Feminista – prófétai – szolidáris

Megjelent az Egyházfórum 2016/4. számában

 

KRITIKUS NÉMET MEGKÖZELÍTÉSBEN A FEMINISTA FELSZABADÍTÁS TEOLÓGIÁJÁNAK GYAKORLATÁRÓL^*

Nagyon köszönöm, hogy meghívtak a konferenciára. Katolikus teológusnő vagyok, félállásban a Publik-Forum német folyóirat szponzoráló egyesületének munkatársaként tevékenykedem, amely néhány éve együttműködik a magyar Egyházfórummal.

Ezenkívül körülbelül 15 éve a münsteri Institut für Theologie und Politik (Teológiai és Politikai Intézet) munkatársa vagyok, amely adományokból és önkéntes munkával fenntartott, független kezdeményezés. Az Intézetben jelenleg főleg fiatal teológusok és teológusnők kutatják, hogyan kapcsolható össze a politika és a teológia. E témában tanulmányi napokat, nemzetközi rendezvényeket és stratégiai konferenciákat, valamint nyári egyetemet szervezünk. Helyi és régióközi szintű kezdeményezéseket is indítunk, mint például a Bündnis Gegen Abschiebungot (Kitoloncolást Ellenzők Szövetsége), illetve dolgozunk olyan csoportokban is, amelyek az elmúlt évek során az EU krízispolitikája vagy a szénkitermelés megszüntetése ellen irányuló tüntetések szervezésében vettek részt. Az intézetben teológusok és teológusnők, valamint európai és más országokból származó, főleg dél-amerikai aktivisták találkozhatnak és cserélhetnek eszmét. Intézeti tevékenységünk része az is, hogy a felszabadítás teológiájának különféle irányzatait a gyakorlatban gyümölcsöztessük és továbbfejlesszük.

Teológiai munkám szempontjából további fontos szervezet a Feminismus und Kirchen Arbeitsgemeinschaft (Feminizmus és Egyházak Munkaközösség), amelynek gyakorlatára még visszatérek.

Mély benyomást tett rám az Egyházfórum kitartása a mai viszontagságos időkben. Nem sokkal ezelőtt a Labrisz Leszbikus Egyesületben tevékenykedő budapesti nőkkel találkoztam. Nekik is sok kitartásra van szükségük, mert tőlük is megvonták a pénzügyi támogatást. Meséltek azonban a magyar társadalomban szerzett jó tapasztalataikról is: például a Budapest Pride felvonulást támogatók, a homoszexuálisokkal szimpatizálók támogatásáról, és arról, hogy a felvonulás elleni erőszak 2008 óta ismét csökken. Ezt minden bizonnyal olyan egyesületek munkásságának is köszönhetjük, mint a Labrisz, amely a homoszexuálisok ellen irányuló erőszakot tapasztalva láthatósági ellenkampányt indított.

Minderről azért mesélek, mert úgy vélem: a teológia gyakorlásának a jelenben és a német kontextusban köze van az olyan alulról szerveződő mozgalmakhoz, mint amilyen a Labrisz is. Ez legalábbis igaz az én felfogásomat alakító teológiai irányzatra, a kritikus-feminista felszabadítási teológiára. Itt főként Elisabeth Schüssler Fiorenzára hivatkoznék, aki az Amerikai Egyesült Államokban tanít, s a feminista teológia úttörőjeként tartják számon.

 

KRITIKUS TEOLÓGIA

Ezt a teológiai irányzatot a gyanú hermeneutikája alapján nevezzük kritikusnak. A feminista teológiai és politikai elméletek a nők hatalom elleni harcának fényében vizsgálják a hatalmi viszonyokat és a társadalmi szerkezetet – ezért ez a szempont mindazok számára lényeges, akik teológiával vagy politikával foglalkoznak.¹

Fontos kiemelni, hogy a Nő kategóriáját nem esszencialista értelemben használom. A kritikus-feminista elmélet ugyanis nem a nők és férfiak közti lényegi különbségre építve elemzi a nők küzdelmét, hanem azon szubjektumok megnevezése érdekében, akik a hatalmi szerkezetek ellen felveszik a harcot.² Itt az egyes nők közti különbségek gyakorta ugyanolyan jelentősek, mint általában a nők és a férfiak közti különbségek.

