Az egyházak és vallásfelekezetek állami (költségvetési) támogatásáról a rendszerváltás óta élénk közéleti diskurzus zajlik Magyarországon, igaz, korszakonként eltérő intenzitással, de mindenképp tény, hogy „búvópatakként” újra és újra előkerülő kérdéskörről van szó. Alábbiakban – mint lábjegyzetben jelezzük – az Egyházfórum Alapítvány tavalyi konferenciáján tartott előadásunk szerkesztett változatát adjuk közre, hozzátéve, hogy írásunkat nem elsősorban szaktudományos értekezésnek, inkább az elmúlt bő harminc év folyamatait áttekintő, a finanszírozás kérdését az állami egyházpolitika oldaláról szemlélő elméleti töprengésnek szánjuk. A témakörre vonatkozó, 2008-ig húzódó összegzésünket korábban publikáltuk, a hivatkozások jórészt ebből a tanulmányból származnak. A témára vonatkozó jogi szakirodalomból ki kell emelni Szilágyi Bernadett 2013-ban megvédett doktori disszertációját, valamint vonatkozó tanulmányait a 2010-es évekből. A témát tárgyaló irodalomból jól használhatók a történeti összefüggésekre, a köz- és egyházjogi aspektusokra fókuszáló, valamint egyes egyházak sajátos szempontjait szem előtt tartó elemzések. A folyamatok áttekintésére fontosak az egyes korszakok egyház-finanszírozással kapcsolatos diskurzusai során keletkezett írások, konferencia-előadások, nyilatkozatok.
Az egyház-finanszírozás tárgya és beágyazottsága
A napi politikában – minimális leegyszerűsítéssel – tárgyunkat úgy értelmezhetnénk, hogy az állami költségvetés mennyi pénzt ad az egyházaknak és vallásfelekezeteknek. Ha azonban az egyház-finanszírozásról beszélünk, a látószöget sokkal szélesebbre kell állítani, hiszen az állami költségvetésből az egyházaknak juttatott anyagi eszközök önmagukban is sokfélék lehetnek, csak hogy a leginkább ismert példára hivatkozzunk, a kifejezetten hitéleti, illetve az egyházak által el- vagy átvállalt közfeladatok finanszírozása már eltérő megítélést igényelhet. Az egyházak finanszírozása továbbá nemcsak direkt pénzosztással lehetséges, hanem támogató jogszabályi környezet kialakítása, adókedvezmények és saját bevételszerző tevékenységek biztosítása révén is. Nem mindegy, hogy az állam csak anyagi eszközöket biztosít-e a vallásfelekezetek működésére, vagy ingatlan vagyonnal is támogatja-e azokat, előteremti-e az ingatlan fenntartásának és működtetésének költségeit is stb. Nem beszélve az állam által kialakított elvekről (ha vannak egyáltalán ilyenek), azok végrehajtásának következetességéről, a mindenkori kivételek számáról és áttekinthetőségéről, az elvek és a gyakorlat összhangjáról. Ami azonban minden hasonló részletnél fontosabb lehet: az egyházak finanszírozása soha nem független, önmagában álló kérdéskör, mindenkor erőteljesen beágyazott az állam, illetve az azt képviselő mindenkori kormányzat egyházpolitikájába. Az egyház-finanszírozás kérdésének tanulmányozásakor így nem elegendő egy adott időszak jogszabályi környezetének megismerése, legalább ennyire fontos lehet egy-egy fontos közszereplő által adott nyilatkozat, mert jobban rávilágít a valódi szándékokra. A teljesebb kép megrajzolásához pedig a történelmi háttér bemutatása is nélkülözhetetlen, tekintettel arra, hogy állam és egyház(ak) együttélése rendkívül hosszú múltra tekinthet vissza, és mindenkor befolyásolja a jelent, hogy milyen korábbi struktúrát (egyház-finanszírozási modellt) kíván az állam megőrizni, meghaladni vagy éppen visszaállítani.
Fazekas Csaba
(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/2. számában olvasható.)