Megjelent az Egyházfórum 2005/1. számában
December elejétől beindult a miskolci egyházközségek és a Jezsuita Gimnázium információs irodája Miskolcon, az aluljáróban. Az önkormányzattól kapott kis termet a Gimnázium rendezte be, ahol a református, római és görög katolikus hívek felváltva szolgálják az ott áthaladókat délután 3 és 6 óra között. A beszélgetési lehetőség mellett az érdeklődők könyveket, újságokat találhatnak, s az ott szolgálatot teljesítők igyekeznek a látogatókban megfogalmazódó kérdésekre választ találni.
Kocsis Éva