 

FEMINISTA TEOLÓGIA

Általában megállapíthatjuk, hogy „feminista” szavunk ma már önmagában nem használható. Sokak számára divatjamúlt, és véleményük szerint legfeljebb a nők egy történelmi mozgalmát jelöli, amely mára jelentőségét vesztette. Azonban a fogalmat a mai napig használjuk. Egyrészt a behatárolás céljából: az antifeminista tendenciák női és férfi képviselői a feminizmusban alapjában véve ellenséget vélnek felfedezni, és ellenzik a „gender” kifejezés használatát a társadalmi nem jelölésére; egyenlősdinek minősítik, illetve lényegében a férfiakban látják a nők érdekeit szolgáló kezdeményezések áldozatait. Másrészt pedig a „feminizmus” néha az úgynevezett „új feminizmus” értelemben használatos, amelynek jelentése a nők teljes egyenjogúságáért való küzdelmére korlátozódik a jelenlegi társadalomban (tehát a neoliberális kapitalizmusban). Természetesen én is fontosnak tartom példának okáért a férfiak és nők egyenlő bérezését vagy azt, hogy a politikai életben következetesen bevezessék a kvótát a nők képviseletére. Számomra azonban az emancipációra összpontosító feminista mozgalmak kiemelten fontos mozzanata a társadalom alapvető kritikája. Vegyük például a hadsereget: itt véleményem szerint másodrendű ügy, hogy a nők hozzáférését követeljük minden egyes, a hadseregben létező álláshoz és ranghoz. Sokkal inkább –a feminista békemozgalmak szellemében – alapvetően kétségbe kell vonnunk, hogy a fegyveres beavatkozások a békét szolgálják-e, valamint előtérbe kell helyeznünk az alternatívák pártolását.

Ily módon a kritikus-feminista szemszög szolidáris viszonyba kerül sok más felszabadító mozgalommal. Itt sokoldalú hatalmi mechanizmus játszik szerepet. A nem kategóriája mellett a társadalmi származás, a jogállás, a bőrszín. A szexualitás csupán néhány további tényező azon sok közül, amelyet figyelembe kell vennünk. Elisabeth Schüssler Fiorenza erre a „kyriarchátus” fogalmát vezette be, amelynek elemzésével kiterjeszthető a patriarchátus és más uralmi struktúrák fogalma. Schüssler Fiorenza az ókori társadalomból kölcsönzi a kyriarchátus fogalmát. A kyriarchátus szerkezetét leginkább piramishoz hasonlíthatjuk. Legalul a természet, a vadon, a káosz, a csúcsán pedig a családfő helyezkedik el. Lentről felfelé sorolva a piramist az idegenek és legyőzöttek, a rabszolganők és rabszolgák, a szabadon dolgozó asszonyok, a szabad bérmunkások, a lányok, a fiak és a családfő alkotják. Már itt jól felismerhető, hogy az egyes kategóriák – mint például az állampolgársági státusz, a munkaviszonyok, a gyarmati viszonyok – bizony egymásba fonódnak, s hogy minden nehézség nélkül átvihetők a modern viszonyokra is. A kyriarchátus elemzésének lényege, hogy a kyriarchátus piramisán belül azon férfiakhoz és nőkhöz igazodjunk, akik a piramis legalján helyezkednek el.³

 

SZOLIDÁRIS TEOLÓGIA

Amikor a feminista teológusgyakorlatot szolidárisnak nevezem, ezt a felszabadítás teológiájának hagyományára hivatkozva teszem. A felszabadítás teológiája szemszögéből a szolidaritás nemcsak a család, a barátságok vagy a nemzetállam szűk keretében érvényesül, hanem globális perspektívát tesz magáévá.

