Egyház és politika

Megjelent az Egyházfórum 2006/6. számában

 

Válogatás az Egyházfórum honlapján közzétett hozzászólásokból1

Lelkipásztorként teljesen egyetértek M.Pné-vel és Kárpáti Attilával: templomban nincs helye a pártpolitizálásnak, és az is furcsa, ha egy pap olyan demonstráción vesz részt, ami konkrétan egy adott politikai tömörülés, ráadásul nem is éppen békés, megoldásra törekvő céljait szolgálja. Ez persze nem menti fel a túlzásba vitt rendőri erőszak elkövetőit, amely ellen az emberi jogok védelmében tiltakozni kell, akár felszentelt pap, akár más ember alapvető jogait éri sérelem!

Véleményem szerint az egyház küldetésének van ugyan társadalmi, és ebben az értelemben bizonyos politikai vonatkozása, de semmiképpen sem pártpolitikai! Ezzel kapcsolatban érdemes lenne újra elolvasni Doromby Károlynak a Vigilia még 1972/1. számában megjelent tanulmányát: A keresztény pártok mint az evangéliumi üdvösségüzenet félreértésének termékei címmel. Tanulságos…

2006.11.07.

H.J.

***

Kedves H.J.!
Végtelenül boldoggá tett, hogy lelkipásztor létére nem a „mundér becsületét” védte holmi laikusokkal szemben… Köszönöm, sokat enyhített aggódásunkon, ami vérmérsékletünk és élettapasztalatunk függvényében olykor elragadja tollunkat. Nagyon bízom, hogy aki e néha indulatosabb szavakat olvassa, tudja, hogy „nem Rád haragszom, hanem Érted”, és íróját az aggódás, a szeretet indulata vezérli. Milyen hatalmas felháborodás kísérte, amikor Jézus a kufárokkal „összeütközésbe” került! (…)

Keresztény pártok? Ha a ma magát elnevezésében kereszténynek nevező párt megnyilvánulásait hallgatom, pirulnom kell. Ilyen szavak jutnak eszembe: tanuságtétel… Igen, bíráljon, de ne kötekedjen, és minden esetben tartsa tiszteletben a személyt, akivel vitája van. Amikor pedig a tévé-néző előtt, és rá való tekintettel mimikával még hangsúlyozni óhajtja megvetését, az már a komikum határát súrolja.

Nagyon halkan merem csak megjegyezni: A „világ” előtt Egyházam bizony pártként jelenik meg! Nagy súllyal nehezedik ez rám. Ilyen alkalmakkor mindig egy szellemi tornamutatvánnyal vígasztalom magam: nem ez az Egyház! Mert az tulajdonképpen Jézus Krisztus misztikus teste. Csak megnyilvánulásában túl sok a szeplő, a ránc (amelyben nekem is szerepem van). Még az is a gondom, hogy divatos manapság – különösen, ha pénzről (finanszirozásról) van szó – az egyház üldözéséről beszélni. Vajon ez amnézia, önbecsapás, – vagy minek nevezzem? Inkább gyerekes sértődés. Ha ez egyházüldözés, akkor minek nevezzük azt a bizonyos negyven évet? (…)

2006.11.09.

M.Pné

***

Kedves olvasók, tisztelt MSZP-barát keresztények!

Évek óta tűnődök, hogy miért is kötődnek az MSZP-hez jóra való, tisztes emberek, akiket sem karrier vágy, sem egzisztenciális függőség nem hajt. A válasz bizonyára több oldalú. S még több lesz, ha ráadásul keresztény identitású emberek esetében keressük a választ.

Mert itt már nem elég hivatkozni egy „ingyen” lakásra, ami már 20 éve leamortizálódott, s a fogyasztási hitelekért cserébe hamarosan ráteszi kezét a tőke. A baloldal nem nyújt a létbiztonsághoz szakszervezeti védőhálót, mert az ellenérdekűek térnyerését támogatja -saját személyes érdekében. A magasabb jövedelmek reménye is csak kampány-fogás (Júdás pénz?), hisz napjainkban bizonyosodik be, hogy ez is része a csőd helyzetnek. És hát ugyan azon párt tette, amit tett ’89-előtt, s pártolja ma a szélső liberális ateizmust, kísérli meg gyengíteni a társadalom velük szenben álló intézményeit fondorlatos módon, stb.

