Családtervezés, szerelem, élvezet, boldogság

Megjelent az Egyházfórum 2011/1. számában

A magyarság fogyása újra és újra előkerül a társadalmi diskurzusokban. A népesedés átalakulása természetesen sok társadalmi tényezőtől függ, de mindenekelőtt talán az egyes ember boldogságától és szeretet-képességétől. Ez utóbbiak viszont magukban foglalják a szexualitást és a közösen megélt testi és lelki örömöket is. Az alábbi tanulmány szerzője pszichológiai és lelkipásztori szempontból közelít a komplex problémához: elemzi a vágy, az élvezet, az öröm, a boldogság és a szeretet jelentését a partneri kapcsolatban és a házasság különböző szakaszaiban. Nyíltan szól a családtervezés nehézségeiről, és elhallgatás helyett őszinte, a hétköznapi emberre figyelő párbeszéd mellett kardoskodik az egyházi lelkipásztori gyakorlatban is. Meglátásai nem mindig simulnak a tanítóhivatal megállapításaihoz, de arra mindenképp alkalmasak, hogy felelősségteljes együttgondolkodásra hívja az Olvasót. ( A szerk.)

 

1. A NÉPESEDÉS VÁLTOZÁSA

Bruck Gábor és Vági Zoltán „Kapitalizmus a gyűlölet tárgya” című cikkükben részletesen bemutatják, hogy „Az emberiség fő ellensége évmilliókig az éhség volt”. „Még a felvilágosult Franciaország legtöbb polgárának is az életbenmaradáshoz a szükségesnél alig jutott több gabona… Az éhínségeknek világszerte még a XIX. sz.-ban is legalább százmillió áldozata volt” (Élet és irodalom, 2009.3.6.).

Hans Achterhuis holland filozófus szerint a szaporodás kíméletlen szabályozása nemcsak az állatvilágban figyelhető meg. A háború ugyanis az emberiség történetében az őskortól kezdve állandóan visszatérő jelenség volt, amiben a férfiak mintegy 25 százaléka pusztult el, s ez korlátozta a túlnépesedést. Még leírni is hátborzongató, hogy csak a kambodzsai és ugandai népirtás éri el a régi korok 25 százalékos veszteségét. A modern háborúk áldozatainak száma meg sem közelíti ezt az arányt (Trouw, 2010.9.25.).

Európában az ipari forradalom következtében 1850-től kezdve a gazdasági átalakulás eredményeiből már a széles tömegek is profitáltak. Ennek következtében a világ összlakossága a francia forradalom után 200 év alatt 981 millióról 6 milliárdra emelkedett. (Élet és Irdalom, 2009.3.6.). A jólét következtében azonban a fejlett országok lakossága az elmúlt évszázadban több hullámban, legutóbb 1960 óta, rohamosan csökkent. A szülni képes nők Közép- és Kelet-Európában az ezredfordulón átlagban már csak 1,5 gyereket hoztak világra. (Tárkányi: A családok helyzete a mai világban és a magyar társadalom, Internet, 2008.)

Az anyagi jólét növekedése ebben az időszakban együtt járt a nők munkábaállásával és személyes kibontakozásuk lehetőségével. Tárkányi azt is megállapítja, hogy „a rendszerváltozás óta a többi volt szocialista országhoz hasonlóan Magyarországon is igen nagy mértékben visszaesett a gyermekvállalás…, a termékenység a reprodukcióhoz szükséges szint kétharmadát sem éri el, és európai összehasonlításban is alacsony” (ld. i.m.).

A jóléti államokban ezzel szemben olyan változás figyelhető meg, hogy a legutóbbi időkben bizonyos anyagi-társadalmi jóléti szint elérése után a több gyerek vállalása tudatosan kívánt választás lesz. Egyre többen vannak, akik az élet örömét nem csak az egyéni karrierben, vagy valamilyen más személyes önkiteljesedésben keresik, hanem szívesen kombinálják a családban és a gyerekek felnevelésében megélhető boldogsággal. Németországban például ahol szintén alacsony a születési arányszám a diplomásoknál több a gyerek, míg Magyarországon ezzel szemben a képzetleneknél fordul ez elő inkább(Hámor Szilvia: Kicsi vagy karrier?, Népszabadság, 2006.1.25.).

A mai magyar helyzetet jól jellemzi a Heti Válasz cikke, mely leírja, hogy a „gulyáskommunizmusban” a 32-33 éves nők már rég többgyermekes anyák voltak, ma meg 30 százalékuknak még nincs gyereke, és legtöbbjüknek már nem is lesz (Ne magyarkodjál már!, 2010.7.22.). Pedig ha a fiatalokat kérdezik meg akkor a „felmérések azt bizonyítják, hogy a megszületett gyermekek száma lényegesen kisebb annál, mint amit a fiatalok, illetve az induló családok terveztek” (Népesedési Kerekasztal alapító nyilatkozat, 2009.11.11.). Az inforadio.hu pedig arról a felmérésről számol be, amely szerint 20 magyar fiatal összesen 23 gyereket szeretne, de csak 13 születik meg (Kopp Mária, 2010.2.27.).

A Magyar Tudományos Akadémia védnöksége alatt 2009-ben Kopp Mária által elindított Népesedési Kerekasztal foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne azon változtatni, hogy Magyarország lakossága, ami már 10 millió alá csökkent, ne fogyjon tovább. A Kerekasztal nyolc munkacsoportja azóta számos javaslatot dolgozott ki és juttatott el az illetékes kormányzati és társadalmi szervekhez. A munkacsoportok foglalkoznak a nők részmunkaidőben történő munkalehetőségének kiterjesztésével, fiatal pároknak nyújtandó lakáskedvezményekkel, családbarát munkahelyek szorgalmazásával, gyermekgondozási formák kibővítésével, valamint a közvélemény és a média gyermekbaráttá történő áthangolásával (ld. Három királyfi, három királylány mozgalom és a Népesedési Kerekasztal hivatalos hírlevelének 6. számát, 2010. december, http://haromkiralyfi.hu). A Népesedési Kerekasztal javaslatai a kívánt gyerekek elfogadásának megkönnyítésére tesznek javaslatokat, hogy azoknak, akik örömüket lelik több gyermek vállalásában, biztosítsák az ehhez szükséges előfeltételeket. Ezt célozzák a január elején bevezetett családi adózási kedvezmények, illetve a gyes időtartamának három évre emelése.

Egyes újságcikkek ugyanakkor a helyzet kínos ellentmondásaira is rámutatnak, például a következő címekkel: „Három tervezett gyerekből csak egy születik meg”, „Bolond, aki gyereket szül”, „Gyereknevelés: mire futja egy keresetből?”, „Kifosztja a családokat az iskoláztatás, csökken a gyerekszám”, „Megállíthatatlanak tűnik a népességfogyás”, „Magyar nők negyede gyermektelenül fogja leélni életét”.

Kopp Mária, a „Három királyfi, három királylány” mozgalom elindítója ezzel szemben egy immateriális tőkére mutat rá: „Gyereket vállalni jó befektetés, válságban a gyermek a legbiztosabb támasz. Pénzügyi krízisben a család gyarapítása nem anyagi, hanem emocionális befektetés, mert nem azt kell nézni, hogy mennyit vesz ki a családi kasszából, hanem azt hogy mit tesz bele az érzelmi bankba” (Kopp M.: A családosok tovább élnek, Magyar Kurir, 2010.12.6.).

Az alábbiakban azonban nem demográfiai adatokra és a népességnövelés előmozdítására, hanem a kérdéskör egy másik összefüggésére, az egyén boldogságára és egymás boldogítására összpontosítjuk figyelmemünket. A boldogság elérhető akkor is, ha a pénztárca sovány, illetve ha az egyház vagy a pápa kíméletlenül szigorú. A külső adottságok, pénz, lakás, részmunkaidő stb. lehetnek egyesek számára előnyösebbek, másoknak hátrányosabbak, de a mindennapi életben az egyén a saját boldogságát csakis a számára adott körülményeken belül tudja megteremteni.

2. BOLDOGSÁG ÉS SZERETET

Vágy, élvezet, öröm, boldogság, szeretet

Mindannyian boldogságra vágyunk, és akkor leszünk boldogok, ha vágyaink beteljesülnek, ha tudunk élvezni, és ha tudunk örülni annak, hogy szeretünk és szerethetünk. A következőkben Paul Martin brit bio-pszichológus könyve alapján tesszük vizsgálat tárgyává a boldogsághoz vezető út összetevőit (P. Martin: Szex, drogok és csokoládé, Az élvezet tudománya, 2010).