A felszabadítás teológiáját gyakorló teológusnő megjelöléssel én magam is állást foglalok az ellen a trend ellen, amely felszabadítás teológiájában a teológia divatjamúlt, történelmi irányzatát látja csupán. Elvégre sokféle teológiai irányzat sorolható a felszabadítás teológiájának hagyományába. Meggyőzőnek találom ettől függetlenül azokat a ma élő teológusokat és teológusnőket, akik most, a mi kontextusunkban és másutt megkísérlik, hogy a felszabadítás teológiáját gyakorló teológusként elméleti és gyakorlati szinten tevékenykedjenek. Milyen tehát a felszabadítás teológiájának jegyében végzett munkásság? Csak röviden szeretném a főbb pontokat, a felszabadítás teológiájának két jól ismert előfeltételét említeni, tehát 1. a gyakorlat elsőbbségét és 2. a szegények melletti opciót. Utóbbit én nem a szegények, hanem a kyriarchális kiterjesztés jegyében a marginalizáltak melletti opciónak nevezném. Teszem ezt azért is, mert a „szegények” kifejezésnek – legalábbis a német nyelvben – mindig enyhe paternalista mellékzöngéje van. Az „opció” fogalma azt is egyértelművé teszi, hogy célunk nem a marginalizáltak nevében való fellépés, hanem a látásmódjuk átvétele; hogy a társadalom szélére sodródottakat a társadalom központjába helyezve kiindulási ponttá tegyük, s azokat az embereket, akiknek a hangját elnémították, ismét az Egyház tagjaiként kezeljük.

A gyakorlat elsőbbsége a gyakorlatorientált hermeneutika spirális áramlására utal, amelyet Dorothee Sölle így ír le: A gyakorlatból és a társadalmi és egyházi valóságból kiindulva a teológiai gondolkodás megváltozott cselekvésbe torkollik, amely azonban ismét befolyásolja a gondolkodást.⁴

A marginalizáltak melletti kiállás továbbvezet ahhoz a felismeréshez, hogy gyökeres változásra van szükség. Ezt látnokian így fejezzük ki, az egyesült államokbeli második nőmozgalom egy mondatát kölcsönözve: „Egy nő sem szabadul fel mindaddig, amíg mindegyik nem szabad.”⁵

A globális szemszögből felsejlik, hogy már rég nem élünk minden létező világok legjobbikában. Ma még mindig 800 millió ember él mélyszegénységben, míg a gazdag országok tonnaszámra semmisítenek meg élelmiszert. Politikai akarat hiányában nincs esély a globális társadalmi megosztottság csökkentésére.⁶ Az ipari országok erőforrás-felhasználása felelőtlen. Összefoglalásképp a felszabadítás teológiájának szemszögéhez a német kontextusban a következők tartoznak: életmódunk gyökeres megváltoztatása, valamint az a felismerés, hogy nem a kapitalista termelés keretében lehetséges életmódra van szükségünk, ha az a célunk, hogy minden ember méltóságban éljen, és ez az eljövendő nemzedékekre is igaz legyen. Mindez azt jelenti, hogy a magántulajdon, a nemzetállam profitja és jóléte nem lehet többé irányadó számunkra. Ehelyett a szükségletek és az össztársadalmi jólét legyenek a céljaink, továbbá mind a politikában, mind a gazdaságban a radikális demokrácia és a globális szociális jogok.

Különösen az egyre erősödő jobboldali mozgalmak tükrében lenne sürgősen szükség arra, hogy mind a keresztény, mind a nem keresztény mozgalmak, amelyek keresztény szellemiségben tevékenykednek, közelítsenek egymás felé. Az ilyen mozgalmak spektruma igen széles: ide tartoznak a növekedést kritizáló, valamint a nemnövekedés-mozgalmak, az egyvilág-mozgalmak, a méltányoskereskedelem-, a szolidárisgazdaság-, a Kommüne-mozgalom, a szakszervezetek; az antifasiszta és antirasszista mozgalmak, a queer-feminista mozgalmak; a civilszervezetek, a pártok és a globalizációs mozgalmak, amelyek számára például a Szociális Világfórum még mindig az eszmecsere fontos színtere. Az egyházak és a keresztény mozgalmak itt, véleményem szerint, nagy felelőséggel tartoznak azért, hogy határozottabban foglaljanak állást egy minden ember méltóságáért küzdő társadalom mellett.

