Megjelent az Egyházfórum 2011/2. számában
Elie Wiesel (1928– ) neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt sem. Jóllehet máramarosszigeti zsidó család gyermekeként anyanyelve a jiddis volt – saját elmondása szerint ma is jiddisül álmodik –, magyarul is korán megtanult, sőt egyenesen rajongott a magyar kultúráért. A második bécsi döntés a gettót, majd a német megszállást követő hatalomátvétel a deportálást hozta meg számára. Több koncentrációs tábort megjárt, az amerikaiak szabadították föl. A háború után először tizenhat éven át Franciaországban élt, ott lett igazán íróvá, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. François Mauriac bátorítására kezdett írni saját háborús élményeiről. Wiesel 1986-ban kapott Nobel-békedíjat.
Ugyanakkor Elie Wiesel nem kizárólag a Soáról ír, hanem saját zsidó hagyományának közvetítője és értelmezője is egyben. Ezen munkásságának része a „Bölcsek és történeteik. Bibliai, talmudista és haszid mesterek arcképei” c. kötet is, amely a New Yorkban és a bostoni egyetemen tartott előadásainak írott változatát tartalmazza.
A könyve bevezetője igen tanulságos minden keresztény számára: a nagy középkori zsidó írásmagyarázóról, Slomó rabbiról, népszerű nevén Rásiról (+1105) olvashatunk, aki több keresztes hadjárat kegyetlenkedéseit is megélte. Wiesel számára Rási a szöveghez hűséges kommentátor példaképe: olyan jó pedagógus, aki nem kioktatva, hanem barátként kézen fogva vezeti el az olvasót a jobb megértésre. Elég alázatos ahhoz, hogy bevallja nem tudását, illetve hálásan hivatkozzék mestereire. Mesterei nyomában járva Wiesel is elgondolkodó-elgondolkodtató módon közelít tárgyához, s így képes valóban életre kelteni azt. Fejezeteinek gondolatmenete sokszor nem egyenes vonalban halad, mégis megérkezik valahová.
Az első, egyben leghosszabb rész tizenkét fejezetben biblia arcképeket villant föl előttünk: megjelenik előttünk Ábrahám, Izmael és Hágár; Lót felesége; Mózes, Áron és Mirjam; Nádáb és Abíhú; Ézsau és Jetró; Gedeon és Sámson; Saul és Sámuel, valamint Izajás és Ózeás próféta is. A szerző e bibliai alakok életét faggatja: vajon mi a jelentése sorsuknak, életüknek, vélt vagy valós kudarcaiknak? Eközben bőven merít a talmudi hagyományból: kérdez, válaszol, majd újból kérdez. Jól érzékelhető szeretettel ír hőseiről.
A második rész öt fejezetet tartalmaz a Talmudról: elénk lép Tárfon, Jósuá ben Lévi, Ábájé és Rává rabbi, egy fejezet a zsidó vallásra tért idegenekről szól, az utolsó szerény vázlat pedig a Talmud lényegét kívánja fölvillantani előttünk.
Végül a könyv harmadik, utolsó része a hasszidizmusról hoz két rövid írást, melyek a lelki-szellemi mozgalom természetes, s mára már örökre elveszett földrajzi-társadalmi közegét, a kelet-európai zsidók lakta kisváros, (jiddisül stetl) világát eleveníti föl – lett légyen az Bukovinában, Lengyelországban vagy Wiesel egykori Romániájában.
Loius Finkelsteinnek a bevezetőben (17.) idézett szavai – „Amikor imádkozol, Istenhez beszélsz; amikor tanulsz, Isten beszél hozzád.”– összecsengenek Szent Ciprián és Jeromos egyházatyák mondatával: „Amikor imádkozol, te beszélsz Hozzá, amikor olvasol, Ő beszél Tehozzád.” Minden filológiai függésen túl ugyanazon alapvető figyelemről van szó, mellyel a hívő fordul Isten (leírt) Szava felé. Wiesel könyve ezért lehet jó segítség minden olyan lelkipásztor vagy gyakorló keresztény számára, akik szentírásolvasásuk megújításának forrásai után kutatnak – életet lehelhet és lectio divinába és a prédikációba egyaránt. (A mű – részben – hangos könyvként is kapható.) A szerző lelkesedése átragadhat az olvasóra – a Szentírás véget nem érő olvasására és tanulására sarkallva őt.
Maga Elie Wiesel így vall (9–10): „Miközben egy bibliai fejezettel foglalkozunk, annak hívására, értelmezésére válaszolunk, feltárjuk többrétegű jelentéseit, melyek némelyike egy csapásra érthető, mások viszont káprázatos titokba burkolóznak. … Könyvemmel … arra hívom meg olvasómat, hogy jöjjön, és tanuljunk közösen. … Prófétai intések, midrástörténetek… nem szűnnek meg vezérelni, megvilágítani és tanítani bennünket arról, hogyan értelmezzük a jelen kihívásait és az örök álmokat. És ha nem is kapunk útmutató válaszokat, a felvetett kérdések és a sajátunkká váló történetek továbbra is hatnak ránk.
S ez nem kevés – feltéve, hogy a tanulás iránti szenvedélyünk el nem enyészik.”
Elie Wiesel: Bölcsek és történeteik. Bibliai, talmudista és haszid mesterek arcképei
Fordította: Kovács Lajos. Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2007.
BAKOS GERGELY OSB