Martin abból indul ki, hogy az ember természetéből kifolyólag keresi az élvezetet és kerüli a fájdalmat. A boldogság és az élvezet nem azonosak, bár ezt igen gyakran összetévesztik. Ha valamit élvezünk, akkor abban a pillanatban, azokban a percekben, órákban örömteli, elégedett és szeretetteljes érzések hatnak át bennünket. A boldogság viszont ennél sokkal tartósabb és összetettebb: „a boldogság az élvezet átélésének, a kellemetlenségek hiányának és a jó életbe vetett hitnek az összessége. S ahhoz, hogy tényleg boldogok legyünk, szükségünk van arra, hogy mindhárom elemből legalább egy keveset a magunkénak tudjunk mondani” (156). Martin rámutat arra is, hogy bár az átlagember a boldogságot leggyakrabban az élvezettel azonosítja, akkor is lehetünk boldogok, ha éppen nem élvezünk. Az élvezet ugyanis könnyen és gyorsan elérhető, de múlékony. Az ilyen látszatboldogságból hiányzik a tartós megelégedettség (a jó életbe vetett hit) kielégítő érzése, sőt az élvezet különféle kellemetlenségek megjelenését sem zárja ki. Mindenesetre az igazi boldogsághoz jó adag élvezetre van szükség, és szükséges eközben a kellemetlenségeket is elkerülni, illetve tudni kell felülkerekedni rajtuk olyannyira, hogy valóban érezhető legyen: érdemes élni (158).

Az élvezetek fő forrásainak az ember mindig is az evést-ivást, a szexet és a társas érintkezést tekintette. Ha beteljesedik kívánságunk, akkor örülünk annak, hogy élvezünk. Végső soron az élvezetek nyújtotta örömök hozzájárulnak ugyan a boldogsághoz és annak fenntartásához, de mivel bármely élvezet csak egy ideig tart, nem azonos magával a boldogsággal. Martin szerint „Mindannyian hedonisták vagyunk, mert a gyönyör utáni vágy nagyon mélyen gyökeredzik agyunkban. Az élvezet olyan biológiai folyamat, mely az evolúció során vált mindennapi viselkedésünket irányító tényezővé” (14). Ugyanakkor látnunk kell, hogy az élvezetek mértéktelen hajszolása ritkán nyújt kellemes látványt, és könnyen sírás lehet a vége. A negatív érzelmek, mint a félelem és az aggodalom feladata, hogy a veszélyektől távol tartsanak és megakadályozzák, hogy bajba sodorjuk magunkat. Az élvezet egyszersmind egymással versengő igényeink között a szabályozó mérce szerepét is betölti. Segít rangsorolni az egymással ütköző ingereket, hogy a legkedvezőbbet válasszuk ki. Ugyanakkor múló jelenség, s aki ebben véli boldogságát megtalálni, annak a röpke kielégüléseket, a gyönyörforrásokat állandóan fokoznia kellene, ami végül is nem boldogsághoz, hanem csömörhöz vezet. Ezt nevezzük hédonista mókuskeréknek, amitől kielégítetlenek maradunk (27). Az élvezetek halmozása nem hoz boldogságot, hanem boldogtalanságot okoz.

A vágy és az élvezet között az az alapvető különbség, hogy az élvezet a kielégüléssel lezárul, de a vágy újabb és újabb élvezetek megszerzésére ösztökél, vagyis folyamatosan tettre sarkall anélkül, hogy igazából ki tudna elégíteni. Biológiai kísérletek is kimutatták, hogy az agy jutalomközpontját ingerlő dopamin nem az élvezet átélésekor, hanem már jóval előbb az élvezésre irányuló vágy idején szabadul fel (117). Ennek oka az, hogy agyvelőnkben a vágyért felelős rendszer hosszabb távú biológiai érdekeinknek megfelelően a fennmaradásra, vagyis a szaporodásra sarkall. Önmagában azonban még sem a vágy, sem az élvezet nem jelent maradandó boldogságot. M. Seligman így mutatja be a boldogság háromarcú természetének összefüggését: A „kellemes élet” a hedonista élvezeteken , de ugyanakkor a kellemetlenségek kerülésén alapul, míg a „jó élet” főleg az elégedettségen. Aki tehát „jó életet” él, az az elégedettséget okozó tevékenységekből és értelmes célok eléréséből meríti boldogságát. Az ilyen ember nem tombol állandóan az örömtől, de hisz abban, hogy egészében véve jó az élete. A szerencsés ember pedig az, akinek egyszerre „kellemes” és „jó” az élete (157).

Martin bio-pszichológus szerint elődeink életében az élvezet célja tulajdonképen a túlélés és a szaporodás, más szóval a fennmaradás biztosítása volt. Ebben a törekvésben az élvezet szerepe az, hogy előnyös irányba terel, a szenvedés pedig visszariaszt attól, hogy kárt tegyünk magunkban. Az evolúciós pszichológia arra mutat rá, hogy az ember célja nem a lehető legtöbb élvezet. Vágyaink olyan túlzott élvezetre is sarkallhatnak minket, melyek hatására lehet, hogy elégedetlenek, boldogtalanok leszünk. Jobban járunk, ha mérsékelten ugyan, de rendszeresen élvezünk, mintha ritkán, de kimagasló élvezeteket keresünk. Sokkal boldogabbak lehetünk, ha ellenállunk a vágyszirének csábításának, és nem esünk túlzásba, hanem inkább gyakrabban művelünk élvezetes dolgot. Ha gátlástalan vágy veszi át az uralmat életünk fölött, akkor könnyen válhatunk egy szenvedélybetegség rabjává. Már Arisztotelész is úgy vélte, hogy a helyes élvezetkeresés abban áll, hogy vágyainknak határt tudunk szabni, s ez nem csak az aszkéta módon élő bölcsre vonatkozik, hanem mindenkire (169). Az „okos hedonista” így a „gyakrabban, de inkább kevesebbet” elvét követi.

A kereszténység hosszú évszázadokon keresztül az elkerülhetetlen szenvedés (a Föld siralomvölgy) elfogadását helyezte középpontba, és az élvezeteket többnyire negatívan értékelte. A közbeszédben az érzékiséget egyesek még manapság is eleve negatívan állítják be. Erre mutat például falusi paraszt nénik szavajárása, mikor idősebb korban azt mondják „engem már elhagyott a bűn”, vagyis hogy már nem élnek nemi életet. Ezzel szemben az emberségesen megélt szexualitás egyrészt igen sok pozitív energiát szabadít fel az emberközi kapcsolatokban. Másrészt pedig nem jelent gátlástalan szabadosságot, hanem éppen hogy igényli az egyéb emberi jó tulajdonságok leleményes alkalmazását, s ezzel együtt elősegíti mind az egyének mind az emberi közösségek kivirágzását. Ilyenkor ugyanis nem az aggodalom és a félelem uralkodik, hanem az optimizmus, hogy hogyan lehet a testi kapcsolatot kölcsönösen szebbé és örömtelivé, más szóval boldogítóbbá tenni.

P. Martin példaként említi a testi szerelem és a csokoládé íze közötti párhuzamot. Milyen finom az, amikor a csokit a szánkban lassan hagyjuk elolvadni. A helsinki egyetem kutatói ui. megállapították, hogy azok a várandós anyák, akik napi rendszerességgel csokoládét fogyasztanak, optimistábbak és kevésbé stresszesek terhességük alatt, de még a szülést követő fél év folyamán is. Sőt a csokoládét fogyasztó anyák a továbbiakban is többre értékelik kisbabájukat, több értékes, kedves tulajdonságát veszik észre, mert az élvezetes finomságoktól maguk is nyugodtabban és jókedvűbben töltik napjaikat. Ezek az élvezetek a csokoládéval éppúgy, mint a szexszel szinte minden nap rendelkezésünkre állnak, könnyen elérhetők, gyakran ismételhetők, intenzív élményt nyújtanak, kellemes a befejezésük és hozzájárulnak testi-lelki egészségünkhöz (295-304 és 320). A hagyományos gnosztikus szellemű negatív tartalmú önmegtagadással szemben a mai korban az ilyen megközelítés biztató tartalommal tudja vonzóvá és kívánatossá tenni a mértékletesség hagyományosan keresztény ideálját.