Szeretném megemlíteni a szolidáris gyakorlat egy németországi példáját, amely véleményem szerint sikeres, és amelyben a szociális mozgalmak és keresztény egyházi csoportok együttműködésére kerül sor. A Netzwerk Care Revolution (kb.: Gondozási Forradalom Hálózat) nevű szervezetről van szó. Ez a hálózat Németország-szerte több mint hetven csoportból és személyből áll, amelyek a társadalmi reprodukció terén tevékenykednek: idetartozik a házimunka, az egészségügy, az idősek ápolása, fogyatékosok szociális gondozása, a nevelés, oktatás, lakhatás és a szexmunka. Közös bennük, hogy harcot folytatnak az általános érdekű szolgáltatások hiányosságai ellen, amelyek túlterheléshez és időhiányhoz vezetnek. Idézet a Netzwerk Care Revolution honlapjáról: „Hosszú távú célunk a gondozó kapcsolatok megújítása és végső soron egy gondozó gazdaság megteremtése, amely nem a profit maximalizálását, hanem az emberek szükségleteit helyezi középpontba; a gondozó tevékenységet és erőforrásokat pedig nem rasszista, nemi vagy társadalmi osztálybeli szerkezetek alapján osztja fel.”⁷

 

PRÓFÉTAI TEOLÓGIA

A prófétaiság a feminista felszabadításteológiai gyakorlat harmadik jellegzetessége, amelyet a címben megneveztem. A teológiában a prófétai-apokaliptikus elem olyan kincs, amely felett túlságosan gyakran elsiklunk.

A próféták és a prófétanők szembefordultak korszakukkal, az uralkodó osztállyal. Napjainkban a jövő zenéje csupán, hogy elfordulnánk a globális kizsákmányolástól és környezetrombolástól, és Európa-szerte inkább a látszatmegoldások képviselői találnak tetszésre. Ily körülmények közt a prófétai lét és az apokaliptikus tudat egyaránt időszerű és szükséges. Egzisztenciális szinten ez azt jelenti, hogy fontosabb hiteles életet élni, mint jól fizető állást találni. Jelenti azt is, hogy fontosabb állást foglalni és így akár a társadalom szélére sodródni, mint a sikert és befolyást hajhászni. Ma Németországban ilyen gyakorlatot főképp politikai tevékenységet folytató emberek körében találok; a keresztény gyülekezetekben kevésbé.

María do Mar Castro Varela pedagógus, nem pedig teológusnő, de ő az utópiai gyakorlaton ugyanazt érti, mint amit én prófétai gyakorlatnak nevezek. Michel Foucault-nak a parrhéziával, tehát a kritikus ellenvetésekkel kapcsolatos tanulmányaira hivatkozik. Az, aki bátran ellentmond, idézem:

nem arról beszél, amit mások mondanak vagy gondolnak, hanem elmondja, amit ő gondol és amit ő igaznak vél, ha emiatt kockázatot vállal is.

Az utópista jövőképre […] éppen azoknál lelhetünk, akik elégedetlenek a meglevővel és elég bátrak ahhoz, hogy ezt kimondják akkor is, ha ezáltal veszélybe sodorják magukat. Az utópiaellenes diskurzus fáradhatatlan hangoztatása ellenére az utópista gyakorlat nem az ideális világ meghatározásából, hanem a parrhéziát gyakorló utópista gondolkodók kritikai mondanivalójából áll, akik felvállalják a kirekesztés szégyenét azzal, hogy beszámolnak arról, amit lehetségesnek vélnek, és vágyaikat követve új tereket nyitnak meg, amelyek a Még-Nem ontológiáját életben tartják. Az utópista jövőkép a parrhéziás játékmód egy válfajaként kritika, ha nem is a hatalom közepéből, de legalább a közepére irányítva.⁸

 

AZ EGYHÁZ HELYE

Melyek a feminista-szolidáris felszabadítás teológiájának terei?

Véleményem szerint ez a gyakorlat három cselekvési területet foglal magába, amelyek ezeket a tereket felismerhetővé teszik.

