egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2006/4. számában

Az Egyházfórum pasztorális folyóiratot az akkor még Svájcban élő magyar teológus-közgazdász, Wildmann János alapította 1986-ban, megnyerve tervéhez Paul M. Zulehnert, a Bécsi Egyetem katolikus teológiai karán a pasztorális tanszék vezetőjét. A folyóirat célkitűzése az volt, hogy szabadon, a II. Vatikáni zsinat szellemiségéhez hűen és a magyar egyház megújulását segítendő témává tegye a nyilvánosság előtt is mindazt, amiről Magyarországon a katolikusok egyébként is beszélnek, illetve azt, amiről jó lenne, ha beszélnének. Az első számot sokan örömmel fogadták, bár a terjesztés a korabeli cenzúra miatt csak kézen-közön volt lehetséges. Az egyházi és állami körökből azonban már az első szám után azonnal megjelent az akkor mindenre verdiktet mondani képes megbélyegzés: a lap „bulányista”. A lap ellenben kezdettől fórum akart lenni, amit a bevezető tanulmányban és azt követően még számos írásban a szerkesztők egyértelműen leszögeztek. Fórum, ahol az egyház iránt érdeklődőktől kezdve az egyház legelkötelezettebb hivatalviselői is megvitathatják elképzeléseiket. Fórum, dialógus, párbeszéd, hídépítés, szóba állás – ez a szerkesztői célkitűzés az akkori magyar egyházi helyzet problémáinak lényegét abban látta, hogy éppen a kortárs magyar egyház legégetőbb kérdéseiről Magyarországon nincsen, sőt talán nem is lehet szó.

A folyóirat ezzel az alapállásával megkérdőjelezett egy akkori viszonylag általános konszenzust, nevezetesen azt, hogy a magyar egyház akkori helyzetéért minden vonatkozásban a fennálló egyházellenes politikai rendszer a felelős. Az egyház ennek az egyházpolitikának az áldozata, ezért nem is tehet semmit helyzetének javítására. Ezt a konszenzust elsősorban a Lékai bíboros művét mindjárt a második számtól értékelő tanulmánysorozat kérdőjelezte meg, majd az egész lap egyik legfontosabb szerkesztői elvévé vált. Az egyház ne legyen, mert nem is lehet tétlen. S ahogyan az idő haladt előre és a politikai váltás előszelei egyre erőteljesebben fújtak, úgy erősödhetett a remény, hogy az Egyházfórum alkalmas lesz a magyar egyház legfontosabb politikai és pasztorális problémáinak tematizálására.

Voltaképpen minden adott is volt arra, hogy ezt a küldetést és szolgálatot elvégezhesse a lap. Szerkesztőségében jó szakemberek dolgoztak, likviditása a más hazai lapokra is jellemző pénzügyi zsonglőrködések és más nagyvonalúságok miatt aránylag stabil volt, s lassan az egyházi folyóiratok profiljának finomodása az Egyházfórumot is figyelembe vette. Mégsem lett átütő erejű, mégsem vált részévé a katolikus értelmiség diskurzusának. A Mérleg, a Vigilia és a Távlatok más-más tekintélyekkel és lehetőségekkel lefedték ezt a piacot. Az évek múlásával az Egyházfórum lassan már témaválasztásával sem különült el annyira ezektől a lapoktól, csak megfogalmazásaiban – esetleg a kalózhelyzetből fakadó bátorságával. Nem vált egyetlen egyházi kör sajátjává sem, és nem sikerült olyan pénzügyi háttérre sem szert tennie, hogy komoly konkurenciát jelenthessen a fenti lapok bármelyikének. A lap a perifériáról indult és a periférián is maradt a mai napig.

Térjünk azonban vissza a lap eredeti identitásához, és konkrét helyzetének elemzése helyett inkább tekintsük most szimbólumnak, a magyarországi katolikus egyház zsinati megújulása szimbólumának. A zsinat a múlté. Két értelemben is. Több mint negyven éve történt esemény, amelynek ugyan jelentősége felmérhetetlen a II. világháború utáni katolicizmus számára, ám az eseménytől való távolság már akkora, hogy kisugárzásának ereje ma már érezhetetlen. Másrészt a zsinat olyan történelmi pillanatban ülésezett, amely az egész világon a lendület, a reform, az új társadalmi paradigma korszaka volt. Ma a világ nem ilyen, a globalizáció zavara, a terrorizmus réme és a New Age közönyössége fémjelzi. A megújulás eseménye és aktualitása egyaránt a múlté – a megújulás ügyét zászlójára tűző folyóirat, kör vagy akármilyen kezdeményezés közegidegen.

