Daniel Estulin: Összeesküvés

Megjelent az Egyházfórum 2011/1. számában 

TÉNYFELTÁRÓ KÖTET A VILÁGOT IRÁNYÍTÓ TITKOS TÁRSASÁGOKRÓL

Napjaink közvélemény-formáló és politikailag korrekt retorikájában minden olyan vélemény, vélekedés, amely egy adott regionális- vagy világeseménnyel kapcsolatosan (pl. 2001. szept. 11., az iraki háború indokai, koszovói események, újabban pedig Líbia) a legcsekélyebb mértékben is eltér a hivatalos magyarázattól, azonnal megkapja a pejoratív töltetű összeesküvés-elmélet jelzőt. A közvélemény felé ez azt az üzenetet hordozza, hogy a felvetett kérdésekkel lényegében már nem is érdemes foglalkozni. Kétségtelen, hogy a kellemetlen kérdés(ek) megválaszolását legkönnyebben a megbélyegzéssel és a lejáratással lehet megkerülni. Régen a keresztény kultúrkörben (gyakorlatilag a 4. századtól kezdődően) ezt az inkriminált iratok elégetésével oldották meg; majd a művek után következtek maguk a szerzők is. Manapság azonban – a demokrácia, illetve a szólás- és a véleménynyilvánítás (alig korlátozott) szabadságának euróatlanti világában – ez már nem minősül elfogadott és kulturált megoldásnak. Amennyiben ugyanis az okvetetlenkedőket hatalmi eszközökkel némítanák el,¹ akkor a demokrácia és az emberi jogok paradicsomai semmiben sem különböznének az általuk kárhoztatott önkényuralmi rendszerektől.

Kérdés azonban, hogy a hatalmat legitimáló tömegdemokrácia és a teljes átláthatóságot eszményítő politika időszakában miért van szükség olyan, meghívásos alapon működő (!), szerveződésekre, ahol a világ legbefolyásosabb emberei/döntéshozói – akik lényegében véve meghatározzák a politikai, pénzügyi és gazdasági történéseket, valamint mondhatni a szellemi áramlatokat – a nyilvánosság teljes kizárásával tárgyalnak egymással? Alapkérdés, hogy mikor és hol születnek a ténylegesen lényegi döntések: a zártkörű (pl. bilderbergiek tanácskozása), avagy a hivatalos (pl. davosi Világgazdasági Fórum) találkozókon? Hiszen esetenként ugyanazok az emberek találkoznak és tárgyalnak egymással!

A litván származású spanyol újságíró számos nyelven és országban megjelent könyve² lényében véve azokra a miértekre keresi a választ, amelyeknek már a felvetése is azonnali elutasítást és megbélyegzést von maga után. Pedig itt létező szervezetekről, valós személyekről és dokumentálható eseményekről van szó. Róluk ír a szerző, még akkor is, ha nagyon messze vagyunk a szenzációs feltárásoktól: a Bilderberg Klubról, a Külügyi Kapcsolatok Tanácsáról³ (amely a szerző szerint a Kerekasztal⁴ egyik szerve), valamint a Trilaterális Bizottságról.⁵ Ami azonban mindenképpen kiderül a könyvből, az sem elhanyagolható. Érzékelhetjük ugyanis az összefonódásokat, valamint a média befolyásolásának erőteljes igényét (pl. újságírók megvásárlása révén).

Valószínűsíthető, hogy nincsenek világméretű összeesküvések. Ellenben igenis léteznek stratégiák, célkitűzések, cselekvési és befolyásolási tervek, amelyek mind-mind a hatalomra és az anyagi haszonszerzésre irányulnak. Erről szól tulajdonképpen az ún. “civilizált” emberiség története. Ma azonban, amikor a politikai elit ki van téve az időszakos választásoknak és a szavazó tömegek hangulatváltozásának, valóságos életművészetet igényel az állandó felszínen és pozícióban való maradás. Ehhez nemcsak a szavazók bizalmára, hanem mások, elsősorban a pénzügyi és gazdasági – esetenként a vallási, vagyis szimbolikus – hatalom birtokosainak a jóindulatára és támogatására is szükség van. Ezek a körök kölcsönösen egymásra utaltak – és ebből kifolyólag ki is szolgálják egymást. Ebből értelemszerűen következik, hogy jóllehet ma már nem igazán vannak örökölt kiváltságok; mégis léteznek örökölt és örökölhető, kapcsolati tőkék, amelyek azt teszik nyilvánvalóvá, amiről a tömegnek nem kellene tudni: a gyerekek egyenlő indulási életesélyei kizárólag a politikai retorikában léteznek. A valóságban, a valós életben ez egyszerűen nem igaz!

Napjainkban a mindennemű előnyt alapvetően a tudás és az információbirtoklás biztosítja. Egy információs társadalomban ezt az előnyt azonban csakis úgy lehet megtartani, ha a tömeg egyszerűen belefullad a lényegtelen információk töméntelen áradatába, szétaprózódik, és intellektuálisan teljes mértékben alkalmatlanná válik a szelekcióra, az információ megszűrésére. Mivel rengeteg részinformáció kerül napvilágra, a tudástermelés folyamatait gyakorlatilag alig lehet ellenőrizni. A mindenkori hatalom szempontjából ezért létfontosságú a funkcionális analfabetizmus tömegessé tétele, és a létfenntartási problémákkal küszködők rétegének a folyamatos szélesítése. Csupán így lehet ugyanis a közvéleményt irányítottan befolyásolni; vagyis megakadályozni abban, hogy a történésekben összefüggéseket vegyen észre.

Amennyiben elfogadjuk, hogy nincsenek összeesküvések, akkor értelemszerűen nincsenek összeesküvés-elméletek sem. Összefüggésekkel kapcsolatos kérdések vannak csupán, amelyeket a mindenkor hatalomban levők egyszerűen nem kívánnak megválaszolni. Sőt, mi több. Azt szeretnék, ha ezeket a kérdéseket senki még csak fel sem tenné!

Fordította Sudár Balázs. Alexandra, Pécs, 2008.

 

JAKAB ATTILA