A boldogságot biztosító megelégedettség érzése elsősorban nem az ideológiai hozzáállás vagy a média befolyása, illetve morális eszmények propagálása által jön létre, hanem egyrészt a családalapítás reális feltételeinek megteremtése (ld. a Népesedési Kerekasztal javaslatait), másrészt pedig a biztonságot nyújtó kapcsolat révén, amint erre Kopp Mária orvos-pszichológus rámutat. „Az érzelmi biztonságot nyújtó kapcsolat az ember legfontosabb erőforrása. A mai hihetetlenül gyorsan változó elidegenedett világban a támogató család a legfőbb védőfaktor, nemcsak mentálisan, de fizikálisan is. Az életminőség és a családi összetartozás élménye alapvetően összefügg egymással. A házassági életközösségben a partnerek nem birtokolni akarják egymást, hanem alapszemléletük: ’akarom, hogy legyél, és még inkább legyél’!” Ez ugyan nem kímél meg a krízisektől, de Erikson szerint a személyiségfejlődés feltétele a krízis és a krízisek sikeres megoldása. A különböző családi háttérrel induló partnerek – Kopp Mária szerint – már az együttélés elején krízishelyzetekbe kerülnek, amit csak együtt tudnak feloldani. A kríziseken túljutva azonban kapcsolatuk egyre magasabb szintre kerül. (Maczkay Zsaklin: Interjú Kopp Máriával a párkapcsolati boldogság útjáról, www.konyv7.hu).

Tudatosítottuk, hogy sokféle vágyunk van, mely nem kínlódásra és gyötrődésre irányul, hanem örömre és élvezetre. Mindez szerepet játszik a boldogság elérésében, a megnyugtató boldogság átélésében. Végül a boldogság még egy nélkülözhetetlen alkotóeleméről, a szeretetről kell szólnunk. Ehhez Müller Péter: Szeretetkönyv (2006) c. művéből kölcsönzünk néhány alapgondolatot. A szeretet két pólust feltételez: önmagamat és a másikat. Más szóval tudatában vagyok saját értékeimnek, de ezzel együtt belebújok partnerem lelkébe, hogy segítsek rajta (63). A szeretet világa az, hogy két idegen lény összefog, és segítenek egymásnak élni. „Belebújni egy másik ember lelkébe nagyobb kaland, mint egy idegen bolygóra lépni. Szavaink egyformák, csakhogy neki mást jelentenek. Amikor elveszel valakit feleségül, vele együtt elveszed az összes emlékét, elveszed az anyját, az apját, a magzati és gyerekkorát, elveszed az egész családfáját, a félelmeit, szokásait… Kimondasz egy szót, hogy ’mama’ – a te szemed boldogan nevet, az övé fájdalmasan megvillan, mert egy be nem gyógyult sebéhez értél. Neked egy szép anyaélményed volt, neki az maga volt a pokol. És ez így van minden szóval! És így lehet a csókkal, az öleléssel is: mást érez ő, mint te”. Ennek ellenére, állapítja meg Müller, „a mi kultúránk arra épül, hogy egymáson segítsünk, vagyis a szeretetre” (10).

„Más utunk nincs, mint hogy megpróbáljunk egymáson segíteni. Nem könnyű, mivel nemcsak én járok önös világomban, hanem te is a sajátodban… Ha összekapaszkodunk, bár te is imbolyogsz meg én is, talán nem esünk el! Ha megfogjuk egymást – két önző magánvilág – talán összejövünk. Talán segítünk egymáson ’jóságos kezeinkkel’, talán föl tudjuk oldani magányunk fojtogató kötelékeit. Lehet, hogy ennél többet nem is lehet mondani a szeretetről. Hogy két idegen lény mégis összefog valahogy, és segítenek egymásnak élni. A szeretet világa az együtt világa” (11).

A következőkben vessünk egy pillantást azokra az életszakaszokra, melyekben egy partnerkapcsolaton belül és a szexuális élvezettel összefüggésben a szeretet aprópénzre váltható.

 

Boldogság a szerelemben és a házasságban

Az őskorban természetes volt, hogy amikor nap mint nap korgó gyomorral, fázva élelemről, fűtőanyagról és egyéb elemi szükségletekről kellett gondoskodni, akkor néhány perces szeretkezésen kívül nem igen maradt idő a romantikára. Mai jólétünkben az alapszükségleteket legtöbbször gond nélkül ki tudjuk elégíteni, de a boldogságért ma is meg kell küzdeni.

A boldogság előszele igen gyakran a szerelem, ami legtöbbször úgy kezdődik, mint egy mindent magával ragadó ittas állapot. Aki szerelmes, az rövidebb vagy hosszabb ideig ízig-vérig boldog. Ez a minden porcikánkat átható érzelmi vihar azt sejteti, hogy megtaláltuk azt, akivel és akiért érdemes élni, akivel örökké boldogok leszünk és maradunk. Azt hisszük, minden kívánságunk teljesül, ha vele tudjuk leélni éltünket. A szerelmesek meg vannak győződve arról, hogy jobban mást nem is tudnának szeretni. Az érzések annyira magukkal ragadják őket, hogy minden simogatás, közösülés a communiót jelentő együttlétet fejezi ki számukra. A szerelmes a társában annak nemes, de eddig rejtett, ritka és különleges tulajdonságait hozza felszínre, ami végeredményben eltorzítja az illető teljes valóságát. A szerelem azonban nem tart örökké, hanem amikor átalakul szeretetté, akkor már összetartozást, gyengédséget, törődést és barátságot jelent azoknak, akik szerelmesek voltak, és továbbra is szeretik egymást.

Sokan úgy képzelik, hogy az igazi partner és az igazi boldogság megtalálásához romantikus kapcsolat kell. Huub Buijssen holland pszichológus nemrég megjelent könyvében viszont azt fejtegeti, hogy sok válás a 19. század közepétől elterjedt romantikus házasságideálnak köszönhető, mégpedig annak az egyoldalú elképzelésnek, hogy a szerelemből kötött házasságban a felek egymásban az igazit találják meg, és ez elegendő lenne arra, hogy egy életen keresztül boldoggá tudják tenni egymást. A valóság ezzel szemben az, hogy a párok mindössze tíz százalékának sikerül, hogy egy életen keresztül szerelmesek is maradjanak. Az emberiség történetében csupán a romantika korában lett a szerelem a házasságkötés legfontosabb indítéka. Addig az „élni” és utódainkban „továbbélni” volt az elemi szükséglet, s legtöbbször ennek érdekében kötötték a házasságokat. Mindössze 60-70 éve, a jóléti társadalmakban lett a szerelmi házasság „luxusa” gyakorlatilag mindenki számára elérhető.

Talán meglepő, hogy éppen ebben az időszakban rohamosan emelkedett a válások száma is. Hollandiában a házasságok negyede, harmada végződik válással, Amerikában és Magyarországon pedig kb. 50-60 százaléka. Régebbi korokban a férfiak és nők mindennapi életük jelentős részét egy sokkal szélesebb saját férfi, illetve női szociális környezetben sokféle személyes kapcsolat lehetőségeivel élték le. A romantikus ideál azonban az összes elvárást egy partnerre szűkíti le. Neki kell egy személyben okosnak, szépnek, megértőnek, figyelmesnek, sikeresnek és kedvesnek lenni. Ezeknek a túlzott elvárásoknak természetesen senki sem tud megfelelni. S ekkor jelentkeznek a kifogások: „kialudt a szerelem lángja”, „a szenvedély elmúlt, nem vonzódunk már egymáshoz”, „nem tudunk egymással az érzéseinkről beszélni”, „nem jut időm saját magamra”, „többet kell adnom, mint amennyit visszakapok” stb.