1. Az első terület – a felszabadítás teológiájának három lépésével összhangban, amely a megfigyelés, az ítélet és a cselekvés – az életkörülmények, majd a politikai, gazdasági és társadalmi viszonyok és végül azon feltételek elemzése, amelyek korunkban oly nagy akadályt gördítenek a szolidaritás létrejötte elé.

2. A második cselekvési terület olyan nyitott terek létrehozása a mindennapi életben, amelyekben a jelenleg létezőn túlmenően gondolkodhatunk és szerezhetünk tapasztalatokat. Konkrét és egzisztenciális vonzata is van, amely például a túlélést nem az egyéninek minősített felelősségvállalásra hagyja. Én ezt konkrétan a münsteri Teológiai és Politikai Intézetben tapasztalom, azáltal, hogy átgondoljuk, hogyan gondoskodhatnánk együtt az egzisztenciális túlélésről, és hogyan tudunk elég teret adni a kritikus gondolkodásnak, cselekvésnek. Úgy vélem, ezen a területen jelentős kihívások rejlenek a teológia és a keresztény közösségek számára. Teremtenek-e tereket, ahol tagjaik megpihenhetnek a mindennapi megélhetésért folyó küzdelemben, és megvizsgálhatják a hétköznapi életet, példának okáért a biztonságra való igényt vagy azt a folyamatosan belénk sulykolt nézetet, hogy bár mindenről tudunk, változtatni semmin sem vagyunk képesek? Sikerülhet-e olyan tapasztalatokra szert ten­niük, amelyek túlmutatnak a szélsőségesen individualizált felelősségen, és lehetővé teszik a kollektivitás és a szolidaritás tapasztalatát, amelyben megkérdőjeleződik és ellehetetlenedik egyéni létünk hagyományunk jövőképei alapján? Létrejöhet-e az önkritikus gondolkodás tapasztalatinkról és arról, hogy a mai társadalomban ki fogalmazhatja meg igényeit, kinek az utópiáit valósítják meg, kinek a szükségleteit hallgatják el, és kié nem hallgattatik meg?

3. A harmadik terület a prófétai beszéd. A keresztény közösségek és csoportok helyet adnak-e a prófétai, bátor cáfolatnak? Teremtenek-e olyan tereket, ahol a más, az utópia töredékesen láthatóvá válik – egy életet, amelynek központjában nem a fogyasztás áll, és amely nem leplezi bálványimádásként a profit és a magántulajdon dogmáját? Ahol olyan élményeink lehetnek, amelyek mindezen túlmutatnak, és ahol új alapokra helyezve gyakorolhatjuk az ellenállást és az ellentmondást?

Az Arbeitsgemeinschaft Feminismus und Kirchen (Feminizmus és Egyházak Munkaközösség) Németországban véleményem szerint olyan tér, ahol minderre lehetőség nyílik. Igaz ugyan, hogy az egyesületben szerveződő nők környezetükben magányosan tevékenykednek. Évente kétszer találkoznak, hogy beszámoljanak életükről, és megvitassák teológiájukat, a találkozók között pedig nagyon különböző helyeken aktívak: iskolákban, közösségekben, kiadókban, szélsőjobboldali szervezetek elleni kezdeményezésekben, ökumenikus kezdeményezésekben, egyházi szervezetekben, a felnőttoktatásban, az egyetemen, olyan szövetségekben, amelyek a fogyatékkal élők jogaiért küzdenek. Ők megpróbálnak saját munkaterületükön e gyakorlat szellemében élni – néha a keresztény hitre való egyértelmű utalás, és nagyon gyakran olyan hívő közösség nélkül, amely tevékenységüket megvitatná. Mégis hitükből merítik az éltető erőt, és teológusnőnek tartják magukat, akik Isten igazságosabb világának megteremtéséről szándékoznak gondoskodni. Ma e gyakorlatok tereiben gyakorta nem azonnal ismerjük fel az Egyházat. És mégis részei a vitának, amely azokról az egyházakról szól, amelyek a vesztesek oldalára állnak, és amelyekben az egyenjogúak alkotta utódközösségeket ismerhetjük fel.

 

KATJA STROBEL
teológus
Institut für Theologie und Politik (Münster)
a Leserinitiative Publik-Forum elnökségi tagja

Németből fordította:
KISS ORSOLYA