egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2006/4. számában

Raymond Aron, a XX. század kiemelkedő francia liberális gondolkodója szerint „az olvasók a megszokott újságjuktól nem azt igénylik elsősorban, hogy tanítsa, tájékoztassa őket, hanem azt, hogy igazolja őket… Attól kezdve, hogy egy lap egymásnak ellentmondó véleményeket véd és igazol, fennmaradhat, mint véleményformáló újság, de korlátozott olvasóközönséggel”.[1]

Jelen pillanatban, amikor 20 éves fennállása alkalmából az Egyházfórum számvetést végez, és egyben jövőbeni kilátásait is igyekszik mérlegelni, ennél ambiciózusabb programot keresve sem találna egy erőteljesen felszínes hazai szellemi környezetben. Hinni akarom (szeretném), hogy a bulvárosodó és egyre jobban elsekélyesedő magyar médiavilágban még mindig van helye a kritikus és nyitott véleményformálásnak. Ennek igénye gyakorlatilag benne foglaltatik magában a folyóirat jellegében és meghatározásában.

Az Egyházfórum-nak olyan értelemben kell fórumnak lennie, hogy egyrészt képes legyen felvállalni eltérő nézőpontokat is a kiegyensúlyozottabb tájékoztatás és az önálló véleményalkotás elősegítése céljából, másrészt pedig – és ez talán a legfontosabb – arra kell ösztönöznie, mintegy „nevelnie”, olvasóit, hogy a laptól ne kizárólag a saját eszméik, előítéleteik visszaigazolását várják, hanem igyekezzenek nyitottnak és empatikusnak mutatkozni az eltérő vagy ellenkező véleményekkel szemben is. Azon túlmenően, hogy a „nem tetsző” cikkeket nem kötelező elolvasni, azt gondolom, hogy az egészséges szellemi fejlődés alapfeltétele az intellektuális vita, illetve nézeteink állandó felülvizsgálata, újragondolása, finomítása és csiszolása a más nézetekkel való rendszeres ütköztetés révén. Ennek pedig egyik legjobb módja, ha az illető olvasó egy-egy adott írással kapcsolatosan maga is értelmesen kifejti a véleményét, tudván-tudva azt, hogy a lap nem zárkózik el annak közlése elől.

Ugyanakkor hazai egyházi, köz- és tudományos életünknek van egy érdekes sajátossága, amely területen szintén lehetséges és szükséges a fórumteremtés. Ez nem más, mint a státusból levezetett megkérdőjelezhetetlen tekintélyelvűség. Ehhez társul a hozzáértés olyan jellegű megalapozása, amely nem mindig az értékelhető szakmaiságra és az azzal értelemszerűen együtt járó szellemi teljesítményre, hanem a médiákban való szereplés gyakoriságára, vagy pedig az éppen betöltött pozícióra épül. Ebben a tekintetben, megítélésem szerint, főképpen a fiatal szerzők számára kell közlési lehetőséget biztosítani, és bátorítani kell őket arra, hogy ne a mások véleményét ismételgessék, hanem a saját gondolataikat fogalmazzák meg. Tudniuk kell, hogy leginkább a tévedésekből és az építő kritikákból lehet tanulni.

Az Egyházfórum további perspektívái tulajdonképpen a meghatározásából adódnak.

Keresztény, ami azt jelenti, hogy kilép a szűk (rómainak is mondható) katolikus mezőből és megnyílik a tágan értelmezett Krisztus-hívő közösségek felé. Ily módon egy ténylegesen ökumenikus lappá válhat, mintegy megteremtve a hazai egyházak közötti intellektuális és spirituális átjárhatóságot, és felvállalva mindazon nemzetközi folyamatok ismertetését és értékelését, amelyek tágabb viszonylatban foglalkoztatják a keresztényeket. Ez azért is szükséges és üdvös lenne, mert segítene az olvasókban tudatosítani azt, hogy az Egyházat (különösen a katolikust) alulról jövő kezdeményezésekkel sem megváltoztatni, sem pedig megreformálni nem lehet – az intézmény strukturális ellenállásával szemben. A történelem azt bizonyítja, hogy a „reformerek” számára nagyjából három lehetséges megoldás kínálkozott: integráció (és domesztikáció), kirekesztés (és fizikai megsemmisítés), illetve kiszakadás (elegendő politikai és társadalmi támogatottság esetén). Napjaink egyetlen racionális lehetőségének – különösen magyar viszonylatban – a kritikus vélemények megfogalmazását és/vagy az egyházi vezetőknek a magatartásbeli és elvi tükrökkel való szembesítését tartom, az esetleges cselekvésre sarkalló meghallás és megszívlelés reményében. De semmiféle elvárás azonnali megvalósulását és figyelembe vételét nincs értelme várni, mivel az csak a csalódottság és a frusztráltság érzetét erősíti. Egy strasbourgi katolikus teológiai tanár magánvéleménye szerint ugyanis a püspökök csak akkor ébrednek majd igazán rá az egyházbeni problémák súlyosságára, ha püspökhiánnyal kell szembenézniük. Ez pedig egyelőre nem fenyeget!

Közéleti jellegénél fogva az Egyházfórum-nak mindenekelőtt olyan kérdéseket kell megjelenítenie, amelyek nem vagy alig kapnak hangsúlyt a magyar médiában; illetve újszerű és eredeti megközelítéseket kell olvasói elé tárnia a közéletet érdeklő és foglalkoztató témákban, természetesen hangsúlyt fektetve a vallásos jellegre  (pl. iraki háború, globalizáció, amerikai hegemónia és messianizmus, Európai Unió, Törökország csatlakozása, kisebbségi magyarok egyházi helyzete, a modern és időszerű pasztoráció és katekézis kérdése, stb.).

Az Egyházfórum kulturális vetülete elsősorban a teológiai és a vallásos ismeretek közérthető, de színvonalas terjesztését kell, hogy jelentse egy olyan hazai közegben, ahol ezen a téren erős az intellektuális igénytelenség (még a diplomások körében is!), hiszen az érzelmi alapú és „egyházias” vallásosság főképpen a hitbuzgalmat és a jámborságot részesíti előnyben. Minden bizonnyal ezért is nem lehet igazából magyar teológiáról beszélni, hiszen maga az ismeret-átadás is esetenként több évtizedes lemaradásról tesz tanúbizonyságot a nemzetközi kutatási eredményekhez képest.

Az itt vázolt elgondolások gyakorlati kivitelezésénél azonban mindenképpen szem előtt kell tartani a belterjes, több törésvonal mentén megosztott, szekértábori mentalitásba zárkózott és az egymás melletti elbeszélést előnyben részesítő ideologikus monológ-kultúra hazai valóságait, amelyek erőteljesen behatárolják a humán erőforrásokat. Mindezek ellenére remélek a nyitottság erejében, és szeretnék hinni a véleményformálás lehetőségében. Véleményem szerint a jövő attól függ, hogy az Egyházfórum körül ki tud-e alakulni egy olyan felnőtt és gondolkodásra vágyó (akár korlátozott számú) társadalmi közönség – írók és olvasók dinamikus együttese, – amely szükségesnek és érdemesnek tartja a folyóirat fenntartását.

 

Jakab Attila

[1] Raymond Aron, Az elkötelezett szemlélő. Beszélgetések Jean-Louis Missikával és Dominique Woltonnal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005, 151. old.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.