A valóság azonban az, hogy a legtöbb ember a szerelmi mámor elmúltával is olyan természetesen tud boldog lenni, mint ahogy a szerelmes lángolás időszaka előtt volt. Kissé sarkosan fogalmazva: szerelem nélkül is lehetünk boldogok. Ennek feltétele, hogy tudomásul vegyük: társunknak olyan tulajdonságai is vannak, amelyek bennünket bosszantanak, hogy közöttünk is megjelenik az unalom, és megkérdezhetjük magunktól, jól választottunk-e. Nem mindig tudjuk egymást megérteni, megvigasztalni, sőt olyan pillanatok is jöhetnek, amikor egyenesen utáljuk a társunkat. Buijssen említ valakit, aki 15 évi házasság után azért vált el, mert csupán 80 százalékban értették meg egymást. Ő viszont praxisában szerzett tapasztalata alapján úgy látja, hogy ez talán a legmagasabb szint, ami egyáltalában elérhető. Ha a „hiányoldalt” nem vesszük tudomásul, akkor az egymás iránt érzett szerelem egykönnyen csalódásba, kiábrándulásba csap át (ld. H. Buijssen: Most már megértelek, 2010).

Korunkban a társak legtöbbször szerelemből kerülnek össze. Ettől kezdve együttlétük egzisztentenciális alapja „élni” és „továbbélni” – egymásért és a jövő nemzedékért. Egyik fő feladat tehát e két alapigény összhangba hozása. Nevezetesen harmonizálni azt, hogy szeretkezni jó, élvezetet, örömet szerezni a másiknak szintén jó, ugyancsak jó utódokat kapni, gyereket elfogadni és felnevelni. Egymást boldogítjuk akkor, amikor szerelmeskedünk, de akkor is, amikor utódoknak adunk életet. A boldogság és boldogítás titka abban rejlik, hogy egyrészt tudjunk a mindennapi életben elégedettek lenni, és tegyük elégedetté élettársunkat is, másrészt együtt találjunk örömet abban, hogy utódokat támasztunk, és gondoskodunk róluk mindaddig, amíg nem tudnak a saját lábukon megállni.

 

3. SZEXUALITÁS A HÁZASSÁGBAN ÉS A GYERMEK

A társadalmi változások hatása

Amikor a szexualitás ősi ösztönét emberivé akarjuk nemesíteni, tudatában kell lennünk annak, hogy a romantika megjelenésekor megváltozott az alaphelyzet meg. A nőknek az iparosodó újkorban a korábbi családi munka és társadalmi szerepmegosztásban elfogadott teljes jogú és sajátos módon egyenrangú szerepe borult föl, ezért kerültek egyre inkább elnyomott helyzetbe. A középkori falusi, illetve kisiparos és városi polgári világban a nő anyai, háztartási szerepe és az ezen keresztül nyújtott sajátosan partneri, munkatársi helyzete nem volt alárendelt, hanem a férfi szerepéhez viszonyítva azt kiegészítően mellérendelt. A nőknek kijáró társadalmi és egyéni megbecsülés, védelem, tisztelet, udvariasság, előzékenység és tisztelet erre vezethető vissza.

Az iparosodó társadalomban azonban a családnak mint gazdasági alapegységnek a szerepe egyre kisebb lett. Az ennek következtében csökkenő gyerekszám más jellegű feladatokat és ahhoz kapcsolódó új élvezet és boldogságigényeket hozott létre. A romantikus életideál már nem a valóságot tükrözte, hanem látszatideálokkal hitegetett, elterelve a figyelmet arról, hogy a nők jelentős része megmaradva megszokott társadalmi „háztartásbeli” pozíciójában az egyenrangú partnerhelyzetből egyre inkább a férfitársadalom kiszolgáltatottja és alárendeltje lett. Ebből az elnyomott helyzetből próbálták a feminista mozgalmak több hullámban a nőket felszabadítani. Helyesebben fogalmazva önértékelésüket és társadalmi helyzetüket a megváltozott körülmények között újjáéleszteni és megerősíteni.

A társadalmi átrendeződés folytán a kevesebb gyerek, a kevesebb és többnyire gépesített házimunka, a nők iskolai végzettsége és házon kívüli munkvállalása jelentősen módosította a nők öröm- és boldogságigényét. Jellemző kontrasztul szolgálhat például az, hogy a 19. századi Angliában az anyák lányaiknak a nászéjszakára még azt a tanácsot adták: „Lie back and think of England” (Feküdj hanyatt és gondolj Angliára). A szigorú nevelés következtében sok lánynak akkor fogalma sem volt arról, hogy a szex kellemes és örömteli is lehet. (Brabants dagblad, 2011.1.11.) Ma már az anyák minden bizonnyal másképpen adnak felkészítő tanácsokat.

 

Humanizált szexuális örömszerzés

A szexualitás humánus megélését a házastársak számára mind a szerelemben mind a gyermekáldásban átélt öröm és boldogság összehangolása jelenti. Teológusként nem bocsátkozom szakmai részletekbe. Nem térek ki a különböző fogamzásgátló szerek és módszerek orvosi és bio-pszichológiai értékelésére. Arra sem, hogy a magasabb életkorra halasztott terhességnek milyen hátrányai lehetnek. Egy edinbourghi kutatás például megállapítja, hogy harmincéves korukra a nők szervezetében az eredetileg meglévő petesejteknek már csak 12 százaléka található meg (Inforadio.hu, 2010.1.27.). 33 éves kor után pedig megnő a meddőség kockázata, és gyakoribb a vetélés is. (InforMed, 2010.9.15.). Viszont mint gondolkodó házastárs, apa és etikus szemügyre veszem a házaséletnek azokat az említésre méltó szakaszait, melyekben az egymást boldogító összhang napirendre kerül.

Mind a falusi, mind a polgáriasodott keresztények még ma is gyakran ódzkodnak az ún. kényes kérdésektől. Nem ritkán vélekednek úgy, hogy az „alacsonyabb rendű” szex magától is jól megy, ha a többi „magasabb rendű” emberi dolgainkat rendben tartjuk. Az az igazság azonban, hogy minden emberi megnyilvánulásunk egyben testi is. Gondoljunk csak arckifejezésünkre, hanghordozásunkra, kézlegyintésünkre, tekintetünkre. Érzelmeinknek és a bennünk zajló lelki folyamatoknak megvan a testi kisugárzása.

A továbbiakban a párok közötti szexuális kapcsolat emberi összetevőiről, a terhesség, szülés, szoptatás, gyermeknevelés és ezen belül a férfi és nő szexuális igénye közötti különbségekről lesz szó. Gondolatmenetünkben az „InforMed, Orvosi- és Életmód portál – Orvosoktól Önnek” elnevezésű 1995-ben létrehozott első magyar egészségügyi weboldalra (www.informed.hu) támaszkodunk.

Az InforMed C. Merton: Archives of Sexual behavior cikke alapján rámutat arra, hogy bár gyakran illetlennek tartjuk a róla való beszédet, de a szexnek sok jótékony hatása van a hálószoba örömein kívül is. Mérsékli a vérnyomást, a fájdalmat és a stresszt, a szívroham kockázatát a felére csökkenti, erősíti az immunrendszert (például a felszabaduló „immunglobulin-A” véd a légúti fertőzések ellen), erősíti az önértékelést és intimitást (az „oxitocin” vagyis a szerelemhormon révén), elősegíti az alvást, és véd a prosztatarák ellen (InforMed, 2007.11.9.).

Egy másik InforMed cikk arról számol be, hogy a hetenkénti szeretkezés növeli a nők „ösztrogén” szintjét, és ezáltal szépíti őket (fényesebb haj, simább rugalmasabb bőr). Fél órás szeretkezés közben percenként több mint 4 kalóriát égetünk el. Migrénes nőknek pedig éppen a szex segíthet a fájdalomcsillapításban („endorfin” és „kortikoszteroidok” termelése révén) (InforMed, 2010.6.16.).

A szexuális együttlét egyrészt jólesik és örömet szerez, másrészt természetes fennmaradásunkat szolgálja. A modern ember ezt úgy szeretné művelni, hogy mind a két partner igényeinek megfeleljen, és mindkettőnek jó élményt nyújtson. A szexualitás humanizálásának nyitja tehát az odafigyelés, a beleérzés és alkalmazkodás a másikhoz. Ez pedig önfegyelmet feltételez, mert a férfi a nőnek, és a nő a férfinak a szexuális egymásra találáson keresztül olyan örömet, megelégedést tud nyújtani, aminek azért és akkor van értelme, amikor a termékenységtől függetlenül egymást nemcsak érzéki, hanem érzelmi és lelki síkon elégítik ki.

