holokauszttal foglalkozó közeg és tudományos kutatás is kétkedéssel fogadta az akciót, egyesek elítélték, mások egyetértettek vele. Az én véleményem azokhoz csatlakozik, akik arról beszéltek, hogy 1945 után volt egy meglehetõsen széleskörû cselekvéssor ebben az ügyben, és bár bizonyos bûntettek valóban nem évülhetnek el, ennek megoldására más formák kellenek. A magyarországi megbízott egy idõ után nem kívánt részt venni az akcióban és humorosan azt mondta baráti körben, hogy: úgy látszik nálunk védett vadak vannak…

 

A budapesti holokauszt-múzeum

A magyar zsidóság régi vágya volt, hogy méltó helyen emlékezzen, és emlékeztessen a vészkorszak mártírjaira. Az ún. rendszerváltozás környékén létrejött Magyar Auschwitz Alapítvány komoly tudományos és feltáró munkát végzett. Tudományos vezetõje Szita Szabolcs, szellemi irányítója pedig Verõ Gábor volt. Hosszú évek, nagyon sokszor korántsem konstruktív tárgyalásai a különbözõ vallási és állami fórumokkal vezettek végül is oda, hogy döntöttek a létesítendõ holokauszt múzeum ügyében. A történethez hozzátartozik még az is, hogy néhány fiatal zsidó értelmiségi kiment Izraelbe, tanultak, láttak, hazajöttek és bejelentették, hogy õk itt alapítanak egy holokauszt múzeumot. Verõ Gábor is azt mondta, csináljunk egy holokauszt múzeumot, és így összetették a két csoportot: az Izraelbõl jöttek lett a menedzsment, az Auschwitz Alapítvány pedig a tudományos apparátus. Addig-addig tárgyalgattak az illetékesekkel, míg sikerült Budapesten egy szinte ismeretlen zsinagógát találni, egy félreesõ utcában, a teljesen lepusztult Páva utcai Zsinagógát. A hitközség örülhetett, hogy rendbe hoznak egy tönkrement zsinagógát, bár úgy hozták rendbe, hogy hitéleti célra alkalmatlan. Elkészült a múzeum, az egykori Mária Terézia, majd Kilián laktanya háta mögötti utcában. Az épület építészetileg nem teljesen eredeti, van már elõdje, de azért most kap egy nívó díjat. A belsõ tér nagyjából mindenre alkalmatlan. Nincsenek benne megfelelõ kutató, dolgozó szobák, megfelelõ tároló helyiségek, inkább férõhelyek, ahová lapjával lehet bemenni. Kiállító terek, termek nemigen jöhetnek szóba. Tavasszal, Debrecenben, Göncz Árpád, aki magas kitüntetést vehetett át a határon-túli magyar zsidó hitközségek nemzetközi konferenciáján, arról beszélt, hogy milyen szép és mély értelmû az, hogy az áldozatok nevei nem sorrendben, hanem ad hoc követik egymást. Ezt az áldozatok hozzátartozói máshogy látják. Pénzt kapott a múzeum, de annyit nem, hogy el ne fogyjon. 2004. július 1-én karcsúsítottak, és 15 kutatót elbocsátottak a régi, elsõdlegesen az Auschwitz Alapítványból jött kutatói gárda tagjaiból. Most már van két múzeum Budapesten, mely összefügg a vészkorszakkal, az Andrássy úti és a Páva utcai. Az elõbbit jobboldali, az utóbbit baloldali politikai erõk segítették életre. Ma már vannak némi közös munkálkodásra utaló jelek is.

