A magyar katolikus értelmiség egyik értékes tagját vesztettük el a közelmúltban. Ez év októberében elhunyt prof. dr. Scharle Péter, aki több keresztény indíttatású civil szervezetben is meghatározó – olykor kezdeményező – szerepet játszott.
Keresztény elköteleződése ifjú korában kezdődött, köthetően a piarista gimnáziumhoz és a Regnum Marianumhoz. Nem sokkal annak hazai újraindulása után, 1995-ben bekapcsolódott a Magyar Pax Romana Mozgalom munkájába. Később, többéves elnökségi testületi tagság után 2008 és 2013 között az egyesület alelnökeként tevékenykedett. Aktív tagja volt a 2002-ben alakult KEVE-nek (Keresztény Vezetők és Üzletemberek Társasága), amelyben egy cikluson keresztül, 2008-tól 2013-ig alelnöki feladatot látott el. Amikor 2014-ben – Erdő Péter bíboros kezdeményzésére – létrejött a katolikus szakmai közösségeket hálózatba szervező Hetvenkét Tanítvány Mozgalom, az ezen belül szerveződő mérnökkör munkájába is bekapcsolódott. […]
A megemlékezést Kőrösi Zsuzsanna életinterjújának felhasználásával összeállította
Keresztes K. Sándor
(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/4. számában olvasható.)