Szexuális élvezet és családtervezés

A szerelmes egymásratalálás és a szerelemben töltött napok, hetek, hónapok, évek alatt és után általában a gyermekáldás tervezése, az arra való felkészülés és a terhesség következik. Európai kultúrkörben ma már általánosan bevett szokás, hogy a párok szabályozzák a fogamzást. A különféle módszerek és eszközök közismertek, de alkalmazásuk annyira egyéni, hogy nemegyszer orvosi szakvélemény kell hozzá. Mivel két ember együttműködéséről van szó, az összhang érdekében mindkettőjüknek nyíltan beszélni kell róla, együtt kell mérlegelni és megegyezni. Elképzelhető például, hogy a nő fél a pirula esetleges mellékhatásaitól, a férfi pedig szeretné kiküszöbölni a kondom feltételezett élvezetcsökkentő hatását. Az emberi méltóság viszont éppen abban mutatkozik meg, hogy hajlandók egy kölcsönösen elfogadható és járható útban megegyezni. Ha az asszony nem meri társának elmondani, hogy háziorvosa tanácsára miért változtatja meg az eddig alkalmazott fogamzásgátló módszert, illetve a férj nem hozza szóba, hogy a fogamzásgátlás terheiben is ki akarja venni a maga részét, akkor nehezen képzelhető el, hogy a kölcsönös örömszerzést feszültségmentesen tudják aprópénzre váltani.

Egy OECD felmérés szerint a hagyományos felfogású országokban, mint például Lengyelország vagy Magyarország, melyekben a férfi dolga a pénzkeresés, az asszonyé pedig a háztartás és gyermeknevelés, kevesebb gyerek születik, mint ott, ahol a kenyérkereset, háztartás és gyermeknevelés szociológiailag nem szükségképpen férfi, illetve női feladat. A nők munkába állnak, mert egy fizetésből általában a család nem tud megélni, de változatlanul az ő feladatuk marad a háztartás üzemeltetése és a gyermeknevelés is. Ennek következtében túl vannak terhelve, és csak egy gyereket szülnek, pedig többet szeretnének. Vagyis éppen a „hagyományos családi értékekre oly büszke országokban a nők halogatják a családalapítást, vagy éppen le is mondanak a gyerekszülésről”, vélik Mörtvik és Spant, a „Tradicionális családdal a család ellen” című cikkükben. A fiatalok ezekben az országokban szívesen követnék a skandináv modellt (részmunkaidő, rugalmas foglalkoztatás), de ezt éppen az idősebbek nem fogadják el (Népszabadság, 2005.11.21.). A Népesedési Kerekasztal konkrét javaslataival többek között éppen ezeken a területeken szeretne megoldásokat javasolni, és a több gyerek utáni vágy elérését lehetővé tenni.

Egy kanadai felmérés találóan mutatott rá, hogy ha mind a férj, mind a feleség önálló pénzkereső munkát folytat, a boldog kapcsolat titka egy jól megosztott páros családmodell, ahol „érdemes együtt mosogatni”. Vagyis az együttes gyereknevelés, a közösen végzett házimunkák és a kielégítő szexuális élet egyaránt fontos tényezők egy jó közérzet, tehát a mindennapi boldogság megteremtésében.

 

Szexuális élet a terhesség alatt

A kívánt terhesség, akárcsak később a sikeres szülés, a kisbaba bájossága, a gyerekek fejlődése, önállósodása, mind számtalan öröm forrásai lehetnek. Még akkor is, ha egy gyereket kihordani, felnevelni sok terhet, gondot, munkát és lemondást jelent. Mindezzel együtt a „terhes szülők” egymással kialakított szexuális kapcsolata is nagyon fontos. Ennek megvalósítása viszont sok odafigyelést, beleérzést, megértést, türelmet és önfegyelmet kíván mind a két fél részéről.

Egyes nőknek azonban a szex az utolsó, amire vágynak a terhesség alatt, mások viszont ekkor teljesednek ki, írja Dobos „Szex a terhesség alatt” című cikkében. Egyes férfiak számára nagyon is vonzó a várandós nő, mások viszont rettegnek attól, hogy kárt okozhatnak a kicsiben. A legtöbb nő számára semmi gondot sem okoz a terhesség alatti szexuális együttlét. A szakemberek véleménye, hogy a várandós nő élvezze az életet, hallgasson a szervezetére, és legyen őszinte partnerével.

 

A szülés után

A szüléssel kapcsolatos szokások meglehetősen különbözőek. Hollandiában például sok anya szívesen szül otthon. Az apák pedig mind az otthoni, mind a kórházi szülésnél jelen vannak a szülőszobában, hogy jelenlétükkel érzelmileg és lelkileg is támogassák feleségüket. Jól emlékszem még, hogy milyen mély összetartozást fejezett ki az, amikor a terhes tornán közösen begyakorolt légzési gyakorlatokat fiam születése közben feleségemet támogatva vele együtt szinkronban én is végigcsináltam.

Mindenki számára kézenfekvő, hogy a szülés után újra el kell kezdeni a szexuális életet, mégpedig úgy, hogy ez mindkettejüknek kölcsönösen jó és élvezhető legyen. Kovács Rita „Szex szülés után: újrakezdés élvezettel” című cikkében részletesen foglalkozik a felmerülő problémákkal és az újrakezdés „trükkjeivel”. Néhány gondolat a cikkből: „Két ember között, akik gyermekük világra jöttét és az azt követő nehezebb időket együtt élték át, feltétlenül mélyül a bizalom. Ennek hatására a szerelmi játékban teljesebben tudják átadni egymásnak magukat, aminek hatására igen bensőséges kapcsolat alakulhat ki köztük”.

Elemi adottság, hogy az anya még bizonyos idő eltelte után is tartózkodik a szextől, mert a kisbaba köti le minden idejét és figyelmét, fáradt, kimerült. Szakértők szerint főleg a szoptatás időszakában sokan lehetetlennek érzik, hogy miközben anyák lettek, megmaradhassanak szeretőnek is. Pedig a szexualitás és egy új emberi élet fogantatása, világra hozása és felnevelése jól megférnek egymással. A fiatal apák természetes kívánsága, hogy a szülési szünet után a szexuális élet mihamarább folytatódjék. E helyett nem egyszer a házimunkák, a csecsemőgondozás, valamint a jövedelem körüli gondok gátolják, hogy ebben az új életszakaszban a partnerek ismét egymásra találjanak. Az új helyzetben sokat jelent, ha a partner kényezteti, dédelgeti párját, és megvallja: „Szeretlek, úgy ahogy vagy”. A testi szerelmet legjobb gyengéd simogatással, csókokkal kezdeni, és a teljes egyesülést nem siettetni, hanem hosszú és türelmes kényeztetésekkel kísért szeretettel kivárni (InforMed, 2009.10.9.).

 

Az élet megy tovább

A növekvő kisbaba, majd a gyerek, illetve gyerekek állandó valóságként lesznek jelen a társak életében. Dobos tíz jó tanácsa segítheti a kisgyermekes szülők párkapcsolatát megkönnyíteni. Többek között ezt írja: „A szex nagyon fontos, ezért időt kell találni a szexre a fáradt mamának éppen úgy, mint a helyét nemigen találó papának is. Néha egy csokor virág többet tesz, mint gondolnánk. Hosszú távon gondolkozva pedig már idejében jó szem előtt tartani, hogy a házastársak kapcsolata áll az első helyen, hiszen a gyerek(-ek) 18 év után általában kirepülnek és a további mintegy 30 évet ők ketten fogják remélhetőleg együtt eltölteni. Azt se feledjük, hogy egy elégedett apa és anya mindennapos boldogsága állandóan kihat arra, hogy hogyan bánnak gyermekükkel” (InforMed, 2010.4.29.). Bio-fiziológiai adottság, hogy a férfiaknál a „tesztoszteron” szint növeli a szexuális aktivitást. Miután azonban a férfiből apa lett, szervezete kevesebb tesztoszteront termel, és megnő a „prolaktin” szintje, s ez, szakértők szerint, az utódokról való gondoskodás hajlamát kedvezően befolyásolja (InforMed, 2009.9.10.).

A szex és a szerelem érzése a férfiaknál is szoros kapcsolatban van egymással, mert a legtöbb férfinál a szerelem és a szex áramkörei találkoznak, és fokozatosan összekapcsolódnak (InforMed, 2010.4.15.). Dobos szerint téves azt gondolni, hogy a férfiaknak a szex csak egy olyan aktus, amely nélkülözi az igazi érzelmeket. A férfiak ugyanis szintén csak egy szeretetteljes, meghitt kapcsolatban tudnak igazán kiteljesedni, akárcsak a nők. Sajnos előfordul, hogy a nők nem érzik magukat eléggé nőiesnek akkor, amikor ők kezdeményeznek, pedig a férfiakat is bántja, ha azt hiszik, partnerük nem kívánja őket. Néha bizony a nőnek kell megtenni az első lépést. Világosan, de tapintatosan partnere tudomására kell hoznia, hogy mit szeretne (InforMed, 2009.11.26.).