Ha kissé mélyebbre tekintünk a magyarországi katolikus egyház mai tendenciáiba, akkor azt láthatjuk, hogy bizonyos múltbeli árnyak meghatározóak, miközben a korábbi bizalmatlanságok után újak játszanak fontos szerepet. A múltból magunkban hordozzuk a hallgatás egyháza kötelezettségeit, a „nyomják Krahácsot” helyzetértelmezés megkérdőjelezhetetlenségét. A magyar katolikusok inkább vélik úgy, hogy a modern kultúra, a baloldali politika, a gazdasági nehézségek stb. indokolják helyzetüket, és ellenséges támadásnak vélik, ha valaki saját felelősségüket veti fel. Ebben a társadalom nem katolikus rétegével teljes összhangban vannak. Minthogy a közegen változtatni nem lehet, ezért a helyzet igényes és kritikus értékelése is elutasítandó. A katolikus értelmiség, különösen pedig az egyházunk vezetése nem akar a dolgok mélyére nézni, önmaga miatt és a hívek iránti felelősségből is diszkréten kerüli és elutasítja az elemzéseket. A folyamatos támadottság érzése, a bátor számvetés gyanakvó elutasítása valamilyen mély bizalmatlanságból fakad, amely szintén a múlt árnya, s amely egyben jelzi, hogy nem vagyunk képesek a kereszténység vallási dinamikájára építeni. Keresztre feszülni csak a feltámasztó Istenbe vetett hittel értelmes. E bizalmatlanság és hitetlenség mellett egyházunk hasadt jelenére is rá kell világítani. A rendszerváltást követő új politikai közegben két tendencia is felerősödött. Az egyik az egyházi lét társadalmi dimenziójának megteremtése és megerősítése: egyház-finanszírozás, egyházi intézmények, társadalmi és politikai tekintély és szövetségesek stb. A másik a spirituális dimenzió felelevenítése, amely az Istenbe vetett személyes hitre teszi a hangsúlyt és másod-, sokszor inkább huszadrangúvá degradálja a társadalmi dimenziót: lelkiségi mozgalmak, zarándoklatok, imaakciók stb. Úgy tűnik számomra, hogy Magyarországon is egyértelműen annak vagyunk tanúi, amit 20 évvel ezelőtt Leonardo Boff és számosan mások megfogalmaztak: a karizma és a hatalom szétválik az egyházban. A horizontális skizma nem az egyház politikai struktúrájában fent és lent lévők között húzódik, hanem az egyház teológiai dimenziójában a teremtés és a megújítás között. Az egyház társadalmi és spirituális valósága együtt teszi ki az egyházat. A közöttük megmutatkozó hasadék mindkettő hatékonyságát korlátozza. Az utóbbi időszakban számos kisebb nagyobb elemzés készült erről a helyzetről, érdekes módon nagyjából azonos eredménnyel.

Mindezek alapján talán mondhatjuk, hogy az Egyházfórum valóban a zsinati megújulást jelképezi Magyarországon. Amint a megújulás nem aktuális, úgy a lap sem az. A zsinati szempontok érvényesítése továbbra is elakad az egyoldalúan politizáló vagy spiritualizáló egyházi oldalak érdeklődésének hiányán. A zsinat ugyanis valóban katolikus teológiával spirituális és strukturális reformot egyszerre akart, az egyiket a másik nélkül fel sem vetette. A magyarországi katolikus egyháznak egyetlen országos szintű intézménye vagy üzenete sem mutat fel zsinati reformot: a kommunikáció stílusa, a társadalom értékelése, a különböző trendekkel folytatott párbeszéd gyanakvásokkal, arroganciával, tehetetlenséggel fémjelzett. A számos elkötelezett jószándék, hősiesség, odaadottság nem találhatja meg a reform hatékonyságához nélkülözhetetlen csatornákat, sem a hivatal bíztatását. Amint az Egyházfórum, a zsinati megújulás is magára marad, periférián van. Kicsiny körök, igényes magánszemélyek őrzik, szeretik, dolgoznak benne, érte. Igaza van a józanul kalkulálóknak, ha azt mondják, ennek nincs értelme és esélye. Az Egyházfórum a zsinati megújulással együtt szelíden mégis azt vállalja, hogy a józan kalkuláción túl is van értelem, talán hit, de mindenképpen irgalom.

Máté-Tóth András

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.