Miért is méltatlankodik a balos hívő egyházaink „jobboldaliságáért”? Bizony az idéző jelet nem véletlenül tettem ki. Kitehetném a baloldalhoz is, hisz: „…a szavak értelmüke vesztik, semmi nem az, aminek mondják…” És mégis! A hazugság relativizálódik, keresi a visszamutogatást, holott „bagoly mondja verébnek…”, hiszen nagyságrendi külömbség van a hitelesség terén. Hát miért is van az, hogy egyházaink mindegyike konzervatív? Hadd ne magyarázzam azt, ami a világon mindenütt természetes. Hogy vannak szélsőséges esetek? Attól függ, honnan nézzük. Minél inkább a túloldalról, annál inkább távol, a másik oldal szélére kerül! S ezek az elhelyezkedések pedig sajnos a kézi vezérelt médiák által sugallt következtetésekből származnak. Plusz az egyén lelki életét frusztráló élet események, s máris elfelejti a jóember a „fa gyümölcseit megvizsgálni”. (Elhiszi, amit „a mezőőr mond neki”). Pedig Jézusunk egyértelmű és mélységes, fájóan valós törvényeket tanított! Elhiszem, hogy van, kinek ez túl nagy teher.

Adjon Isten neki megvilágosodást!

Szeretlek benneteket velem együtt tévelygő testvéreim:

2006.11.19.

Eszt.I.

***

Bár nem vagyok MSZP-barát keresztény, megszólítva érzem magam annyiban, hogy a jobboldal egy jelentős hányadának egyházamhoz fűződő -számomra perdöntő- kapcsolatával vitázom, lehetőség hiányában csak ehelyütt. (Bár egy egyházi kezdeményezésű levelezőlista mára már hallgatag résztvevőjeként már nem is meglepődve olvashatom a feltett „Bitót Gyurcsánynak” c. küldeményt.) Lehet, hogy inkább baloldali gondolkozásúnak gondol közülünk néhányat?

Ha már a felütés pártszimpátiát tételez, akkor így folytatom…
Előre bocsátom: idős korom lehetővé teszi, hogy nemcsak „kézivezérelt médiákból” szerezzem tájékozottságomat, hanem saját múltbeli tapasztalataimból is. Talán azért, mert a háború után megjártam a börtönt, és az Andrássy utat is ismerem belülről… Emiatt továbbtanulásom szóba sem kerülhetett. Származásom miatt – a helyi pártvezetés vetélkedésének függvényében – igen gyakran kényszerültem munkahelyváltásra. Mindezek következményeként nyugdíjam segélyekkel kiegészítve is igen szűkösen biztosítja (?) megélhetésemet. Ennek ellenére gondolataimat nem a múlt felhánytorgatása tölti ki… „Aki az eke szarvára teszi a kezét…nem méltó!”

Háború előtti budai középosztálybeli katolikus neveltetésem akkor a katolikus tanítás ellenkezőjével szembesült: magyar embereket más magyar emberek hajtottak – most már tudom – a haláltáborokba. (Apám élete kockáztatásával ezen a vonalon sokat segített.) Akkor egyházam nem tiltakozott, sőt, egy főrendiházi tagsággal rendelkező főpap egy beszélgetésünk alkalmával ezzel egyetértett. A háború előtt az évekig tartó változó térnyerésük, mellőzésük után végül is az árpádsávosok kerültek hatalomra. Nyilvános megjelenésükkel most, kb. 12 éve találkoztam újra, amikor egy állami ünnepen tüntettek, és az akkori belügyminiszter nem lépett fel ellenük. Ma már ott tartunk, hogy elképzelhetetlen nélkülük egy jobboldali pártnak, vagy az egyháznak utcai megjelenése (ld. pl. finanszírozási tüntetések, Spányi beszéd). Elhatárolódást nem tapasztaltam. Ma is – tagadhatatlan – van antiszemitizmus, bár olykor csak „idegenszívűeknek”, stb. nevezik őket. Számos a multól ismert hívó szót hallhatok e témában prominens pártemberektől, sőt papoktól, ami sokaknál talál egyetértésre. Egyházi iskolában nyíltan történik.

Amit jelen esetben „jobboldal”-ként jelölök, az deklaráltan az egyház egyetértésére apellál. A vágatlan, egyenes adású viták alkalmával igen-igen árulkodó, sokszor annak is szánt megvető arckifejezés, egy emberi személy („képére és hasonlatosságára teremtett”) minden vonalon történő degradálása, olykor megalázása irtózattal tölt el. Mindezek nyomaival szinte naponta találkozhatom szentbeszédekben, de egy-egy jobboldali szlogen reminiszcenciájával püspöki körlevélben is…

2006.11.19.