Korunkban a párok széles körben élnek a fogamzásgátlás lehetőségével, s boldogságukat nemcsak a gyermekáldásban látják. Babette Powels doktori értekezésében több ezer szülőnél éveken keresztül végzett megfigyeléseit összegezi. Megállapítja, hogy gyermek megszületése után egy évvel mind az apánál, mind az anyánál egyszerre csökken a boldogságérzés szintje, s csak hosszú évek elmúltával kerül sor arra, hogy a gyerek felett érzett öröm újból felül tud emelkedni gyerekkel együtt járó gondokon. Ez a megfigyelés is mutatja, hogy a házastársak számára a gyermekáldás nem az egyedüli örömforrás (R.U. Utrecht, de Volkskrant, 2011.2.1.).

 

4. SZABADSÁG, SZERELEM, FIATALSÁG

„Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem”, írta Petőfi, és énekelte a rendszerváltás környékén Koncz Zsuzsa. Igen: az egymást igazán szerető szerelmesek nemcsak élvezik egymást, hanem figyelnek is egymás igényeire, hogy mindketten tudjanak örülni testi, érzelmi, lelki kapcsolatuknak. A terhesség, szülés, gyermekágy, gyermeknevelés szakaszaiban más-más módon figyelnek egymásra boldogságuk mindennapjai érdekében. Ebben az életszakaszban a szerelem és a szabadság összehangolása már összetettebb odafigyelést, törődést és lemondást jelent, mint a romantikus szerelem időszakában. Ezeket a mélyreható és az egész személyiséget átitató tulajdonságokat már gyerek- és fiatalkorban kell jól megalapozni. Nehezen képzelhető el, hogy aki megszokta, hogy vágyait, igényeit szabadon gátlás nélkül éli ki, kényszer nélkül és saját kezdeményezésből a másik igényeit is figyelembe vegye.

A rendszerváltozás után a reklámok, filmek, tévé, újságok a szexuális igények szabad kielégítését egyoldalúan mint a boldogság szinte egyedüli lehetőségét szuggerálják. Hogyan lehet ilyen körülmények között egyensúlyt teremteni a szabadság, a szexuális és szerelmi öröm és szeretet között? És hogyan lehet a felnövekvő fiatalságot ebben a világban a rá váró kihívásokra felkészíteni, hogyan lehet nekik segítséget nyújtani? Világnézet, társadalmi szokások, közvélemény, családi hagyományok mind-mind szerepet játszanak az ifjúság szexuális nevelésében. A következőkben általános emberi alapon és világnézettől függetlenül néhány szempontra szeretnék rámutatni.

Lisette Thooft a Szeretet varázsa című könyvében kifejti, hogy az ember legfőbb célja szabadságban és szeretetben kibontakozni. A férfiak mint lovagok küzdenek a szabadságért, de gyakran tapasztaljuk, hogy a munka és a szex rabjaivá válnak. A nők ezzel szemben hűségesen ápolják a szeretetet, de veszélyes, amikor a másikat agyondédelgetik és megbénítják. A szeretet-kémia varázsának épp azt kellene biztosítania, hogy mind a szabadság, mind a szeretet kibontakozhasson. A szerelmi csúcsok mellett el kell tudnunk fogadnunk azt is, hogy a másik bár nem tökéletes, de úgy is jó társ marad, ahogy van. A legtökéletesebb szabadság éppen abban rejlik, hogy tudunk valakit szeretni, aki nem tökéletes (Schiedam, 2008).

Minden korban, a mi korunkban is, sarkalatos kérdés, hogy hogyan lehet a nemileg éretté váló fiatalság szexuális igényeit egyrészt kordában tartani, másrészt felnőtté válásukat támogatni. Ahogyan időre van szükségünk ahhoz, hogy megtanuljunk biciklizni, úszni, autót vezetni, zenélni, táncolni, sportolni, nem is beszélve egy mesterség kitanulásáról vagy a hivatásra, foglalkozásra való fölkészülésről, ugyanúgy időre van szükség ahhoz is, hogy megtanuljunk helyesen szerelmi-szexuális életet élni. Egy kapcsolat és különösen annak érzelmi és lelki összetevői nem egy adott pillanatban, például a házasságkötés pillanatában tárulnak föl előttünk, hanem ezekre időt kell szánni, ezeket meg kell ismerni, a párkapcsolatokra több síkon fel- és elő kell készülni. Persze mindent ráhagyhatunk a pillanatnyi hangulatra és bennünket elöntő érzésekre, de tudnunk kell, hogy ez is egy döntés volt, aminek vállalni kell a következményeit.

Szociálpszichológusok felmérése szerint, a fiatalok nemi érése manapság 3-5 évvel korábban kezdődik, mint a múlt század közepén. Tévén, interneten, utcán sokkal intenzívebb szexuális ingerek érik őket, mint régebben, amikor sokkal védettebb és zártabb volt a társadalmi környezet. A „középkori” szociális külső védőfalak megszűnte következtében manapság az egyéni hozzáállás válik döntővé: milyen értékrendet alakítok ki, és hogyan tudok ennek érdekében önmagamon uralkodni? Mindehhez a szülők és nevelők részéről a fiatalok hosszantartó felkészítésére van szükség.

Az emberiség történetében a termékenység kérdése mindig központi helyet foglalt el. Ma pedig világnézeti hozzáállástól függetlenül a gyakorlatban elfogadott tény, hogy a fogamzást, tehát az utódok számát valamilyen módon irányítani és felelősségteljesen ellenőrizni, azaz tervezni kell.

Bonyolultan szabad világunkban nagyon szükséges, de egyáltalában nem elegendő, ha csupán arról kapnak technikai felvilágosítást, hogy hogyan lehet védekezni a terhesség és a nemi betegségek ellen. Ennek az egyoldalú megközelítésnek három hátrányos következménye mind a mai Magyarországon, mind Hollandiában megfigyelhető: 1. A fiúk számára a szexuális kapcsolat kimerül abban, hogy partnerükkel kielégülnek. „Hála a pirulának”, a többi a lány gondja. 2. A lányok félnek, hogy hamar elhagyják őket, ha nem állnak rendelkezésre. 3. A hagyományosan védett családi körben felnőtt lányok ilyen körülmények között egyre nehezebben találnak megbízható partnerre, házastársra.

Magyarországon a művi abortuszok száma igen magas, bár az elmúlt tíz évben a felvilágosítás következtében számuk évente tizenkétezerrel csökkent. A csökkenés majdnem fele a kiskorúakra esik. Más szóval, a serdülőkorban végrehajtott magzatelhajtások száma örvendetesen húsz százalékkal csökkent. A mind testileg mind lelkileg igen káros és kockázatos abortusz széles körben csakis úgy előzhető meg, ha a fiatalok alapos felvilágosítást kapnak e probléma létrejöttének okairól és elkerülésének lehetőségeiről. Jelentős részüket az segíti igazán, ha megtanulják a fogamzásgátlás alkalmazását.

Nemcsak a középkorban, de még nagyanyáink korában is külön iskolába jártak a lányok és a fiúk, a templomokban pedig elkülönített helyük volt a férfiaknak és a nőknek. Számos írott és íratlan törvény és szokás, vagyis a szociális védőfalak segítettek abban, hogy egy lány ne essen teherbe esküvője előtt. A technikai fogamzásgátlás ma már Magyarországon széles körben elfogadott tény, függetlenül világnézeti meggyőződéstől, felekezeti hovatartozástól. Ennek emberi, mindkét partner megelégedettségét figyelembevevő alkalmazása azonban még sok kívánni valót hagy maga után. Ki kell lépni abból az ördögi körből, hogy a szexuális nevelés jó, de a fogamzásgátlás nem. Az abortuszt is csak úgy lehet eredményesesn megelőzni, ha az érdekeltek a hathatós fogamzásgátlást elsajátítják. Ezért a sokrétű szexuális felkészítés szerves része kell legyen a fogamzásgátlás ismertetése, még akkor is ha valaki ennek bizonyos módjait nem kívánja használni. Olyan felkészítő programra van szükség, amely nemcsak a biológiai és technikai oldalról ad felvilágosítást, hanem a teljes embert, vagyis érzelmi és lelki szempontokat is figyelembe vesz.