 

Bácsfi Diána

Valamikor tavasszal létrejött egy 27 fõs újfasiszta, neonáci csoport Magyarországon egy Bácsfi Diána nevû filozófia szakos egyetemista vezetésével. A szervezet jogilag nincs elismerve Magyarországon. Ezen szervezet bejelentette, hogy október 15-én, a magyarországi nácik, az ún. nyilasok, hatalomátvételének napján egykori vezérüknek, Szálasi Ferencnek, a pártháza elé vonulnak. Kiderült, hogy Bácsfi Diána apja a nemzetbiztonsági szolgálat tisztje, majd a belügyminisztérium munkatársa volt. Vagyis felmerült a gyanú, hogy egy baloldali politikai titkosszolgálati akcióról van szó. Ráadásul az is kiderült, hogy Bácsfi Diána korábban kommunistaként kezdte. Ez pedig egy ismert séma: a második világháború után sok magyar náci, nyilas beállt a kommunista titkosszolgálatba, vagyis a politikai szélsõségek egymásra találnak: most éppen kommunistából lett neonáci. A meghirdetett tüntetés ügye csak nyár végén pattant ki, s ekkor kezét tördelte hónapokon át a magyar rendõrség és bíróság, mondván, hogy a gyülekezési tilalmat nem lehet megtagadni. A politikai baloldal nyilatkozatokat adott ki, az egész magyar parlament elhatárolta magát, és óriási tömegdemonstrációt szerveztek, ezrek és ezrek részvételével. Eközben Bácsfi Diánát, különbözõ vádakkal, õrizetbe vették, tüntetésüket pedig az utolsó pillanatban azzal tiltották be, hogy másnak adták ki a gyülekezési engedélyt azon a helyen, ahol tüntetni akartak. Így aztán volt óriási baloldali tüntetés, kopasz-neonácik pedig sehol. Emellett pedig baloldali részrõl arról beszéltek, ha a jobboldal nem határolja el magát ezen 27 kopasztól, akkor fasiszták, antiszemiták, a szélsõjobboldalra kacsingatók. Elhatárolták magukat. A tragédia az, hogy akkor kiáltanak farkast, amikor nincs, és ez etikailag hiteltelenné teszi az emberek elõtt az egész kérdéskört, vagyis lejáratják a mártírok ügyét.

 

Hanukija és kereszt

A lubavicsi zsidó közösség az ún. rendszerváltás után csodát tett zsidó-nevelés ügyben: óvodát, iskolát, jesivát alapított, pilisi hétvégéket, kirándulásokat, szabadegyetemet szervezett. Eddig tökéletes. Aztán megjelentek az utcai hanuka-gyertyatartók, melyek egy nyugati, amerikai típusú civilizációs szokásrendszert kívántak meghonosítani ott, ahol ez addig egy ezred évig nem volt. Lehet új szokást létrehozni, kérdés azonban, hogy kell-e? Azt gondolom, hogy egy katolikus körmenet menjen a temploma körül, és egy hanukai mécses álljon egy zsinagóga elõtt, vagy annak vonzásában, vagyis szakrális térben. A karácsonyfa-rengeteg nem vallási jelenség decemberben a bankokban és az áruházakban, hanem marketing ügy. Berkovics úr a parlament elé állított egy hanukai gyertyatartót. Megjelent még 2003-ban a Jobbik Magyarország nevû politikai mozgalom, mely oda tette le keresztjeit, ahol a zsidók hanukijája volt, és máshová is. Ez nyílt, utcai antiszemitizmus. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ezek után a parlament elé oda kell állítani egy hanukai gyertyatartót, egy keresztet, egy müezzin tornyot és egy krisna-szekeret is? Az a véleményem, hogy a közterületeket nem lehet ilyen célokra felhasználni.

