Hit Alapú Közösségszervezés-műhely

Megjelent a Egyházfórum 2019/4. számban

Hit Alapú Közösségszervezés-műhelyalkalmat rendezett Bolba Márta, Földessy Árpád és Gordon Whitman, illetve a Civil Kollégium Alapítvány részéről Bálint Mónika 2019 novemberében Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziós Otthonban. Az ökumenikus tréning célja az volt, hogy a résztvevők együtt gondolkozhassanak saját felekezetük társadalmi tanításairól, megismerkedjenek a közösségszervezésnek az egyházak által már sikerrel alkalmazott módszereivel, és találkozhassanak olyan más magyarországi hívőkkel és keresztény vezetőkkel, akik szeretnék, ha a hívő közösségek a mostaninál hangsúlyosabban tudnának kiállni a szegények és elnyomottak mellett.

Az eseményen a résztvevők személyes hitével és társadalmi szerepével kapcsolatos csoportos beszélgetések és gyakorlatok mellett előadásokat is tartottak különböző témákban, az előadásokat pedig moderált kerekasztal-beszélgetések követték. Dr. Székely János szombathelyi katolikus megyéspüspök a katolikus Egyház társadalmi felelősségvállalásáról beszélt Ferenc pápa tanításának tükrében. Kitért azokra a válaszokra is, amelyeket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia adott Megújulás a szeretetben című körlevelében a népesedési krízis, a nevelés-oktatás helyzete, a szegénység és a népmozgások által felvetett kérdésekre. Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! közhasznú egyesület vezetője a Csak Együtt Van Esély-csoporttal (CSEVE) és az aHang-platformmal közösen végigharcolt, az otthonápolási díj emelését elérő kampány mögött álló többéves közösségi munkát mutatta be, Gordon Whitman pedig – a Faith in Action képviselőjeként – az indianapolisi Opportunity for All, az ottani városi tömegközlekedést megszervező, gyülekezetek közötti mozgalom történetéről mesélt.

A Faith in Actiont az Egyesült Államokban alapította 1972-ben John Baumann  jezsuita szerzetes. A Kaliforniából indult szervezet (amely immár világszerte, például Közép-Amerikában és Afrikában is aktív) a hit alapú közösségekkel harcol a társadalmi igazságtalanság, a szegénység, az iskolázatlanság és az erőszak ellen. Célja, hogy a hit és a közös értékek forrasszák egységbe az elnyomottakat, akik erejüket felismerve képesek lesznek megváltoztatni életüket, környezetüket, és felelősségvállalásra tudják kényszeríteni a kormányokat és gazdasági szereplőket.

A magyarországi hit alapú közösségszervezés történelmi példái és sikerei is fontos témák voltak. A Bokor bázisközösség ellenállása a fegyveres sorkatonasággal szemben a kommunizmus alatt érte el a honvédelemben a polgári szolgálatos forma bevezetését, és a csoport ma is aktívan adja át a pacifizmus Bulányi György által a Keressétek Isten Országát! című művében leírt értékeit. A Bokor közösség emellett aktívan kiáll a szegények és elnyomottak mellett; fontos eredményük a Sopron környéki hajléktalanellátás törvényi kötelezettségének teljesíttetése az ottani önkormányzatokkal. Hasonló erős példa a Sztehlo Gábor-féle Gaudiopolisnak, a II. világháború után Zugligeten kikiáltott gyermekköztársaságnak a története, amely csak öt évig létezett ugyan, értékei azonban máig elevenen élnek egykori lakói szívében és a Sztehlo örökségét gondozó evangélikus egyházban. Ezek a narratívák segítették a résztvevőket a mai Magyarország hitéleti helyzetének értékelésében és annak elemzésében, hol és milyen szerepet játszik az egyéni és társadalmi átalakulásban az adakozás, a könyörületesség, igazságosság és az egyéni felelősség. Egy külön beszélgetés keretében közösen gondolkodtunk a hatalomról, és arról, hogy saját történeteink hogyan alakítják a hatalomról kialakult képünket, valamint arról, hogy a hatalom és a hit megélése között milyen kapcsolat van. A saját hatalomdefiníció – azaz a cselekvésre való képességünk – felállítása nagy segítség volt a tisztánlátás elérésében és a céljaink megfogalmazásában. Így a következő központi csoportos beszélgetés témája éppen a valódi és hiteles hatalom volt, illetve ennek megszerzése személyes kapcsolatokon és történeteken keresztül.

A műhely azonban nemcsak elméleti kérdéseket járt körbe: egyben mini közösségszervező tréningként is szolgált. Ennek gyakorlatával a résztvevők az amerikai polgárjogi mozgalom egyik fordulópontja, a montgomery buszbojkott történetén keresztül találkoztak. A Magyarországon leginkább Rosa Parks és ifjabb Martin Luther King szerepvállalása kapcsán ismert buszbojkott kiemelkedő példája annak a szívós, évekig tartó munkának és önszerveződésnek, amely egy-egy gyakran rejtett vagy társadalmilag elfogadott, ám problematikus jelenség (például szegregáció a tömegközlekedési eszközökön) esetében óriási változást képes elérni. A résztvevők a következő napok során a polgárjogi küzdelem során kiforrott jó gyakorlatokat és tanulságokat egymás között is kipróbálták. Ilyenek például a közös érdekeken és értékeken alapuló személyes kapcsolatépítő beszélgetések, illetve ezek módszertana és szerepe a közösségszervezésben. Az egy-egy cél eléréséhez szükséges hatalommennyiség és -forma meghatározása is kulcsfontosságú, ugyanígy a hosszú távú, stratégiai tervezés is. A sokszor több éven vagy évtizeden át elhúzódó munka során a személyes kapcsolatokat sohasem szabad szem elől téveszteni, hiszen ezek adják egy-egy közösség bázisát, célját és legitimációját. Éppen ezért sok ilyen beszélgetésnek kell elhangzania és sokszor, ahhoz, hogy az egyénekből valódi közösség kovácsolódjon. Így a program utolsó elemeként a résztvevők egymás között mini interjúmaratont tartottak, majd az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat elemezték közösen a bázisépítés és a hit alapú közösségszervezés fényében.

A műhelyen való részvétel eleve nyitott volt, a meghívottak közül bárki hozhatott magával embereket érdeklődő ismerősei közül, felekezeti hovatartozástól és világnézettől függetlenül. A különféle történelmi és kisegyházakon túl több, ügyek és értékek mentén szerveződő csoport és alapítvány is képviseltette magát. Ezért a résztvevők zárásként megegyeztek abban, hogy ez továbbra is így marad, sőt kifejezetten bővíteni szeretnék a 2020. április 24–26. között megrendezendő második alkalom meghívottainak körét, hiszen a valódi közösségek személyes kapcsolatok és közös ügyek alapján jönnek létre. Erre az alkalomra tehát szeretettel várnak mindenkit, akit megszólít az egyházak alulról szerveződő társadalmi felelősségvállalásának gondolata, és képezni szeretné magát ennek előmozdítására. További információkért, kérjük, írjanak a cselekvohit@gmail.com címre.

Tarcsay Tibor
közösségszervező
Civil Kollégium Alapítvány