Egy magyarországi felmérés szerint a fiatalok nem csupán anatómiai és élettani ismereteket kívánnak megtudni, hanem érzelmekről, az emberi kapcsolat benső tartalmáról és a nemi szerepekről is szeretnének hallani. A rohanó világ ellenére a fiatalok merik vállalni érzéseiket és vágyaikat (A-HA hírlevél, 2010). Az „A-HA!” egy Országos Szexuális és Mentálhigiénés Felvilágosító Program rövidítése. Ez 2002 óta a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság (SzNPTT) felügyelete alatt működő legsikeresebb kezdeményezés, mely főleg a középiskolákon keresztül szervez országszerte térítésmentesen előadásokat. Eddig több mint 765 000 fiatal vett ezen részt. Alapelvük hogy a szexuális és mentálhigiénés edukációban minden gyermeknek és fiatalnak részesülnie kell, tekintet nélkül nemére, nemzetiségi és vallási hovatartozására és esetleges fogyatékosságaira (www.ahaprogram.hu).

A 2009-ben teljesen felújított program interneten megközelíthető, letölthető és kiadták DVD-n is. Egy hétrészes rajzfilmsorozatban mutatják be, hogy mi a szex, miért szép, hogyan kell csinálni és mire kell vigyázni. A szülőket is bekapcsolják egy számukra külön kidolgozott és szintén az internetről letölthető „Szülői útravaló” segítségével. Egy, az egész országra kiterjedő hálózat keretében közel 350 erre specializált szakember, nőorvos, védőnő érhető el az internetes „webdoki válaszol” lehetőség mellett. A program célja, hogy a szülőkkel és az iskolákkal karöltve személyiségfejlesztő, jellemnevelő és motivációs technikákkal a fiatalokat a nemi élet örömei mellett a tudatos és felelősségteljes életvezetésre és a családtervezésre is felkészítsék. Nem utolsó sorban arra, hogy el tudják kerülni a felelőtlen együttléteket, mely egész életüket mellékvágányra terelheti egy nem tervezett, illetve nem kívánt terhesség vagy nemi betegség folytán.

Míg a 14-15 éveseknek szóló előadásokon a szexuális és mentálhigiénés felvilágosítást helyezik előtérbe, addig a 17-18 éveseknél a családtervezési ismeretek átadása áll a középpontban. A „Kamaszútravaló” c. fejezet a legfontosabbnak azt tartja, hogy a szex ne öncélú, hanem egy mély érzésekkel áthatott kapcsolat része legyen, amiben egyaránt adsz és kapsz. A jó szerető titka az adás és kielégítés művészete, a csábítás és önzetlenség netovábbja. A fejezet pedig így zárul: „nem kell siettetni az első szerelmet, az első testi kapcsolatot, várj nyugodtan, és eljön majd az igazi”.

Bár az abortuszok száma Hollandiában jóval alacsonyabb, mint sok más országban, Magyarországot is beleértve, mégis több felvilágosító kampányt indítanak még manapság is a nem kívánt terhesség megelőzésére. Az eddigi kampány „Jóleső, de biztonságos szeretkezés” néven fut, és fő célja a kondomhasználat propagálása a középiskolákban a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek megelőzése céljából. 2010 novemberében viszont az Egészségügyi és Oktatásügyi Minisztériumok megbízásából egy új négyéves kampányt indítottak „Legyen a szex kellemes, de világos” címmel. Ennek célja már sokkal több, nevezetesen az, hogy a fiatalokat hozzászoktassa ahhoz, hogy meg tudják mondani egymásnak, mit szeretnének, de azt is, amit nem. Sok fiatalnak ugyanis problémát jelent szexuális téren kifejezésre juttatni, hogy mit tesz szívesen, és mit nem. Tanulják meg, hogyan kell egymás értésére adni azt amivel egyetértenek, de azt is amivel nem. Szokjanak hozzá ahhoz, hogy a biztonságos szeretkezés nem csupán technika, hanem arról beszélni is kell egymással. S ha valaki nemet mond, azt komolyan kell venni, hogy ne legyen kényszerítve olyanra, amit nem akar megtenni. Vagyis legyen az „igen igen, és a nem nem’.

A kutatók szerint ezt az újabb hollandiai kampányt a fiatalok körében uralkodó ellentmondásos „konzervatív” felfogás teszi szükségessé. Eszerint egy lány legyen szexi és kihívó, de ne adja magát oda könnyen, a fiúk pedig legyenek büszkék arra, hogy hány lányt tudtak befűzni, de ugyanakkor el lehessen tőlük várni, hogy tisztelettel bánnak a lányokkal. Az ilyen ellentmondásos felfogás megnehezíti annak megítélését, hogy ki hol húzza meg a határt a szexuális közeledéskor (Spits, 2010.11.2.). A párhuzamok mellett ugyanakkor arra is jó figyelni, hogy a holland és a magyar fiatalság partnerkapcsolati viselkedése és az arra irányuló felvilágosító, illetve oktató programok között jelentős különbség van.

5. LEGÚJABB EGYHÁZI VÉLEMÉNYEK A FOGAMZÁSSZABÁLYOZÁSRÓL

Interjú a pápával

Mint katolikus teológus az abortusz megelőzésével kapcsolatban kitérek XVI. Benedek pápa interjújára, amely tavaly novemberben jelent meg a Világ világossága c. könyvében. Köztudomású, hogy pápai előírás tiltja a fogamzásgátló eszközök, egyebek közt a kondom alkalmazását is. Az AIDS elleni védekezéssel kapcsolatban viszont a pápa úgy nyilatkozott, hogy az óvszer használata: „a fertőzés veszélyének csökkentése szándékával jelentheti az első lépést azon az úton, amely egy másképpen, emberibben megélt szexualitáshoz vezet.” A Hittani Kongregáció erre vonatkozó útmutatása szerint a pápa kijelentését úgy kell értelmezni, hogy „Ha valaki a prostitúciót gyakorolja, és emellett mint HIV-vel fertőzött tesz azért, hogy csökkentse a fertőzés veszélyét, akár óvszert használva, ez lehet egy első lépés mások életének tiszteletben tartása tekintetében. Tagadhatatlan, hogy aki azért használ óvszert, hogy egy másik személy életére leselkedő veszély kockázatát csökkentse, az a helytelen cselekedetéből fakadó rossz csökkentésére törekszik”. Véleményem szerint a pápai kijelentésbe és a Kongregáció magyarázatába értelemszerűen és logikusan az abortusz veszélyének a csökkentését is bele lehet érteni. Az abortusz az egyházi tanítás szerint emberölés, ezért a terhesség-megszakítások számának csökkentése jelentheti az első lépést azon az úton, amely egy emberibben megélt szexuális kapcsolathoz vezethet.

A pápa elítéli azokat a magatartásformákat, amelyek úgymond banalizálják a szexualitást, mert éppen ezek a veszélyes okai annak, hogy sok ember a szexualitásban nem látja szeretetének kifejeződését: „Ezért a szexualitás banalizálása elleni küzdelem is része a nagy erőfeszítésnek, hogy a szexualitást pozitívan értékeljük, és kifejthesse pozitív hatását a maga teljességében vett emberre”. A mindennapokban sajnos mind Magyarországon, mind Hollandiában a fiatalság egy jelentős része többé vagy kevésbé „banális” módon éli szexuális életét, akár átmenetileg, akár tartósabban. A fentebb ismertetett magyarországi és hollandiai felvilágosító programoknak többek között az a céljuk, hogy az ilyen szeretetet mellőző kapcsolat lépésről lépésre egyre inkább egymást megbecsülő szeretetkapcsolattá váljék.
(ld. Magyar Kurir, 2010.12.22.).