MPné

***

Kérem, milyen gyűlülködő hangnem uralkodik ezen a fórumon?! Sajnos nagyon távol áll a keresztény szellemtől. Az Egyházfórumot eddig járattam (kíváncsi voltam, mik az egyházból kiábrándult lehetséges szekta-mag slágertémái), de soha többet nem vásárolok belőle, ezt a hangnemet semmilyen szinten nem érdemes támogatni.

2006.11.20.

Tükör”

***

Kedves „Tükör”!

A kritikus hangra mindig szükség van. Jó, ha időnként egy internetes fórum oldalán megjelenő, olykor esetleg valóban vehemensebb hangvételű írások szerzői elé is tükröt tartanak, a szeretet szellemében intve őket. Ugyanakkor véleményem szerint egy tükör soha nem torzíthat és mindent meg kell mutatnia!

Az a kérdés még nem vetődött fel Önben, hogy az vajon mennyire keresztény szellemű, ha egy magát kereszténynek nevező párt (ami szerintem Jézus tanítása és ennek nyomán a keresztény hit teológiai önfelfogása fényében önmagában is nonszensz, de ezt most hagyjuk!) prominens személyiségei durva módon sértegetik a bizonyos kérdésekben másként gondolkodókat, eltérő világnézetet vallókat, vagy más életformát követőket, politikai ellenfeleiket pedig ellenségnek, a haza árulóinak tekintik? Vagy hogy egy magát szintén keresztény szellemiségűnek definiáló párt elnöke, 16 évvel a renszerváltás után nyíltan lekommunistázza politikai ellenfeleit, köztük olyan politikusokat, akik a diktatúra éveiben még nem is éltek, vagy gyermekek voltak? Vagy éppenséggel az akkori demokratikus ellenzék tagjai!

Vagy talán az a hangnem áll közel a kereszténységhez, amelyet az elmúlt hetekben a budapesti Kossuth téren hallhattunk, és amely szerint „keresztény magyar hazánk minden bajának legfőbb forrása a zsidóság nemzetünk testén való élősködése”? Arról mi a véleménye, hogy törvénytelenül tüntető, a rendőröket provokáló emberek, amikor már kellően felhergelik a törvényes kötelességét teljesítő hatóság képviselőit, mielőtt azok támadásba lendülnének, gyorsan imádkozni kezdenek, utána pedig világgá kürtölik a sajtóban és a médiában, hogy lám, „milyen csodálatos ereje van a hitből fakadó imádságnak”…? Véleményem szerint ez nemcsak visszaélés azzal, amit én hívő emberként a keresztény imáról gondolok, de az egész kereszténység perverz megcsúfolása! (Itt most nem akarok kitérni az olykor valóban brutálissá vált, emberi jogokat sértő rendőri magatartás kérdésére, amit egy demokratikus jogállamban természetesen én sem tartok helyesnek és mélyen elítélek! Nem célom a jelenleg kormányzó politikai elit védelmezése sem, akikre morális és sok más szempontból én is kritikusan tekintek!)

Ami pedig gondolatainak második részét illeti: az Egyházfórumban megjelenő írások nem az Egyházból való kiábrándultság szüleményei, hanem olyan valós kérdések és problémák, amelyeket 40 évvel a II. Vatikáni Zsinat után nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni. Az Egyházfórumot nem kötelező megvásárolni, sem elolvasni, de ettől függetlenül a benne felvetett gondolatok egyre több hívő katolikus ember véleményével egyeznek, akik nem egy új szekta magját kívánják alkotni, hanem tevékeny részvételükkel szeretnének hozzájárulni egy olyan megújult egyház („kisded nyáj”) kialakulásához, amely békét és kiengesztelődést hirdet e széthúzó világban, és amely a jézusi örömhír szellemében már itt a földön a gyógyulás otthona lehet az „édes igára és könnyű teherre” vágyó emberek sokaságának.
A megbocsátásra kész, gyűlölettől mentes keresztényi szeretet szellemében:

2006.11.21.

H.J.

1 Előző számunkban „A métely” címmel közültünk egy válogatást az Egyházfórum honlapján közzétett, az ország helyzetével foglalkozó hozzászólásokból (2006/5, 19-21). A mostani válogatásban az egyház és politika viszonyára koncentráltunk.