 

Népszavazás a kettõs állampolgárságról

2004. december 5-én népszavazás volt Magyarországon arról, hogy kapjanak-e ún. kettõs állampolgársági jogot a Kárpát-medencei magyarok, vagy sem. A baloldal attól félt, hogy ha ehhez még szavazati jog is társul, akkor a következõ választásokon leszavazzák õket, hiszen a határaink mentén élõ magyar kisebbségek nemigen baloldaliak. A Kárpát-medencei magyarok azonban igenre vártak, mert egyedül ebben érezték azt, hogy magához szorítja magyar a magyart. Ebben érezték további biztonságuk zálogát, megaláztatásaiknak vége-szakadását. Ezt azonban Magyarország lakosságának nagy százaléka nem értette meg, nem érezte át. Pénzrõl kezdtek el beszélni hazánkban baloldali részen, amivel végül is leköpték a határaink mentén élõ magyarokat. Az egyházak hallatták szavukat, sok lelkész beszélt a szószékrõl az igenek mellett, mégis kiderült, hogy az egyházak társadalmi mozgósító ereje alig ér valamit. A Mazsihisz nem kívánt nyilatkozni igen és nem mellett, de a debreceni hitközség elnöke mégis kiállt a véleménye mellett, az igen mellett, melynek persze lettek utórezgései a hitközségi közéletben.

 

A püspöki kar és a diáktüntetés

A pénz komoly dolog, és sok jót lehet vele csinálni. Ha egyházaknál esik szó a pénzrõl, valahogy mindig gellert kap a dolog; felmerül az egyházak hitelességének kérdése, kimondva vagy kimondatlanul. Az állam pénzt akar elvonni az egyházi oktatástól, illetve nem megadni azt, amiben megállapodtak. Az egyházak története az elmúlt ezer-kétezer évben sok-sok hibát tálalt a történelem elé. Többek között pénzügyben. Sok hamis és igaz vonulata van ennek a kérdésnek. Lehet beszélni arról, hogy pl. a katolikus egyháznak a második világháború elõtt voltak birtokai, és fenn tudta tartani az intézményeit. Ezek eltûntek, elvették õket, most pedig az adófizetõ állampolgárok pénzébõl, az adófizetõ állampolgárok számára végeznek az egyházak társadalmilag is hasznos és kifizetõdõ tevékenységet. Ez mind igaz. Lehet és adott esetben kell is jogi úton és társadalmi-politikai eszközökkel harcolni kinek-kinek a maga igazáért. A tanulók utcára küldése azonban más ügy. Ez, nézetem szerint, nem a diákokra, hanem a szüleikre tartozik. Tüntessenek a szülõk, de ne a gyerekek, ha ezzel értenek egyet. A probléma mögött azonban ott lappang a társadalmi hitelesség kérdése. Vagyis, ha az egyházak régi gyakorlata volt az állam és az egyház szoros együttmûködése  vegyük csak a múlt századot, a második világháború elõtt és után , akkor ennek az örökségnek a felszámolásával és leszámolásával kellene mindenekelõtt törõdni. A szocialista rezsim alatti kényszerû vagy önkéntes együttmûködés lerendezése nem történt meg. Katolikus részen kellemetlen örökség a tömeges méretekben nem jellemzõ, de az elvétve létezõ szexuális problémakör, melyben a gyakorlat az, hogy az illetõ közbotrányt keltõ, vétkes katolikus lelkészt nem leszerelik vagy kirúgják, hanem más állomáshelyre, plébániára teszik át. A szószéki igehirdetés országos szinten igen alacsony színvonalú, rendszeres a készületlen vagy gyengén moralizáló prédikáció, mely a világon senkit nem érdekel. Nem érzünk igazi megújulást, egyhelyben toporognak a nagyegyházak és rohamos ütemben halnak ki az öregek, ritkulnak ki a templomi padsorok.

Kétségtelen, hogy meg lettünk volna a felsorolt közéleti jelenségek nélkül is, és csak örülni tudnánk, ha ezektõl a továbbiakban megkímélnének bennünket, de ebben sajnos nemigen bízhatunk. Szükséges, hogy önálló módon, ne a pártok kénye-kedve szerint gondolkodjunk és csak azt fogadjuk el, amivel valóban egyetértünk.

Szécsi József
ORZSE-MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport

 

 

 1 A Keresztény-Zsidó Társaság 2005. január 10-i „Hangfogó nélkül” c. budapesti újévi sajtótájékoztatóján elhangzott előadás megszerkesztett változata.

 

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.