 

Magyarországi teológusok

A Magyar Püspöki Kar a tíz évvel ezelőtt kiadott „A boldogabb családokért!” körlevelében értékeli a házastársak szexuális egyesülését önmagában, függetlenül az utódnemzéstől: „E fontos egzisztenciális élményben kölcsönös egymásnak adottságuk nyilvánulhat meg, amely testi-lelki feloldódáshoz és az egymásban megtalált kielégüléshez vezet. A szexualitás így megnövekedett örömet hordoz, hiszen a férfi és a nő közti személyes szeretet részévé vált” (63. p). Nyíltan beszél a szerelmi élet és a termékenység összehangolásának szükségességéről: „a szülőknek felelős családtervezéssel kell lelkiismeretükben végiggondolniuk, mikor és hány gyermeket tudnak vállalni, testi-lelki egészségük, anyagi helyzetük, önfeláldozó szeretetük mértékében, hogy őket a család biztonságos légkörében boldog emberekké neveljék” (114. p). A fogamzás-megelőzés nyílt és többoldalú elemzését azonban kikerüli. Csupán annyit említ, hogy a családtervezés konkrét módjai és eszközei komoly lelkiismereti kérdéseket vetnek föl a tudatos és elkötelezett keresztény házastársakban. Ugyanakkor elismeri, hogy az általános irányelvek nem adnak eligazítást minden konkrét élethelyzetben. Ilyen esetekben a hívek gyóntatójuktól vagy más, ebben illetékes szakembertől kérjenek tanácsot és felvilágosítást lelkiismeretük eligazítására (115. p). az abortuszról egyértelműen kimondja, „hogy minden direkt terhesség-megszakítás sérti az élethez való jogot”, továbbá hogy „Az államnak a törvényhozás és a tájékoztatás, az oktatás és a nevelés eszközeivel is hatékonyan kell küzdenie a művi terhesség-megszakítás minden formája ellen” (76.p).

A körlevél tízéves évfordulója alkalmából a Magyar Katolikus Családegyesület által kiadott 250 oldal terjedelmű kötet egyebek közt Boda László 81 éves nyugalmazott morálteológus professzor 40 oldalas és Nyéky Kálmán 36 éves plébános, családteológus és bioetikus 20 oldalas tanulmányait tartalmazza. (Tízéves A boldogabb családokért! Körlevél, 2010.)

Boda László professzor sok szemléletes történettel és példával világítja meg erkölcsi mondanivalóját, de a családtervezésről és a születésszabályozás problémájáról mélyen hallgat. Nemcsak bevezetőjében marad meg általános szinten: „a férj és a feleség élményszerűen tapasztalják meg, mit jelent az önzés feloldása a másikért és a többiekért” (205), hanem a „Család és a sarkalatos erények” című fejezetben is csak az AIDS-betegeket állítja oda elrettentő példaként, akik önfegyelem hiánya miatt a nemi függőség áldozatai lettek (215). A „Viseljétek el egymást” fejezetben sem hozza szóba, hogy a családtervezésben szinte naponta felmerülő sajátos feszültségekkel hogyan lehet boldogítóan élni. Megmarad a szépen hangzó általánosságoknál, mint például, hogy „a házassági kapcsolat megújítása a nemiség kultúráját is érinti, amely igényli a szeretet kreativitását és találékonyságát” (223).

Nyéki Kálmán jóval fiatalabb, a Pázmány Péter Katolikus egyetemen ma is a bioetika kurzus előadója. Tanulmányában mindössze két oldalt szentel az abortusz és csupán egyet a fogamzásgátlás kérdésének. Nem burkolódzik egyoldalú elhallgatásba. Így sorra veszi az egyház tiltó előírásait. Idézi VI. Pál pápának a Humanae Vitae c. enciklikában megfogalmazott tanítását, mely szerint minden egyes házas aktus tisztasága abban áll, hogy a testi egyesülés és a gyermeknemzés lehetősége egyszerre valósuljanak meg. Hivatkozik II. János Pál pápára, aki szerint a fogamzásgátlás nem alkalmazható az abortusz ellenszereként (195-196). Majd mindössze 5 sort szentel annak megállapítására, hogy a pápai tanítás megvalósítása nem fog mindig sikerülni, de ez még nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk arról, hogy erre törekedjünk. A fogamzásgátlás problémáját a családokat igen mélyen érintő kérdésnek tartja, de úgy látja, hogy a püspöki körlevél álláspontja szerint mindenkinek segítség nélkül egyedül kell eldöntenie, hogy milyen álláspontra helyezkedik ebben a kérdésben. Mint lelkipásztor tisztában van azzal, hogy sokszor előfordulhat, hogy katolikusoknak nagy nehézséget jelenthet egy járható út kiválasztása. Pasztorálteológiai válaszában azonban csupán a püspöki kar körlevelének már fentebb idézett bekezdésére utal (197).

A pasztorációban is működő bioetikustól, aki egyben lelkipásztor is, elvárható lenne, hogy jobban elmélyed a különféle konkrét és nagyon is emberi helyzetek alaposabb elemzésében és mérlegelésében. Enélkül a cikk összefoglalásában leírt gondolatok, mint például hogy „a szexuális vágy összekötődhet a házasságban a nemi élvezettel”, vagy „a test teológiája az önnevelésnek antropológiai alapja, amely által eljuthatunk az önátadás követelményéhez”, szépen hangzó üres szólamok maradnak. Akárcsak a cikk végén, ahol ezt írja: „A bioetikai kérdések közül a test teológiája világosan rámutat a fogamzásgátlás elfogadásának lehetetlenségére, hiszen az ajándék elutasítása mutatkozik meg benne” (202).

Papp Miklós pomázi görög katolikus pap (nős és 3 kislány apja), szexuáletikus, a „Görög katolikus pap a gyönyörszerzésről” című interjújában már árnyaltabban nyilatkozik. A pápa kijelentését az AIDS-szel kapcsolatos felelősségvállalásról úgy értelmezi, hogy: „ha az óvszert az élet védelmére használják, elfogadható”. Viszont a családtervezésnél elfogadja az egyház „hitét”, hogy természetes módszerekkel is pontosan meg lehet tervezni, hogy mikor akarunk gyermeket a világra hozni. A fiatalok házasság előtti nemi életéről pedig találóan mondja, hogy a korai szexuális kapcsolat olyan harmóniát sugall, amely a valóságban hosszútávon nem létezik. Fontosabb lenne előbb egymás hitét, értékrendjét, lelkivilágát megismerni, mert a házasság közös út sok-sok döntéssel (HVG, 2010.12.11.).

 

Magyar Katolikus Rádió

A Magyar Katolikus Rádió 2010. március 18-i „A fogamzásszabályozásról keresztény szemmel” című műsorában hangzott el egy többgyermekes házaspár mérlegelése a fogamzásgátló szerek használatával kapcsolatosan: „Mi a fontosabb a házasságunk, vagy pedig az hogy morálisan tiszták legyünk?”. Ez a szóhasználat olyan látszatot teremt, mintha a „házasság fontosságának” őrzése nem a „morális tisztaság” körébe tartozna. Más szóval, ha pirulát szedek, akkor morálisán tisztátalan vagyok, mert megszegek egy egyházi előírást, még akkor is, ha ezt azért teszem, mert a „házasságom fontosságát” előbbre valónak tartom, mint a pirula tilalmának a betartását. Holott ebben a döntésben az illetők házasságuk fontosságát részesítik előnyben, ami számukra egyben a „morális tisztaság” megtartását is jelenti. Egy másik megkérdezett – Evelin – ugyanebben az adásban jól tükrözte vissza a károsan deformált katolikus felfogást, amikor elmondta, hogy négy gyermek vállalása után túlterhelten lelki vezetőjének tanácsára fogamzásgátlót használ, de „ez nem megnyugtató számára, mert a hivatalosan megengedett módszer ellen van”.

Helye lenne végre már Magyarországon is egy korszerű pasztorációs gyakorlatnak, amikor a lelkipásztor nem tiltó és engedélyt adó hivatalnok szerepét tölti be, hanem erkölcsi kérdésekben jártas szakértő és tanácsadó, aki együttgondolkodva tud segítőtárs lenni abban, hogy a hozzá forduló a kapott útmutatás segítségével saját döntését tudja meghozni. Egy cselekedet erkölcsi „jóságának” legvégső kritériuma ugyanis a cselekvő személy lelkiismerete, amivel felelősségteljes döntést hoz. A mai lelkipásztornak nem félve, suttogva, hanem nyíltan kellene beszélnie mindarról, hogy a nagykorú hívek tudatosan kialakított értékrendjük alapján dönthetik el, hogy mit tesznek, és ez alapján kell felelősséget vállalni Isten és ember előtt.

VIGH SZABOLCS¹